Elder Neal A. Maxwell
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Lámán és Lémuel vezetõk helyett lázadókká lettek, erényesek helyett, bosszankodókká - mindez pedig azért történt, mert nem értették meg Istennek sem a jellemét, sem pedig céljait.
Mint ahogy prófétai szavai azt most bizonyították, annyira áldottak vagyunk azért, hogy van Hinckley elnök!
Testvérek, nagyon vékony oldalakon, nagyon tömör jelentéssel van néhány csaknem elrejtett szentírás. Ennélfogva leküzdhetetlen bennünk a vágy, hogy kutassunk, ünnepeljünk és elmélkedjünk (lásd János 5:39; Alma 14:1; Alma 33:2; Moró. 10:3; 2 Ne. 9:51). Mindamellett, különösen többet kell tennünk azon a téren, amin Nefi is tett, nevezetesen: minden írást magunkra kell vonatkoztatni (lásd 1 Ne. 19:23).
Ezt illusztrálva, a magunkra „vonatkoztatást” kifejezõ szavak kétszer fordulnak elõ Lámánt és Lémuelt illetõen, akiket egyesek helytelenül csak „lelketlen embereknek” tekintenek. Ezért gondolkodjunk el azon, hogy a következõ szavak alkalmazása miképpen mutat túl ezen a kettõn: „Így zúgolódtak atyjuk ellen Lámán és Lémuel, . . . zúgolódtak, mert nem értették meg Isten dolgait, aki teremtette õket” (1 Ne. 2:12; lásd még Móziás 10:14).
Nem megérteni az Úrnak az õ gyermekeivel való „dolgait” - vagyis gyermekeivel való kapcsolatait és bánásmódját - nagyon alapvetõ. A zúgolódás egyike a tüneteknek, és nem csupán következmény; valójában, testvérek, ez a hiba minden másra hatással van!
Valami nagyon fontos dolog félreolvasásából ered az, hogy nem ismerjük meg Istent, akit végül helytelenül elérhetetlennek, kívülállónak, gondatlannak és tehetetlennek látunk - valójában, egy tehetetlen és fogyatékos Istenségnek - akinek látszólagos korlátairól ironikusan nyilatkozunk, egyesek pedig elhamarkodottan panaszkodnak.
Annak idején Lámán visszautasította a szerepet, amit játszania kellett volna, és ehelyett „vezér eb akart lenni a jászolban”, mindvégig neheztelve Nefi lelki vezetése miatt. Lémuel nem csupán Lámán engedelmes csatlósa volt, hanem felhatalmazója is, mivel megengedte magának, hogy Lámán „fellázítsa” õt (lásd 1 Ne. 16:37-38). Ha ehelyett Lámán teljesen elszigetelõdött volna, akkor bizonyos következmények egészen más irányt vettek volna. A mi társadalmunkban is vannak felhatalmazók. Megengedik maguknak, hogy fellázítsák õket az ellen, ami jó. Õk semmivel sem találtatnak majd ártatlanabbnak, mint Lémuel. Hozzá hasonlóan, õk nem annyira láthatóak, de nagyon képmutatóak!
A Lámánnak és Lémuelnek adott figyelmeztetéseket „nehéz megérteni, ha az ember nem az Úrhoz folyamodik. És mivel õk keményszívûek voltak, nem fordultak az Úrhoz, mint ahogy azt tenniük kellett volna.” (1 Ne. 15:3).
Ez a hiba, hogy nem hittek egy kinyilatkoztató Istenben, különösen alapvetõ volt. Néhány mai ember, aki távol akarja tartani magát Istentõl, megpróbálja Isten pavilonját szilárdan a múltba helyezni. Ha egy ilyen tehetetlen Istenben hisznek, akkor a nép meglehetõsen sok olyat tesz, amit ezek az emberek szeretnének. Akkor aztán nem kell sokat lépni elõre ahhoz, hogy azt mondjuk, nincs is Isten, ezért nincs törvény és nincs bûn (lásd 2 Ne. 2:13; lásd még Alma 30:28)!
