A csoda, ami te vagy JAMES E. FAUST ELNÖK második tanácsos az Első Elnökségben Kezdjétek el megismerni, kik is vagytok valójában, azáltal, hogy többet tanultok az elődeitekről! Isten papságában világszerte élő kedves testvéreim, szeretetünket és üdvözletünket küldjük nektek, bárhol is legyetek! Képzeljetek el velem egy hatéves árva kislányt, aki az amerikai síkságon utazik! Az ő neve Elsie Ann. Édesanyja akkor hunyt el, amikor a kislány kétéves volt. Édesapja újranősült, ezért egy ideig volt másik anyukája. Ezután a Téli Szálláshelyen meghalt az édesapja, amikor ötéves volt. Második anyukája újraházasodott és elköltözött, hátrahagyva a kis árvát Peter és Selina Robinsonnal, akik rokonai voltak a kislány mostohaanyjának. Elsie Ann 1849 júliusában hagyta el a Téli Szálláshelyet, hogy nyugatra vándoroljon. Ahogy Selinát figyelte, aki a tízhónapos kislányát gondozta, Elsie kétség kívül fájdalommal vágyakozott saját édesanyja szeretetére. Néha meg is kérdezte: „Hol van az édesanyám?” Nagyon sajnálom ezt a kislányt, amikor arra gondolok, hogy úgy kellett szembenéznie bizonytalan jövőjével, hogy nem voltak rokonai, akik megvigasztalták és segítették volna őt. Elsie Ann volt az én dédnagymamám, és csak nemrég találtuk meg, hogy ki is volt az ő igazi édesanyja. Évekig azt gondoltuk, hogy Elsie Ann Jane Robinson lánya volt. Gondos kutatás eredményeként megtaláltuk az ő igazi szüleit, és ennyi év után Elsie Annt hozzápecsételték az édesapjához, John Akerley-hez és édesanyjához, Mary Moore-hoz. A nagyszüleim óriási hatással voltak az életemre. Még most is, évekkel a haláluk után, érzem megnyugtató szeretetüket. Az egyik nagyapám, James Akerley Faust, még a születésem előtt meghalt. Csak azokból a történetekből ismertem őt, amiket a nagymamám és a szüleim meséltek róla. Ennek ellenére erős rokoni szálak fűznek hozzá, mert része vagyok annak, ami ő volt. Sok más dolgon kívül cowboy volt, állatokat tenyésztett és egy kisváros postamestere volt Közép-Utah-ban. Egyik télen a nagyapám elutazott Idahóba, ahol találkozott az egyik ismerősével, aki anyagi nehézségekkel küzdött. Nagyon hideg volt, és a nagyapám barátjának nem volt kabátja. Nagyapám levette a kabátját és neki adta. Ma este arra buzdítalak titeket, fiatal férfiak, hogy kezdjétek el megismerni, kik is vagytok valójában, azáltal, hogy többet tanultok az elődeitekről! Alex Haley, a Roots (Gyökerek) című könyv szerzője, azt mondta: „Mindannyiunkat mardos egyfajta velejünkig ható éhség, hogy megismerjük az örökségünket – hogy megtudjuk, kik vagyunk és honnan jöttünk. E nélkül a gazdagító tudás nélkül csak üres sóvárgás van. Nem számít, milyen eredményeink vannak az életben, még mindig létezik egy vákuum, egy üresség és mindennél nyugtalanítóbb magány.”1 Izgalmas élményekben lehet részünk, amikor az életvidám, tetterős őseinkről tanulunk. Ők nagyon valósak voltak, élő emberek, akiknek hozzánk hasonlóan szintén voltak problémáik, reményeik és álmaik. Sok tekintetben annak az eredménye vagyunk, amik az őseink voltak. Az erényeik a mi erényeink is lehetnek, az erősségük a mi erősségünk és a kihívásaik a mi kihívásaink is lehetnek. Néhány jellemvonásuk mibennünk is tükröződhet. Nem oly régen észrevettem, hogy az egyik dédunokám, aki most kezdett járni, olyan furcsán jár. A feleségem azt mondta: „Tisztára úgy jár, ahogy te!” Most azon gondolkodom, hogy én kitől örökölhettem ezt a jellegzetességet. Nagy öröm „megismerkedni” azokkal az őseinkkel, akik már rég meghaltak. Mindannyiunknak lebilincselő a családtörténete. Az őseink megtalálása