Prófétáink hite Elder David B. Haight a Tizenkét Apostol Kvórumából „Brigham Young hite, Gordon B. Hinckley hite, valamint prófétáink és vezetõink hite az, amire szükségünk van.” Remélem, volt a szívetekben egy kis égetõ érzés, mint nekem is, amikor felemelt kezemmel támogattam Hinckley elnököt az egyház elnökeként, valamint prófétaként, látnokként és kinyilatkoztatóként, mint a többi tisztviselõ esetében is, akiket támogatásotokra javasoltak. Milyen csodálatos és nagyszerû lehetõség mindannyiunk számára, hogy támogathatjuk a földön ma élõ prófétánkat - ám nem csak úgy, hogy a helyeteken ülve véletlenszerûen felemelitek a kezeteket, hanem szívetekben és lelketekben érzitek, hogy nem csupán támogatjátok õt, hanem helyeslitek mindazt, amit eddig tett, és amit azon a téren végzett, hogy minket képviseljen a világ elõtt. Hálásak vagyunk a csodás és sugalmazott módért, melyen a világgal kommunikál, különösen ezekben az elmúlt napokban és hetekben. Néhány éve, amikor Arturo Toscanini volt a New York-i Filharmonikusok karmestere, volt egy szombat délutáni rádiómûsora. Egy nap postájában talált egy gyûrött kis barna papírt, amin ez állt: „Kedves Mr. Toscanini! Wyoming hegyeiben élõ magányos pásztor vagyok. Két nagy értékû kincsem van: egy régi hegedû és egy zsebrádió. Az elemek egyre gyengülnek, és kezdik lemeríteni a rádiómat, a hegedûm pedig annyira lehangolódott, hogy már nem tudok játszani rajta. Lenne szíves egy A hangot adni nekem a jövõ szombati adásban?” A következõ heti mûsorban Arturo Toscanini bejelentette: „A Wyoming hegyeiben élõ új barátnak a New York-i Filharmonikusok most mindannyian együtt megadnak egy tiszta A hangot.” És felhangzott a tiszta A hang. Ezután a magányos férfi fel tudta hangolni A húrját, majd a tiszta A alapján az E húrt, majd a D-t és a G-t is. Nem érdekes-e arra gondolnunk, hogy saját életünkben és a hangomat halló sokak életében - kiknek a hegedûje, vagyis élete talán nincs felhangolva -, hogy eljöhetünk az egyház általános konferenciájára, és hallhatjuk az elhangzó csodás üzeneteket? Azok közülünk, akiknek lehetõsége van beszédet mondani itt, erõsen imádkozunk, hogy rendelkezzünk az ahhoz szükséges energiával, erõvel és életerõvel - ahogy én is, életem alkonyába lépve -, hogy kiállhassunk és tanúságot tehessünk e munka igaz voltáról - mert én tanúja vagyok ennek. Részem volt abban a lehetõségben - mint ahogy sokaknak közületek is, vagy mint ahogy sokan szeretnétek, hogy részetek lett volna abban - hogy mormon otthonban nevelkedtem, és az egyház formálta életem; lehetõségem volt arra, hogy kimenjek és a világban éljek, és sok helyen sok embert ismertem, legyen az akár a kormányban, akár az üzleti világban vagy bárhol, de együtt voltam az emberekkel, és meg tudtam velük osztani az érzéseket, amelyek a ti szívetekben is élnek. Hinckley elnök gyakran mondta nekünk néhány gyûlésünk alkalmával, és azt hiszem, nyilvánosan is mondta már, hogy íróasztala mögött Brigham Young képe függ. Néha, amikor Hinckley elnöknek elfoglalt, nehéz napja volt, és sok-sok nehéz döntésen gondolkodik, székében megfordulva felnéz a mögötte lévõ Brighamot ábrázoló képre, és akár hangosan, vagy csak magában, de felteszi ezt a kérdést: „Brigham testvér, te mit tennél?” vagy „Milyen tanácsot adnál nekem?” Gondoljatok csak arra, mi történt az elmúlt néhány év során! Mindannyian nagyon jól ismeritek a sugalmazást és útmutatást, amit Hinckley elnök kapott az egyház kiterjesztésére vonatkozóan - úgymint a templomok építése, a régi Hotel Utah átépítése azzá a csodás épületté, mely ma a Joseph Smith nevét viselõ Emléképület, valamint e szokatlan építmény, a Konferenciaközpont emelése, melyben ma vagyunk - valószínûleg semmi nem fogható ezekhez széles e világon! És számunkra, akik már számos éve dolgozunk vele és mellette, akik hallgatjuk Hinckley elnököt és a társaságában vagyunk, milyen csodás élményeink és