elder M. Russell Ballard
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Fel kel készülnünk, hogy támogathassuk a misszionáriusainkat Mennyei Atyánk azon gyermekeinek megtalálása során, akik befogadják majd a visszaállítás üzenetét.
Testvérek! A húsvét az az idõszak, amikor a keresztény világ Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus feltámadására összpontosít, és ezt ünnepli. Ez az egyetlen pillanat örökre megváltoztatott mindent. Az Üdvözítõ ledöntött minden akadályt, ami szeretõ Mennyei Atyánkhoz való visszatérésünk útjában állt. Viszonzásul ezt kéri: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
Tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok a világ végezetéig.” (Máté 28:19–20)
Ugyanezt az üzenetet találjuk személyesebb formában János evangéliumában feljegyezve. A Galileai tenger partján Jézus háromszor kérdezte Pétertõl: „Szeretsz-é engem?” Péter válasza mindhárom alkalommal ugyanaz volt: „Te tudod, hogy én szeretlek téged.” És mindhárom alkalommal az Üdvözítõ erre intette Pétert: „Legeltesd az én bárányaimat! (…) 'rizd az én juhaimat! (…) Legeltesd az én juhaimat!” (János 21:15–17)
Az Üdvözítõ szenvedélyes buzdítása, hogy legeltessük bárányait, ma is érvényes. Péterhez és õsi testvéreihez hasonlóan az Úr Jézus Krisztus mai apostolainak az a feladatuk, hogy elvigyék az evangéliumot az egész világba. Ez a felhívás pedig mindig ott van a gondolatainkban. Minden általános felhatalmazottnak felelõsségei körébe tartozik a misszionáriusi munka.
Az Üdvözítõ azonban nem csak az apostolokhoz beszélt. Mindenkihez szólt, akinek abban az áldásban volt része, hogy hallotta az evangéliumot és az egyház tagja lehet. A Joseph Smith prófétának adott kinyilatkoztatásban az Úr ezt igen egyszerû szavakkal mondja el: „Mindenki, akit figyelmeztettek, az figyelmeztesse felebarátját.” (T&Sz 88:81)
A legutóbbi általános konferencián azt a felhívást intéztük minden fiatal férfihoz, hogy készítse fel jobban magát az Úr Jézus Krisztus szolgálatára. Arra kértük õket, hogy legyenek érdemes, felkészült, lelkileg feltöltõdött misszionáriusok. A mai világ zaklatott körülményei közepette „az egyház történetének legnagyszerûbb misszionáriusi nemzedékének kell lenniük”. (Lásd M. Russell Ballard, „A misszionáriusok legnagyszerûbb nemzedéke”, Liahona, 2002. nov., 46. o.) Nem várjuk el tõlük, hogy tökéletesek legyenek, azonban buzgónak, elszántnak és elkötelezettnek kell lenniük, hogy a lelkiség új szintjeire lépjenek az evangélium tanítóiként. Ismerniük kell az üzenetet Jézus Krisztus evangéliumának visszaállításáról, és a saját szavaikkal, a Szentlélek irányító hatása alatt kell tanítaniuk azt.
Az egész egyházban keményen dolgozunk azon, hogy minden misszionáriusunknak segítsünk lelkileg érettebbnek lenni. Ezt a világméretû erõfeszítést úgy szoktuk nevezni, hogy a „léc magasabbra emelése” vagy a „norma megemelése”. Köszönjük nektek, szülõk, püspökök és cövekelnökök a támogatásotokat ebben az erõfeszítésben. Köszönjük az egyház hithû fiataljainak is, hogy hajlandóak az Úr normái szerint élni. Áldjon meg Mennyei Atyánk a továbbiakban is benneteket, amint felkészültök, hogy 't szolgáljátok ebben a zavaros világban!
