Elder H. Bruce Stucki
a Hetvenek közül
Amikor kinyilatkoztatást ad számunkra a ma élõ prófétánk által beszélve hozzánk, hogy többet kell tennünk, . . . akkor elõ kell lépnünk és ezt mondani „Itt vagyok; engem küldj!”
Egy kismadárról szeretnék nektek beszélni, ami a parkoló kövezetén feküdt. Éjszaka a vihar erõs szele kifújta a fészkébõl. Szemmel láthatóan csak pár nappal azelõtt bújt ki a tojásból, volt pár tolla, éppen elég, hogy fel lehessen ismerni, hogy nem más, mint egy közönséges veréb.
Amint ott feküdt arra várva, hogy mit hoz számára a sors, egy fiatal lány a kocsija felé igyekezve a parkolóban meglátta a kis verebet, és felvette. Szimpátiát érezvén a tehetetlen kismadár iránt hazavitte, hogy gondoskodjon róla. Fészket készített neki egy kosárban kibélelve azt puha zsebkendõkkel, amiket gyakran cserélt, hogy tiszta és kényelmes ágya legyen a kismadárnak.
Minden nap gyakran etette, nézte, hogyan kap erõre, és pár nap múlva ki is nyitotta a szemeit, és akkor elõször látott. Látta a lányt, aki etette, és a családot, akik az otthonban laktak. Hallotta, és hozzászokott a körülötte lévõ hangokhoz, és nem félt.
Ahogy teltek a napok, képes volt arra, hogy körbeugráljon, és kivették a kosárból, bele tették egy tiszta madárkalitkába.
Megbízott a lányban és a családban, és amikor éhes volt, akkor csiripelt és gyorsan verdesett növekedõ szárnyaival, és amikor a kalitka ajtaja kinyílt, kiszökkent a lány kezére, és türelmesen ült ott, amíg a lány megetette.
A lány kezén ült miközben a házban közlekedett, és még akkor is, amikor kiment a házból. Hogy hozzászokjon a külvilághoz, ahol hamarosan élnie kell majd, a lány kivitte a pázsitra, ahol õ és a testvére egy fa alatt üldögéltek és beszélgettek, amíg a madár nézelõdött és mindent megfigyelt maga körül.
Elérkezett az idõ, amikor a lány és a testvére egy lánytáborba mentek, úgyhogy a madár is velük ment, és a hetet a Cedar-hegyen töltötte a lányokkal. Ott történt, hogy elsõ alkalommal próbált átrepülni a lány kezérõl egy közeli fa alsó ágaira.
Boldog volt, hogy visszatérhetett az ismerõs kézre, a lány szeretetének biztonságába, és habár repülni tanult, nem ment el. Amikor a tábor befejezõdött, a madár hazatért a lányokkal, és tovább folytatta a repülési leckéit.
A lány, ráeszmélvén arra, hogy a madárnak hamarosan csatlakoznia kell saját fajtájához, kivitte a ház elõtti udvarra, és arra biztatta, hogy repüljön tova. Átrepült az udvaron egy kis fenyõfára, ahol leszállt, és körülnézett. A lány otthagyta, feltételezve, hogy csatlakozik a többi madárhoz, és visszament a házba.
Nem telt el sok idõ, csiripelést lehetett hallani a ház elõl, és amikor a lány kiment megnézni, hogy miért csiripel a madár, az elrepült a fáról, és a lány kezén szállt le, õ pedig megetette.
Az elsõ pár éjszaka a madár visszatért a házba, és be akart menni a családdal éjjelre. Hamarosan elkezdett kint maradni az újonnan szerzett barátokkal, akik a ház közelében lévõ fákon éltek. Amikor a lány kiment és fütyült, a madár válaszolt, visszajött, és a lány kezé-re szállt, a lányom, Trinilee pedig megetette.
Ez a kismadár és a lányom nagyszerû leckét tanítottak nekem a hitrõl és bizalomról. Habár a madár csak töredéke volt ember barátja méretének, és élete nagy veszélyben lehetett volna az emberek között, mégis megbízott benne, és volt hite, hogy nem fogja bántani, és etetni fogja--és válaszolt az õ hívó jelére.
