Távolról látva az ígéreteket ANNE C. PINGREE második tanácsos a Segítőegylet Általános Elnökségében Az igaz hívők biztos mércéje az a lelki adottság, amivel üdvözölni tudjuk a távolról látott áldásokat. Soha nem fogom elfelejteni azt a szinte szaunába illő forróságú napot egy délkelet-nigériai dús esőerdőben. Férjemmel missziónk egyik legtávolabbi csücskébe utaztunk, hogy templomi interjút tarthasson az Ikot Eyo Kerület tagjaival. Ebben az egyre gyarapodó kerületben néhányan kevesebb mint két éve voltak egyháztagok. Mindannyian mintegy ötezer kilométernyire laktak a legközelebbi templomtól, ami a dél-afrikai Johannesburgban áll. Még egyikük sem részesült a felruházásban. Ezek az egyháztagok tudták, a hónap mely napjára esik szokásos látogatásunk, ám még mi magunk sem tudtuk, pontosan hány órára érünk oda, ráadásul telefonálni sem tudtunk, mert a telefon ritkaságszámba ment Nyugat-Afrikának abban a részében. Így hát ezek az elkötelezett afrikai szentek kora reggel összegyűltek, hogy ha kell, egész nap várakozzanak a templomi interjúra. Amikor megérkeztünk, a tikkasztó hőségben várakozók között felfigyeltem két segítőegyleti nőtestvérre, akik nagymintás lapszoknyát, fehér blúzt és hagyományos afrikai fejfedőt viseltek. Amikor órákkal később, az interjúk végeztével férjemmel visszafordultunk a fövenyes trópusi csapáson, megdöbbenve láttuk, hogy ez a két nőtestvér még mindig gyalogol. Ráébredtünk, hogy oda-vissza majd’ harminc kilométeres utat tettek meg azért, hogy megszerezzék templomi ajánlásukat, bár tudták, hogy soha nem adatik meg nekik a kiváltság, hogy használják. Ezek a nigériai szentek hittek Howard W. Hunter elnök tanácsában: „Örülne az Úr, ha minden felnőtt egyháztag érdemes lenne egy érvényes templomi ajánlásra – és rendelkezne is vele – még akkor is, ha a templomtól való távolság nem teszi lehetővé, hogy azt közvetlenül és gyakorta használja.”1 Mindkét nőtestvér kezében ott volt a drága templomi ajánlás, tiszta zsebkendőbe csomagolva. Én pedig hitük példáját hordom a szívemben. Ez a két szövetséges segítőegyleti nőtestvér megtestesíti Alma tanításának jelentését a hitet illetően: „nem akkor hiszünk, ha bizonyossággal tudunk valamit, mert amikor valamit hiszünk, akkor valami olyanról reméljük, hogy igaz, amit még nem láttunk.”2 A hit a Mennyei Atyánk és Egyszülött Fia, Jézus Krisztus iránti imádatunk és elkötelezettségünk legszemélyesebb tükre. Az evangélium e legelső és legfontosabb alapelvében horgonyozva tekintünk Üdvözítőnkre, tudván, hogy ő a hitnek fejedelme és bevégzője.3 Dédnagyapám húga, Laura Clark Phelps volt a Clark család első tagja, aki csatlakozott az egyházhoz. Olyan nő volt, aki egyedülálló módon olyan hitet tanúsított az Úrban, amely szilárdan áll, semmit sem kételkedvén.4 Laura öröksége sokat tanít a hit tanáról, ami „a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés”5. Pátriárkai áldását idősebb Joseph Smith-től kapta meg. Áldásában azt a tanácsot kapta, hogy maradjon hithű, és akkor „öröksége lesz Sionban.” Továbbá: „hittel fordulj[on] Istenhez, és ha vágyód[ik] rá, szív[e] minden vágya teljesülni fog.”6 Laura és férje jól ismerte Joseph Smith prófétát. Egy alkalommal a próféta és bátyja, Hyrum futva jött át a missouribeli Far Westen kívüli tanyájukra, Laura pedig elbújtatta őket a ruhásszekrény függönye mögé. Aztán nyugodtan nézett szembe a csőcselék vezetőivel, akik hamarosan meg is érkeztek, a prófétát keresve. Laura megtapasztalta e sáfárság korai egyháztagjainak örömeit és viszontagságait. Hite elmélyült, amikor többször is kiűzték otthonából, és több alkalommal is elválasztották férjétől. Kiváló bábaként dolgozott és utazott éjjel-nappal mindenféle időjárásban, hogy segítsen családja ellátásában. E megerőltetés és túlterhelés következményeképp fiatalon, 34 évesen hunyt el, férjét egyedül hagyva öt kisgyermekükkel. Nem élte meg, hogy lássa gyermekeit, unokáit vagy dédunokáit a hitben követni őt. Nem volt része abban az áldásban, hogy földi életében részesüljön templomi felruházásában, ám úgy hiszem, nagy becsben tartotta volna ezeket az áldásokat. Laura hithű élete tanúságot tesz a zsidókhoz írt levél e