az egyik legérdekesebb kirakós játék lehet, amivel ti, fiatal férfiak valaha is találkoztok. Mindannyiunknak el kell kezdeni valahol ezt a munkát, amit fiatalok és idősek is végezhetnek. Ezen a nyáron a Ghana Accra Lartebiokorshie Cövekből 170 gyermek dolgozott a négygenerációs családfáján egy kétórás program keretében, ami során több mint 74-en készítették el és állították ki a családfájukat. Ahogy Boyd K. Packer elnök mondta: „Ha nem tudod, hogy hol kezdd el, kezdd magaddal! Ha nem tudod, hogy milyen adatokat és hogyan szerezz be, kezdd azzal, amid van!”2 Meg fogjátok ismerni a bennetek rejlő csodát. Sokkal lebilincselőbb lehet, mint bármely film, amit megnéztek vagy bármely számítógépes játék, amivel esetleg játszotok. Meg kell találnotok, hogy kik voltak a nagyszüleitek és a dédszüleitek, és milyen templomi munkát végeztek már el értük! Ha nem tudjátok, hogyan szerezhetitek meg ezt az információt, kérdezzetek meg olyan embereket az egyházközségetekben, akik tudják! Kérdezzétek meg a mai is élő családtagokat, hogy mit tudnak a tágabb családról! Nézzétek meg a kezetek ügyében lévő feljegyzéseket, mint például a családi Bibliát, és keressetek további részleteket az őseitekről! Ezek után forduljatok más forrásokhoz, mint például anyakönyvi feljegyzésekhez, egyházi feljegyzésekhez, népszámlálások adataihoz és katonai feljegyzésekhez! Ha van számítógépes hozzáférésetek, akkor használjátok ki a számítástechnikai ismereteiteket, és kapcsolódjatok rá az egyház FamilySearch.org internetes oldalára! A családkutatás nagyon kifinomult tevékenységgé vált, ahol a számítógépek óriási mennyiségű forrásanyagot biztosítanak a kutatáshoz. Az otthoni számítógépetekkel könnyen hozzáférhettek hatalmas mennyiségű családtörténeti feljegyzéshez az internetet használva vagy a legközelebbi családtörténeti központban. Ma már 88 országban van Családtörténeti Központ. Mindegyike része egy páratlan feljegyzés-vezetési rendszernek, mely segít megőrizni a családok örökségét szerte a világban. A Salt Lake Cityben található Családtörténeti Könyvtárban a látogatók folyamatosan nyújtanak be levélben és személyesen információkat a családjuk történetéről. Egy illető azt írta: „Öt gyermeket küldünk nektek, külön-külön borítékban.” Az elhunyt családtagok számára nyújtott üdvözítő szertartások nagyszerű munkája létfontosságú része az egyház hármas küldetésének. Ezt a munkát egy cél érdekében végezzük, vagyis azért, hogy megváltsuk a halott őseinket. A templomi munka elengedhetetlen mind számunkra, mind pedig a halottaink számára, akik várják, hogy ezeket az üdvözítő szertartásokat elvégezzék értük. Elengedhetetlen, mert „mi nem lehetünk tökéletessé téve nélkülük, és ők sem minélkülünk”.3 Szükségük van az üdvözítő szertartásokra, bennünket pedig hozzájuk kell pecsételni. Ezért nagyon fontos, hogy kinyomozzuk a családi vonalainkat, hogy senkit ne hagyjunk ki belőle. A halottaink után való kutatás nemcsak hobbi, hanem alapvető felelőssége az egyház minden tagjának. Hiszünk abban, hogy az élet folytatódik a halál után, és hogy mindannyian fel fogunk támadni.4 Hiszünk abban, hogy a családok folytatódnak a következő életben, ha betartják azokat a különleges szövetségeket, amiket Isten felhatalmazásával kötöttek valamelyik szent templomban. Hisszük, hogy az elhunyt őseink szintén örökre egybe lesznek kötve családtagjaikkal, amikor helyettesítő szertartásokat kötünk értük a templomokban. Az elhunyt őseink, ha úgy döntenek, elfogadhatják ezeket a szövetségeket a szellemvilágban.5 A templomainkban halott