A jubileumi év Elder L. Tom Perry A Tizenkét Apostol Kvórumából Helyezzük elõtérbe a családi imádkozást, a családi szentírás-tanulmányozást, a családi esteket, és szabaduljatok meg az olyan tevékenységektõl, amelyek világiassággal és gonoszsággal töltik meg életünket. Biztos vagyok abban, hogy mindig emlékezni fogok erre az alkalomra, amikor elsõként beszélhettem ennek a történelmi általános konferenciának az utolsó gyûlésén. Nemcsak ennek a konferenciának az utolsó gyûlése ez, hanem a kilencvenes éveké is. Ez az utolsó olyan gyûlés, amely az 1900-as évek dátumát viseli. Ez a gyûlés megérdemelne egy különleges naplóbejegyzést. A történelmi események különösen megragadják figyelmünket, amikor a múltra emlékezünk, és elõre tekintünk a jövõbe. Ennek az évnek az utolsó néhány hetében az éter hullámait el fogják árasztani a huszadik század legnagyobb eseményei. A jósok meg fogják kísérelni figyelmünket a huszonegyedik század lehetõségeire irányítani. Nekünk, mint hívõknek, akik elfogadtuk Urunk és Üdvözítõnk evangéliumát, ez szintén különleges alkalom lesz arra, hogy emlékezzünk hívõ gyermekeinek adott áldásaira, valamint a még nagyobb jövõbeli áldások ígéreteire. Az Úr minden idõszakban emlékeztette gyermekeit iránta való kötelezettségeikre. Mindig is érdekelt, hogyan irányította és viselte gondját az Úr Izráelnek abban a negyven évben, amikor a vadonban vándoroltak. Mózes III. könyvében - amelyet egyébként amiatt hívnak más néven Léviták könyvének, mert a léviták feladatairól és tanításairól szól - utasítások találhatók a kürtölés esztendejére és annak megtartására vonatkozóan. Hiszek abban, hogy van egy üzenet számunkra abban, ahogy Izráel megünnepelte azt a különleges évet. Mózes III. könyvének 25. részében ezt olvashatjuk: „Szóla ismét az Úr Mózesnek a Sinai hegyen, mondván: Szólj Izráel fiainak és mondd meg nékik: Mikor bementek a földre, a melyet én adok néktek, nyugodjék meg a föld az Úrnak szombatja szerint. Hat esztendõn át vesd a te szántóföldedet, és hat esztendõn át messed a te szõlõdet, és takarítsd be annak termését; A hetedik esztendõben pedig szombati nyugodalma legyen a földnek, az Úrnak szombatja: szántóföldedet ne vesd be, és szõlõdet meg ne mesd. Számlálj azután hét szombat-esztendõt, hétszer hét esztendõt, úgy hogy a hét szombat-esztendõnek ideje negyvenkilencz esztendõ legyen: Akkor fúvasd végig a riadó kürtöt a hetedik hónapban, a hónap tizedikén; az engesztelés napján fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken. És szenteljétek meg az ötvenedik esztendõt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza kiki az õ birtokát, és térjen vissza kiki az õ nemzetségéhez” (3 Mózes 25:1-4, 8-10). A jubileumi esztendõvel kapcsolatos törvények három pontban foglalhatók össze. Elõször is, az embereknek pihentetni kellett a földet, hogy megfiatalodjon és termékenyebb legyen a következõ években. A mai rohanó, sokoldalú életünkben a jubileumi esztendõ kiváló alkalmat ad arra, hogy kiértékeljük életünk irányát, és meghatározzuk, megfelelõ-e értékeink sorrendje. Világi vágyaink elé helyeztük az örökkévaló áldások lehetõségeit? Van olyan része életünknek, amit pihentethetünk egy darabig, hogy megújítsa lelkünket, és így hatékonyabbak