„Őrizd az én juhaimat!” Elder Ben B. Banks a Hetvenek Elnökségébõl Hiszem, hogy az egyház minden aktív tagja ismer egy olyan elveszett bárányt, akinek szüksége van egy törõdõ pásztor figyelmére és szeretetére. Több évvel ezelõtt, feleségemnek, Susannak, és nekem abban a lehetõségben volt részünk, hogy Tagg elnökkel és feleségével együtt egy egyházi küldetés során beutazhattuk Új-Zélandot. Tagg elnök javasolta, hogy a küldetés körút részeként iktassunk be egy felkészülési napot, szálljunk buszra és menjünk el, hogy lássuk a gyönyörû Milford-szorost. Az út során több látványos helyen is megálltunk. Az egyik ilyen alkalommal, ahogy visszamentünk a buszhoz, felfigyeltem az utasok egy csoportjára, akik az úton körben állva fényképeket készítettek. Ahogy az emberek felé pillantottam, megláttam a körben, egy ijedt, remegõ lábakon álló, kicsi bárányt. Úgy látszott, a bárány nem lehetett néhány órásnál idõsebb. Sok birkát láttam már életemben, mivel apósom juhokkal dolgozott. Ebbõl adódóan, nem érdekelt, hogy fényképet készítsek egy elhagyatott bárányról, így aztán felszálltam a buszra és vártam. Miután végül minden utas felszállt a buszra, a sofõr karjába vette az ijedt, kicsi bárányt, gyengéden magához szorította, és felhozta a buszra. Leült, becsukta az ajtót, felvette a mikrofont és így szólt hozzánk: „Kétségtelen, hogy egy birkanyáj haladt itt keresztül ma reggel, és ez a kisbárány elkóborolt. Ha magunkkal visszük, talán az út során rátalálunk a nyájra, és ezt a bárányt visszaadhatjuk az anyjának.” Több kilométert tettünk meg gyönyörû erdõkön át, míg végül egy szép mezõre értünk, ahol magas, dús fû nõtt. Biztosak voltunk benne, hogy a mezõn nyáj legel. A sofõr leállította a buszt és elnézést kért. Mindannyian azt gondoltuk, hogy leteszi a bárányt az út szélére és visszajön, de nem így történt. Karjában a báránnyal óvatosan és csendesen ment a fûben a nyáj felé. Amikor annyira közel került hozzájuk, amennyire csak tudott, anélkül, hogy megzavarta volna õket, gyengéden letette a bárányt és a mezõn maradt, hogy megbizonyosodjon róla, az visszatért a nyájhoz. Amikor a sofõr visszajött a buszhoz, újra felvette a mikrofont, és ezt mondta: „Ó, nem hallották, amikor az anyaállat azt mondta: ‚Ó, köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy hazahozták nekem az én elveszett bárányomat!’” Amint erre a buszsofõr által nyújtott csodálatos tanító pillanatra gondolok, eszembe jut az a példázat, amit az Úr adott nekünk az elveszett juhról: „Közelgetnek vala pedig õ hozzá a vámszedõk és a bûnösök mind, hogy hallgassák õt. És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bûnösöket fogad magához, és velök együtt eszik. Õ pedig ezt a példázatot beszélé nékik, mondván: Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti õt az õ vállára, örülvén. És hazamenvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérõ bûnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre” (Lukács 15:1-7). Ma prófétánk, Gordon B. Hinckley, hasonlóképpen osztja meg velünk az elveszett juhok iránti aggodalmát: „Olyan sok fiatal van, akik céltalanul kószálnak és járják a kábítószerek, a bandák, az erkölcstelenség és az ezekkel járó betegségek tragikus ösvényét. Vannak özvegyek, akik barátságos hangokra vágynak és az aggódó törõdés szellemére, amely a szeretettel szól. Ott vannak azok, akik egyszer erõsek voltak a hitben, de hitük meghidegült. Sokan közülük vágynak arra, hogy visszatérjenek, de nem tudják pontosan, hogyan tegyék. Szükségük van rá, hogy barátságos kezek nyúljanak feléjük. Egy kis erõfeszítéssel sokukat vissza lehet hozni, hogy újra az Úr asztalánál egyenek. Testvéreim, remélem, s