verséről: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.”7 A hit benne élt Laurában, és Laura is hitben élt. Nagyon szeretem Laura nénikémet, és az ő példáját is a szívemben hordom. A nigériai segítőegyleti nőtestvérekhez hasonlóan ő is arra emlékeztet, hogy „minden lehetséges a hívőnek”8. Az igaz hívők biztos mércéje az a lelki adottság, amivel üdvözölni tudjuk a csupán távolról látott áldásokat, amiket talán nem fogunk elnyerni ebben az életben. Elder Bruce R. McConkie e szavakkal fejezte ki ezt az igazságot: „A hit a maga teljes és tiszta alakjában megingathatatlan bizonyosságot és … tökéletes bizalmat követel abban, hogy [Isten] meg fogja hallani esedezéseinket és könyörgéseinket”9 a maga idejében. Ha ebben hiszünk, akkor mi is meg tudunk állni a hitben10 ma és holnap. Nem számít, hol és milyen körülmények között élünk, igazlelkű életünk mindennap megmutathatja Jézus Krisztusba vetett hitünket, ami túltekint a halandó szívfájdalmakon, csalódásokon és valóra nem vált ígéreteken. Csodás dolog olyan hittel bírni, ami képessé tesz minket arra, hogy előretekintsünk arra a napra, amikor „mindazt, amit ígért, a szentek megkapják”11. Ahogy azok a derék nigériai nőtestvérek „hittel minden lépésben” gyalogoltak azon a nyugat-afrikai fövenyes, trópusi ösvényen, talán el sem tudták képzelni, hogy egy nap Isten egy szent templomának falai felállíttatnak majd saját nemzetük határain belül is. El sem tudták képzelni, hogy Isten egy másik prófétájának, Gordon B. Hinckley elnöknek szavai elhozzák számukra a reménylett, távolról látott áldásokat. Csak azt tudták, hogy az Úr visszaállította evangéliumát ezekben az időkben, hogy az evangéliumról való bizonyság lángja a szívükben lobog, és hogy a hit ragyogja be életük útját. Aztán megfogadták a próféta tanácsát, hogy legyenek érdemesek és szerezzenek templomi ajánlást. Férjemmel szeretettel idéztük fel e nőtestvérek és még oly sok nyugat-afrikai szent emlékét azon a felejthetetlen napon 2000 áprilisában, amikor Gordon B. Hinckley elnök ezt mondta: „Ezen a konferencián bejelentjük, hogy reményeink szerint építünk egy házat az Úrnak Abában, Nigériában.”12 Testvérek, tanúságomat teszem arról, hogy időnként a csodák erősítik a hitet13. Az Afrikában álló templomok magasztosan jelzik azokat a csodákat, melyeket az azon a hatalmas kontinensen elterülő kis falvakban és nagyvárosokban élő oly sok szent hite idézett elő. Mélységesen hálás vagyok azért, hogy láthattam azt a hitet, ami kilométereken át elkísért két afrikai pionír nőt, hogy templomi interjún vegyenek részt. Örvendezek abban, hogy a Nigériában épülő templom lehetőséget fog biztosítani ezeknek a nőknek, a családjuknak és további ezreknek, hogy ajánlásukat használják hitük jelképeként és megtestesítőjeként egyaránt! Időnként életünk azon áldásai, amiket ezután fogunk megkapni, a halandó tekintet sugarán túlra esnek. Tanúságomat teszem arról, hogy mindig a hit az, ami lehetővé teszi, hogy lelki látással távolra tekintve meglássuk mindazt, amit Isten a gyermekeinek szándékozik adni. Amilyen bizonyosan ezek a fövenyes, trópusi ösvényen gyalogló nőtestvérek tudták, én is tudom, hogy Isten él! Ő mindannyiunkat szeret minden földrészen, és meg akar áldani minket, egyenként. Tudom, hogy Jézus Krisztusba vetett hitünk mindannyiunkat éltethet mindennap, amikor megtesszük mindazt, „ami erőnkből telik”, a „legnagyobb bizonyossággal”14 tudva, hogy a most talán csak távolról látott ígéretek egy nap minden áldást biztosítanak majd nekünk, amiben reménykedünk. Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. „A Temple-Motivated People”, Liahona, 1995. máj., 5. o. 2. Alma 32:21; kiemelés hozzáadva. 3. Lásd Zsidók 12:2. 4. Lásd 1 Korinthusbeliek 16:13, Jakab 1:6. 5. Zsidók 11:1. 6. Morris Calvin Phelps, Life History of Laura Clark (Archives of The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints, n.d.), mikrofilm, 3. 7. Zsidók 11:13. 8. Márk 9:23. 9. A New Witness for the Articles of Faith (1985), 187. o. 10. Lásd 1 Korinthusbeliek 16:13. 11. „Buzgó hittel dicsérjük”, Egyházi énekek, 56. o. 12. „Új kezdetek ideje”, Liahona, 2000. júl., 107. o. 13. Lásd Bible Dictionary, „Faith,” 669–670. o. 14. T&Sz 123:17.