Az egyház nőtestvéreihez GORDON B. HINCKLEY ELNÖK Köszönöm azt, amilyenek vagytok, és amit tesztek. Nyugodjanak rajtatok a menny áldásai! Egyszer valaki azt mondta: „Legyetek kedvesek a nőkhöz! Ők alkotják az emberiség felét, a másik felének pedig ők az édesanyja.” Drága nőtestvéreim, bámulatos nők, akik a jót választottátok, hatalmas elismeréssel állok mindannyiótok előtt. Mindenben látom a kezeteket. Sokatok édesanyák, és ez épp elég ahhoz, hogy teljes időtöket lekösse. Társak is vagytok – férjetek lehető legjobb barátai. Háziasszonyok is vagytok. Ez nem hangzik túl soknak, ugye? De mily nagy munka is tisztán és rendben tartani egy otthont! Bevásárlók is vagytok. Öregségem előtt álmomban sem gondoltam volna, milyen nagy felelősség, hogy legyen elég élelem a spájzban, hogy ruhánk tiszta és illő legyen, és hogy minden dolog meglegyen, ami a háztartáshoz kell. Ápolónők is vagytok. Ti tudtok először minden betegségről, és ti vagytok az elsők, akik segíteni próbálnak. Súlyos betegség idején az ágy szélénél ültök éjjel-nappal, és vigasztaltok, bátorítotok, szolgáltok és imádkoztok. Ti vagytok gyermekeitek első számú kísérői. Ti vagytok azok, akik elkísérik őket az első tanítási napra, a zeneiskolába, egyházi programokra. Ide-oda hurcolásszátok őket zsúfolt mindennapjaikban. És még folytathatnám. Gyermekeim már mind felnőttek. Vannak, akik már a hatvanas éveikben járnak. Amikor felhívnak, és én veszem fel a telefont, azt kérdezik: „Hogy vagy?” Majd szinte meg sem várják a választ, és már jön is: „Anya ott van?” A feleségem az életük igazi ereje. Csecsemőkoruk óta felnéznek rá, ő pedig mindig szeretettel, útmutatással és tanítással áldotta meg életüket. Ma már vannak olyan unokáink is, akik szintén édesanyák. Amikor meglátogatnak minket, lenyűgöz a türelmük, az, ahogyan lecsendesítik gyermekeiket, megszüntetik a sírásukat, miközben ezer más dologgal foglalkoznak. Autót vezetnek, használják a számítógépet, ott vannak gyermekeik szereplésein, főznek, varrnak, tanítanak, és beszédet mondanak az egyházban. Látom a férjüket, és kedvem lenne ezt mondani nekik: „Ébredjetek fel! Cipeljétek a terhek rátok eső részét! Valóban megbecsülitek a feleségeteket? Tisztában vagytok egyáltalán azzal, mennyi mindent tesz? Meg szoktátok valaha dicsérni? Szoktatok köszönetet mondani neki?” Nos, drága nőtestvérek, én most köszönetet mondok nektek. Köszönöm azt, amilyenek vagytok, és amit tesztek. Nyugodjanak rajtatok a menny áldásai! Hallgattassanak meg imáitok, és váljanak valóra reményeitek és álmaitok! Olyan jó szolgálatot tesztek az egyházban! Úgy vélitek, mindez megerőltető. Hát, igen, az is. De minden teljesített feladat után hatalmas jutalom vár rátok. Sokatok úgy gondolja, mindenben kudarcot vall. Úgy érzitek, hogy erőfeszítéseitek ellenére mégsem végzitek jól a feladataitokat. Mindannyian szoktunk így érezni. Én is így érzem magam ma este, amint hozzátok szólok. Imádkozom, és nagyon szeretném, ha fel tudnálak emelni benneteket, ha buzdítani tudnálak titeket, ha köszönetet tudnék mondani, ha meg tudnálak dicsérni benneteket, és ha örömöt tudnék hozni szívetekbe! Mindannyian