Elder Adhemar Damiani
a Hetvenek közül
Nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a világnak.
Amikor Józsué élete a vége felé közeledett, összegyûjtötte Izráel törzseit és felidézte a kegyelemre és áldásokra, miket Isten adott nekik.
Az életvitel miatt, amit folytattak, Józsué megintette õket, és azt mondta:
„Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hûséggel; és hányjátok el az isteneket, a kiknek szolgáltak a ti atyáitok túl a folyóvizen és Égyiptomban, szolgáljatok az Úrnak.
Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; . . . én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.”1
Ugyanígy intenek meg bennünket az apostolokon és prófétákon keresztül napjainkban is. Félnünk és szolgálnunk kell az Urat, félretenni a világi isteneket, és választani, kinek szolgáljunk.
Félni az urat azt jelenti, hogy tiszteljük és szeretjük Õt, s betartjuk parancsolatait.
Azzal mutatjuk meg, hogy az Úrnak szolgálunk, ahogy a tõle kapott parancsolatok szerint élünk; a munkával, amit végzünk, hogy segítsünk megalapítani királyságát a földön; s azáltal, ahogy felebarátunkkal szemben viselkedünk.
Félretenni a világi isteneket azt jelenti, hogy távol tartjuk elménket a tisztátlan gondolatoktól, kirekesztünk minden utálatos érzést szívünkbõl és megszabadulunk mindentõl, ami megakadályozhatja a Szentlelket abban, hogy mindig velünk legyen.
Néhány embernek félretenni a világi isteneket azt jelentheti, hogy lemondanak egy kis szokásról. Másoknak azt jelentheti, hogy felhagynak a komoly bûnökkel, amiket elkövettek. Megint másoknak azt, hogy megfeledkeznek azokról a szomorú eseményekrõl, melyek korábban bekövetkeztek életükben. Bármi legyen is a helyzet, mindegyikünkben ott az erõ, hogy megváltoztassuk életünket, ott az erõ, hogy megváltoztassuk a szívünket betöltõ rossz érzéseket. Az Úr Jézus Krisztus adja meg nekünk ezt az erõt, és segít meg bennünket. Mindaz, amit kér tõlünk csupán annyi, hogy higgyünk Benne, kövessük példáját és engedelmeskedjünk parancsolatainak.
Amikor szeretjük az Istent, õszintén szolgáljuk az Urat, és felhagyunk e világ dolgaival, akkor Krisztus igaz követõivé válunk.
Ahogy Izráel népével is történt, életünkben sokszor megállunk és eltûnõdünk. Megérte az Urat szolgálni? Jézus mondta:
„Valaki azért hallja én tõlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kõsziklára építette az õ házát:
És ömlött az esõ, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dõlt össze: mert a kõsziklára építtetett.
És valaki hallja én tõlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát:
És ömlött az esõ, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.”2
Krisztust szolgálni önmagában nem megoldás arra, hogy megszabaduljunk az élet kemény valóságától.
Ahogy a Biblia mondja: „Minden olyan, hogy mindenkit érhet, egyazon szerencséje van az igaznak és gonosznak, jónak vagy tisztának és tisztátalannak.”3
Az esõ, az árvíz és a szelek nemcsak azt a házat érik, mely a homokra épült, hanem azt is, melyet a sziklára építettek.
Az az ember, aki az Urat szolgálja, csakúgy mint az, aki megveti Õt, egy olyan világban él, amit ugyanazon természeti törvények uralnak.
Sok minden sújtja azt, aki szent, éppúgy, mint azt, aki bûnös - betegség, halál, katasztrófák, balesetek és így tovább.
Sem jólét, sem nyomor nem mutatja, vajon keresztény életet él-e valaki.
A fizikai szenvedés nem bizonyítéka a gonoszságnak, és a bûnnek sem büntetése.
Akkor hát mi a jutalma annak, hogy az Urat szolgáljuk?
Jézus Krisztus evangéliuma nem ígéri, hogy megszabadulunk a megpróbáltatásoktól. De megerõsíti lelkünket, s így el tudjuk fogadni a csapást, és szembe tudunk nézni vele, amikor elér bennünket.
Azt a házat, amelyet sziklára emeltek nem döntik le erõs szelek, sem esõ.
Az az ember, akinek élete Jézus Krisztus evangéliumára épült, képes arra, hogy:
Reménnyel nézzen szembe a csapással;
Megbocsátással ellenálljon a sértésnek; és
Nyugalommal szembenézzen a halállal.
Az az ember, aki úgy dönt, hogy követi az Urat, s aki betartja az Õ parancsolatait:
Ha gyenge, tudja, hol erejének forrása;
Ha erõs is, alázatos marad;
Ha szegény, tudja, mi gazdagsága;
A jólétben gyengédséggel megemlékezik testvéreirõl.
Az, aki így tud élni, félelem és gyûlölet nélkül, de telve szeretettel, boldog ember.
A gyümölcsök, amiket abból nyerünk, hogy szolgáljuk az Urat, alapvetõen lelkiek.
Jézus azt tanította, hogy minden fa a fajtájának megfelelõ gyümölcsöt terem: „Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.”4
Jézus örök életet ígért követõinek: „Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért,
A ki sokszorta többet ne kapna ebben az idõben, a jövendõ világon pedig örök életet.”5
Ebben az életben építjük fel örökkévaló lakóhelyünket.
A sziklára építünk, ami Jézus Krisztus evangéliuma, vagy a homokra, amely e világ hazugságain nyugszik?
Minden pillanatban választanunk kell, kit szolgáljunk, mert azért helyeztettünk erre a földre, hogy kipróbáltassunk és megvizsgáltassunk.6
Nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a világnak.7
Ha az Urat akarjuk követni, be kell tartanunk parancsolatait és követnünk kell prófétánkat, s tanításait: „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; . . . én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.”8
Bizonyságom teszem arról, hogy tudom, ezek a tantételek igazak. Családom és én bõségesen megáldattunk azért, hogy követtük az apostolok és a próféták tanácsát, s azt választottuk, hogy az Urat szolgáljuk. Ma Isten prófétája vezet bennünket. Jézus Krisztus nevében, ámen.
JEGYZETEK
1. Józs. 24:14-15.
2. Mt. 7:24-27.
3. Préd. 9:4.
4. Mt. 7:18.
5. Lk. 18:29-30.
6. Lásd Ábr. 3:25.
7. Lásd Mt. 6:24.
8. Józs. 24:15.
Previous