lehessünk, különösen abban, ami a leginkább számít az Úrnak? Egy évszázaddal ezelõtt a nagy ipari forradalom korszakába léptünk. A kreatív emberi elme mindenféle új szerkezeteket fejlesztett ki, hogy életünket megkönnyítse. Gondoljatok csak arra, amikor utoljára alakítottátok át házatok egy részét, és tapasztalhattátok, mennyi elektromos csatlakozót raktatok az egyes szobákba. Aztán gondoljatok arra, hová helyeztetek hosszabbítókat négy vagy hat csatlakozóval, hogy energiaforráshoz juttassátok az új elektromos szerkezeteket. Mindezeknek az új munkakímélõ szerkezeteknek az ellenére úgy vélem, hogy életetek nemhogy könnyebb lett, hanem inkább bonyolultabb, mint valaha. Ahogy belépünk a huszonegyedik századba, egy információs forradalom közepén találjuk magunkat - az úgynevezett információs korszakban - annak minden új kihívásával és lehetõségével. Most eláraszt bennünket az információ. A televízió sokaktól elrabolja az értékes idõt, amit a családdal tölthetnének. Az Internet új információforrás, amely félelmetes lehetõségeket rejt magában, ugyanakkor egy másik lehetõség is van benne - a függõség kialakulása. Az új információs korszak áldásaival együtt sajnos kihívások is járnak, amikor a rossz hatásoknak új csatornájuk van a közlésre, és új módszereik arra, hogyan szivárogjanak bele gondolatainkba. A világi hatások új alakban és formában lopóznak be otthonunkba, hogy kihívás elé állítsák abbéli elhatározásunkat, hogy bölcsen és az Úr céljaira használjuk fel idõnket. Talán kiragadhatnánk egy oldalt az Õsi Izráel törvényeibõl, mondván, ennek lejárt az ideje. Készítsünk egy listát azokról az alapvetõ tevékenységekrõl, amelyektõl értékes örökkévaló férfi és nõ, és döntsük el jubileumi esztendõnkben, hogy abbahagyjuk azokat a tevékenységeket, amelyek kis értékkel bírnak, és még örökkévaló boldogulásunkat is veszélyeztethetik. Helyezzük elõtérbe a családi imádkozást, a családi szentírás-tanulmányozást, a családi esteket, és szabaduljatok meg az olyan tevékenységektõl, amelyek világiassággal és gonoszsággal töltik meg életünket. 1995 szeptembere óta támogatunk egy vezetõképzõ tananyagot, amely arra ösztönöz bennünket, hogy állítsuk vissza az otthon és a család kiválóságát az egyház alapvetõ szervezeti egységévé, arra buzdítva a családtagokat, hogy a családdal töltött idõt tartsák elsõdleges fontosságúnak. A jubileumi esztendõ jó alkalom lehet-e a múlt teljesítményeinek felidézésére, és az örök fejlõdés akadályában álló dolgok félretaszítására? Aztán újra neki tudnánk-e szentelni magunkat azoknak a dolgoknak, amelyek örök boldogsághoz visznek minket? A jubileumi esztendõvel kapcsolatos második törvény a vagyon visszaadása eredeti tulajdonosának, illetve örököseinek. Ha ez ma is gyakorlat lenne, január 1-én elmennék a Utah állambeli Perry-be, és kérném annak a földnek a birtokosait, amely dédapámé volt, hogy menjenek el, és így családom újra vagyonhoz jutna. Milyen érdekes helyzet lenne, ha megmaradna a föld minden utána következõ nemzedéknek, hogy saját örökségükként élvezhessék. Természetesen a földbirtoklás ilyen gyakorlatai ma már nem léteznek - így a Utah állambeli Perry lakosainak nem kell aggódniuk -, azonban az örökségek más formáinak megõrzési gyakorlatait, mint a mi örökségünkét