Gordon B. Hinckley elnök
Legyetek hûek a bennetek rejlõ legjobb énetekhez! Legyetek igazak és hûek az Isten papságával kapcsolatos szövetségekhez!
Nincs az egész világon ehhez fogható gyûlés! Bárhol legyünk és bármilyen nyelvet beszéljünk is, mind olyan férfiak vagyunk, akiknek a fején egyszer kezek pihentek, és így elnyertük Isten papságát. Legyünk akár fiatalok, akik az alacsonyabb, vagyis ároni papságot viselik, vagy férfiak, akik a magasabb, vagyis melkisédeki papságot kapták meg, mindannyiunkra valami csodálatosat és bámulatosat ruháztak, valamit magának az Istenségnek a lényegébõl.
Ismétlem, nincs a világon ehhez fogható összejövetel! A testvériség kötelékeiben jövünk össze, férfiak roppant méretû gyülekezetében, akik bizonyos hatalmat és felhatalmazást ruháztak rá, és akiknek abban a kiváltságban lehet részük, hogy a Mindenható nevében szólhatnak és cselekedhetnek. A mennyek Ura és Istene jónak látta, hogy ránk ruházza egy részét annak, ami egyedülálló módon az Övé. Néha eltûnõdöm azon, vajon érdemesek vagyunk-e rá. Eltûnõdöm, hogy eléggé megbecsüljük-e. Elámulok, mily végtelen ez a hatalom és felhatalmazás. Az élet és a halál, a család és az egyház, valamint Isten mindent felülmúló természete és örök munkája dolgaival kapcsolatos ez a hatalom.
Testvérek, a szent papság kvórumainak tagjaiként köszöntelek benneteket! Az élõ Isten szolgáiként köszöntelek titeket, aki mindannyiunknak megbízást adott, ami elõl nem szabad és nem tudunk elmenekülni.
E köszöntéssel összhangban egyetlen szóról szeretnék ma beszélni, több megvilágításból. Ez a szó: a hûség.
Az önmagunk iránti hûségre gondolok, a választott társunk iránti tökéletes hûségre gondolok, az egyház és annak számos tevékenysége iránti teljes mértékû hûségre gondolok, továbbá a mennyek Istene, a mi Örökkévaló Atyánk és Szeretett Fia, a mi Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus iránti hûségre gondolok.
Hûnek kell lennünk a bennünk rejlõ legjobb énünkhöz! Isten fiai vagyunk, azzal a megtiszteltetéssel, hogy birtokolhatjuk mennyei felhatalmazását. Ám gonosz világban élünk. Van egy állandó hatalom, ami lehúz minket és arra csábít, hogy olyan dolgokban vegyünk részt, amik teljességgel összeegyeztethetetlenek a birtokunkban lévõ szent papsággal. Érdekes megfigyelni, hogy a hazugság atyjának, a hajnal ama ravasz fiának, aki kitaszíttatott a mennybõl, mindig megvannak az eszközei és a képessége arra, hogy elcsábítsa, magához hívja és saját útjaira térítse mindazokat, akik nem erõsek és nem éberek. Nemrégiben egy bizonyos film elnyerte az év filmje díjat. Én magam nem láttam, és nem is áll szándékomban megnézni. De azt hallottam, szexualitás és vulgaritás szövi át.
A pornográfia napjaink egyik ismertetõjegye. Létrehozói meggazdagodnak a pornográfiát szeretõk hiszékenységén. A Bölcsesség szavának nevezett kinyilatkoztatás nyitó soraiban az Úr kijelenti: „Az utolsó napokban alattomos emberek szívében lakozó gonoszságok és cselszövések miatt figyelmeztetlek, és elõre figyelmeztetlek benneteket, e kinyilatkoztatás útján adott a bölcsességnek ezen szava által.” (T&Sz 89:4)
Ez után a magunkhoz vett ételrõl beszél. Ugyanezt a nyelvezetet alkalmazhatjuk arra vonatkozóan is, amit az elménkbe viszünk, amikor engedünk a pornográfiának.
