„Drága a tévelygõ egy is” James E. Faust elnök második tanácsos az Elsõ Elnökségben Azoknak az igazlelkû, szorgalmas és imádságos lelkû szülõknek, akiknek gyermekeik pedig engedetlenek, azt mondjuk, hogy a Jó Pásztor vigyáz rájuk. Kedves testvéreim és barátaim, a ma reggeli üzenetem reménnyel és vigasszal szól azokhoz a megtört szívû szülõkhöz, akik minden tõlük telhetõt megtettek, hogy szeretettel, odaadással, igazlelkûségben neveljék fel gyermekeiket, de kétségbe estek, mert gyermekük fellázadt, vagy a gonoszság és pusztulás útjaira tévedt. Mélységes szenvedéseiteket nézve Jeremiás szavai jutnak eszembe: „Szó hallatszott Rámában …; Rákhel siratta az õ fiait, mert nem akart megvígasztaltatni az õ fiai felõl.” Erre az Úr a következõ örvendetes bizonyosságot adta: „Tartsd vissza szódat a sírástól …, mert meglesz a te cselekedetednek jutalma, … hiszen az ellenség földébõl térnek vissza.”1 Mindenekelõtt bizonyságomat szeretném tenni, hogy az Úr a Tanok és Szövetségek 68. részében megtalálható figyelemre méltó tanításon keresztül szól az egyházban lévõ szülõkhöz: „Továbbá amennyiben a szülõknek gyermekeik vannak Sionban, vagy bármelyik megszervezett cövekben, és nem tanítják nekik, hogy megértsék a bûnbánat tanát, Jézus Krisztusba, az élõ Isten Fiába vetett hitet, a keresztséget és a Szentlélek adományozását kézrátétel által, amikor nyolcévesek, akkor e bûn szálljon a szülõk fejére.”2 A szülõket arra is utasítja, hogy „imádkozásra is tanítsák gyermekeiket és arra, hogy igaz úton járjanak az Úr elõtt”3. Mint apa, nagyapa és dédnagyapa, elfogadom ezt az Úr szavaként, és mint Jézus Krisztus szolgája, arra ösztönzöm a szülõket, hogy olyan lelkiismeretesen kövessék ezt a tanácsot, ahogy csak tudják. Kik a jó szülõk? Azok, akik szeretettel, imádságos lélekkel, õszintén, tantételekkel és példamutatás által próbálják „imádkozásra is tanít[ani] gyermekeiket és arra, hogy igaz úton járjanak az Úr elõtt.”4 Ez igaz, még akkor is, ha néhány gyermekük engedetlen vagy világias. A gyermekek sajátos lélekkel és személyiséggel jönnek erre a világra. Néhány gyermek „bármely szülõnek, bármely körülmények között is kihívást jelentene. (…) És talán vannak olyanok is, akik bármely apának vagy anyának az életébe áldást és örömet hoznának.”5 Azok a szülõk sikeresek, akik áldozatokat hoznak és küszködnek, hogy körülményeikhez képest a tõlük telhetõ legjobbat adják. A szülõk gyermekeik iránti szeretetének mélysége nem mérhetõ semmivel. Nincs még egy ilyen kapcsolat. Felülmúlja az élet gondjai miatt való aggódást. Egy szülõ gyermeke iránt érzett szeretete folyamatos és még a megtört szíveken és csalódáson is túlszárnyal. Minden szülõ abban reménykedik és azért imádkozik, hogy a gyermekeik bölcs döntéseket hozzanak. Azok a gyermekek, akik engedelmesek és felelõsségteljesek, végtelen büszkeséggel és megelégedettséggel ajándékozzák meg szüleiket. De mi van akkor, ha azok a gyermekek, akiket hithû, szeretõ szülõk tanítottak, fellázadnak, vagy tévútra térnek? Van remény? Egy lázadó gyermek szülõjének bánata szinte vigasztalhatatlan. Dávid király harmadik fia, Absolon, megölte egyik fivérét és lázadást szított apja ellen. Absolont Joáb ölte meg Tudomást szerezve Absolon haláláról, Dávid király sírva fakadt és így fejezte ki szomorúságát: „Szerelmes fiam, Absolon! édes fiam, édes fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, édes fiam, szerelmes fiam!”6 Az effajta szülõi szeretet a tékozló fiú példázatában is kifejezésre kerül. Mikor a lázadó fiú visszatért, miután örökségét elherdálta tékozló életet élvén, atyja levágatta a hizlalt borjút, és megünnepelte a fiú visszatérését. Így szólt az engedelmes, bár kissé neheztelõ fiához: „Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.”7 Hiszem és elfogadom elder Orson F. Whitney vigaszt adó kijelentését: „Joseph Smith próféta kijelentette – és ennél vigasztalóbb tant nem is tanított soha –, hogy a hithû gyermekek örökre szóló összepecsételése, és az igazság ügyében végzett bátor szolgálatukért nekik adott isteni ígéretek nemcsak saját magukat, hanem leszármazottjaikat is üdvözítik. Bár a nyájból néhányan talán elkószálnak, a Pásztor rajtuk tartja a szemét, és elõbb vagy utóbb érezni fogják, hogy kinyúlik utánuk az isteni gondviselés karja, és visszavezeti õket a nyájhoz. Akár ebben az életben, akár az elkövetkezendõben, de vissza fognak térni! Meg kell majd fizetniük tartozásukat az igazságosságnak, szenvedni fognak bûneik miatt, és talán tövises ösvényen járnak majd, ám végül a bûnbánó tékozló fiúhoz hasonlóan mindez visszavezeti õket a szeretõ és megbocsátó atya szívéhez és otthonába. A fájdalmas tapasztalat pedig nem lesz hiábavaló. Imádkozzatok gondatlan és engedetlen gyermekeitekért, hitetekkel ragaszkodjatok hozzájuk! Reménykedjetek, bizakodjatok, míg meg nem látjátok Isten megváltását!”8 Az ebben a tantételben gyakran figyelmen kívül hagyott kijelentés az, hogy teljes mértékben meg kell bánniuk bûneiket és szenvedniük kell azok miatt, valamint „meg kell majd fizetniük tartozásukat az igazságosságnak”. Tudom, hogy most van itt az idõ, hogy felkészüljünk az Istennel való találkozásra.9 Ha azonban az önfejû gyermekek nem gyakorolnak bûnbánatot ebben az életben, vajon elég erõs lesz az összepecsételés kötele számukra, hogy késõbb bánják meg bûneiket? A Tanok és szövetségekben ezt olvashatjuk: „A bûnbánó holtak Isten háza szertartásainak betartása által megváltatnak. Miután megfizettek vétkeikért és tisztára mosattak, elnyerik jutalmukat érdemeik szerint, mert örökösei a megváltásnak.”10 Emlékszünk, hogy miután a tékozló fiú elherdálta egész örökségét, visszatért atyja házába. Bár visszafogadták a családba, minden örökségét elköltötte.11 Az irgalom nem lophatja meg az igazságot, és a hithû szülõk pecsételésének ereje is csupán Krisztus engesztelõ áldozata révén és makacs gyermekeik bûnbánata által lesz érvényben gyermekeik hozzájuk kötésében. A bûnbánó, önfejû gyermekek részesei lesznek a megváltásnak és minden vele járó áldásnak, azonban a felmagasztosulás ennél sokkal többet jelent. Ki kell érdemelni. A kérdést, hogy ki fog majd üdvözülni, az Úrra és az ' kegyelmére kell hagynunk. Kevesen vannak azok, akiknek lázadása és gonosz cselekedetei oly nagyok voltak, hogy „bûneikkel elüldözték a bûnbánat erejét”12. Ezt az ítéletet is az Úrra kell hagynunk. ' azt mondta: „Én, az Úr, annak bocsátok meg, akinek megbocsátok; tõletek azonban megkívántatik, hogy minden embernek megbocsássatok.”13 Talán ebben az életben még nem érthetjük teljesen, hogy milyen erõs az a kötelék, ami a pecsételés révén a hithû szülõket a gyermekeikhez fûzi. Nagyon is meglehet, hogy több segítséget kapunk, mint