Válasszátok tehát az Úr Krisztust! ANNE C. PINGREE második tanácsos a Segítőegylet Általános Elnökségében Amikor egy nő azt választja, hogy Krisztus álljon szíve középpontjában, … akkor elhozza az Urat otthonának és családjának szívébe. Kedves nőtestvérek, csodás tan számomra, hogy magunk dönthetünk úgy, hogy Krisztusnak adjuk teljes szívünket – dönthetünk úgy, hogy az Üdvözítőt, a Megváltót állítjuk szívünk középpontjába. Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma mindannyiunkba beíródhat, „nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével …; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira”1. Első helyünkön Krisztus követését választottuk. Mily örömteli hír, hogy földi utunk során is mindennap Őt választhatjuk! Sok nemzetben élő szövetséges nőkként elengedhetetlen, hogy Krisztus legyen életünk veleje. E „veszedelmes időkben”2 ó, mily nagy szükségünk is van Őrá! Ő erőnk és biztonságunk forrása. Ő a világosság. Ő az élet. Békessége „minden értelmet felül halad”3. Személyes Üdvözítőnkként és Megváltónkként tárt karokkal egyenként mindannyiunkat arra kér, jöjjünk hozzá a legszemélyesebb módon.4 Nőtestvérek, amikor egy nő elfogadja az Üdvözítő meghívását, akkor megerősödik, és igazlelkű hatása másokat is megáld. Hiszem azt, hogy amikor egy nő azt választja, hogy Krisztus álljon szíve középpontjában, azaz személyes világának magjában, akkor elhozza az Urat otthonának és családjának szívébe, akár egy, akár sok tagból áll a családja. Bárhol és bármilyen körülmények közt éljen is, az otthon és a család szíveként minden nő szíve visszatükröződik otthonának jellegén és érzületén. Japánban tett egyik látogatásunk során egy egyházi vezető meghívott minket az otthonába. Meghívását megtisztelőnek éreztük, ám felötlött bennünk, vajon mit szól majd a felesége, hogy szinte minden értesítés nélkül látogatókat hív Salt Lake Cityből. A férfi útközben hazaszólt a feleségének, körülbelül negyedórányi időt hagyva neki, hogy felkészüljön a váratlan látogatásra. Attól a pillanattól fogva, hogy beléptünk az ajtón, kibújtunk cipőnkből és egy fiatal, lágyszavú segítőegyleti nőtestvér üdvözölt minket, a rend, a békesség és a szeretet szellemét éreztem náluk. Kisgyermekek szaladtak fel a lépcsőn a játékaikkal. Ebben a nyolcgyermekes családban – ahonnan még csak a legidősebb gyermek repült ki – világos volt, mit tartanak valóban értékesnek. Mindenhol az Úrra utaló jeleket láttunk – képeket az Üdvözítőről a falon, egy családi fotót és egy templom képét jól látható helyen, sokat használt szentírásokat és egyházi videókat egy közeli polcon. „A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, … szívesség, jóság, hűség”5 – ezek lakoztak abban az otthonban. Magam előtt láttam a különböző korú gyermekeket és szüleiket, amint az asztal körül ülnek, és Krisztusról beszélnek, Krisztusban örvendenek, Krisztusról prédikálnak, Krisztusról jövendölnek, hogy gyermekeik tudják, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért6. Éreztem, miként válaszolnának ezek a gyermekek elder Jeffrey R. Holland e kérdésére: „Tudják [gyermekeink], hogy teljes szívünkből szeretjük Istent, és alig várjuk, hogy lássuk az Ő Egyszülött Fiának az arcát, és a lábai elé boruljunk?”7 Úgy hiszem, ebben a japán otthonban messze visszhangzó igen lenne a válasz! Amikor egy nő azt választja, hogy Krisztus álljon szíve középpontjában, akkor nemcsak azt választja, hogy mindennap krisztusian fog cselekedni, hanem azt is, hogy családjának is megtanítja ugyanezt. És amint ti is tudjátok, kedves nőtestvérek, a krisztusi élet mindennapos gyakorlásában rejlenek a legnagyobb kihívásaink. Egy anya minden tőle telhetőt megtett, hogy megtanítsa családjának a bűnbánat lépéseit. Aztán eljött a nap, amikor segített ötéves fiának magáévá tennie az alapelvet, amikor is visszakísérte őt a boltba, hogy magyarázatot