Testvérek, a hangom hallótávolságán belüli minden férfi és fiú tudja, mi lealacsonyító! Nincs szükség autósatlaszra, hogy lássátok, hova vezet a pornográfiában való elmerülés útja. Hasonlítsátok azt össze azzal a szépséggel, békességgel és csodás érzéssel, ami abból ered, hogy az Úrhoz közeli életet élünk, és felülemelkedünk a minket mindenhol körülvevõ alattomos és kábító szokásokon!
Ez különösen rátok vonatkozik, kedves fiatal fiúk, akik itt vagytok ezen a gyûlésen. Kiemelkedõen fontos céltáblát jelentetek az ellenfél számára! Ha most meg tud kaparintani titeket magának, akkor tudja, hogy talán egy életre megnyert benneteket. Isteni céllal csodás erõk és ösztönök lettek belétek ültetve. Ha azonban helytelenül használjátok ezeket, azok inkább rombolóvá, mintsem építõvé válnak.
Mélységesen hálás vagyok fiataljaink erejéért, ugyanakkor azt is tudom, hogy vannak, akik eltávolodnak tõlünk. Minden veszteség tragédiát jelent. Urunk királyságának szüksége van rátok! Legyetek érdemesek rá! Legyetek hûek legjobb önmagatokhoz! Soha ne alacsonyodjatok le olyasvalamihez, ami kiszippantja belõletek az ellenálláshoz szükséges erõt!
Felhívást intézek hozzátok, férfiakhoz! Fussatok el a romlottság áradata elõl, ami el akar temetni benneteket! Meneküljetek el a világ gonoszsága elõl! Legyetek hûek legjobb önmagatokhoz! Legyetek hûek a bennetek rejlõ legjobb énünkhöz! Legyetek igazak és hûek az Isten papságával kapcsolatos szövetségekhez! Nem dagonyázhattok a ledérségben, nem hazudhattok, nem csalhattok, nem használhattok ki másokat igaztalanul anélkül, hogy meg ne tagadnátok az isteniség szikráját, amivel mindannyian erre az életre születtünk. Testvérek, minden erõmmel azért imádkozom, hogy emelkedjünk e dolgok fölé, és legyünk hûek legjobb énünkhöz!
Legyetek hûek családi kapcsolataitokban! Életemben láttam a házasságokban lehetõ legjobbat és legrosszabbat is. Minden héten feladataim közé tartozik, hogy eleget tegyek a templomi pecsételés törléséért folyamodók kérésének. A válás igen szokványos jelenséggé vált világszerte. Még ott is, ahol ez nem törvényes, a férfiak és nõk egyszerûen átlépik a korlátokat és összeköltöznek. Hálás vagyok, amiért elmondhatom, hogy a válás sokkal ritkább a templomban házasodók körében, de még ott is sokkal több válás következik be, mint szabad lenne
A menyasszony és a võlegény egymás iránti szeretetüket megvallva jönnek el az Úr házába. Ünnepélyes és örök szövetségre lépnek egymással és az Úrral. Kapcsolatukat örök szövetség forrasztja egybe. Senki sem várja, hogy minden házasság tökéletesen mûködjön, azt azonban elvárhatjuk, hogy az Úr házában kötött minden házasság magában hordozza az egymás iránti hûség szövetségét.
Régóta úgy érzem, hogy a boldog házasság legnagyobb titka a társunk boldogságáról és jólétérõl való aggódó gondoskodás. Legtöbb esetben az önzés a legfõbb tényezõ, ami a vitákat szítja, és különváláshoz, a házasság felbontásához és összetört szívekhez vezet.