rokonainkért végzett nagyszerű helyettesítő munka bizonyítja Jézus Krisztus evangéliumának igazságosságát. Joseph Smith próféta elmagyarázta azt a rettenetes helyzetet, amellyel Isten azon gyermekeinek kell szembenézni, akikért nem végezték el a halottakért végzendő templomi munkát. Ezt mondta: „Egy ember meghal és eltemetik, aki soha nem hallott a kiengesztelés evangéliumáról; máshoz pedig eljutott az üdvözítés üzenete, meghallgatja és elfogadja azt, és az örök élet örökösévé válik. Legyen az egyik a dicsőség részese, míg a másik a reménytelen kárhozaté? Esély sincs a menkülésére?”6 Szerencsére az őseink rendelkeznek lehetőséggel, hogy megkapják és elfogadják az üdvözítő áldásokat, ha mi azonosítjuk őket és elvégezzük értük ezeket a szent szertartásokat. Megtesszük értük azt, amit ők nem tudnak megtenni magukért. Ez egy végtelenül megnyugtató élmény. A Kirtland Templomban, abban a nagyszerű látomásban, Illés próféta megjelent Joseph Smith prófétának és Oliver Cowderynek, és Joseph Smith kezébe adta a templomi munka kulcsait és a pecsételő hatalmat.7 Ezzel betöltetett Malakiás jövendölése, hogy Illést elküldik, „hogy az atyák szívét gyermekeikhez fordítsa, a gyermekekét pedig az atyáikhoz, nehogy átok sújtsa az egész földet.”8 Mit is jelent ez? Úgy fordíthatjuk szívünket az atyáinkéhoz, hogy felkutatjuk az elhunyt őseink nevét és elvégezzük értük az üdvözítő szertartásokat a templomban. Ez folyamatossá kovácsolja a láncot közöttünk és ősatyáink között egészen Ádám atyáig és Éva anyáig. A 11 éves fiú szíve az atyáiéhoz fordult egy családi esten, amikor a gyerekek személyes emlékkönyveket készítettek. A fiatal Jeff el akarta kísérni az édesanyját a Nemzeti Levéltárba. Az anya attól félt, hogy fia zavarni fogja a többi kutatót. Azonban a fiú kitartott, az anya engedett neki és magával vitte. Órákig tartó kutatómunka után a fiú felkiáltott: „Mama, megtaláltam nagyapát!” És valóban megtalálta nagyapjának nagyszüleit.9 Azért nem mindig így működik ez. Egy, a Családtörténeti Részleghez címzett levélben valaki ezt írta: „Elvesztettük a nagymamánkat. Küldenének egy másolatot róla?” Jézus Krisztus evangéliuma azt tanítja nekünk, hogy a celesztiális családszervezet lesz az „amely teljes, vagyis egy olyan szervezet, amelyben egy nemzedék apja, anyja és gyermekei össze vannak kapcsolva egy másik nemzedék apjához, anyjához és gyermekeihez, így szélesedve ki az idők végezetéig”.10 A családi nevek kutatásánál gyakran azt vesszük észre, hogy a forrástól függően, azokat másképp írják. Ez történt egy egyetemi hallgatóval a Utah állambeli Provóban, aki ráérzett a nemzedékek összekapcsolásának fontosságára. Egy este a könyvtáron keresztül sétált, amikor eszébe jutott, hogy valakit hallott a Searing családban arról mesélni, hogy van egy város New York államban, amit egy őséről neveztek el. Ezért elhatározta, hogy megkeresi azt a várost. Belebotlott egy New York-i magazin régi példányába, amiben olvasott egy emberről, akit Simon Searingnek hívtak, és aki segített Long Island betelepítésében az 1600-as évek közepén. Talán ez a Simon az ő őse lenne? Tudnia kellett. Buzgón kutatni kezdett, és néhány nemzedékre visszavezette a családfáját. Azonban még át kellett hidalnia az 1800-as és az 1600-as évek közötti űrt. Ekkor csoda történt. Váratlanul rátalált a Syring család történetére. A Syring könyvben található családok ugyanannál a nemzedéknél fejeződtek be, ahol a saját kutatásai véget értek. Nemcsak összekapcsolni volt képes sok nemzedéket, de magát is összekötötte Simon Searinggel, a korai