Elgondolkoztatok-e valaha is a hitünkön, testvéreim? Van-e ilyen hitünk és bizodalmunk az Úrban? Válaszolunk-e az Õ hívó jelére, hogy szolgáljunk, és hogy az Õ keze tápláljon minket?
Arra kellene törekednünk, hogy a jelenlétében legyünk, és hogy válaszoljunk az Õ hívására, mégis sokaknak közülünk hiányzik a hite és bizalma abban, hogy az Úrhoz jöjjön, amikor Õ hívja. Ma arra szólít minket, hogy hithûek legyünk, és bízzunk Benne, hogy Õ táplálhasson bennünket.
„És Krisztus ezt mondta: Ha hisztek énbennem, hatalmatokban lesz mindazt megtenni, amit én jónak látok” (Moróni 7:33).
„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,” (Máté 28:19).
Van egy sürgõs és fontos munka, amit minden nemzet és ember között el kell végezni. Sok csodálatos fiatal férfi és nõ, idõsebb nõtestvér és házaspár van, akiket elhívtak a szolgálatra, és akik válaszoltak és hithûen szolgálnak missziót az Úrnak.
Nagy szükség van még sokkal több misszionáriusra, beleértve házaspárokat, mint ahogy azt Hinckley elnök az 1998. február 21-én adott mûholdas közvetítésen mondta „közös erõfeszítéssel, az Egy- ház minden egyes tagjára háruló kötelesség felismerésével, és az Úr segítségét kérõ õszinte imával meg tudnánk duplázni” a megtért keresztelések számát.
„Mert íme, a mezõ már fehér az aratásra, és aki erõteljesen hozzálát sarlójával, az tartalékot gyûjt, hogy éhen ne vesszen, és lelkének üdvösséget nyerjen” (T&Sz 4:4).
Nincs nagyobb jelentõségû vagy nagyobb örömet szerzõ és jutalmat adó munka annál, amit mi ebben az idõben végezhetünk.
Az Üdvözítõ Joseph Smith próféta által ezt mondta John Whitmernek: „Most pedig íme, ezt mondom neked: A legnagyobb érték számodra a bûnbánat hirdetése lesz ennek a népnek, hogy lelkeket vezethessél hozzám, és hogy majd velük együtt az én Atyám országában pihenhessél meg. Ámen” (T&Sz 15:6).
Testvéreim, hiszek Mennyei Atyánkban, és bízom benne, és amikor kinyilatkoztatást ad számunkra a ma élõ prófétánk által beszélve hozzánk, hogy többet kell tennünk, és többünknek kell részt vállalni abban a munkában, hogy lelkeket vezessünk Krisztushoz, akkor elõ kell lépnünk és ezt mondani „Itt vagyok; engem küldj” (Ézs. 6:8).
Egyik kedvenc énekbõl idézek:
„Gyertek Isten fiai, kik megkaptátok a papságot,
Menjetek, és hirdessétek az evangéliumot, és gyûjtsétek egybe az Õ embereit”
(„Come, All Ye Sons of God”, Hymns, 322).
A keresztelõjük után pedig a felmagasztosulás ösvényén kell velük mennünk, segítenünk kell nekik, amíg szilárd alapzatuk és bizonyságuk lesz, hogy az majd átvigye õket a múlandóságon az örökkévaló életre.
Igazán szeretem Mennyei Atyámat és az Üdvözítõt, az Úr Jézus Krisztust, és hálás vagyok a sok áldásért és lehetõségért, amit nekem adtak. Imádkozom teljes szívemmel és lelkemmel, hogy megfeleljek a terveknek, melyeket nekem szántak, bármilyen tervek is legyenek azok.
Imádkozom, hogy mindannyiunknak ugyanolyan hitünk és bizodalmunk legyen az Úrban, mint a kis verébnek volt a lányomban, és válaszoljunk az Úr hívására.
Imádkozom, hogy ezt mi mind együtt tegyük meg Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