Lámánhoz és Lémuelhez hasonlóan, napjainkban sokak helyeznék Istent csupán a múltba; ezáltal Õ megszûnik a tegnap, a ma és a holnap állandó Istene lenni (lásd 2 Ne. 27:23). Tulajdonképpen Isten rendelkezik a múlttal, a jelennel és a jövõvel, amelyek állandóan elõtte vannak, s ezáltal létrehoz egy „örökkévaló ‘most’-ot” (Teachings of the Prophet Joseph Smith, Joseph Fielding Smith válogatása [1976], 220.; lásd még T&Sz 130:7).
Röviden, Lámán és Lémuel saját jellembéli hiányossága volt az, ami távol tartotta õket attól, hogy megértsék Isten tökéletes jellemét! Nem csoda, hogy Joseph Smith próféta ezt mondta: „Ha az emberek nem értik meg az Isten jellemét, akkor nem értik meg saját magukat sem” (Teachings, 343).
Lámán és Lémuel nem ismerték föl azt sem, hogy a szeretõ Isten elkerülhetetlenül gyámkodó Atya is lesz, aki azt akarja, hogy gyermekei igazán boldogok legyenek, és hazatérjenek. Azzal, hogy nem értették meg Isten dolgait eléggé, Lámán és Lémuel nem ismerték fel Isten jellemének legfontosabb tulajdonságát - az Õ szeretetét. Így aztán zúgolódásuk egy szánalmas kór tünete volt.
Lámán és Lémuel ugyanígy nem értették meg, hogy Isten „dolgai” közé tartozik az, hogy prófétákat használ az emberek figyelmeztetésére. Az Úr elhívta Léhit, de Lámánt és Lémuelt láthatóan zavarba hozta apjuk népszerûtlen szerepe, és Jeruzsálem akkori uralkodó gondolkodásmódjának szigorú megkérdõjelezése.
A lelkileg érzéketlen Lámán és Lémuel úgy érezték, hogy Jeruzsálem népe nem érdemelte meg az õt ért prófétai kritikát (lásd 1 Ne. 2:13), holott tulajdonképpen átható lelki hanyatlás állt a küszöbön, mint ahogy az gyakran lenni szokott, „néhány év alatt elerõtlenedtek” (Hél. 4:26). Egy hasonló és eltipró hanyatlást hiányolnak oly sokan napjainkban is. Ironikus, hogy azok, akik eljegyezték magukat az ilyen a lemmingekéhez hasonló, tenger felé tartó menetelés mellett, gyakran még büszkék is saját individualizmusukra! A tanácsot sértésnek, s szabad akaratuk eltiprásának veszik.
Alapvetõ volt az is, hogy Lámán és Lémuel nem értették meg, hogy egy gyámkodó Atya nehéz dolgokat is elvárhat gyermekeitõl. A csapás szerepérõl szól ez a szigorú, de ihletett meglátás: „Az Úr azonban jónak látja, hogy népét olykor megfenyítse, hogy türelmüket és hitüket próbára tegye” (Móziás 23:21). Nyilvánvalóan a nyugalom iránti vágyukat fejezték ki azzal, hogy makacskodtak, amikor Lábántól meg kellett szerezni a lemezeket, amikor ki kellett tartani a barátságtalan pusztaságban amikor hajót kellett építeniük, s amikor át kellett kelniük egy hatalmas óceánon (lásd 1 Ne. 3-4). Lámán és Lémuel tompán és érzéketlenül egyszerûen nem osztoztak Nefi bizonyosságában, miszerint az Úr sosem parancsol gyermekeinek nehéz dolgokat, hacsak elõbb el nem készíti számukra az utat (lásd 1 Ne. 3:7).
Óriási hibáik csaknem nevetséges következetlenségekhez vezettek. Például, Lámán és Lémuel hittek abban, hogy Isten a Vörös-tengernél könnyedén elbírt egy hatalmas fáraóval, és a nagy egyiptomi hadsereggel, de hogy egy helyi Lábánnal, azt már nem! Napjainkban is milyen sokan rendelik alá és hízelgik be magukat halandó, megfélemlítõ embereknek?
