The Christus statueAz Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Keresés | Feedback | Site Map | Help | Országok honlapjai |
Főoldal Broadcast General Conference Archives
Conferences
1999. október
Erényesség

Erényesség

Elder William R. Bradford
a Hetvenek közül

Az emberi lélekben nincs más érzés, ami nagyobb boldogságot és örömöt hozhatna, mint az, hogy tudod, mindent elkövetsz azért, hogy erényes lehess.

Elder William R. Bradford

Olyan idõket élünk, amikor a férfiak és a nõk nem társítanak erkölcsiséget tetteikhez, ezért aztán úgy gondolják, amit tesznek, annak csak társadalmi következményei vannak. Ezzel tagadják Istent és azt, hogy a dolgok vagy jók, vagy rosszak.

Mindegyikünkkel elõfordult, hogy egyik vagy másik alkalommal hallotta ezt a kijelentést: „rendben, csináld, ahogy akarod”, és a világban sokan élnek így.

Tanúságomat teszem nektek arról, hogy van jobb út. Ez pedig az erényesség szerinti élet.

Az erényesség szó a legérdekesebb és a maga nemében páratlan szó. Ez egy esernyõszerû szó, amely kiterjed és lefedi Isten valamennyi tulajdonságát. Így aztán az az ember, aki erényes, olyan, mint Isten, Istenhez hasonló.

A jó és a rossz igenis létezik, és ellentétesek egymással. Az emberiség tetteinek vannak erkölcsi következményei. Jézus Krisztus evangéliuma meghatározza számunkra a különbséget aközött ami jó és ami rossz. Ami jó, az Istentõl jön. Krisztus mondta: „Mert minden, ami jóra ösztönzi az embert, éntõlem való, senki mástól nem származik jó, csak éntõlem. Minden jóra én vezetem az embert” (Éther 4:12).

Az erkölcsösség összetevõje minden olyan dolognak, ami jó. Felöleli a mennyei hatalom és törvény alapelveit, amellyel Isten minden dolgát kezelik, felügyelik és igazgatják.

Az erkölcsösségben nagy egyszerûség lakozik. Minden választásban, amellyel életünk során találkozunk, van egy jó vagy egy rossz út, amelyen haladhatunk. Ha a helyes utat választjuk, akkor tetteinkben támogatnak minket az erkölcsösség alapelvei, amelyekben mennyei erõ rejlik. Ha a rossz utat választjuk és eszerint cselekszünk, akkor nincs ilyen mennyei ígéret vagy erõ, és akkor egyedül maradunk sorsunkra hagyatva.

Felmerül a kérdés, hogyan tudhatjuk, mi helyes és mi rossz? Éppen úgy, ahogy Mennyei Atyánk elküldte az Õ Fiát, Jézus Krisztust, hogy teremtse meg ezt a földet, valósítson meg és irányítson minden hozzá tartozó dolgot, úgy elküldte a Szentlelket is, hogy közvetítõként járjon el a földön lévõ emberek és a Szellem világossága között.

A Szellem világosságának célja az, hogy egy kommunikációs rendszeren keresztül igaz fogalmakat sugározzon Isten gyermekeinek elméjébe. E nagyszerû erõ közbenjárójaként a Szentlélek meg fogja világosítani elménket, és meg fogja érteni az igaz fogalmakat, amennyiben engedelmeskedünk azoknak a törvényeknek, amelyek a Szellem használatát irányítják. Ez az a mód, ahogy Mennyei Atyánk megtanít minket arra, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól. Ha hajlandóak vagyunk megismerni az õ útjait és követni azokat, akkor sosem kell majd találgatnunk, hanem mindig biztosan tudni fogjuk, mi a különbség jó és rossz között.

Az erkölcsösségben ott a hit és remény beteljesülése. Minden áldás, amit Isten megígért az Õ gyermekeinek, az az Õ törvényeinek és parancsolatainak való engedelmességen nyugszik. Az Õ törvényeinek és parancsolatainak való engedelmesség az, ami minket erényessé tesz, és az erényesség érdemessé tesz minket a megígért áldásokra.

Mindegyikünk élete sajátos helyzetet teremt. Vannak az egészséggel, gazdálkodással, mûveltséggel, egyedülállósággal, magányossággal, lehangoltsággal, bántalmazással, eltévelyedéssel kapcsolatos kihívások, melyek soha véget nem érõ sort alkotnak. Az erényesség jelenti a megoldást e kihívások mindegyikéhez.

Ahol engedetlenség mutatkozik meg Isten törvényeivel és parancsolataival szemben, ott Isten, az õ nagylelkûségében a bûnbánat törvényét adta nekünk. Ha e csodálatos törvény szerint cselekszünk, akkor engedetlenségünk bocsánatot nyer, és eré- nyesebbekké válunk, így vezet minket a bûnbánat erényességre. Sok, valójában a legtöbb kihívás, amivel a halandóság során szembekerülünk, megoldható a bûnbánattal. Erényességgel teljesen megoldható mindegyik.

Nagy öröm és boldogság rejlik abban, ha erényes életre törekszünk. Egyszerû fogalmakkal élve, Istennek az Õ gyermekei számára készített terve az, hogy a gyermekek eljöjjenek erre a földre, és megtegyenek minden tõlük telhetõt azért, hogy megismerjék a törvényeket, és azoknak engedelmeskedve éljenek. Miután minden tõlük telhetõt megtesznek, az Üdvözítõ Jézus Krisztus megváltó munkája elegendõ ahhoz, hogy elvégezze, amit õk nem tudnak elvégezni saját magukért.

