Felkészülés a misszionáriusi szolgálatra elder Daryl H. Garn a hetvenektõl Mily fontos is, hogy az apák és fiúk együtt dolgozzanak a misszióra való készülés alapjain! Egy nemrégiben megrendezett cövekkonferencián egy visszatért misszionárius a missziós szolgálatra való felkészülésrõl mondott beszédet. A következõ apa-fiú közti beszélgetést használta hasonlatnak hozzá: „Fiam, boldog leszek, ha látlak az elsõ kosármeccseden játszani, hogy megtanulj cselezni és kosárra dobni.” Ezt a példát ezzel az apa-fiú közti beszélgetéssel vetette össze: „Fiam, boldog leszek, ha látlak misszióba menni, hogy megtanuld, hogyan legyél jó ember és hogyan tanítsd az evangéliumot.” Végiggondolva életemet, ez a hasonlat mély benyomást hagyott bennem. Amikor fiatal fiú voltam, minden vágyam az volt, hogy kosárlabdázhassak. Szerencsére édesapám olyan típus volt, aki aggódva figyelte, teljesülnek-e fiai vágyai. "rákig gyakoroltam apuval a passzolás és cselezés alapjait kis konyhánkban. A rádión hallgattam az egyetemi kosármeccseket, és arról álmodoztam, hogy egyszer én is kosarazni fogok majd az egyetemi csapatban. A missziós szolgálat akkoriban még csak eszembe sem jutott, ennek következtében elég kis erõfeszítéseket tettem a felkészülésre. Hogy némileg egyensúlyt biztosítson az életemben, édesapám – akinek sok éven át nem volt elhívása az egyházban – igent mondott a cserkészvezetõi elhívásra. Szigorúan betartotta a könyvben leírtakat, és szorgalmának köszönhetõen én és pár barátom elértük a sas fokozatot. Most már látom, hogy a cserkészet bizony nagyszerû felkészülést jelentett a misszióra. Gyermekkori álmom valóra vált, amikor bejutottam a Utah Állami Egyetem kosárcsapatába. Második egyetemi évem alatt barátságot kötöttem egy visszatért misszionáriussal. Példája miatt körülnéztem iskolatársaim között, beleértve ebbe a kosárcsapat játékosait is, és rájöttem, hogy legszívesebben olyan emberekhez szeretnék hasonlítani, akik már szolgáltak missziót. Jó barátom kedves és szeretõ irányításával – és biztos vagyok abban, hogy édesanyám imái és jó példája miatt is – vágyaim más irányt vettek. Másodéves koromban elhívást kaptam, hogy a Nyugat-Kanada Misszióban szolgáljak. Három hónappal megérkezésem után új társat kaptam egy Idahóból érkezett új misszionárius személyében. Csupán pár napja voltunk együtt, amikor észrevettem valami nagyon fontosat: új társam ismerte az evangéliumot, én viszont csak a beszélgetéseket tudtam. Azt kívántam, bárcsak olyan sokat készültem volna a missziómra, mint amennyit a kosarazásra. A társam egész életében a missziójára készült, és azonnal értékes játékos lett a csapatban. Mily fontos is, hogy az apák és fiúk együtt dolgozzanak a misszióra való készülés alapjain! Úgy hiszem, helyénvaló a kosárlabdázást a misszionáriusi munkához hasonlítani. A kosárlabdázás nem csupán azt az idõt foglalja magában, amit a másik csapattal való versengéssel töltünk a pályán, hanem az órákat igénylõ edzést és gyakorlást is. A lelkek megmentésére irányuló nagyszerû munka nem korlátozódik a misszió két évére, hanem bizony évekig tartó igazlelkû életet és felkészülést követel, hogy eleget tehessünk a teljes idejû misszionáriusi szolgálat normáinak. 2003. január 11-én Gordon B. Hinckley elnök a misszionáriusi munkáról tanított a papsági vezetõknek világszerte közvetített papsági vezetõségi képzésen. Szavai arra indítottak mindannyiunkat, hogy gondolkozzunk el azon, mekkora felelõsség nyugszik rajtunk, egyéneken az evangélium megosztását illetõen. Hinckley elnök azt mondta: „Elérkezett az idõ, hogy magasabbra tegyük a mércét, aminek meg kell felelniük azoknak, akiket az Úr Jézus Krisztus követeiként hívnak el a világba.” („Misszionáriusi szolgálat”, Elsõ világméretû papsági vezetõképzõ gyûlés, 2003. jan., 17. o.) Két dolog is van a misszionáriusi szolgálat normáinak emelésével kapcsolatban, amit jól tennénk, ha átgondolnánk. Az elsõ a fiatal férfiak és nõk idõben megkezdett felkészülése. Az Elsõ Elnökség a következõket mondta a Fiatal Férfiak és Fiatal Nõk programjainak változtatásáról szóló levelében: „Miközben a fiatalok e célokon munkálkodnak, olyan készségeket és tulajdonságokat fejlesztenek ki, amelyek a templomba vezetik õket, és felkészítik õket, hogy egész életükön át szolgálják családjukat és az Urat.” (Elsõ Elnökségi levél, 2001. szept. 