Azonban miközben felemeljük a misszionáriusaink teljesítményével szemben támasztott elvárásokat, meg kell emelnünk az egyháztagok teljesítményével szemben támasztott elvárásainkat is a misszionáriusi feladataik teljesítése kapcsán. Szükségünk van a segítségetekre, testvérek, hogy támogassuk és segítsük a misszionáriusainkat, hogy Mennyei Atyánk még sokkal több gyermekét találják és kereszteljék meg. Szükségünk van rátok, hogy vigyázzatok a misszionáriusokra, az Úr e szolgáira, és lelkesítsétek õket. Ha megemeljük a mércét, akkor az mindannyiunk számára megemelkedik. Hithûbbnek kell lennünk. Lelkileg még inkább összhangban kell lennünk. Fel kell készülnünk, hogy támogathassuk a misszionáriusainkat Mennyei Atyánk azon gyermekeinek megtalálása során, akik befogadják majd a visszaállítás üzenetét.
Ne felejtsétek, testvérek, hogy nem valamiféle terméket árulunk! Nem adunk el semmit. Nem próbálunk senkit sem lenyûgözni a számadatainkkal vagy a növekedésünkkel. Jézus Krisztus visszaállított egyházának tagjai vagyunk, akiket maga az Úr hatalmazott fel és küldött ki, hogy megtalálják, táplálják és biztonságban az ' egyházába vezessék mindazokat, akik az igazság megismerésére törekednek.
Ebbõl az örökkévaló szemszögbõl nézve oly egyszerûnek és tisztának tûnik, amit tennünk kell, azonban tudom, hogy az egyháztag misszionáriusi munka embert próbáló és olykor ijesztõ is lehet. Engedjétek meg, hogy megemlítsek három olyan dolgot, amivel segíthetünk ebben az Isten-adta feladatban!
Elõször is gyakorolnunk kell a hitünket, így egyedül is és családként is imádkoznunk kell az Úr segítségét kérve ahhoz, hogy módot találjunk Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának megosztására. Kérjük az Urat, hogy teremtse meg a lehetõséget! Imádságos lélekkel jelöljetek ki egy napot, amikor meghívtok valakit a családotok körébe, akit a misszionáriusok taníthatnak! Ne feledjétek, testvérek, hogy ez az Úr egyháza! Hagyjátok, hogy az állandó imádságon keresztül vezessen benneteket! Imával a szívetekben beszéljetek mindenkivel, akivel csak tudtok! Ne ítélkezzetek elhamarkodottan! Ne tartsátok vissza a jó hírt senkitõl! Beszéljetek mindenkivel, és bízzatok a Szellem megígért erejében, ami megadja nektek, mit mondjatok! Hozzák meg õk a döntést, hogy meghívásotoknak eleget tesznek-e vagy sem! Idõvel az Úr az utatokba helyezi azokat, akik az igazságot keresik. ' a Jó Pásztor. Ismeri a juhait, õk pedig hallják a hangját, amely rajtatok keresztül szól, és követik 't (lásd János 10).
Gordon B. Hinckley elnök nemrégiben azt mondta: „Nagy lesz az a nap, amikor népünk nemcsak imádkozni fog a világon szolgáló misszionáriusokért, hanem arra kérik az Urat, hogy áldja meg õket, hogy segíthessenek azoknak a misszionáriusoknak, akik az egyházközségükben fáradoznak.” („Misszionáriusi szolgálat”, Elsõ világméretû papsági vezetõképzõ gyûlés, 2003. jan., 19. o.)
Másodszor: a vezetõknek példamutatással kell vezetni. A Szellem késztetéseket és irányítást ad azon emberek megtalálása során, akiket érdekel az üzenetünk. Személyes érdemességetek bátorságot és lelkierõt ad, és az egyháztagokat a misszionáriusok tevékeny segítésére ösztönzi.
Néhány évvel ezelõtt egy hithû megtértet – George McLaughlin testvért – elhívtak, hogy egy kis, 20 tagú gyülekezet felett elnököljön a Maine állambeli Farmingdale-ben. Alázatos ember volt, aki tejesautó-sofõrként kereste a kenyerét. Böjtölésén és õszinte imáján keresztül a Szellem kinyilatkoztatta neki, mit kell tenni a gyülekezet tagjaival együtt, hogy az egyház növekedhessen azon a területen. Hatalmas hitén, állandó imáján és erõteljes példáján keresztül megtanította az egyháztagoknak, hogyan kell megosztani az evangéliumot. Bámulatos ez a történet – ez az egyik legnagyszerûbb misszionáriusi történet ebben a sáfárságban! Egyetlen év alatt 450 megtértet kereszteltek meg a gyülekezetben. A következõ évben még 200 megtért volt. McLaughlin elnök azt mondta: „Gyülekezeti elnökként az volt a dolgom, hogy megtanítsam … [az új megtérteknek], hogyan legyenek mormonok. Meg kellett tanítanom nekik, hogyan mondjanak beszédet és tartsanak tanítást az egyházban. Meg kellett tanítanom nekik, hogyan tanítsák az evangéliumot a gyermekeiknek, én pedig képeztem az új tagokat, hogy erõs egyháztagok legyenek.” Ilyen egyszerû ez.