is, meg kell tartani. Megõriztük vajon gyermekeink számára azokat a nagyszerû történeteket, amelyek arról szólnak, hogy az evangélium miként jutott el családunk korábbi tagjaihoz, és õk azt hogyan fogadták el? Tanulmányozták és elfogadták az evangéliumot, és így nyitották meg számunkra az örökkévaló áldások elnyerésének nagy lehetõségeit. Nagyapám 17 évesen elhagyta Dániát, hogy új életet kezdjen Amerikában. Nehezen jutott el a Utah állambeli Mendonba, ahol nagybácsija lakott. Nagybácsija adott neki munkát, a gazdálkodásban segített neki. Kis idõ múlva odament nagybácsijához, és azt mondta: „Ti, mormonok különös emberek vagytok. Hónapokig dolgoztam veled, és egyszer sem próbáltál a vallásodról beszélni nekem, és nem is hívtál, hogy menjek el veled az istentiszteletre.” Nagybácsija megkérdezte tõle, hogy szeretne-e megtudni valamit errõl, és õ igennel válaszolt. Így hát nagybácsija beszélt neki Joseph Smith prófétáról, és a Mormon könyve elõhozataláról. Adott neki egy példányt a Mormon könyvébõl, hogy olvassa el. Miután valamennyit elolvasott a könyvbõl, nagyapám visszaadta nagybácsijának, és azt mondta: „Nem látok ebben a könyvben semmit, aminek sok értéke lenne a szememben.” Másnap, amikor kint szántott a mezõn, eszébe jutott az a történet, amit nagybácsija mesélt el neki a Mormon könyve elõhozataláról. Azt gondolta, hogy nincs olyan fiatalember, aki ilyen alacsony iskolázottsággal ilyen könyvet tudott volna készíteni. Talán még egyszer meg kellene néznie. Megkérdezte nagybácsijától, hogy nem adná-e kölcsön újra a könyvet. Ez alkalommal nem tudta letenni. A lélek beleégette, hogy a könyv igaz. Kérte, hogy kereszteljék meg, és aktív maradt egész életében. Nagyszerû elkötelezettséget és hitet mutató családtagjaink megtérésének élményei nagyon sokat adnak nekünk abból, amit ma az evangélium gyümölcsei által élvezünk. Annak a hitnek és elkötelezettségnek az ismerete biztosan tovább él nemzedékrõl nemzedékre, hogy elmélyítse aziránti vágyunkat, hogy ugyanazzal a meggyõzõdéssel éljünk, mint amirõl õk bizonyságot tettek életükben. Bizonyságaik valószínûleg meggyõzõdést és erõt adnak bizonyságunknak. Hélamán különleges módon adta át örökségét fiainak - fiait nemes õseirõl nevezte el, hogy segítsen fiainak emlékezni rájuk, és munkájukra. A szentírások így jegyzik fel Hélamán szavait: „Fiaim, emlékezzetek Isten parancsolataira és tartsátok be õket, és a népnek is ezt hirdessétek. Íme, õseink nevét adtam nektek, azokét, akik Jeruzsálem földjérõl jöttek. Ezt pedig azért tettem, hogy amikor a nevetekre gondoltok, akkor õrájuk emlékezzetek, és amikor rájuk emlékeztek, akkor gondoljatok cselekedeteikre, és amikor cselekedeteikre gondoltok, akkor tudni fogjátok, hogy miért mondták és miért írták azokról, hogy jók voltak” (Hél. 5:6). Végül, a jubileum esztendejében minden izraelita, aki valamilyen okból szolgasorba került, elnyerte szabadságát. A rabszolgaság gyakorlatát természetesen régen megszüntették már csaknem a világ minden részén. Mindazonáltal ha nem vagyunk elég óvatosak, bármelyikünket tõrbe csalhatja, majd rabszolgává teheti a gonosz. Szabad akaratot kaptunk egyénileg. Ez a kezdetektõl fogva az ember ajándékba kapott áldása volt. Az Úr kinyilatkoztatta Ádámnak: „És