Mit jelent Isten leányának lenni James E. Faust elnök második tanácsos az Elsõ Elnökségben Ebben az egyházban a nõtestvérek elkötelezettsége és odaadása kezdetektõl fogva csodálatos és erõt adó. Szeretett nõvéreim, alázatossá tesz, hogy együtt vagyok veletek. Abban a különleges megtiszteltetésben van ma este részünk, hogy körünkben lehet Hinckley elnök és Monson elnök. E rendkívüli kórus zenéje felemelõ volt. Sister Butterfield kedves imája kérte az Úr Szellemét, hogy csatlakozzon hozzánk. Ihlettel töltött el minket Jensen nõvér, Dew nõvér és Smoot nõvér üzenete, amint e konferencia témájáról beszéltek: „Örülj és Örvendezz, Sionnak leánya, mert ímé elmegyek és közötted lakozom! így szól az Úr.”1 Sion leányaiként mindegyikõtök hitet és jóságot sugároz. Nem tudom kifejezni irántatok, csodálatos nõtestvérek iránti tiszteletemet és csodálatomat, akár fiatalokról akár idõsebbekrõl legyen is szó. Kérlek benneteket, fogadjátok köszönetünket hitetekért, hûségetekért és erényes példátokért! Ebben az egyházban a nõtestvérek elkötelezettsége és elhivatottsága a kezdetektõl fogva csodálatos és erõsítõ alkotórésze az egyháznak. Napjainkban kihívásaitok különböznek elõdeitek kihívásaitól, mindazonáltal léteznek. Ma este arról beszélek, mit jelent Isten leányának lenni. A segítõegylet új nyilatkozata így kezdõdik: „Isten szeretett szellemleányai vagyunk.” Isten leányának lenni azt jelenti, hogy az Istenség ivadékai vagytok, egy isteni Atya szó szerinti leszármazottai, akik isteni tulajdonságokat és lehetõségeket örökölnek. Isten leányának lenni azt is jelenti, hogy újjászülettetek, „hogy érzéki bukott állapototokból igaz emberekké” legyetek.2 Egy fiatal nõ sokkal jobban tudatára ébredt Mennyei Atyánkkal való csodálatos kapcsolatunknak, amikor elõször hagyta el otthonát, mert fõiskolára ment. Édesapja áldást adott neki, és kifejezte iránta való szeretetét. Aztán a lány így ír: „Szeretetteli és támaszt jelentõ szavaiba kapaszkodtam, amint búcsút vettem családomtól. Egyedül éreztem magam és megrémültem azokon a feltérképezetlen vizeken. Aznap reggel, mielõtt elhagytam a lakást, letérdeltem, hogy segítséget kérjek. Kétségbeesetten kértem erõt Mennyei Atyámtól, hogy teljesen egyedül is legyek képes szembenézni a fõiskolai világgal. Elõzõ nap hagytam el a családomat, a barátaimat és mindent, ami ismerõs volt, és tudtam, hogy szükségem van az Õ segítségére. Imáim válaszra találtak, amint visszagondoltam édesapámmal való elõzõ napi élményemre. Egy vigasztaló hullám áradt szét bennem, amint felismertem, nem csupán földi édesapám áldásával jöttem el a fõiskolára. Azon a napon, hirtelen úgy éreztem, nem volt olyan rég, amikor Mennyei Atyám szorosan a karjaiba zárt. Talán tanácsokat adott, bátorított, és azt mondta, higgy bennem, éppen úgy, mint földi édesapám. És abban a pillanatban tudtam, soha nem vagyok az én mennybéli Atyám tökéletes szeretete és végtelen támogatása nélkül.”3 A segítõegyleti tagság, amely kiváltsága ebben az egyházban minden felnõtt nõnek, otthont nyújt a ti mennybéli otthonotoktól távol, s itt barátkozhattok olyanokkal, akik a ti hiteteket és értékeiteket osztják. Erre gondoltam nemrégiben, amikor Nauvoo történelmi városában jártunk. Ellátogattunk abba a kis épületbe, ahol a segítõegylet 1842. március 17-én 18 taggal megalakult. Néhány nappal késõbb, 1842. április 28-án Joseph Smith próféta kijelentette: „Ennek az egyletnek azon rend által kell útmutatást nyernie, amit Isten alapított azok közbenjárásával, akik