Csupán öt évvel késõbb megszervezték az Augusta Maine Cöveket. Az új cövek vezetõségének jelentõs részét azok a megtértek adták, akik a Farmingdale Gyülekezet tagjai voltak. Megkérdezhetjük, mire föl következett be ez a siker azokban a napokban, a válasz pedig az lehet, hogy talán égetõ szükség volt az egyház megerõsítésére. Biztosítalak benneteket afelõl, hogy ez az egyház minden egységében éppoly létfontosságú ma, mint amilyen akkoriban volt.
Az Elsõ Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma egyértelmûen kijelentette, hogy a misszionáriusi munka központja az egyházközség. A cövekelnöké és a püspököké a felelõsség, és õk tartoznak elszámolással azért, hogy segítsenek az egyháztagoknak megtalálni a tisztaszívûeket, és felkészíteni õket a keresztelésre, valamint az egyházközségekben és cövekekben egész életükön át végzett szolgálatra. Hinckley elnök azt is mondta: „Javasolni szeretném, hogy az egyházban minden püspök a következõ mondatot adja népének jelmondatként: ,Mindannyian dolgozzunk az egyházközség növekedésén!’” („Találjátok meg a bárányokat, és tápláljátok a juhokat”, Liahona, 1999. júl., 120. o.)
Az egyik püspök Washington államban imádságos lélekkel követte ezt a tanácsot. A következõket teszi. Az egyházközségi tanács a papsági és segédszervezeti vezetõkön keresztül fogja össze az egyházközségben folyó misszionáriusi munkát. A misszionáriusokat meghívják az egyházközségi tanács gyûléseire, hogy megbeszéljék a munkájukat. Egyháztagokat jelölnek ki, hogy elkísérjék a misszionáriusokat az érdeklõdõkhöz. Egyháztagok és misszionáriusok közösen látogatják a kevésbé aktív és a nem teljes létszámban egyháztag családokat. Tavaly ez az egyházközség 46 új tagot keresztelt és konfirmált, a tagok megtartása pedig igen jó. Azoknak, akik az egyházba jönnek, vagy visszatérnek az aktivitásba, máris vannak barátaik, mert a papsági és segédszervezetek a püspök irányítása alatt, az egyházközségi tanács gyûlésein keresztül részt vesznek a megtérési folyamatban (lásd „Ward Council Is Secret of Centralia Ward Success”, Church News, 2003. febr. 1., 5. o.).
Püspökök, vonjátok be az egész egyházközséget az evangélium hirdetésébe! Meglátjátok, hogy az Úr sokkal több megtérttel és a teljes aktivitásba visszatérõ taggal áld meg majd bennetek és az egyháztagokat. A misszionáriusi munkának nemcsak az egyházközségi tanács napirendjén kell szerepelnie, hanem az elderkvórumén, a Segítõegyletén és a többi kvórum, csoport és segédszervezet napirendjén is. Hangsúlyt kell kapnia az apák és anyák gyermekeikkel együtt történõ megkeresztelésének, valamint ezen egyének megtartásának is. Így tehát a püspöknek és az egyházközségi misszió vezetõjének az egyházközségi tanácson keresztül össze kell hangolnia a papsági és a segédszervezeti vezetõk misszionáriusi munkáját. Ezáltal biztosítják, hogy a megtértek teljesen aktív tagjai legyenek az egyházközségnek.