azt képzelnénk.14 Úgy hiszem, hogy nagy befolyással van ránk az is, hogy a szeretett elõdeinkkel való kapcsolatunk a fátyol túloldalán is folytatódik. Howard W. Hunter elnök azt mondta, hogy „a bûnbánat nem más, mint a lélek honvágya, és a szülõ szüntelen, vigyázó gondoskodása Isten csalhatatlan bûnbocsánatának legszebb földi megtestesülése”. Hát nem a család mutatja be legjobban azt, amirõl az Üdvözítõ küldetése szólt?15 Sokat tanulunk saját szüleinktõl a szülõi mivoltról. Édesapám iránti szeretetem egyre elmélyült, mikor kedves, türelmes és megértõ volt. Amikor összetörtem a család autóját, õ szelíd és megbocsátó volt. Fiai ugyanakkor erõs fegyelmezésre számíthattak, ha az igazságot bármi beárnyékolta, vagy ha továbbra is megszegtük a szabályokat, de különösen akkor, ha tiszteletlenek voltunk édesanyánkkal szemben. Apám már lassan fél évszázada nincs közöttünk, de még mindig nagyon hiányzik az, hogy bölcs, szeretõ tanácsért hozzá forduljak. Beismerem, hogy néha megkérdõjeleztem a tanácsait, de soha sem vontam kétségbe az irántam érzett szeretetét. Soha nem akartam neki csalódást okozni. Ahhoz, hogy szülõi kötelességünket a lehetõ legjobban ellássuk, fontos a szeretetteljes, de határozott fegyelmezés. Ha nem fegyelmezzük a gyermekeinket, akkor majd a társadalom megteszi azt, és az nem biztos, hogy nekünk vagy gyermekünknek tetszeni fog. Gyermekeink nevelésébe a munkára való nevelés is beletartozik. Gordon B. Hinckley elnök azt mondta: „Az egyik legnagyobb érték … a becsületes munka erénye. A tudás munka nélkül hiábavaló. A tudás és a munka együtt hozza létre a zsenialitást.”16 Sátán mindenre kiterjedõ csapdái egyre gyarapodnak, ezért a gyermeknevelés is egyre nehezebbé válik. Éppen ezért a szülõknek minden tõlük telhetõt meg kell tenniük, és élniük kell azokkal a forrásokkal, melyek az egyházi programok és a szolgálat által segítséget nyújtanak. Ha a szülõk még csak kis idõre is letérnek a helyes útról, akkor akár a gyermekeik is fontolóra vehetik ezt a példát. Azonban említést kell tenni az érem másik oldaláról is. Könyörgöm azokhoz a gyermekekhez, akik elidegenedtek szüleiktõl, hogy nyújtsák ki feléjük kezüket, még akkor is, ha a szülõk kevesebbet nyújtottak, mint kellett volna. A szüleikkel szemben kritikus szemléletû gyermekek talán jól teszik, ha észben tartják Moróni bölcs tanácsát, mikor azt mondta: „És ne ítéljetek meg majd fogyatékosságomért, és atyámat se ítéljétek meg az õ fogyatékosságáért, és azokat se, akik õ elõtte írtak, hanem inkább adjatok hálát az Istennek, hogy megmutatta nektek a mi fogyatékosságainkat, és azáltal majd ti bölcsebbek lehettek, mint amilyenek mi voltunk.”17 Mikor Moróni 1823-ban meglátogatta az ifjú Joseph Smith prófétát, a következõ verset idézte Ésaiástól: „És a gyermekek szívébe beülteti az atyáknak tett ígéreteket, és a gyermekek szíve az atyákhoz tér.”18 Remélem, hogy egyszer minden gyermek szíve majd az atyáikhoz és az anyáikhoz tér. Fiatal koromban ismertem egy csodálatos házaspárt, akiknek a fia lázadó volt és elszigetelte magát a családjától. Évekkel késõbb azonban megbékélt velük, és az egyik legfigyelmesebb és odaadóbb gyermekükké vált. Ahogy öregszünk, szüleink és a fátyol túloldalán lévõ szüleink és nagyszüleink iránti ragaszkodásunk egyre erõsebb lesz. Édes élmény, mikor álmainkban meglátogatnak