áldásaink voltak, amikor láttuk, hallottuk és részesei voltunk a sugalmazott terjeszkedésnek, amely elõre haladt. Ahogy Brigham Youngra tekintünk, és eltûnõdünk az ettõl az igen szokatlan embertõl jövõ sugalmazáson és útmutatáson, felidézzük, milyen jól be tudta tölteni a tragikus ûrt, melyet Joseph Smith próféta halála keltett; hogy miként lépett a helyére és volt képes sugalmazás és kinyilatkoztatás által vezetni Nauvoo elhagyását, valamint a nyugatra vezetõ út megtervezését. Emlékszünk a Nauvoo Templomon akkoriban folytatott munkákra, és arra, miként szervezték meg a folytatását, miközben a szekerek nyugatra, a Sóstó-völgybe indultak, a késõbbi Sionba, ahol Istent imádhatták, ahol taníthattak, prédikálhattak, valamint gyülekezeti házakat és minden egyebet építhettek, ami szükséges volt ehhez a civilizációhoz és kultúrához, hogy itt terjeszkedjünk és növekedjünk. Gondoljatok arra a sugalmazásra, amelyet Brigham Young próféta kapott azon emberek számára, nemcsak hogy felépítsenek egy nagy várost a Sóstó-völgyében, hanem hogy kiköltözzenek további településekre is. Zseniális módon utasította az embereket, hogy menjenek és keressenek völgyeket és más területeket Salt Lake City-n kívül, ahová az ebbe a völgybe áramló pionírok kimehetnek, letelepülhetnek, ahol felépíthetik otthonaikat, városaikat és közösségeiket, és emellett építhetik jellemüket és tulajdonságaikat, valamint kifejleszthetik tehetségeiket is. Így ahelyett, hogy egyetlen nagy várost hozott volna létre a Nagy-sóstó völgyében, vezetése alatt mintegy 360 közösség alakult ki Wyomingban, Nevadában, Arizonában, dél-Idahóban és Utah-ban. Ahogy az emberek elmentek és letelepedtek ezekben a kis községekben, kifejlesztették tehetségeiket és képességeiket azáltal, hogy iskolaszékekben és városi tanácsokban szolgáltak, vagy vezetõk lettek kisvárosukban. Területük polgáraivá váltak; elkezdtek iskolákat építeni és kiterjeszteni településüket. Látjuk, mi történt ezeken a területeken, melyeket Brigham Young elõre látott, és amelyeknek az elindításában segédkezett. Gondoljatok csak bele, mi alakult ki - például egy település létrehozásából a nevadai Las Vegasban, hogy az emberek eljuthassanak a kaliforniai San Bernardinóba. Az emberek hajón érkeztek San Pedróba, Kaliforniába, azután elmentek San Bermardinóba, hogy felszerelkezzenek az ahhoz szükséges ellátmánnyal, hogy eljöjjenek ebbe a völgybe, majd azután a környezõ településekre, le Sanpete megyébe vagy fel Idahóba, vagy máshova. Én is innen származom, mivel amikor édesanyám családja megérkezett ide, Salt Lake City-be, elküldték õket, hogy Tooele-ben telepedjenek le. Késõbb felküldték õket Idahóba, ahol egy fûrészmalmot és egy gabonamalmot kellett újjáépíteni. Édesapám családja Farmingtonban, Utah államban telepedett le, annak a kolonizációnak a részeként, amelyrõl beszélek - a kolonizáció, amely megerõsítette az embereket, és lehetõségeket adott nekik. Ahelyett, hogy elvesztek volna egy nagyvárosban, arra kérték õket, költözzenek egy kisebb településre, ahol kifejleszthetik képességeiket, és ahol több iskola lesz, s ezzel együtt nagyobb szükség lesz tanítókra is; ott, ahol a tehetséges emberek kifejleszthetik képességeiket. Majd a családomat arra kérték, hogy hagyják el Farmingtont, illetve Tooele-t, adják el zöld hektárjaikat, és menjenek dél-Idahóba, ahol abban az idõben nem volt más, csak zsályacserjék. Egy ilyesfajta kis településen szeretett egymásba az édesanyám és az édesapám. Húsz éves korukra készen álltak arra, hogy összeházasodjanak. És hol fognak házasságot kötni? A Logan, Utah Templomban. Hogy jutnak oda? Lovaskocsin. Mennyi ideig tart az út? Hát, öt vagy hat vagy hét napig is. Fõutakon és jó minõségû utakon? Természetesen nem. Olyan utakon haladtak, melyeket a zsályacserjék között áthaladó szekerek mélyítettek ki, a bokrokon és köveken át. Hol fognak összeházasodni? Hol lesznek