A lámániták és a nefiták közti végsõ viszályban vegyük észre a lelki határt, ami megelõzte a földrajzit: „én, Nefi magamhoz vettem családomat, . . . és mindazokat, akik velem akartak jönni . . . akik . . . hittek Isten figyelmeztetéseiben és kinyilatkoztatásaiban, és ezért hallgattak szavaimra” (2 Ne. 5:6).
Lámán és Lémuel nem vettek az élet fájáról, ami Isten szeretete (lásd 1 Ne. 11:25). Istennek az Õ gyermekei iránti szeretete legmélyebben Jézus Krisztus Megváltónkként való ajándékában nyilvánul meg: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta érte” (János 3:16). Részesülni Isten szeretetébõl annyit jelent, hogy részesülünk Jézus Krisztus engesztelõ áldozatából, azokból a felszabadításokból és örömökbõl, amelyeket ez hozhat. Világos azonban, hogy Lámán és Lémuel nem rendelkeztek ilyen hittel, különösen abban nem hittek, hogy egy Krisztus még el fog jönni (lásd Járom 1:11)!
Ezzel szemben Nefi, sokat megtudott Isten jóságából, s így szilárdan jelentette ki: „Tudom, hogy [Isten] szereti gyermekeit, de nem ismerem mindennek a jelentését” (1 Ne. 1:1; 11:17). Ha szeretjük Istent és ismerjük az Õ jóságát, akkor bízni fogunk benne még akkor is, ha nehézségeink támadnak vagy meghökkenünk.
Így Lámán és Lémuel nem értették a halandók Istennel való kapcsolatát, s ami még ennél is rosszabb, nem is igazán akarták megérteni. Arra vágytak, hogy távol tartsák magukat Istentõl. Továbbá, lévén szellemileg lusták, nem számolták áldásaikat, amikor a hála csökkenthette volna a távolságot. De Lámán és Lémuel sosem fordított idõt arra, hogy számba vegye ezeket.
Lámán és Lémuel mutattak egy kis tartós, lelki kíváncsiságot. Igaz, egyszer nyílt kérdéseket tettek fel az élet fájával kapcsolatos látomásról, a folyóról és a vasrúdról. Kérdéseik azonban inkább hitelvi pontokat próbáltak összekötni, semmint hogy magukat próbálták volna Istennel és az Õ céljaival összekapcsolni. Mindenesetre, a válaszokat nem „vonatkoztatták” saját magukra (lásd 1 Ne. 19:23).
Bûnbánatuk sosem tartott túl sokáig, mint például az angyal megjelenése és aközötti idõszakban, hogy Lámán és Lémuel újra elkezdett zúgolódni (1 Ne. 3:31). Fizikai kényszer hatására egyszer még felületesen el is ismerték, hogy „az Úr van veled [Nefivel]”, de hamarosan rendkívül „durván” viselkedtek a hajón (lásd 1 Ne. 17:55; lásd még 1 Ne. 18:8, 9). Visszatérõ kegyetlenségük jelezte, hogy haragjuk nem pusztán elvont, intellektuális nézeteltérés volt.
Lámánt és Lémuelt félelemmel töltötte el Lábán hatalma, de a hatalomtól való félelmük pusztán a félelem hatalmát mutatta. Mivel „a tökéletes szeretet minden félelmet elûz”, a szeretetre való korlátozott képességük nagyon nyilvánvalóvá vált (lásd Moró. 8:16; lásd még 1 Jn. 4:18). Bár elvtelenek voltak, a legszomorúbb mégis az, hogy nem tudtak szeretni!
Ezért a kérges szívû Lámán és Lémuel ritkán fordultak kedvességgel másokhoz. Idegen volt számukra az empátia, ez az örökkévaló tulajdonság. Amikor Léhi a gyengéd vagy remegõ szülõ valamennyi érzésével figyelmeztette õket, akkor az rendszerint nagyobb haragot, a szülõknek és testvéreknek adott kegyetlen válaszokat eredményezett (lásd 1 Ne. 8:37). Amikor Nefi kifejezte viselkedésük miatti bánatát, Lámán és Lémuel „örültek” testvérük szomorúságának (lásd 1 Ne. 17:19). A figyelmeztetések már önmagukban is kellemetlenek voltak, de hogy azokat ráadásul Nefi mondja!