A hajdani Moróni próféta így mondta ezt, miután munkájának végére ért, és befejezte Istennek az õ népével való dolgairól szóló feljegyzés kivonatolását, ami a Mormon könyve: „Jöjjetek Krisztushoz, legyetek benne tökéletesek, vessetek el magatoktól minden istentelenséget, és ha elvetettetek magatoktól minden istentelenséget, és Istent teljes szívetekbõl, teljes lelketekkel és minden erõtökkel szeretitek, akkor kegyelme elegendõ lesz nektek arra, hogy kegyelme által tökéletesek legyetek Krisztusban; . . .” (Moróni 10:32). Az, hogy tegyetek meg minden tõletek telhetõt, Moróni szerint annyit tesz, szeressétek Istent minden erõtökkel.

Az erényes életre való törekvés azt jelenti, hogy megpróbálunk mindent engedelmesen tenni. Ezzel együtt jár az a belsõ béke és vigasz, hogy ha minden tõlünk telhetõt megteszünk, akkor részünkrõl Istenünk terve valóra válik. Az emberi léleknek semmilyen más érzés nem hozhat örömöt és boldogságot, mint az, ha tudjuk, minden tõlünk telhetõt megtettünk azért, hogy erényesek legyünk.

Az erényességben biztonság és védelem rejlik. Ezzel kötõdünk az Úrhoz. Õ ezt mondta: „Mert az igazak neve az élet könyvébe lesz írva és jobbomon adok nekik örökséget. És ezzel szemben ti most mit mondhattok testvéreim? Azt mondom én nektek, testvéreim, hogy ha ezzel szemben bármit is mondanátok, mit sem érne, mert Isten szavának be kell teljesednie” (Alma 5:58).

Egy olyan világban, ahol az eltévelyedés, a romlás és a terrorizmus félelemmel tölti el a férfiakat és a nõket, hová fordulhatunk biztonságért és védelemért? Az erényességen kívül nincs biztonság és védelem. Nincs hely, ahová elrejtõzhetnénk. Nincsenek falak, hogy távol tartsák az ellenséget, és az ellenség hadjáratát. Az erényességen kívül nincs más védelem a bizonytalansággal és az ismeretlennel szemben. A férfiak és a nõk szívében és elméjében lévõ félelmet csak úgy lehet békességgé vál-toztatni, ha a félelmet Isten boldogságtervének megértésével helyettesítjük, és azzal a tudással, hogy minden tõlünk telhetõt megteszünk azért, hogy erényesek legyünk, és kiérdemeljük az örökkévaló üdvözülést.

Ahogy a jó és a gonosz erõk egyre nyilvánvalóbban elkülönülnek egymástól, úgy azok, akik szerint tetteik nem járnak erkölcsi következményekkel, életüket olyan káoszban találják majd, hogy életvitelük elviselhetetlen lesz számukra. Akkor beteljesülnek majd azok a jövendölések, melyek így szólnak: „És minden mozgásba jön. És az emberszívek elalélnak, mert félelem fog el minden népet” (T&Sz 88:91).

Amikor elérkezik a nap, Isten erényes szentjei lesznek egyedül azok az emberek, akiket jól vezettek, s akikhez a világ fordulhat. Közöttük találnak majd rendíthetetlenségre és állhatatosságra. Jönnek majd, nem ismerve az erényesség tanát, de az történik, amit megjövendöltek: „Mert íme, mondom nektek: Sion virulni fog, és az Úr dicsõsége nyugszik majd rajta. És zászló lesz a népek számára, és az ég alatt minden nemzetbõl sereglenek majd alá a népek” (T&Sz 64:41-42).

Az erényesség jelenti a jobb utat. Végtére is, az egyetlen utat. Az erényességben van az erõ, hogy örömöt és boldogságot nyújtson, biztonságot és védelmet, amelyre férfiak és nõk vágytak, amely után kutattak az idõ valamennyi nemzedékén át.

Nagyon egyszerû megoldásnak tûnik, de a valóság az, hogy a Sátán járja a világot, hogy megtévessze a népeket (lásd T&Sz 52:14). Létezik ellenség. A jó és a rossz igenis létezik. Cselekedeteinknek igenis vannak erkölcsi következményei. Nincs helyes útja annak, hogy rosszat tegyünk.

Mint akit arra hívtak el, hogy Jézus Krisztus tanúja legyen, és kijelentse az Õ evangéliumát, azért esedezem, hogy ne késlekedjetek minden tõletek telhetõt megtenni. Törekedjetek megismerni az Õ törvényeit és parancsolatait, és ezeknek haladéktalanul engedelmeskedve dolgozzatok! Ezáltal egy olyan folyamat részesei lesztek, mely erényessé tesz benneteket, és ezáltal érdemessé a megígért áldásokra.

Jézus Krisztus áll e munka élén. Õ az erényesség Istene. Kegyes irgalmában gondoskodott nekünk egy prófétáról, akit ha követünk, azt tesszük, ami helyes. E tény igazságáról és az általam elmondott szavakról teszem bizonyságomat. Jézus Krisztus nevében, ámen.

 
© 2009 Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved.   Rights and use information.  Adatok bizalmas kezelésének irányelve