adjon az ellopott csokoládéra. Olyan élmény volt ez, amit a kisfiú soha nem fog elfelejteni. Első kézből tanulta meg, mit jelent a tetteinkért való felelősségvállalás. Félelemmel szívében visszaadta a csokoládét, elnézést kért a boltvezetőtől, és megígérte, hogy soha többé nem lop el semmit. Örömmel jelentem, hogy a fiú betartotta ígéretét. Tudom – mivel én voltam ez az édesanya, és az én fiam volt ez az ötéves gyermek. Hasonló dolgok megtörténnek minden családban, még akkor is, amikor keményen dolgozunk hőn szeretett gyermekeink, unokáink, unokahúgaink és unokaöcséink „gyomlálásán”. „Próbál[ni] úgy élni, mint Jézus”8 gyakorlást kíván, ami aztán majd szokássá alakul. Választásunk, hogy Krisztust tesszük szívünk középpontjává, oly sokféleképp segít minket, miközben arra szeretnénk tanítani másokat, hogy az Urat ültessék a szívükbe. Időnként úgy érezzük, nem igen haladunk előre, ám az ilyen csüggesztő napokon mindig felidézem az Üdvözítő szavait: „Ne fáradjatok tehát bele a jó cselekedetekbe, mert ti egy nagy művet alapoztok meg.”9 Amikor a jobb részt választjuk, és az Üdvözítőt állítjuk életünk középpontjává, naponta imádkozva útmutatásáért és segítségéért, akkor Isten „erőt és bölcsességet”10 ad nekünk. Lelki betekintéssel áldatunk meg, ami megerősítheti családunkat. Amikor Doug, a három kisgyermekes családapa váratlanul elvesztette munkáját, a munkanélküli segély, csekély megtakarított pénzük és tágabb családjuk segítségével képes volt családja fenntartására. Felesége, Lori, megpróbált pozitív lenni, miközben mindketten alkalmi munkákat vállaltak a költségek fedezésére. Továbbra is megtették a helyes dolgokat – imádkoztak, olvasták a szentírásokat, eljártak a templomba és fizették tizedüket. Mégis életrajzok és telefonok százai után is kevés állásinterjúig jutottak el, és nem kaptak állásajánlatot. A közel féléves álláshajsza után egy nap Lori felhívta az édesanyját. Sírós hangon, némi haraggal a hangjában így szólt: „Azt hiszem, Mennyei Atyánk nemigen törődik velünk. Nem tudok többet imádkozni. Úgysem használ semmit.” A telefonbeszélgetés során Lori édesanyja sugalmazott szavakat és gondolatokat kapott, amikor bizonyságot tett, és olyan dolgokra emlékeztette lányát, amelyeket már úgyis tudott: „Lori, ne hagyd el magad! Tudod, hogy Mennyei Atyánk szeret téged, és tudja, mire van szükséged. Néha azonban várni kell. Talán ez számodra az ötvös tüze. Nem tudom. Egy dolgot azonban tudok: Most azonnal menj be a hálószobátokba, térdelj le és imádkozz! Kérd meg az Urat, hogy nyújtson neked vigaszt és békességet! Doug igenis fog állást találni, de lehet, hogy még kell egy kis idő. Emlékezz mindazokra, akik szeretnek, és akik imádkoznak érted és segítenek nektek! Nagyon áldott vagy.” Lori felismerte, hogy amikor letérdelt és imádkozott, gondolatai új mederbe áradtak, mivel az Úrra összpontosított. Az Üdvözítő szeretetét áthozta saját életébe és az otthonába. Kedves nőtestvérek, jómagam gyakran éreztem életemben az Úr szeretetét. A jó napokon és akkor is, amikor teljesen alkalmatlannak éreztem magam az előttem álló kihívások megoldásához, az Úrhoz fordultam segítségért. Tanúságomat teszem arról, hogy Ő mindig ott van, irgalmas, szerető karját kitárja felétek és felém. Teljes szívemmel kijelentem, hogy Jézus Krisztus az erőm. Ő az én reménységem. Ő az én Üdvözítőm és Megváltóm. Veletek együtt azt mondom: „én … és az én házam az Úrnak szolgálunk”11. Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. 2 Korinthusbeliek 3:3. 2. Gordon B. Hinckley, „Az idők, melyeket megélük”, Liahona, 2002. jan., 83. o. 3. Filippibeliek 4:7. 4. Lásd Omni 1:26. 5. Galátziabeliek 5:22. 6. Lásd 2 Nefi 25:26. 7. „Ima a gyermekekért”, Liahona, 2003. máj., 87. o. 8. „Próbálok úgy élni, mint Jézus”, Children’s Songbook, 78. o. 9. T&Sz 64:33. 10. Alma 31:35. 11. Józsué 24:15; kiemelés hozzáadva.