Testvérek, az Úr többet vár tõlünk! Többet vár tõlünk annál, mint ami a világon tapasztalható. Soha ne feledjétek, hogy ti választottátok a társatokat! Ti éreztétek úgy, hogy széles e világon nincs hozzá fogható. Ti vágytatok arra, hogy mindörökre veletek legyen! Ám túl sok esetben megfakul a templomi élmény képe. Ennek oka lehet egy kéjsóvár gondolat. A dicséretet kritizálás váltja fel. Ha valakiben a legrosszabbat keresitek, meg is fogjátok találni. De ha a legjobbra koncentrálunk, az egyre világosabbá válik, míg végül szikrázóan tárul elénk.
Nem vagyok éppen személyes tapasztalat híján. Sister Hinckley és én majdnem 66 éve vagyunk házasok. Nem is tudom, hogy volt képes elviselni engem ilyen hosszú idõn keresztül! Mára megöregedtünk. Mégis milyen hálás vagyok érte! Mindig odafigyelek arra, hogy kényelemben legyen. Mindig a lehetõ legjobbat kívánom a számára. Mily csodás társ õ! Mily csodálatos feleség, ragyogó édesanya, nagymama és dédnagymama is õ!
Biztos hallottátok már annak a férfinak a történetét, akitõl hosszú életének vége felé az újságírók megkérdezték, minek tulajdonítja magas korát. Válaszul elmondta, hogy amikor feleségével összeházasodtak, megfogadták, hogy ha vitájuk támad, egyikük kimegy az udvarra. Így folytatta: „Uraim, hosszú életem titka az, hogy elég sokat voltam friss levegõn e hosszú évek során!”
Testvérek, legyetek hûek a társatokhoz! Házasságotokat áldja meg az egymás iránti rendíthetetlen hûség! Boldogságotokat egymásban keressétek! Biztosítsatok lehetõséget társatoknak, hogy kedvteléseit ûzhesse, hogy kifejleszthesse tehetségeit, hogy szárnyalhasson és megtapasztalja a sikerek elérésébõl fakadó örömet!
Most pedig hadd szóljak pár szót az egyház iránti hûségrõl!
Nagy közömbösséggel találkozunk. Vannak, akik azt mondják: „Az egyház nem fogja megszabni, mit gondoljak errõl vagy arról, vagy hogyan éljem az életemet!”
Nem, az egyház nem fogja megszabni senkinek sem, mit gondoljon vagy mit tegyen. Az egyház utat fog mutatni, és minden tagját arra biztatja, hogy éljen az evangélium szerint és élvezze az ilyen életet kísérõ áldásokat. Az egyház nem parancsol egy embernek sem, inkább tanácsot ad, ösztökél és biztat, és hûséget vár mindenkitõl, aki tagjának vallja magát.
Egyetemi hallgató koromban egy alkalommal azt mondtam édesapámnak, hogy úgy érzem, az általános felhatalmazottak túlléptek hatáskörükön, amikor egy adott dolgot pártfogoltak. Apám igen bölcs és jó ember volt. Azt felelte: „Az egyház elnöke erre utasított minket, én pedig támogatom õt prófétaként, látnokként és kinyilatkoztatóként, és szándékomban áll tanácsát megfogadni.”
Immár 45 éve szolgálok ennek az egyháznak az általános tanácsaiban. Voltam a Tizenkettek segéde, a Tizenkettek tagja, tanácsos az Elsõ Elnökségben, 8 éve pedig elnökként szolgálok. Szeretném bizonyságomat tenni nektek arról, hogy bár szó szerint több ezer gyûlésen vettem részt, ahol az egyház irányelveirõl és programjairól volt szó, de egy olyan gyûlésen sem voltam, ahol ne folyamodtak volna az Úr útmutatásáért, vagy bármi olyat tettek volna, ami bárkire nézve is hátrányos vagy kényszerítõ lett volna.
A Jelenések könyve kijelenti: „Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév.
Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” (Jelenések 3:1516)
Megígérem nektek, kedves testvéreim, hogy míg jelen feladatomban szolgálok, soha nem egyezek bele és nem támogatok olyan irányelvet, programot vagy tant, ami nem válik az Úr ezen egyházának tagsága javára!