Könnyen feldühödtek és hamar panaszkodtak, alig emlékeztek utolsó megmenekülésükre elég sokáig ahhoz, hogy szembenézzenek következõ nehézségükkel. Ehelyett, az evangéliumi távlatok hiányában a nap helyzetbõl adódó gondjai, mint például egy törött íj és minden más dolog miatti aggodalmuk uralta az örökkévalóság dolgait. Napjainkban is a minden ember saját magáért küzdõ helyzeti etikája mintha elfeledtette volna velünk a Tíz parancsolatot.
A Bõség Földjére való megérkezésükkor Lámán és Lémuel valóban azt gondolták, hogy az ilyen jó navigálás csupán véletlen mûve? Talán Nefi csak „helyesen tippelt” (lásd Hél. 16:16). A liahonával kapcsolatos hálátlanságuk láttán felmerül a kérdés: Lámán és Lémuel valójában mit gondoltak arról a csodálatos mûszerrõl? Ez csak egy kényelmes eszköz volt vagy csupán csak egy szabályos felszerelés, ami minden hajón megtalálható?
Ironikusan szólva, Lámánhoz és Lémuelhez hasonlóan sokan vannak olyanok, akik elsõként követelnek jeleket, ugyanakkor elsõk azon a téren is, hogy ne vegyék észre õket. Egyesek több csodára várnak még akkor is, ha napi étrendjükön manna szerepel, és megfeledkeznek annak figyelemreméltó Forrásáról.
Ezért, testvérek, az ismétlõdõ csodáknál jobb, ha „állandó társunkul” szegõdik a Szentlélek (lásd T&Sz 121:46). Mindig emlékeznünk kell arra, hogy a Szentlélek Vigasztaló, s nem pedig betolakodó!
Lámán és Lémuel elvetették a prófétákat és a szentírásokat, ez pedig azt jelentette, hogy a szentírásokat nem tudták magukra vonatkoztatni, ami hasznos lett volna, s ezért nem lehetett õket azokra a dolgokra emlékeztetni, amelyekre emlékezniük kellett volna; és így személyes kinyilatkoztatáson keresztül nem tehettek szert új tudásra. Egyszerûen nem értették meg, hogy Isten útjai magasabb rendûek, mint az emberé (lásd Ézsaiás 55:9). Hagyták, hogy büszkeségük lealacsonyítsa elméjüket, s ez a magatartás olyan volt, mint a „nagy és tágas épület” hordozható megfelelõje (lásd 1 Ne. 8:26, 31).
Így Lámán és Lémuel vezetõk helyett lázadókká lettek, erényesek helyett, bosszankodókká - mindez pedig azért történt, mert nem értették meg Istennek sem a jellemét, céljait, sem pedig az Õ gyermekeivel való dolgait.
Szomorú, de Lámán és Lémuel nem bírnak lelki jelentõséggel. Igaz, több tényt ismerhetnénk velük kapcsolatban, de az nem változtatna megítélésükön. Ha némely tekintetben kiaknázatlan jellemeknek tûnnek, az kísértõ ürességük miatt van, amelyet meg lehetett volna tölteni az „Isten szeretetével”. A látomásban volt egy szánalmas jelenet, amikor Léhi Lámán és Lémuel után kutatva aggódóan tekintett körbe, „talán meglátja õket”. Végül, Léhi meglátta õket, de õk nem vettek a gyümölcsbõl (lásd 1 Ne. 8:17-18; lásd még 1 Ne. 11:25; 8:35; 2 Ne. 5:20). Minden kirótt büntetés közül ez a nyolc szóból álló sírfelirat jellemzi a legszörnyûbb következményt!
Testvérek, a gazdag visszaállítás könyörületesen ad nekünk további utakat ahhoz, hogy megértsük Istennek az Õ gyermekeivel - beleértve mindegyikünket személyesen - való dolgait. Részesülhetünk az Õ szeretetébõl, ha alkalmazzuk Jézus csodálatos engesztelõ áldozatát azért, hogy jobban hasonlítsunk Rá. A drága szentírások magunkra való vonatkoztatásával siettetni fogjuk ezt az értékes folyamatot! Tegyük ezt, Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
