„Az angyalok nyelve”

Elder Robert S. Wood
a Hetvenek közül

Elder Robert S. Wood

Szokásaival, Jézus ezt mondta a tanítványainak: „Nem az fertõzheti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertõzheti meg az embert.

. . . A mik pedig a szájból jõnek ki, a szívbõl származnak, és azok fertõzhetik meg az embert.” (Mt. 15:11, 18). Szavaink és megnyílvánulásaink nem közömbösek, mert mindkettõ azt tükrözi, hogy kik vagyunk, és kikké válunk.

Az utolsó napokban az Úr újra kihangsúlyozta, hogy - a Mormon könyvének szavaival élve - „külsõséges szertartásaink” hogyan szennyeznek be vagy gazdagítanak minket. Amit mondunk, és ahogyan cselekszünk befogadó, vagy elutasító légkört teremt a Szentlélek számára. A Tanok és szövetségek 88. részében az Úr azt tanácsolta nekünk, hogy kerüljük a „könnyelmû beszédet” és a „túl sok nevetést”. Az ilyen megnyilvánulásokat a szív azon hiányosságaival - „buja vágyakozással”, „büszkeséggel” és „könnyelmûséggel” - azonosította, amelyek végül „gonosz cselekedetre” visznek (T&Sz 88:69, 121). Megítélésem szerint a „könnyelmû beszéd” tiszteletlen és megalázó nyelvre utal, és a „könnyelmûség” az, amit az Úr a szent dolgok könnyedén vételének nevezett. (T&Sz 6:12).

Másrészt az Úr „vidám szívet és mosolygós arcot” kíván (T&Sz 59:15). Arra kért bennünket, hogy úgy beszéljünk és úgy cselekedjünk, hogy egymást gyarapítsuk vagy építõen hassunk egymásra, és rámutatott arra, hogy „ami pedig nem felemelõ, az nem Istentõl való, mert az sötétség” (T&Sz 50:23). Amikor a szentek a Téli szálláshelyhez (Winter Quarters) értek vándorlásuk során, az Úr azt parancsolta, „felemelõ szavakat mondjatok egymásnak” (T&Sz 136:24). Nefi kijelentette, hogy a Szentlélek elnyerésének, és annak, hogy hallgatunk a lélek sugalmazására a gyümölcse az, hogy az „angyalok nyelvén” szólhatunk (2 Ne. 32:2). Ekképpen a tisztelet és kinyilatkoztatás szellemét teremtjük meg.

Mostanában kihallgattam néhány fiatal unokám beszélgetését. Egyikõjük kétségtelenül a hülye szót használta. A nyolc éves Nicholas, aki nem régen keresztelkedett, megjegyezte, hogy talán nem kellene ezt mondani, mivel az egy csúnya szó. Nyilvánvalóan érezhetõ volt anya és apa jó hatása. Tudom, hogy hasonló beszélgetések zajlottak már le más kifejezésekrõl. Most páran úgy gondolhatják, hogy ezek kis dolgok azokhoz a sokkal visszataszítóbb és szégyenletesebb kifejezésekhez képest, amelyek körülvesznek bennünket. Mégis, többé-kevésbé a szavaink teremtik meg azt a légkört, amelyben építünk, vagy rombolunk. Mostanság tettem egy megjegyzést egy New York-i barátomnak, hogy véleményem szerint, a város légköre szemmel láthatóan javult az elmúlt években, s csodálkozom, vajon miért. Elmondta, hogy felesége városi bíró, és a bíróság olyan kis dolgokra fektet hangsúlyt, mint a köpködésre és szabálytalan átkelésre vonatkozó törvények, s ezek hatással vannak a fontosabb dolgokra. Az Úr azt mondta, hogy így mindennapi beszédünkben és építõ ható cselekedeteinkben, meghívjuk az igazság és igazéletûség szellemét, amellyel kiûzzük magunk “közül a sötétséget” (T&Sz 50:25).

Emlékszem arra, amikor elsõéves koromban egy angolórán voltam, és a tanár ragaszkodott ahhoz, hogy egy szituáció eljátszásakor az egyik diák egy durva kifejezést egy finomabbal helyettesítsen. Megrökönyödtem a kifejezésen, amit csak ritkán hallottam, és soha nem kellemes körülmények között. Évekkel késõbb az egyetemen az egyik barátommal beszélgettem, aki azon vitatkozott, hogy az embernek, ahogy õ mondta „egyenesnek” kell lennie még akkor is, ha ez gorombaság és közönyösség mások érzései iránt. Sajnos, az ezekben az estekben megjelenõ lelkület nagyon elterjedt a társadalomban, és a szentek között is megtalálható. Az évek múlásával emelkedett a szexuális megjegyzések, a nem megfelelõ humor, erõszakos kifejezések száma, és fokozódott a zaj a beszédben, zenében és gesztusokban. Sokan körülöttünk durvák és gorombák - a viselkedés és erkölcsi érzékenység romlottságával. A társadalom nem javult a mi „könnyelmû beszédeink”, és „könnyelmûségünk” által. Ehelyett megnyilvánulásaink beszennyezték közösségeinket, és megrontották lelkünket.