Ez az Úr munkája. ' hozta létre. ' nyilatkoztatta ki tanait. ' körvonalazta gyakorlatait. ' alkotta meg vezetõ testületét. Az ' munkája és királysága ez, ' pedig ezt mondta: „Aki nincs mellettem, az ellenem van.” (2 Nefi 10:16)
1933-ban uralkodóvá vált egy mozgalom az Egyesült Államokban, ami a szeszesitalok forgalmazására bevezetett tilalmat szándékozta feloldatni. A szavazás kimenetele Utah államtól függött.
Én éppen Londonban szolgáltam a missziómban, amikor az újságok szinte harsogó fõcímeit olvastam: „Utah eltörli a szesztilalmat!”
Heber J. Grant elnök, aki abban az idõben az egyház elnöke volt, könyörgött népünknek, hogy ne szavazzanak a szesztilalom eltörlése mellett. Összetörte szívét, amikor az egyház oly sok, ebben az államban élõ tagja figyelmen kívül hagyta tanácsát.
Most nem fogok állást foglalni a szesztilalom mellett vagy ellen, inkább azt emelném ki, milyen fontos az egyház és vezetõi iránti rendíthetetlen hûség.
Hálás vagyok, testvéreim, mélységesen hálás a sok utolsó napi szent hatalmas hitéért, akik olyan fontos döntések során, amiben az egyház állást foglalt, felsorakoznak e döntés mögé. És különösen hálás vagyok, hogy elmondhatom: a hithûek között bizony sikeres, iskolázott, mûvelt, erõs, intelligens és tehetséges emberek állnak.
Mindannyiunknak szembe kell néznie a ténnyel: az egyház vagy igaz, vagy csalás az egész. Nincs közbensõ terület. Vagy Isten egyháza és királysága ez, vagy semmi.
Köszönöm nektek, kedves testvéreim, nagyszerû erõtöket, ragaszkodásotokat, hiteteket és hûségeteket!
Végül hadd szóljak az Istenünk, Örökkévaló Atyánk és Szeretett Fia, az Úr Jézus Krisztus iránti hûségrõl!
Ezen egyház minden tagjának jogában áll tudni azt, hogy Isten a mi Örökkévaló Atyánk, Szeretett Fia pedig a mi Megváltónk. Az Üdvözítõ megadta a kulcsot, mely által szert tehetünk erre a tudásra. Az Úr kijelentette: „Ha valaki cselekedni akarja az õ akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentõl van-é, vagy én magamtól szólok.” (János 7:17)
Júdás Iskariótes nagy árulóként írta be nevét a történelembe, hiszen 30 ezüstpénzért eladta hûségét (lásd Máté 26:15).
Mily sokan vannak ma is, akik Pál szavaival élve „ismét … megfeszítik az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák õt” közönséges, káromló beszédükkel! (Lásd Zsidók 6:6.)
Ismeritek az iskolát és az utcát uraló közönségességet. Kerüljétek el! Soha ne hagyja el a szátokat ilyen beszéd! Mutassátok ki a mennyek Istene és a világ Megváltója iránti hûségeteket azzal, hogy nevüket szentnek tartjátok!
Imádkozzatok Mennyei Atyátokhoz az Úr Jézus Krisztus nevében, és mindig, minden körülmény között mutassátok ki hûségeteket és szereteteteket életviteletek által!
Az Úr mellett ki áll?
Most mutassátok meg!
Bátran kérdezzük hát:
Az Úr mellett ki áll?
(Hymns, 260. sz.)
A mennyek áldásai pihenjenek meg rajtatok és családjaitokon, kedves testvéreim! Mindig találtassunk igaznak és hûnek, becsületes és teljességgel hithû férfiaknak és fiúknak, ezért imádkozom Jézus Krisztus szent nevében, ámen.