Kiengesztelés, bűnbánat és szennyes ruha ELDER LYNN A. MICKELSEN a hetvenektől Az Úr azt ígéri, hogy vérével fogja tisztára mosni köntösünket. Ő fel tud minket támasztani személyes bukásunkból. Egy ember, amint egy mexikói kisvároson vezetett át, halálra gázolt egy eléje kiugró kutyát. Ettől a naptól fogva a városkában már csak mata perrosnak hívták. Nem sokat gondolkoztak a neven: egyszerűen „kutyagyilkos” lett. Azok számára, akik később születtek és nem ismerték a részleteket, elméjükben valami szörnyű képet festettek arról, mit is tehetett ez az ember. A szóbeszédre, valóságra vagy gúnynévre épülő hírnévtől szinte lehetetlen megszabadulni. Bölcs az a mondás, ami így szól: „A szennyest ne vidd az utcára mosni!” Nem kell, nem helyes és nem is egészséges magánjellegű vagy családi botlásainkat és bűneinket a nyilvánosság elé tárni. Minél szélesebb körben tudnak egy bűnről, annál nehezebb bűnbánatot tartani és megváltozni. Ez nem azt jelenti, hogy takargatnunk kell a bűnt, ami ugyan természetes reakciója lehet bárkinek, aki bűnt követ el. A bűnbánat helyett inkább takargatni akarjuk gonosz tetteinket és botlásainkat. Már Káin is rájött, amikor megölte Ábelt, hogy nem tudja takargatni bűneit az Úr elől1, mert minden dolog ismert Őelőtte2. Ő minden engedetlen viselkedésünkről tud, de abban különbözik a nyilvánosságtól, hogy amellett, hogy tud bűneinkről, konkrétan megígéri, hogy nem fog azokra emlékezni, ha bűnbánatot tartunk.3 A szennyes kiteregetése és a bűnbánat lényegében kapcsolatban áll egymással. A bűn egyfajta tisztátalanságot tár az Úr elé, amitől meg kell szabadulni. Ugyanakkor megvan az ideje és a helye a beismerésnek és a bűnbocsánatért való esedezésnek. Eme tényezők a bűn természetétől és nagyságától függnek. Ha valaki a nyilvánossággal szemben követett el valamilyen vétséget vagy megszegte a nyilvánosság bizalmát, kötelessége vétkét a nyilvánosság elé tárni, és bocsánatát kérni. Bűnbánatkor felelősségünk hatásköre az Úrra, az Ő szolgáira és azokra tartozik, akiket megsértettünk. Párhuzam van aközött, hogy a Bárány vére által köntösünk tisztára lesz mosva, valamint aközött, ahogyan saját szennyes ruháinkat mossuk tisztára. Az Ő engesztelő áldozata révén lesz köntösünk tiszta. A köntösre való szentírásutalás egész lényünket magában foglalja. A megtisztulás onnan kezdve szükséges, hogy beszennyeztük magunkat bűnnel. Az ítélet és a megbocsátás az Üdvözítő kiváltsága, mivel csak Ő képes megbocsátani és tisztára mosni bűneinket.4 Amikor Benjámin király elmondta csodás beszédét Zarahemla földjén5, a szentek szívében6 változás ment végbe, és az egész földön békében és jólétben éltek. Telt, múlt az idő, és Almát hívták el az egyház vezetésére. Néhány jómódú egyháztag bűnbe esett. Alma szívét mindez nyugtalansággal töltötte el, amikor eléje kerültek. Nem tudván, hogyan kezelje a problémát, Móziás király elé vezette őket, a király viszont Alma ítéletére bízta őket. Alma, mivel félt, hogy rosszat tesz Isten előtt, teljes lelkét kiöntötte Istennek, és esedezett, hogy választ kapjon arra, hogyan járjon el a bűnösökkel. Az Úr, Alma hatalmas emberbaráti szeretete és Isten akaratának buzgó követése miatt, rendkívül megáldotta őt; még az örök élet ígéretét is megkapta. Majd az Úr elmondta neki, miért olyan fontos helyes döntésért hozzá esedezni, amikor ítéletet hoz: „Mert ez az én egyházam. Az én nevem által lesznek megmentve. Az én áldozathozatalom által. Én leszek az, aki ítélkezni fog felettük.”7 Mily gyakran elfelejtjük, kinek áll jogában ítéletet mondani! A bűnbocsánat tőle függ, nem tőlünk. Tehát amikor legközelebb kísértést érzünk arra, hogy kiteregessük a szennyesünket, ne feledjük: Először forduljunk az Úrhoz! Utána menjünk oda ahhoz, akit