vezetésre lettek kijelölve.” Aztán ez a jelentõségteljes, messzire mutató, prófétai kijelentés következett: „És most Isten nevében felétek fordítom a kulcsot, és ez az egylet örvendezni fog; ettõl az idõtõl kezdve tudás és értelem árad rá - ezen egylet számára ez jobb napok kezdetét jelenti.”4 Mind a Kirtland, mind pedig a Nauvoo Templomban a nõk erre azzal válaszoltak, hogy apró darabokra õrölték drága porcelánjaikat, hogy azt használják föl a templom falaihoz. Ez az egylet kezdettõl fogva nagy erõfeszítéseket tett, vég nélküli dolgokat teljesített. Mi a segítõegylet? Véleményem szerint négy gondolat áll a középpontjában: Elõször is, ez egy Isten által létrehozott testvériség a nõvérek között. Másodszor, az egylet a tanulás helye. Harmadszor, ez egy olyan szervezet, melynek alapvetõ célja, hogy törõdjön másokkal. Mottója: „A jószívûség soha el nem múlik.” Negyedszer, a segítõegylet egy olyan hely, ahol a nõk társasági igényei kielégítésre találhatnak. A segítõegyletben való részvétel segíthet mind a fiatalabb, mind pedig az idõsebb nõvéreknek abban, hogy Isten jobb leányaivá váljanak. Ti, fiatal nõtestvérek, úgy érezhetitek, nincs sok közös bennetek, amikor édesanyáitokkal és nagyanyáitokkal együtt gyûléseztek. Mégis, mint ahogy azt a 19 éves Bethany Collard megállapította: „Amit a fiatal nõk elkezdenek építeni . . . , azt a segítõegylet továbbépíti és fenntartja.” Õ elkezdte látni „azokat a jó dolgokat, amiket a segítõegylet tagjai csinálnak”, mert a jó dolgok megszokottak minden nõvér számára, bármilyen korúak is legyenek. Valójában, ezek jelentik a fonalat, amely összehozza a nõtestvéreket, tekintet nélkül a korra vagy a körülményekre. Mint ahogy Bethany mondta: „Mindezek a dolgok jellemvonásait képezik egy isteni természetû nõnek, aki Isten erényes leánya.”5 Ahogy Emily H. Woodmansee írta egy általunk énekelt himnuszban: Angyali megbízatás adatott a nõknek; És ez az az ajándék, mire nõvérekként jogot formálunk: Tenni bármit, ami nemes és emberi, Felvidítani és áldani az emberiség nevében.6   Most pedig, néhányan közületek, idõsebb nõvérek, talán felteszitek a kérdést: „Nem hallottam már minden segítõegyleti leckét? Mi értelme van annak, hogy minden héten elmenjek a segítõegyletbe?” Az ilyen kérdéseket legjobban egy fiatal, zongorista növendék történetéhez kapcsolódva lehetne megválaszolni. Édesanyja, aki bátorítani akarta fiát, „jegyeket vett egy kiváló lengyel zongorista, Paderewski elõadására. Elérkezett a koncert estéje, anya és fia a hangversenyterem színpadának közelében találtak ülõhelyet. Amíg az anya barátokkal beszélgetett, addig a fiú csendben elillant. Hirtelenjében kezdetét vette az elõadás, és egyetlen fényszóró szelte át a hangversenyterem sötétjét, hogy megvilágítsa a színpadon lévõ pompás zongorát. A közönség csak akkor vette észre, hogy a kisfiú a széken ártatlanul a ‘Twinkle, Twinkle, Little Star’ címû dalt keresgeti a billentyûkön. Édesanyja levegõ után kapkodott, de még mielõtt mozdulni tudott volna, Paderewski megjelent a színpadon és gyorsan odament a billen- tyûzethez. Odasúgta a fiúnak: ,Ne hagyd abba! Játssz tovább!’ Aztán áthajolva felette, a mester bal kezével lenyúlt és elkezdte az alsó szólamot játszani. Hamarosan, körülfogva a gyermeket, jobb karjával átnyúlt a másik oldalra, és azzal a kezével egy gyors kíséretet játszott. Az idõs mester és az ifjú növendék együtt megigézte a tömeget. Bár lehet, hogy csiszolatlanok vagyunk, életünkben a Mester az, aki körülfog minket, s újra és újra a fülünkbe súgja: ‘Ne hagyd abba! Játssz tovább!’ És miközben ezt tesszük, Õ nagyobbít, kiegészít, amíg csak létre nem jön egy bámulatosan gyönyörû alkotás. Õ mindig ott van mindegyikünkkel, miközben újra és újra ezt mondja: ,Játssz tovább!’”7 Ha már valóban „mindegyiket hallottad”, akkor minden bizonnyal szükséged van emlékeztetõkre. Amellett, mint ahogy Hugh B. Brown elnök mondta: „Míg a teológia elsõsorban az értelemre tehet hatást, addig a vallás a szívet érinti meg . . . A teológia csupán elõadásmód lehet, a vallás viszont cselekvést követel.”8 Tettre van szükség mottótok megvalósításához: „A jószívûség soha el nem múlik.” Mi mindannyian nagy hálával tartozunk Évának. Az Éden kertjében õ és Ádám azt az utasítást kapták, hogy ne egyenek a jó és a rossz tudása fájának gyümölcsébõl. Mindamellett arra is emlékeztették õket, hogy: „magad választhatsz”.9 Valóban választaniuk kellett az Édenben - ahol soha sem fejlõdtek volna - való kényelmes létezésük, illetve a nagyjelentõségû halandóságba való kilépés között, annak ellentéteivel: a fájdalommal, a megpróbáltatásokkal és a fizikai halállal, szemben az örömmel, a fejlõdéssel és az örökkévaló élet lehetõségével. Az írás szerint e döntés fontolgatásakor: „midõn az asszony látta, hogy jó lenne enni arról a fáról, . . . és nagyon kívánatos fa volt, amely õt bölccsé tenné, ezért vett annak gyümölcsébõl és evett belõle, és adott férjének is, és az is evett”.10 És így vette kezdetét földi megpróbáltatásuk és szülõi mivoltuk. A döntés meghozatala után Ádám így fejezte ki háláját: „Dicsértessék Isten neve, mert vétkem miatt megnyíltak szemeim; és ebben az életben örömöm lesz, és újból meglátom testben az Istent.”11 Az Éden kertjének elhagyása után Éva a látnoki bölcsesség ennél még nagyszerûbb kijelentését tette: „Ha nem lett volna a vétkünk, nem lennének ivadékaink, és sohasem ismertük volna meg a jót és a rosszat, és megváltásunk és az az örök élet örömét, amelyet Isten minden engedelmesnek ad.”12 Ha nem lett volna Éva, egyikünk sem lenne itt. Léhi atyánk a következõket osztja meg velünk: „Minden tehát annak bölcsessége szerint történt, aki mindent tud. Igen, Ádám azért bukott el, hogy emberek lehessenek; az emberek pedig azért vannak, hogy boldogok legyenek.”13 Joseph F. Smith elnök lejegyezte a holtak seregérõl szóló látomását, amelyben látta a nagyokat és hatalmasokat, s köztük Ádámot és Évát. Ezekkel a szavakkal jellemzi azt a környezetet, amelyben Évát látta: „És dicsõ anyánk, Éva, sok hithû leányával, akik évszázadok során éltek, és az igaz, élõ Istent imádták.”14 Valóban, Éva anyánk maradandó örökséget hagyott ránk, hogy a korokon át áldást hozzon minden férfi és nõ életébe. Isten leányaiként el sem tudjátok képzelni a bennetek rejlõ isteni lehetõséget. Kétségtelenül, a nõk belsõ erejének titkos fellegvára a lelkiség. Ebben egyenlõek vagytok a férfiakkal, sõt felülmúljátok õket, ahogy a hitben, erkölcsiségben és elkötelezettségben cselekedtek, amikor igazán megtértek az evangéliumhoz. „Nagyobb bizodalmatok van az Úrban, több reményetek az Õ szavában.”15 Úgy tûnik, ez a belsõ lelki érzék ad nektek egy bizonyos rugalmasságot, hogy megküzdjetek a bánattal, a bajjal és a bizonytalansággal. El sem tudjátok képzelni azokat a tehetségeket és képességeket, amellyel mindegyikõtök rendelkezik. Minden nõ rendelkezik megnyerõ tulajdonságokkal. Nem a külsõ vonzerõre utalok, hanem inkább arra, ami a személyiségetekbõl, hozzáállásotokból és megnyilvánulásaitokból ered. Biztatlak