minket. Igen helytelen és rosszindulatú dolog a lelkiismeretes, hithû szülõket elítélni azért, mert egyik gyermekük fellázadt szülei tanításai és szeretete ellen vagy eltávolodott azoktól. Szerencsések azok a házaspárok, akiknek gyermekeik és unokáik vigasszal és megelégedettséggel töltik el õket. Elõzékenyeknek kell lennünk azokkal az érdemes, igazlelkû szülõkkel szemben, akik engedetlen gyermekekkel küszködnek. Egyik barátom azt szokta mondani: „Ha még nem voltak problémáid a gyerekeiddel, csak várj még egy kicsit!” Senki sem mondhatja, hogy teljes biztonsággal tudja, mit fog a gyermeke tenni bizonyos körülmények között. Mikor bölcs anyósom más rendetlenkedõ gyerekeket látott, mindig azt mondta: „Soha nem mondtam, hogy az én gyermekeim nem tennének ilyet, mert lehet, hogy éppen most is azt csinálják, miközben ezt mondom!” Mikor a szülõk engedetlen és önfejû gyermekeik miatt bánkódnak, könyörülettel kell az „az vesse rá az elsõ követ”19 szabályt megtiltanunk. Egy névtelen egyháztag arról írt, hogy bátyja szüntelen szívfájdalmat okozott szüleiknek. A fiú kábítószerekkel került kapcsolatba. Minden fegyelmezésnek és irányításnak ellenállt. Alattomos és dacos volt. A tékozló fiúval ellentétben ez az eltévelyedett fiú nem tért haza önszántából. A rendõrök fogták el és rákényszeríttették, hogy viselje cselekedetei következményeit. A szülei két évig támogatták Bill kezelését, mely a drogoktól való megszabadulásához vezetett. Összefoglalva, Bill nõvére azt mondta: „Azt hiszem, rendkívüli szüleim vannak. Bill iránti szeretetük sohasem ingott meg, annak ellenére, hogy rosszallották és gyûlölték azt, amit saját magával és családjukkal mûvelt. Eléggé eltökéltek voltak a család iránt ahhoz, hogy Billt minden lehetséges módon támogassák, átsegítsék a nehézségeken és életét szilárd alapokra helyezzék. 'k Jézus Krisztus sokkal áthatóbb, mélyebb, átfogóbb evangéliuma szerint éltek azáltal, hogy szerették az eltévelyedettet.”20 Ne legyünk gõgösek, hanem inkább alázatosak és hálásak, ha gyermekeink engedelmesek, és tisztelettel fordulnak az Úr igéje szerinti tanítások felé! Azoknak az igazlelkû, szorgalmas és imádságos lelkû szülõknek, akiknek gyermekeik pedig engedetlenek, azt mondjuk, hogy a Jó Pásztor vigyáz rájuk. Isten ismeri és megérti mély fájdalmatokat. Van remény. Vigasztaljanak Jeremiás szavai: „meglesz a cselekedetednek jutalma” és gyermekeid „az ellenség földébõl térnek vissza”21! Errõl teszem bizonyságomat, és ez az én imám Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Jeremiás 31:15–16. 2. T&Sz 68:25. 3. T&Sz 68:28. 4. T&Sz 68:28. 5. Howard W. Hunter, „Parents’ Concern for Children”, Ensign, 1983. nov., 65. o. 6. 2 Sámuel 18:33. 7. Lukács 15:32. 8. Conference Report, 1929. ápr., 110. o. 9. Lásd Alma 34:32. 10. T&Sz 138:58–59. 11. Lásd Lukács 15:11–32. 12. Alonzo A. Hinckley, Conference Report, 1919. okt., 161. o. 13. T&Sz 64:10. 14. Lásd John K. Carmack, „When Our Children Go Astray”, Liahona, 1999. márc., 28–37. o. 15. The Teachings of Howard W. Hunter, szerk. Clyde J. Williams (1997), 32. o. 16. Teachings of Gordon B. Hinckley (1997), 704. o. 17. Mormon 9:31. 18. Joseph Smith története 1:39. 19. Harold B. Lee, Decisions for Successful Living, (1973), 58. o. 20. „With Love–from the Prodigal’s Sister”, Ensign, 1991. jún., 19. o. 21. Jeremiás 31:16.