telepessel.11 Néhányan, akiket érdekel a családtörténet, megpróbálják felnagyobbítani a magukról alkotott saját képüket úgy, hogy kiemelkedő személyekhez kapcsolják magukat. Saját tapasztalataim egészen más irányba mutatnak. Sokszor lenyűgöz, amikor olyan ismeretlen, hétköznapi emberről tanulok, akinek a feljegyzései hősi életről tanúskodnak. Arthur R. Bassett egyszer azt mondta: „Közülünk kicsoda akar köveket dobni az őseire? Ami engem illet, kíváncsivá tesznek a csatáik – mind a győzelmeik, mind pedig a vereségeik. (…) Engem izgatnak azok az életek, amelyek a leghétköznapibbnak tűnnek, mert rájöttem, hogy a hétköznapi életek tele vannak izgalommal.”12 Valószínűleg nem találtok lótolvajokat az őseitek között. De ha mégis, akkor fontos, hogy elvégezzétek értük a templomi munkát, mert hisszük, hogy a halottak számára is van bűnbánat: „A bűnbánó holtak Isten háza szertartásainak betartása által megváltatnak. Miután megfizettek vétkeikért és tisztára mosattak, elnyerik jutalmukat érdemeik szerint, mert örökösei a megváltásnak.”13 Az ősök személy szerinti felkutatásának folyamata nagy kihívás lehet, de egyben izgalmas és gyümölcsöző is. Gyakran érzünk lelki útmutatást, amikor elmegyünk a forráshoz, amely azonosítja őket. Mivel ez nagyon is lelki munka, segítséget várhatunk a fátyol másik oldaláról. Úgy érezzük, hogy azok a rokonaink, akik arra várnak, hogy megtaláljuk őket, húznak minket, hogy elvégezhessük értük a szertartásokat. Ez egy krisztusi szolgálat, mert olyan dolgot végzünk értük, amit ők nem tudnak elvégezni magukért. Fiatal férfiak, közületek sokan belekóstoltak már a templomi munkába, amikor a halottakért keresztelkedtetek. Amikor korán megyünk a templomba, gyakran látunk fiatalembereket fehérbe öltözve, hogy részt vegyenek ebben a nagyszerű élményben, mielőtt iskolába mennének. Megdicsérünk benneteket az elszántságotokért, amivel ezt a létfontosságú munkát végzitek! Eközben már éreztétek azt a békességet és nyugalmat, ami a templomaink falain belül található. Bizonyságomat teszem, hogy Isten igazságos Isten, és Ő nem ad előjogokat a számunkra, és nem tartja vissza azokat az őseinktől sem. Nekünk ugyanakkor kereszteléseket, felruházásokat és pecsételéseket kell végeznünk értük itt a földön, hogy mi és ők összeköttessünk az örökkévalóságra „és részesei legyünk az első feltámadásnak”.14 Továbbá bizonyságomat teszem, hogy az Úr vezeti és sugalmazást ad Hinckley elnöknek, amint ő ebben a fontos munkában vezet minket. Legyen velünk örökre az a békesség, ami a papsági kötelességek hithű teljesítéséből származik! Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. „What Roots Means to Me”, Reader’s Digest, 1977. máj., 73–74. o. 2. „Your Family History: Getting Started”, Liahona, 2003. aug., 15. o. 3. T&Sz 128:18. 4. Ap. csel. 24:15; Alma 11:41–45. 5. Lásd „Why Family History?” Internet, www. familysearch.org. 6. History of the Church, 4:425–426. o. 7. Lásd T&Sz 110:13–14, 16. 8. Lásd T&Sz 110:14–15. 9. R. Scott Lloyd, „Hearts of the Children”, Church News, 1986. szept. 14., 16. o. 10. Joseph Fielding Smith, Doctrines of Salvation, szerk. Bruce R. McConkie, 3 kötet (1954–1956), 2:175. o. 11. Bryan Searing, „The Link Made”, Church News, 1990. okt. 27., 16. o. 12. „The Relationship of Genealogy and History”, A feljegyzésvezetésről szóló 1980-as konferencia jegyzőkönyve, 13 kötet, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának Levéltára, 2:4. o. 13. T&Sz 138:58–59. 14. Wilford Woodruff, The Discourses of Wilford Woodruff, vál. G. Homer Durham (1946), 149. o.