benneteket, hogy erõsítsétek azokat a természetes, Istentõl kapott, nõi tehetségeket, amelyekkel oly gazdagon meg lettetek áldva! Egyikõtök sem lehet annyira elégedett, hogy ne törõdjön többé azzal, hogyan néz ki vagy mit tesz. A maga idejében Brigham Young elnök arra biztatta a nõket, hogy tegyenek szert iskolázottságra. Ez még most is jó tanács, ám sietve hozzáteszem: de mindeközben ne veszítsétek el kedves nõiességeteket! Ti, nõtestvérek, nem tudjátok, meddig terjed hatásotok. Ti, nõtestvérek, az emberiség egészét gazdagítjátok. Minden emberi élet veletek kezdõdik. Minden egyes nõ magával hozza az õ saját különálló, páratlan erejét a családba és az egyházba. Isten leányának lenni azt jelenti, hogy ha törekedsz rá, akkor rátalálhatsz valódi hovatartozásodra. Tudni fogod, ki vagy. Ez szabaddá tesz - nem szabadít meg a megkötöttségektõl, de megszabadít a kétkedésektõl, az aggodalmaskodástól vagy a kortársak kényszerítõ hatásától. Nem kell majd aggódnotok: „Rendesen nézek ki?”, „Jól hangzik az, amit mondok?”, „Mit gondolnak az emberek rólam?” A meggyõzõdés arról, hogy Isten leánya vagy, a személyes érdemesség érzésével tölt el. Ez azt jelenti, hogy erõre lelhetsz Krisztus balzsamában. Ez segítségedre lesz, hogy hittel és higgadtan nézz szembe a szívfájdalmakkal és a kihívásokkal. Kíváncsi vagyok, hogy ti, nõtestvérek, vajon teljesen felfogjátok-e azokat a veletek született tehetségeket, áldásokat és adományokat, amelyekkel egyszerûen csak azért rendelkeztek, mert Isten leányai vagytok. Hiba, ha a nõk azt gondolják, az élet csak a házassággal kezdõdik. Egy nõ rendelkezhet és rendelkeznie is kell azonosságtudattal, éreznie kell, hogy hasznos, értékes és szükség van rá akár egyedülálló, akár férjes. Éreznie kell, hogy valaki másért tehet valamit, amit senki más nem tud megtenni a földre születettek közül. Isten prófétái ismételten biztosították a hithû, hajadon nõket arról, hogy õk is felmagasztosulhatnak. A felmagasztosuláshoz szükség van arra, hogy az illetõ részesüljön a szertartásokban és az összepecsételõ áldásokban, ami természetesen azt jelenti, hogy az elkövetkezendõ életben hozzápecsételik õket egy arra érdemes papsági tisztségviselõhöz, és élvezni fogják a házasság valamennyi áldását. Az én dédnagynénim, Ada soha nem ment férjhez. Õ talán hitt a filozófiában: „Amikor bosszant a vénlány élet, amely úgy tûnik, sorsom nekem, arra a sok-sok férfiemberre gondolok, akiknek örülök, hogy felesége nem vagyok.” Utah államban egyike volt az elsõ nõi orvosoknak. Amikor kisfiú voltam, fivéreim és én kis otthonunk körülkerített hátsó tornácán aludtunk. Egyik nap az ágyon ugráltam, hogy lássam, milyen magasra tudok felrugaszkodni. Túl közel ugrottam a falhoz, és egy kiálló szög felszakította az arcom. Mentegetõznöm kell amiatt, ahogy kinézek. Ada nénit hívták, hogy jöjjön és varrja össze a sebet. Máskor, amikor nem éreztük jól magunkat, olajjal és magnéziumos tejjel itatott minket. Amikor megfáztunk, mustártapasszal jött, ami csípte a mellkasunkat. Manapság, amikor fájdalmak és kellemetlenségek gyötörnek - ami ahogy öregszem, egyre gyakrabban elõfordul -, azt kívánom, bárcsak itt lenne Ada néném, hogy egészségben tartson. Minden alkalommal, amikor belenézek a tükörbe és látom a heget - egy szöggel való összetalálkozásom maradandó emlékét -, tudatosul bennem Ada néném iránti nagy szeretetem. Drága, kedves szerepet töltött be az életemben. Teljes szívembõl biztatlak benneteket, nõtestvérek, akik már részesültetek