összepecsételve? Egyetlen helyen - a templomban. Lovaskocsin mentek. Ez része lett az örökségemnek. Így nõttek hát fel az emberek ezekben a kisvárosokban. Akkor az egyház elhatározta, hogy megnyit néhány középiskolát, mintegy harmincat nyitottak meg ezeken a távoli területeken. Az egyik ilyen kis középiskolát a mi városkánkban nyitották meg, ami olyan hellyé vált, ahova sokan költöztek be a környezõ területekrõl, hogy továbbtanuljanak. Természetesen a továbbtanulás csupán a középiskolát jelentette, ám zengzetesen akadémiának neveztük. Arra a sugalmazásra utalok, amit Brigham Young próféta kapott évekkel ezelõtt a mostani Salt Lake City-t környezõ hegyvidék betelepítésére és fejlesztésére vonatkozóan. És gondoljatok arra, kik vagyunk ma; arra, miként jött létre mindez! Gondoljatok életünk azon áldására, hogy Hinckley elnök a prófétánk, látnokunk, kinyilatkoztatónk és vezetõnk, aki látja, mi történik és mi áll még elõttünk, ha rendelkezünk a hittel, hogy tovább folytassuk mindazt, amit elkezdtünk! Gondoljatok arra, mi van folyamatban, mi történik éppen! Hinckley elnök gyakran beszél nekünk arról, hogy több hitet fejlesszünk ki népünk között. Ez a hit az evangélium szerinti életünk eredménye, annak eredménye, hogy úgy élünk, ahogy kell, és gyermekeinket is úgy neveljük, ahogy kell, majd látjuk õket felnõni, jellemüket és személyiségüket úgy alakítva ki, hogy példázzák azt, amiben hiszünk, és aminek a megtételében és az elérésében reménykedünk. Mindannyian emlékeztek a férfira, akinek a fia holdkóros volt. Õ odament az Üdvözítõhöz, és megkérte, áldja meg a fiát és ûzze ki belõle a gonosz szellemet. A férfi azt mondta az Üdvözítõnek: „Megkértem a tanítványaidat, hogy megtegyék, de õk nem tudták”. Az Üdvözítõ megáldotta azt a kisfiút. A gonosz szellem azonnal eltávozott, és az Üdvözítõ tanítványai odajöttek hozzá, ezt kérdezvén: „Mi miért nem tudtuk ezt megtenni? Miért nem voltunk képesek rá?” (Lásd Máté 17:14-21.) Az Üdvözítõ azt is mondta: „Óh kicsinyhitûek!” (Máté 16:8). Ha akkora hitetek volna, mint a . . . nem jut eszembe annak a kicsi fának a neve. [Hinckley elnök odasúgja: „Mustár”.] Mustár! Köszönöm, elnök úr! (Azért tartom magam mellett az elnököt, hogy segítsen nekem.) Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag. Lehet, hogy nem sokan láttatok még mustármagot. Néhány éve autóban ültünk Jeruzsálemben, és a sofõr azt mondta: „Ó, az ott egy mustárfa!” Azt mondtam: „Menjünk, nézzük meg!” Kiszálltunk, hogy megnézzük azt a mustárfát. Volt rajta egy kis hüvely, amit fel tudtam nyitni, olyasmi, mint a szentjánoskenyérfáé, és láttam azokat az apró kis magokat, amelyek nem voltak nagyobbak, mint egy-egy õrölt borsszem. Gondoljatok csak bele, milyen hasonlatot tanított az Üdvözítõ a népnek! Ha csak akkora hitetek lenne, mint egy mustármag - amit alig láttam, pedig a kezemben tartottam -, ha annyi hitetek lenne, azt mondanátok ennek a hegynek: „Menj innen amoda”, és elmenne, ha akkora hitetek lenne (lásd Máté 17:20). „Óh kicsinyhitûek” - mondta nekünk. Így tehát Brigham Young hite, Gordon B. Hinckley hite, valamint prófétáink és vezetõink hite az, amire szükségünk van. Isten él. Tudom, hogy Õ valós, hogy Õ a mi Atyánk, és tudom, hogy Õ szeret minket. Ezt tudom. Azt is tudom, hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia. Éreztem a Szentlélek befolyását ezzel kapcsolatosan. Tanúja vagyok ennek. Tudom, hogy Joseph Smith igaz próféta, ahogy igaz minden történelmi feljegyzés is, mely a birtokunkban van arról, mit tett õ a visszaállítás eszközeként; és tudom, hogy az évek során minden prófétát, Hinckley elnököt is beleértve, Isten hívott el. Ez a munka igaz. Szeretetemet, tanúságomat és bizonyságomat hagyom veletek, mely a szívemben lángol. Életem minden napján remélem, hogy képes leszek ezt elmondani valakinek, és segíteni valakinek megérteni, hogy ez a munka igaz, Jézus Krisztus nevében, ámen.