megbántottunk! Majd ha szükséges, menjünk el Izráel bírájához, s aztán ne foglalkozzunk az üggyel többé! A szennyes kiteregetésének másik oldala az, amikor valaki kielégítetlen vágyat érez arra, hogy mások vétkeit nyilvánosságra hozza. Az Úr a következő nehéz kérdést szegezte Jóbnak, miközben az terhével küszködött: „Kárhoztathatsz-é te engem azért, hogy te igaz légy?”8 Ez még egy családban is megtörténhet, amikor valaki, aki, tegyük fel, saját magát védi, mindenre kiterjedő részletekben kitálalja testvérei, gyermekei vagy szülei vétkeit önigazolás formájában, hogy enyhítsen saját személyes fájdalmán. A tékozló fiú példázatában a tékozló fiút visszafogadta az ő hithű atyja, aki fia érdemeiről, nem pedig hibáiról beszélt. Amikor mások bűneiről beszélünk, akkor valójában ítéletet mondunk rájuk. Hallottam egy embert, amint azt meséli a fiának, hogy van valaki, akit soha nem alkalmazna még egyszer, mert az tisztességtelenül sok pénzt kért el szolgálataiért. A fiú így szólt: „Meglepően hallom mindezt tőled, apa, mert hiszen te mást tanítottál nekünk.” Az apa alaptalanul ítélkezett. Mit kellett volna tennie? Ha előre megkérdezte volna, mennyiért dolgozik az az ember, akkor megbeszélhették volna közösen ezt a dolgot, megállapodhattak volna, és a tényeket lefektetve már nem orroltak volna egymásra. Az Üdvözítő azt tanította: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannak ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.”9 Amikor az írástudók és farizeusok Jézus elé vitték a házasságtörő asszonyt, Jézus lehajolt, és az ujjával a földre írt úgy, hogy mások ne lássák és ne is hallják. Majd így szólt: „A ki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.” Amikor vádlói mind eloldalogtak bűneik miatt, Jézus azt mondta az asszonynak: „Eredj el és többé ne vétkezzél!”10 Mit kell tennünk, amikor tudunk mások problémáiról? 1. Ne ítélkezzünk! Hagyjuk az ítéletet az Úrra, a tökéletes bírára! Ne kutassunk és ne vájkáljunk mások bűnei után, hanem inkább isteni természetükre figyeljünk! Nem a mi feladatunk mások problémáiban vájkálni. Inkább vegyük észre lelki nagyságukat! 2. Meg kell bocsátanunk! Bár lehet, hogy személyes sérelem ért minket, az Úr mégis azt mondta: „Én, az Úr, annak bocsátok meg, akinek megbocsátok; tőletek azonban megkívántatik, hogy minden embernek megbocsássatok.”11 3. Felejtsetek! Egy állandóan visszatérő emlék elkeseríti még a legragyogóbb lelket is. Hagyjátok magatok mögött! Ne lovagoljatok rajta! Ha kísértést éreztek arra, hogy nyilvánosságra hozzátok mások bűneit, ne beszéljetek arról a szomszédotoknak, sőt még a legjobb barátotoknak sem! Beszéljetek a püspökötökkel! Hagyjátok őrá ezt a terhet! Ha szükséges, jelentsétek azt a rendőri szerveknek, majd ne foglalkozzatok tovább az üggyel! Hiszem, hogy ahhoz, hogy mi is megkapjuk az Almának tett drága ígéretet, ugyanolyan lelkületünknek kell lenni, és ugyanúgy kell eljárnunk, mint ahogyan ő járt el saját és mások szennyesével kapcsolatban. De mi van, ha nekünk van igazunk, és ők tévednek? Nem kellene feltárnunk a helyzetünket, hogy mások ne minket vádoljanak azzal, hogy hibát követtünk el? Az Úr világos utasítást adott ezzel a dilemmával kapcsolatban. Nem a mi kiváltságunk az ítélkezés. Nem nekünk kell méregetni, hiszen a saját szemünkben lévő gerendától nem is látunk! Nincs olyan vékony palacsinta, aminek csak egy oldala volna. Az empátia – az az adomány, hogy érezzük azt, amit mások éreznek, és megértsük azt, ami másokkal történik – elengedhetetlenül fontos. Az empátia a jószívűség természetes velejárója. Ösztönzi és lehetővé teszi, hogy másokat szolgáljunk. Az empátia nem rosszízű szánalom, hanem megértés és törődés. Ez az igaz barátság alapja. Az empátia