Most az egyháztagoknak különleges lehetõsége van az evangélium megosztására a „Finding Faith in Christ” („Hitre lelni Krisztusban”) címû DVD segítségével, amit az Ensign magazin 2003. áprilisi számához mellékeltünk. Hívjátok meg a szomszédaitokat és a barátaitokat, hogy töltsenek veletek egy estét a húsvéti ünnepek alatt, megosztva egymással az Úr Jézus Krisztus életét, szolgálatát és dicsõséges feltámadását! Az is jó gondolat lehet, hogy a misszionáriusok is jelen legyenek és tanítsák õket arról, hogyan állította vissza egyházát az Úr Joseph Smith prófétán keresztül.
Harmadszor: az egyháztag misszionáriusi munkához nem kell stratégiai tervezés vagy csel. Csak hit kell hozzá – az Úrba vetett igaz hit és bizalom. 'szinte szeretet is kell hozzá. Az elsõ nagy parancsolat így hangzik: „szeresd az urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Máté 22:37, 39)
Vezessen hát a szeretet ereje bennünket, miközben az evangéliumot megosztjuk a családtagjainkkal, barátainkkal, ismerõseinkkel, munkatársainkkal és mindenki mással, akivel életünk során találkozunk! Szinte mindenki szeretne békében és boldogan élni. Ez természetes emberi vágy. Az emberek válaszokat szeretnének kapni az elõttük álló problémákra. Ez különösképpen igaz abban a világban, amiben most élünk.
A karrierbeli elõrelépés, a növekvõ kereset, a nagyobb otthon vagy az újabb autó és a modernebb szórakozási eszközök nem hoznak tartós békét és boldogságot. A boldogság abból ered, ha megértjük Istent és tudjuk, hogy egy tervet alkotott örök békénk és örömünk érdekében. A boldogság abból ered, ha ismerjük és szeretjük az Üdvözítõt, és az életünket az ' tanításaival összhangban éljük. A boldogság az evangéliumi értékeken nyugvó erõs családi és egyházi kötelékekbõl ered.
Néhány egyháztag azt mondja: „Félek az evangélium megosztásától, mert lehet, hogy megbántok valakit.” A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek nem sértõdnek meg, ha a megosztást az õszinte szeretet és törõdés szellemisége motiválja. Hogy is bántódhatna meg bárki is, ha valami ilyesmit mondunk: „nagy boldogsággal tölt el az, ahogy az egyházam segít nekem”, majd hozzátesszük, amint a Szellem súg. Akkor bántunk meg másokat, amikor úgy látszik, hogy csak egy megbízatást teljesítünk, és nem fejezünk ki igazi érdeklõdést és szeretetet. Ne felejtsük el, testvérek, hogy a birtokunkban vannak pontosan azok a tanok, amik az Úrhoz vezethetik az embereket! Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma magában hordozza az erõt, hogy mély és maradandó boldogságot nyújtson az emberi léleknek – valami olyat, amit a földi lét hátralevõ részében és az egész örökkévalóságban is értékelni és becsülni fognak. Nem csupán arra szeretnénk rávenni az embereket, hogy csatlakozzanak az egyházunkhoz; Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának teljességét osztjuk meg velük. Bármennyire is erõteljes azonban az üzenetünk, nem lehet azt erõszakkal az emberekre kényszeríteni. Csak megosztani lehet – szívtõl szívnek, lélektõl léleknek, szellemtõl szellemnek – azáltal, hogy jó szomszédok vagyunk, gondoskodunk másokról és szeretjük õket. Figyelnünk kell egymásra és kezünket ki kell nyújtanunk egymás felé! Ha így teszünk, életünk az evangéliumot fogja tükrözni, és ez a ragyogás feltárja az embereknek, milyen áldásokat hordoz magában az evangélium.
Kövessük Joseph Smith próféta intését: „Mindazok után, ami elhangzott, a legnagyobb és legfontosabb kötelességünk az evangélium hirdetése.” (History of the Church, 2:478. o.)
Jobbak tudunk lenni, és jobbnak is kell lennünk, testvérek. Azért imádkozom, hogy Isten adjon mindnyájunknak hitet és bátorságot, hogy komolyabb részt vállaljunk teljes idejû misszionáriusaink támogatásában a visszaállított evangélium Isten összes gyermekével való megosztása során az egész világon. Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