imádkozom azért, hogy mindegyikünk . . . eltökélve, keresni fogja azokat, akiknek segítségre van szükségük, akik reménytelen és nehéz körülmények között élnek, és a szeretet szellemében felemeli õket az egyház ölelésébe, ahol erõs kezek és szeretõ szívek fogják melengetni, vigasztalni, támogatni, a boldogság és a termékeny élet útjára vezetni õket” (Reach with a Rescuing Hand, Ensign, 1996. nov., 86.). Prófétánk aggodalmának fényében megkérdezhetjük saját magunktól: „Miért van az, hogy akik egyszer erõsek voltak a hitben, meghidegülnek abban?” Ha boldogulni akarunk a prófétai megbízással, hogy tökéletesítsük a szenteket, akkor sikert kell elérnünk a hitükben elgyengültek megerõsítésére irányuló erõfeszítéseinkben is. Ehhez az igyekezethez jó, ha ismerjük az érzéseket, okokat, azt, hogy miért nem járnak a gyûlésekre, miért nem barátkoznak a szentekkel. A legtöbb aktív egyháztag úgy gondolja, a kevésbé aktív tagok azért viselkednek másképp, mert nem hisznek az egyház tanításában. Az Egyházi Kutatás Információs Osztálya által készített tanulmány nem támasztja alá ezt a feltételezést. Ez azt mutatja, hogy minden olyan kevésbé aktív egyháztag, akivel interjút készítettek, hiszi, hogy Isten létezik, hogy Jézus a Krisztus, hogy Joseph Smith próféta, és az egyház igaz. Egy másik tanulmány részeként az olyan aktív egyháztagoknak egy csoportját, akik korábban kevésbé voltak aktívak, megkérdezték, miért nem jártak az egyházba. A leggyakoribb okok ezek voltak: Értéktelenség érzései. Személyes vagy családi problémák. Kevésbé aktív szülõk vagy házastársak. Tinédzserkori lázadás vagy lustaság. A munkabeosztással való ütközések. Az egyház túlzott távolsága, a közlekedés hiánya. Aztán megkérdezték tõlük, mi hozta õket vissza az egyházi aktivitásba. Ezek voltak a leggyakoribb válaszok: Válsággal kellett szembenézniük az életben. Legyõzték a személyes problémákat. Egy házastárs vagy barátnõ/barát példája. Családtagok hatása. Vágytak arra, hogy az evangélium hatással legyen a családra. Egyházközségi tagok barátsága, új egyházközségbe való költözés, ahol az emberek törõdtek velük. (Lásd Kutatási Információs Osztály összehasonlítása, 1999. szept.) Hiszem, hogy az egyház minden aktív tagja ismer egy olyan elveszett bárányt, akinek szüksége van egy törõdõ pásztor figyelmére és szeretetére. Hinckley elnök elmondta, mire van szükség ahhoz, hogy minden új megtért aktív maradjon az egyházban: szükség van egy barátra, egy felelõsségre és arra, hogy folyamatosan Isten jó szavával táplálják. Az elveszett juhoknak pontosan ugyanerre a törõdésre és figyelemre van szükségük ahhoz, hogy visszasegítsük õket a nyájba. Ismerek egy családot, akik egy kempingezés közben elvesztették egyik fiúgyermeküket. Amikor a keresésére irányuló kezdeti erõfeszítések kudarcot vallottak, segítséget kértek, s százak válaszoltak a hívásra, míg a fiú biztonságban visszakerült édesanyja és édesapja karjába. Azért könyörgök ezen a reggelen, hogy mi mindannyian ugyanezzel az õszinte törõdéssel és szeretettel tegyünk meg mindent, hogy visszahozzuk azokat a drága fiakat és leányokat, akik egyházi tevékenységük tekintetében elvesztek. Nagy kihívás áll elõttünk. Fokozott hitet, energiát és eltökéltséget követel meg tõlünk, amennyiben szeretnénk ezeket a testvéreket elérni. De meg kell tennünk. Az Úr számít rá, hogy megtesszük. Emlékeznünk kell rá, hogy a változás lassan megy végbe. Mindannyiunknak türelmesnek kell lennie, testvériséget és barátságot kell kínálnunk, meg kell tanulnunk figyelni és szeretni, s óvatosnak kell lennünk, hogy ne ítélkezzünk. Minden egyházközségben vannak jó, becsületes férfiak és