azon aggódunk, hogy vajon jól teljesítünk-e. Mindannyian azt szeretnénk, ha jobbak lehetnénk. Sajnos azonban nem ismerjük fel, és sokszor nem látjuk előre az eredményét annak, amit teszünk. Emlékszem, amikor sok évvel ezelőtt egy cövekkonferenciára mentem a keleti partra. A repülőn hazafelé jövet úgy éreztem, hogy teljes mértékben kudarcot vallottam. Úgy éreztem, senkit nem érintettem meg, hogy jót tegyen. Szörnyen alkalmatlannak éreztem magam. Majd néhány évre rá Kaliforniában voltam egy másik konferencián. A gyűlés befejeztével odajött hozzám egy férfi, és azt kérdezte: „Néhány évvel ezelőtt itt és itt járt egy konferencián, ugye?” „Igen – feleltem –, ott voltam, és emlékszem arra az alkalomra.” A férfi így szólt: „Ön megérintette a szívemet. Kíváncsiságból mentem el arra a gyűlésre. Igazából egyáltalán nem érdekelt az egész. Éppen arra készültem, hogy elhagyom az egyházat. De amikor kihirdették, hogy a tizenkét apostol egyike jön ide, úgy döntöttem, elmegyek. Mondott valamit, ami elgondolkoztatott. Megérintett, bennem maradt, és megmozgatott bennem valamit. Elhatároztam, hogy útvonalat változtatok. Megváltoztattam az életem. Most pedig itt vagyok Kaliforniában. Jó állásom van, amiért hálás vagyok. Remélem, jó férj és apa vagyok. Egyházközségem püspökségében szolgálok tanácsosként. Boldogabb vagyok, mint bármikor azelőtt.” Megköszöntem szavait, majd később magamban a fejemet csóválva arra gondoltam: „Soha nem tudhatod. Soha nem tudhatod, mikor teszel jót. Soha nem tudhatod, mennyi jót teszel.” Ugyanígy van ez veletek is, drága nőtestvéreim. Megteszitek a tőletek telhető legtöbbet, és ezzel jót tesztek magatoknak és másoknak is. Ne nyaggassátok magatokat azzal, hogy semmit nem csináltok jól! Térdeljetek le, és kérjétek az Úr áldásait! Aztán álljatok talpra, és tegyétek meg azt, amire kérnek titeket! Majd hagyjátok a dolgot az Úr kezében! Rá fogtok jönni, hogy felbecsülhetetlen dolgokat értek el. Sokféle ember hallgat ma engem. Vannak fiatal nők, akik még iskolába járnak vagy akik már dolgoznak. Ti egyedülállók vagytok. Reménykedtek, kifogjátok a nagy Őt. Én azonban még egy tökéletessel sem találkoztam. Célozzatok magasra, de ne olyan magasra, hogy teljesen szem elől tévesszétek a célpontot! Ami igazán számít, az, hogy szeressen és tiszteljen benneteket, hogy tökéletesen hű legyen hozzátok, hogy szabadon kifejezhessétek magatokat, és engedje, hogy szárnyaljatok saját tehetségeitekben. Nem lesz tökéletes, de ha kedves és figyelmes, ha tudja, hogyan kell dolgozni és biztosítani a megélhetést, ha őszinte és telve van hittel, megvan minden esélyetek annak, hogy nem választottatok rosszul, és hogy rendkívül boldogok lesztek. Lesznek köztetek olyanok, akik sajnos soha ebben az életben nem kötnek házasságot. Időnként ez is előfordul. Ha ez történik, ne töltsétek az életeteket sajnálkozással! A világnak akkor is szüksége van a tehetségeitekre! Szüksége van a segítségetekre. Az egyháznak szüksége van a hitetekre. Szüksége van erős, segítő kezeitekre. Az élet soha nem nevezhető balsikernek, hacsaknem mi hívjuk annak. Oly sok embernek van