Spencer W. Kimball elnök óvott a beszéd és a kifejezések közönségességétõl, és különösen figyelmünkbe ajánlotta, hogy ne beszéljünk a “nemiségrõl gondolkodás nélkül”, amit a szemérmetlenséggel azonosított. „Züllött beszéd és viccek,” mondta „jelentik a másik lesben álló veszélyt, zsákmányt látva abban, aki foglalkozik ilyennel, elsõ lépésként bepiszkítva a gondolatot és ezután a lelket is” (The Miracle of Forgiveness, 228).

Amit mondunk, és amilyennek mutatjuk magunkat nem csak belsõ személyiségünkrõl árulkodik, hanem romlottá is teszi az embert, és azokat, akik körülöttük vannak, s végül az egész társadalmat. Minden nap mindegyikünk részt vesz a fény elhomályosításában vagy a sötétség elûzésében. Arra hívtak el bennünket, hogy a világosságot hozzuk el és világosság legyünk - hogy megszenteljük magunkat, és másokat gazdagítsunk. Arra hívtak el minket, hogy keressük a világosságot, legyünk világosság, szenteljük meg magunkat és gazdagítsunk másokat.

Jakab apostol levelében sok olyan dolgot részletezett, ami szükséges ahhoz, hogy megszenteltek lehessünk. Ezek közé foglalta azt, hogy tartsuk kordában nyelvezetünket és beszédünket. Ténylegesen, azt mondta „ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni” (Jakab 3:2). A hajózási hasonlatban megjegyezte, hogy ahogy egy kis kormány irányítani tud egy nagy hajót, úgy a nyelv is meghatározhatja pályánkat és sorsunkat (lásd 4. vers). Helytelenül alkalmazva a nyelv „megszeplõsíti az egész testet, és lángba borítja életünk folyását” (6. vers). Hogyan lehet az, kérdezi, hogy ugyanabból a szájból jön az áldás és az átok (lásd 10. vers)?

Nagy hatással volt rám az a tény, hogy amikor Ézsaiás megkapta feladatát az Úrtól, fájlalta, hogy „tisztátalan ajkú” ember volt, és „tisztátalan ajkú nép között” lakott (Ézsaiás 6:5). Ézsaiásnak ettõl a bûntõl is meg kellett tisztulnia, ha az Úr szavát akarta közvetíteni. Csoda-e, hogy a zsoltárírók és próféták hasonlóan könyörögtek az Úrhoz, hogy „tégy závárt” a szájukra, és õrizze a szájuk „ajtaját (Zsolt. 141:3), ne kövessenek el bûnt az õ nyelvükkel (Zsolt. 39:1)?

Amikor beszélünk és cselekszünk, fel kell tennünk magunknak a kérdést, vajon szavaink és megnyilvánulásaink megfelelõek-e, hogy meghívják a menny hatalmait életünkbe, és hogy mindenkit Krisztushoz hívjanak. Tisztelettel kell bánnunk a szent dolgokkal. Beszélgetéseinkbõl el kell hagynunk azt, ami szemérmetlen és züllött, erõszakos és fenyegetõ, megalázó és helytelen. Ahogy Péter apostol írta, „Hanem a miképpen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek” minden beszédetekben (1 Péter 1:15). A beszédetek szó nem csak a beszédre vonatkozik, hanem az egész viselkedésünkre. Õ is, mint Nefi, arra hívja fel figyelmünket, úgy éljünk, hogy „angyalok nyelvén” beszélhessünk.

Bizonyságomat teszem, hogy Isten valóban szent. Õ a mi Atyánk, és mi az Õ gyermekei vagyunk. Dicsõségének örökösei és Krisztusnak örököstársai. Krisztus viselte a bûneinket és legyõzte a halált. Arra hívott fel minket, hogy olyanok legyünk, mint Õ, és emelkedjünk fel szavakban és cselekedetekben. Jánossal együtt hiszem, a mi sorsunk az, hogy „ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Õ hozzá; mert úgy fogjuk õt látni, amint van.” (1 János 3:2). Jézus Krisztus nevében, ámen.