nõk. Sokan nem tudják, hogyan jöjjenek vissza az egyházhoz. Vannak köztük jó apák és jó anyák. Sokukban van egy közös dolog: nem õk a lelki vezetõk otthonukban. Amikor hívõ férfiak és nõk látogatják ezeket az embereket, barátaik lesznek, szeretik õket és tanítják nekik az evangéliumot, hiszem, hogy õk és családjuk vissza fog térni. A következõ néhány percben azokhoz szeretnék szólni, akik elkószáltak a nyájtól. Reménykedem ezen a reggelen, hogy talán néhányatok, akik nem vagytok teljesen aktívak az egyházban, esetleg hallgatjátok ezt a konferenciai ülést. Sok esetben új kapcsolatokat alakítottatok, és többé nem tartjátok maga- tokat az egyházi normákhoz. Gyermekeitek közül sokan járnak a nyomotokban és követik példátokat. A gyermekek nemcsak a fizikai és érzelmi támasz miatt függenek fõként szüleiktõl, hanem a lelki támasz miatt is. Egy juh volt, s nem bárány, mi elkóborolt, A példázatban, mely Jézusé volt, Egy felnõtt juh, mi elkóborolt, A nyáj közül, melyben még kilencvenkilenc volt.   És miért keressük õt, Miért reméljünk és imádkozzunk? Mert veszélyt rejt, ha a juh rossz útra tér; Hisz a bárányt is rossz útra viszi.   A bárányok követik a juhot, tudod, Bármerre járt a nagy, a kicsi is ott futott. Ha a juh eltéved, nem telik el sok idõ, A bárány is éppúgy hibázik, mint õ.   Ezért buzgón kérjük a juhot, A bárány miatt ma ott, Mert ha a juh elvész, mily drága az ár, A bárány fizeti meg, bárhogy is fáj! („The Echo”, C. C. Miller, idézte Hugh B. Brown, The Abundant Life [1965], 166-167) Az Úr mondta: „Az én juhaim hallják az én szómat” (János 10:27). Hasonlóképpen fognak válaszolni gyermekeitek a ti hangotokra. Senki sem tudja hatékonyan elfoglalni apai illetve anyai helyeteket. Mesélik a történetet arról a „hatévesrõl, akit egy nagy üzletben elvesztett az édesanyja, és a gyerek az anyját kezdte hívni: ,Márta, Márta!’ Amikor megtalálták az anyát, és újra együtt voltak, az anya így szólt: ,Drágám, nem kellene Mártának szólítanod engem; én neked „anya” vagyok’. Erre a kicsi így válaszolt: ,Igen, tudom, de a bolt tele volt édesanyákkal, és én az enyémet akartam’” (Spencer W. Kimball, Faith Precedes the Miracle [1972], 117). Micsoda áldás lenne családod számára, ha életeteket összhangba hoznád az evangéliummal! A döntés, hogy változtatsz életeden, visszatérsz az egyházba és megtérsz Krisztushoz, a legfontosabb döntés, amit ebben az életben hozhatsz. Befejezésképpen, egy utolsó szó azokhoz, akik a nyáj pásztorai. Joseph Smith prófétának adott egyik kinyilatkoztatásban maga az Üdvözítõ szól hozzánk személyes kifejezésekkel arról, milyen értékes minden egyes lélek: „Emlékezzetek arra, hogy a lelkek értéke nagy az Isten szemében! Mert íme, az Úr, a ti Megváltótok elszenvedte a testi halált, azért szenvedte el minden ember fájdalmát, hogy minden ember megbánhassa bûneit és õhozzá juthasson. És feltámadt a halálból azért, hogy a bûnbánat árán minden embert magához vezethessen. És milyen nagy az õ öröme a bûnbánó lélekben! Ti tehát arra vagytok hivatva, hogy ennek a népnek bûnbánatot hirdessetek. És ha egész életeteken át bûnbánatot hirdettek ennek a népnek, és ha csak egy lelket vezettek hozzám, milyen nagy lesz az örömötök vele az én Atyám országában!” (T&Sz 18:10-15.) A Jó Pásztor hajlandó volt életét adni az Õ nyájáért, értetek és értem, igen, valamennyiünkért, hogy örökké Atyánkkal élhessünk a mennyben. Azért imádkozom, hogy mindannyian hallgassunk arra a figyelmeztetésre, amit Üdvözítõnk, Jézus Krisztus háromszor elmondott Péternek: „Legeltesd az én bárányaimat. . . . Õrizd az én juhaimat. . . . Legeltesd az én juhaimat” (János 21:15-17). Jézus Krisztus nevében, ámen.