tiszteletet ébreszt, és megnyitja a tanításhoz és tanuláshoz vezető kaput. A sziú indiánok értik ezt a csodás alapelvet, amint így imádkoznak: „Nagy Szellem! Segíts, hogy soha ne ítéljek el más embert, amíg nem jártam két hétig a mokasszinjában.” Szóval mit is tegyünk a szennyessel? A folyamat a bűnbánattal kezdődik. Az Üdvözítő az ajtónál áll és kopog. Ő kész azonnal befogadni minket.12 A mi felelősségünk, hogy bűnbánatot tartsunk. Fel kell hagynunk bűneinkkel, hogy a megtisztulás folyamata elkezdődhessen. Az Úr azt ígéri, hogy vérével fogja tisztára mosni köntösünket.13 Ő életét adta, és minden bűnünkért megszenvedett. Ő meg tud minket váltani személyes bukásunkból. Az Üdvözítő engesztelő áldozata révén, azáltal, hogy önmagát adta váltságdíjul, felhatalmazást ad a Szentléleknek, hogy megtisztítson minket a tűzzel való keresztséggel. Miközben a Szentlélek bennünk lakozik, az Ő tisztító jelenléte kiégeti a bűn szennyét. Mihelyst elköteleztük magunkat, kezdetét veszi a tisztító folyamat. Az Úr iránti elkötelezettségünk azzal kezdődik, hogy rá koncentrálunk. Nemrég egy cövekkonferencián voltunk Illinois-ban, Nauvoo-ban. A kórus zenéje rendkívüli volt! A karvezető, aki hivatásos zenész, és egy helyi egyetemen tanít, mesterien magával ragadta a kórust és az egybegyűlteket. Testének minden mozzanata szó szerint össze volt hangolva a zenével. Pontosan úgy akartunk énekelni, ahogy vezényelt. Minden tekintet rászegeződött. Eszembe jutott az Üdvözítő. Felszólított minket, hogy legyünk hozzá hasonlók. Ha olyan feszült figyelmet szentelnénk neki is, mint amilyet Nelson testvérnek szenteltünk, rövid időn belül olyanok lennénk, mint az Üdvözítő. A változás, miközben énekeltünk, pillanatnyi volt. Ott voltunk, ahol lennünk kellett, és mindannyian erős vágyat érzetük arra, hogy kövessük őt. Ha ott találjuk magunkat, ahol lennünk kell, azzal a buzgó vággyal, hogy kövessük az Urat, akkor Ő megérinti az életünket, és megtisztít minket, hogy örökké a jelenlétében élhessünk. A karvezető nem kényszerített minket semmire, csupán kapcsolatot teremtett. Az igaz bűnbánat ebből az Üdvözítő felé irányuló kapcsolatban rejlik. Fontoljuk meg személyes imáinkat és mindennapi gondolatainkat! Mindannyiunknak munkálkodni kell azon, hogy megteremtsük a szükséges kapcsolatot Istennel. Megkérdeztem Nelson testvért, hogy tudott ennyit kihozni belőlünk. Alázatosan így felelt: „Mert a szívük tiszta.” „És még?” – kérdeztem. „A Szentlélek által – válaszolta. – Csakis azáltal kommunikálhatunk ilyen szinten.” Akkor hát mire összpontosítsunk? „És ha szemetek csak az én dicsőségemre irányul, akkor egész testetek megtelik világossággal és nem lesz bennetek sötétség. Akinek lénye megtelik világossággal, az mindent felfog és mindent megért.”14 Ez megtörténhet, ha felelősséget vállalunk saját szennyesünkért a bűnbánat révén, és meggyőződünk afelől, hogy ruhánk valóban tisztára lett mosva. Élvezzük az Üdvözítő ígéretét, amit Morónin keresztül adott: „Ébredj … és vedd fel ékes ruhádat! (…) Jöjjetek Krisztushoz … és Istent teljes szívetekből, teljes lelketekkel és minden erőtökkel szere[ssétek], … hogy kegyelme által tökéletesek lehessetek Krisztusban … [az Ő] kiontott vére által, amely az Atya ígérete szerint a bűnök bocsánatáért van, Krisztusban megszenteltettek, és tiszták és szentek lesztek.”15 Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Lásd 1 Mózes 4:9–10; Mózes 5:34–35. 2. Lásd Mózes 1:6. 3. Lásd T&Sz 58:42. 4. Lásd Alma 5:21–27; T&Sz 64:10. 5. Lásd Móziás 2–5. 6. Lásd Móziás 5:2. 7. Lásd Móziás 26:10–24. 8. Jób 40:8. 9. Máté 7:1–2. 10. János 8:7, 11. 11. T&Sz 64:10; kiemelés hozzáadva. 12. Lásd Jelenések 3:20. 13. Lásd Jelenések 7:14. 14. T&Sz 88:58, 67. 15. Moróni 10:31–33.