meg tudják különböztetni a jót a rossztól, ezért maguk választhatnak, és én egy másik törvényt és parancsot adtam neked” (Mózes 6:56). Mivel mindennek kell, legyen ellentéte (lásd 2 Ne. 2:11), a szabad akarat szükséges ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól. Azonkívül a szabad akarat megnyitja az utat a bûn elõtt is; ez viszont szükségessé teszi a bûnbánatot. Kimball elnök azt mondta: „A bûn erõsen szokásalakító hatású, és néha addig a tragikus pontig elviszi az embert, ahonnan nincs visszaút. A bûnbánat nélkül nem lehetne megbocsátás, és megbocsátás nélkül az örök élet összes áldása veszélyben lenne. Amikor a bûnös egyre mélyebbre süllyed bûnében, amikor a vétek mélyebbre ássa magát, és a változás szándéka meggyengül, akkor egyre közelebb kerül a reménytelenséghez, és egyre lejjebb csúszik, amíg vagy nem akar már visszamászni, vagy elveszti minden erejét, hogy ezt megtehesse” (The Teachings of Spencer W. Kimball, szerk. Edward L. Kimball [1982.], 83. o.). Ezután ezt tanácsolta: „Helyettesítsétek a szokásokat, változtassátok meg a környezetet!” A változásra úgy kerül sor, ha a régi szokásokat újakkal pótoljuk. Jellemünket és jövõnket gondolatokkal és cselekedetekkel alakítjuk. Megváltozhatunk, ha megváltoztatjuk környezetünket. Hagyjátok a lealacsonyító dolgokat, és nyúljatok a magasabbrendûekért. Vegyétek körül magatokat a legjobb a könyvekkel, zenével, mûvészettel és emberekkel” (The Teachings of Spencer W. Kimball, 172. o.). Ahogy közeledünk egy új évszázad felé, feltétlenül itt az ideje, hogy megvizsgáljuk, milyenek voltunk a múltban. Lehet-e ez alkalom arra, hogy megerõsítsük azokat a gyakorlatokat, amelyek jóságunkhoz és megjavulásunkhoz vezetnek minket? Lehet-e ez alkalom arra, hogy semmibe vegyük azokat a szokásokat és tevékenységeket, amelyek tõrbe csalnak és szolgává tesznek minket az ellenfél csapdáiban, és amelyek késleltetik örökkévaló fejlõdésünket? Harry Emerson Fosdick egyszer azt írta: „Néhány keresztény vallását a hátán hordja. Hitek és gyakorlatok csomagja, amit viselniük kell. Néha nehézzé válik, és szívesen letennék, de az a régi hagyományok megszegését jelentené, úgyhogy inkább újra a vállukra veszik. Az igazi keresztények azonban nem cipelik a vallásukat, hanem a vallásuk viszi õket. Nem súly, hanem szárnyakat ad. Felemeli és átsegíti õket a nehéz helyzetekben, barátságossá teszi a világegyetemet, tartalmassá az életet, valóssá a reményt, értékessé az áldozatot. Megszabadítja õket a félelemtõl, a haszontalanságtól, a kedvetlenségtõl és a bûntõl - az emberi lélek nagy elnyomója. Az igazi keresztényt arról lehet felismerni, hogy amikor csak látod, vidám” (Twelve Tests of Character; [1923.], 87-88. o.). Remélem, teljesen nyilvánvaló, hogy amikor a világ ránk néz, a vidámságunkról ismernek meg bennünket - hogy igazi keresztény eszmék és tanok szerint élünk, hiszünk, és azokat gyakoroljuk. Isten áldjon meg bennünket, hogy hittel, bizonysággal, magabiztosan és elhatározottsággal várjuk az új századot, hogy jobban felkészüljünk az örök életre, amelyre mindanynyian törekszünk. Induljon az év a harsonák hangjával, és örömteli kiáltással, amikor elérkezünk a jubileumi esztendõhöz. Ez az én alázatos imám, Jézus Krisztus nevében, ámen.