szüksége segítő kezetekre, szerető mosolyotokra és gyengéd figyelmességetekre! Sok értelmes, vonzó, csodálatos nőt látok magam körül, akiknek nem jutott ki a románcból. Nem értem, miért, de tudom, hogy a Magasságos örökkévaló tervében, amit Isten boldogság-tervének is szoktunk nevezni, mindenkinek lesz lehetősége és megkapja jutalmát, ha buzgón keresi azt. A kisgyermekes fiatal anyukák előtt hatalmas kihívás áll. Olyan gyakran előfordul, hogy nincs elég pénz. Egyfolytában spórolni kell. Bölcsen és átgondoltan kell költekezni. Erősnek, merésznek és bátornak kell lennetek! Úgy kell előrehaladnotok, hogy öröm sugározzon a szemetekben és szeretet a szívetekben! Mily áldottak vagytok ti, drága fiatal anyukák! Gyermekeitek örökkön-örökké a tieitek maradnak. Remélem, hogy házasságotok az Úr házában pecsételődött meg, és családotok egy örökkévaló család lesz Atyánk királyságában. Adjon nektek az Úr erőt nehéz terhetek cipeléséhez, hogy minden követelménynek megfeleljetek, hogy egy jó, hithű és gondoskodó férfi mellett haladjatok, és vele együtt gondoskodjatok és neveljétek fel gyermekeiteket igazlelkűségben és az igazságban! Semmilyen világi dolog vagy tulajdon nem ér fel gyermekeitek szeretetével! Isten áldjon meg benneteket, drága fiatal anyukák! Aztán itt vannak azok a nők, akik se nem fiatalok, se nem öregek. Elérkeztetek életetek legcsodálatosabb időszakához! Tizenéves gyermekeitek vannak. Esetleg egy-kettő már házas. Egyesek missziójukat töltik, ti pedig áldozatokat hoztok, hogy végig tudjanak szolgálni. Reménykedtek és imádkoztok, hogy sikeresek és boldogok legyenek. Nektek, drága nőtestvérek, adok pár egyedi tanácsot. Számoljátok össze egyenként az áldásaitokat! Nincs szükségetek egy kacsalábon forgó palotára, aminek a törlesztő részleteit egész életeteken át fizethetitek. Kényelmes, kellemes otthonra van szükségetek, ahol szeretet lakozik. Valaki azt mondta, nincs annál szebb kép, mint amikor egy jó asszony azoknak főz, akiket szeret. Gondosan mérlegeljétek, amit tesztek! Nincs szükségetek olyan luxusdolgokra, amik miatt a munka elszólít bennetek otthonról! Alaposan mérlegeljétek, milyen fontos, hogy otthon legyetek, amikor gyermekeitek hazajönnek az iskolából! Édesanyák! Figyeljetek oda lányaitokra! Álljatok közel egymáshoz! Figyeljetek rájuk! Beszélgessetek velük! Ne engedjétek, hogy ostobaságokat tegyenek! Tereljétek őket a helyes útra! Ügyeljetek arra, hogy csinosan, de visszafogottan öltözködjenek! Óvjátok meg őket attól a szörnyű gonosztól, ami körbeveszi őket! Gondoskodjatok fiaitokról szeretettel és útmutatással! Tanítsátok meg nekik, milyen fontos a személyes higiénia és a tisztességes öltözködés! A hanyag magatartás hanyag élethez vezet. Tudatosítsátok bennük a fegyelmet! Úgy neveljétek őket, hogy érdemesek legyenek misszionáriusként szolgálni az egyházban! Adjatok nekik feladatokat, hogy megtanulják, mit jelent dolgozni! Tanítsátok meg nekik, hogy legyenek mértékletesek! A munka és a mértékletesség boldoguláshoz vezet. Tanítsátok meg nekik, hogy igazából semmi jó nem történik este 11 után! Ne kényeztessétek el őket! Amikor misszióban