28.) Figyeljetek jól ezekre a szavakra: „készségeket és tulajdonságokat fejlesztenek ki.” A fiatalok szüleiként és vezetõiként segítenünk kell nekik e készségek és tulajdonságok felismerésében. A másik dolog a személyes érdemesség körül forog, ami Isten parancsolatainak betartása által érhetõ el. Pár fiatalember azt hiszi, hogy megszegheti a parancsolatokat, elmondhatja bûneit a püspökének egy évvel a tervezett misszió elõtt, majd pedig érdemes lehet a szolgálatra. A bûnbánat folyamata sokkal többet foglal magába, mint a bûnök eltervezett bevallását, amit azután bizonyos várakozási idõ követ. Gyakran teszik fel nekünk a következõ kérdést azok, akik vétkeket követtek el: „Mennyit kell még várnom a missziómig?” Nem szabad elfelejtenetek, hogy a bûnbánat nem egyszerûen csak várakozást jelent! Az Üdvözítõ azt mondta: „Hanem megtört szívet és bûnbánó lelket hozzatok nekem áldozatul. És én azt, aki megtört szívvel és bûnbánó lélekkel jön hozzám, megkeresztelem tûzzel és a Szentlélekkel.” (3 Nefi 9:20) Itt az idõ, hogy lángra lobbantsuk ezt a tüzet! Hinckley elnök azt mondta: „Egyszerûen nem engedhetjük meg, hogy azok, akik nem felelnek meg az érdemesség követelményeinek, a világba menjenek, és hirdessék az evangélium örömhírét!” (Elsõ világméretû papsági vezetõképzõ gyûlés, 2003. jan., 17. o.) Az Elsõ Elnökség misszionáriusi munkára vonatkozó kijelentésébõl immár megértjük, hogy vannak olyan bûnös cselekedetek, melyek alkalmatlanná teszik a fiatal férfiakat és nõket a misszionáriusi szolgálatra. (Lásd „Az Elsõ Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvórumának kijelentése a misszionáriusi munkával kapcsolatosan”, 2002. dec. 11.) James E. Faust elnök azt mondta: „Szükség van az életben örökérvényû normákra. Van néhány olyan dolog, amit soha nem szabad megtenni, néhány határvonal, amit soha nem szabad átlépni, ígéretek, amiket soha nem szabad megszegni, szavak, amiket soha nem szabad kimondani és gondolatok, amikkel soha nem szabad foglalkozni.” („Integrity, the Mother of Many Virtues”, Ensign, 1982. máj., 48. o.) A misszionáriusi szolgálat mércéje magasabbra került. „Azon egyéneknek, akik nem teljesítik a misszionáriusi munka fizikai, szellemi és érzelmi követelményeit, ezt tisztelettel elnézik, és õket nem is kell erre javasolni. (…) Más hasznos munkára hívhatják el õket.” („Az Elsõ Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvórumának kijelentése a misszionáriusi munkával kapcsolatosan”, 2002. dec. 11.) Hisszük, hogy az Elsõ Elnökség által felvázolt irányvonalak követésével növekedni fog azon teljes idejû misszionáriusok száma, akik érdemesek és felkészültek a szolgálatra. A sport területén gyakran csodálunk kiemelkedõ atlétákat, és igyekszünk készségeink fejlesztésében hozzájuk hasonlóvá válni. Lelki életünkben is vannak olyan nagyszerû példaképek, akiket követhetünk. Ezek közül a legnagyobb a mi Urunk és Üdvözítõnk, Jézus Krisztus, aki a következõ választ adta, amikor Tamás azt kérdezte: „mimódon tudhatjuk azért az útat?” (János 14:5) A szentírások így jegyzik fel: „Monda néki Jézus: Én vagyok az út.” (János 14:6) 2 Nefiben ezt olvassuk: „Kövessetek engem! De követhetjük-e Jézust, szeretett testvéreim, ha nem akarjuk az Atya parancsolatait betartani?” (2 Nefi 31:10) Kedves fiatal barátaim! Sokan követik az Üdvözítõ útját, akit ti is példaképetekként követhettek, amikor felkészültök a misszionáriusi szolgálatra. Példaképeket találhattok családtagjaitok, barátaitok és egyházi vezetõitek között. Még ma is egyik legkedvesebb áldásomnak tartom azokat a drága barátaimat, akik az Üdvözítõ követésének példáját támasztották elém. Azért imádkozom, hogy ti, fiatal férfiak, szorgosan igyekezzetek elérni igazlelkû vágyaitokat, sikeresen végezzétek minden munkátokat, és ahogy azt elder M. Russell Ballard mondta: „az egyház történetében a legnagyszerûbb misszionáriusok nemzedéke” legyetek. („A misszionáriusok legnagyszerûbb nemzedéke”, Liahona, 2002. nov., 47. o.) Bizonyságot teszek arról, hogy – amint azt Hinckley elnök a közelmúltban mondta – a misszionáriusi szolgálatnál „nincs nagyszerûbb munka. Nincs ennél fontosabb munka.” (Elsõ világméretû papsági vezetõképzõ gyûlés, 2003. jan., 21. o.) Jézus Krisztus nevében, ámen.