felruházásotokban, hogy keressétek a templom áldásait, békéjét és vigaszát. A templomi érdemesség nagy lelki védelmet nyújt még azon nõvérek számára is, akiknek nincs lehetõségük arra, hogy rendszeresen részesüljenek a templomi áldásokban. Végtelen bölcsességében az Úr megkívánja az arra érdemes férfitestvérektõl, hogy viseljék a papság palástját ahhoz, hogy beléphessenek a templomba, de a nõtestvéreknek megengedi, hogy pusztán személyes érdemességük erényénél fogva beléphessenek oda. Néhány évvel ezelõtt, miután elsõ alkalommal látogatott el a templomba, egy nõtestvér ezt írta: „Milyen csodálatos áldás belül lenni abban a házban! Szemem, fülem és szívem kitártam, hogy befogadjam tanításait. Éreztem minden egyes szövetség valóságát, amit testem minden rostjával és csontjával kötöttem. Éreztem, ott állok pontosan az Úr elõtt minden egyes alkalommal, amikor szövetséget kötöttem vele. Olyan nagy hatással volt rám az Úr, hogy a szertartás után nem vágytam elmenni a templomból. Akkor vált valóságossá számomra, hogy kétségtelenül a világban vagyok, de nem a világé.” Négy héttel késõbb édesanyjáért szolgálva ment keresztül a templomon, és ezt írta: „Ez egy másik csodálatos élmény volt. Éreztem édesanyám jelenlétét, amint végigcsináltam a felruházási szertartást, és amikor a házassági összepecsételést végezték a szüleimért, szó szerint éreztem, hogy jelen vannak az oltárnál. A Szent Szellem hatása olyan erõs volt a teremben, hogy könnyekben törtem ki, amikor szüleimhez pecsételtek. Igazán éreztem egyfajta velük való újraegyesülést. Attól a naptól kezdve úgy érzem, nagyon közel vannak, s nem tûnik valósnak, hogy már nincsenek közöttünk.”16 Mint ahogy már a segítõegyleti nyilatkozatban elhangzott, ti Isten szeretett leányai vagytok. Azonkívül, Joseph Smith prófétán keresztül adott egyik kinyilatkoztatásban tudtunkra hozták, hogy „akik az evangéliumomat befogadják, azok fiaim és leányaim az én országomban.”17 És leányaiként az õ országában, részesei lehettek valamennyi evangéliumi áldásnak. Ennek az adományozási korszaknak a kezdetétõl fogva a nõtestvérek sokszor, és igazán magasztosan járultak hozzá e szent ügyhöz. Tanúságomat és bizonyságomat teszem nektek, nõtestvérek, arról, hogy a világ történelmében sosem volt még nagyobb szükség a ti erényességetekre, példátokra és jó cselekedeteitekre, hogy elõremozdítsátok ezt a szent munkát. Szeretett nõtestvérek, azért imádkozom, hogy a bennetek lévõ isteni adományok teljesen kivirágozhassanak. Lelki erõtök, jóságotok, gyengédségetek, könyörületességetek és kedvességetek gazdag asszonyi áldásai jussanak kifejezésre! Ez meg fog történni, amint az Urat, családotokat és felebarátaitokat szolgáljátok. Az Úr áldjon meg benneteket, hogy ezt tegyétek, ezért imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Zak. 2:10. 2. Móziás 27:25. 3. „Leaving Home”, Caroline Hinckley, New Era, 1999. május, 35. o. 4. Nauvoo Segítõegylet beszédei, 1842. ápr., 28.; az idézet Andrew F. Ehat és Lyndon W. Cook által összeállított könyvben, The Words of Joseph Smith-ben szerepel (1980), 118. 5. Jegyzetek Bethany Collard beszédébõl, Idaho Falls. 6. „As Sisters in Zion”, Hymns, 309. sz. 7. Szemelvény Ann Woodland egyik beszédébõl, Idaho Falls. 8. Conference Report, 1962. okt., 41. 9. Mózes 3:17. 10. Mózes 4:12. 11. Mózes 5:10. 12. Mózes 5:11. 13. 2. Ne. 2:24-25. 14. T&Sz 138:39. 15. „More Holiness Give Me”, Hymns, 131. sz. 16. „The Glorious Moments”, Sipuao Matuauto, Ensign, 1974. aug., 64. 17. T&Sz 25:1.