vannak, lehet, hogy olyan körülmények között kell élniük, amit nem kívánnátok nekik. Ne aggódjatok értük! Bátorítsátok őket! Ültessétek gyermekeitekbe a tanulás utáni vágyat! Ez a sikeres élet kulcsa. Ezzel egy időben tanítsátok meg nekik azt, amire David O. McKay soha nem szűnt meg emlékeztetni minket: „Semmilyen más siker nem ellensúlyozhatja az otthon elszenvedett kudarcot!” Most az egyedülálló anyákhoz szólok, akik terhei azért olyan súlyosak, mert vagy elhagyták őket, vagy megözvegyültek. Szörnyen nehéz terhet viseltek. Viseljétek türelemmel! Kérjétek az Úr áldásait! Legyetek hálásak minden segítségért, amit a papsági kvórumok nyújtanak nektek otthonotokkal vagy más dolgokkal kapcsolatosan! Imádkozzatok a ti benső szobátokban, és engedjétek szabadjára könnyeiteket, ha ki akarnak csordulni! Csaljatok azonban mosolyt az arcotokra gyermekeitek és mások jelenlétében! Most pedig a drága nagymamákhoz, az idősebb özvegyekhez és idősebb magányos nőkhöz szólok. Milyen szépek vagytok! Ránézek az én drága feleségemre, aki nemsokára 92 éves lesz. A haja ősz, alakja kicsit meggörnyedt. Kezét a kezembe veszem, és megnézem. Egykor olyan csodaszép volt, bőre feszes és szeplőtlen. Ma már ráncos, egy kicsit csontos, és már nem olyan erős. De sokévnyi szeretetről, állhatatosságról, hitről és kemény munkáról mesél. Emlékezőtehetsége már nem olyan, mint egykoron volt. Nem felejti el a fél évszázaddal ezelőtti dolgokat, de hogy mi történt fél órával ezelőtt, azt nem biztos, hogy tudni fogja. Én is hasonló cipőben járok. Mégis olyan hálás vagyok érte! Hatvanhat éve már, hogy együtt járunk kéz a kézben szeretetben, biztatásban, megbecsülésben és tiszteletben. Nem lehet már nagyon messze az idő, hogy valamelyikünk át fog lépni a fátyolon. Remélem, hogy a másik aztán hamarosan követni fogja. Én egyszerűen nem tudnék nélküle boldogulni, még a túloldalon sem, és remélem, hogy ő sem tudna nélkülem. Drága segítőegyleti nőtestvérek! Bármilyenek is a körülményeitek, bárhol is éljetek, kívánom, hogy nyíljanak meg az egek csatornái, és szálljanak rátok áldások! Egymást szeretve éljetek! Nyújtsatok kezet azoknak, akik nehéz terheket cipelnek! Hozzatok fényt és szépséget a világba, és különösképp otthonotokba és gyermekeitek életébe! Velem együtt tudjátok, hogy Isten, Örökkévaló Atyánk él. Ő szeret titeket. Velem együtt tudjátok, hogy Jézus a Krisztus, Isten halhatatlan Fia, a Megváltónk. Tudjátok, hogy az evangélium igaz, és közel a mennyek országa, ha ápoljuk azt az életünkben. Ti vagytok Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Segítőegylete. Nincs még egy ehhez fogható szervezet a földön! Járjatok büszkén! Emeljétek fel a fejeteket! Munkálkodjatok szorgosan! Tegyétek meg mindazt, amire az egyház kér benneteket! Imádkozzatok hittel! Sohasem tudhatjátok, mennyi jót tesztek. Valaki élete áldott lesz erőfeszítéseiteknek köszönhetően. Ismerjétek meg a Szentlélek vigasztaló, jutalmazó ölelését! Ezért imádkozom Jézus Krisztus szent nevében, ámen. JEGYZET 1. Idézve: J. E. McCulloch, Home: The Savior of Civilization [1924], 42. o.; Conference Report, 1935. ápr., 116. o.