Elder Neil L. Andersen
a Hetvenek közül
Az újkori Izráelben az Urat szolgálni azt jelenti, hogy gondosan követjük a prófétákat.
Ezen a reggelen szeretném kifejezni irántatok való szeretetemet. A hûséges és bizonysággal telt egyháztagokhoz szólok, akik szerte a földön lévõ országokban élnek. Maga a tény, hogy ezen a gyönyörû szombat délelõttön itt vagytok a Tabernákulumban, vagy hogy a nap közepén valamilyen másik elsötétített szobában figyelitek ezt a konferenciát, tanítványságotokról árulkodik. Komolyan gondoljátok azt, amiben hisztek, és ez megmutatkozik életetekben.
Egy intés, ami Józsué próféta erõteljes kijelentése, mindig is erõt jelentett számomra: „válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; . . . én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk” (Józsué 24:15).
Józsué szavai olyan idõszerûnek csengenek napjainkban, mégis, minden egyes nemzedékkel változni látszik az, ahogy kimutatjuk döntésünket, mely szerint az Urat akarjuk szolgálni. Háromezer-ötszáz évvel ezelõtt, amikor Józsué beszélt, ez azt jelentette, hogy maguk mögött hagyják a hamis isteneket, csatába indulnak a kananeusok ellen, és szigorú figyelemmel követik a próféta szavait. Csaknem hallhatjuk a kételkedõk nyafogását, amint Józsué bejelenti Jerikó elfoglalásának tervét. Azt mondta, hogy elõször csendben, minden beszéd nélkül, hat napon át egyszer kerüljék meg a várost, a hetedik napon pedig hétszer járják körül. Azt követõen a papok fújják meg a kürtöket, ugyanakkor az egész nép hangosan kiáltson egyet. Aztán Józsué biztosította õket arról, hogy a falak le fognak omlani (lásd Józsué 6). Amikor leomlottak a falak, a kétkedõk csendben maradtak.
Világunkban manapság egy dolog nem változott azóta, hogy Józsué beszélt: azok, akik úgy döntenek, hogy a prófétát követik, mindig figyelmesen hallgatnak az Úrra, és különösképpen a prófétára. Az újkori Izráelben az Urat szolgálni azt jelenti, hogy gondosan követjük a prófétákat.
A kihívások, amelyekkel Krisztus tanítványaiként mi és családjaink szembenézünk, valamennyire különböznek attól, amivel Józsué izraelitáinak kellett megküzdeniük. Hadd szemléltessem ezt egy élménnyel! Családunk sok évig élt Florida Államban. Mivel Florida földje nagy mennyiségben tartalmaz homokot, ezért a réteket egy nagylevelû fûfélével, ahogy mi nevezzük, Szent Augusztinnal vetjük be. Florida pázsitjainak rettentõ ellensége egy kicsi, barna rovar, amit lótetûnek hívnak.
Egyik este, ahogy szomszédom és én ott álltunk a bejárati lépcsõn, észrevett egy kis bogarat, ami a járdán ment keresztül. „Jobban teszed, ha lepermetezed a füved” - figyelmeztetett. „Ott megy egy lótetû.” Néhány héttel azelõtt permeteztem le a füvet rovarölõvel, és nemigen éreztem úgy, hogy van idõm vagy pénzem, hogy hamarosan ezt újra megtegyem.
Másnap, a reggeli világosságban közelebbrõl is megvizsgáltam a pázsitomat. Friss volt és gyönyörûen zöld. A fû közé néztem, hogy lássam, van-e ott azokból a kicsi rovarokból. Egyet sem láttam. Emlékszem, így gondolkodtam: „Lehetséges, hogy az a kicsi lótetû csak keresztülment az udvaromon, miközben útban volt a szomszédom udvara felé.”
Több mint egy héten keresztül figyeltem a pázsitom, betolakodók jelei után kutatva, de semmi kézzelfoghatót nem tapasztaltam. Gratuláltam magamnak azért, hogy nem vettem túlságosan komolyan szomszédom figyelmeztetését.
A történet azonban szomorú véget ért. Egyik reggel kijöttem a bejárati ajtóhoz; ez mintegy 10 nappal azután történt, hogy a szomszédommal beszélgettem. Megdöbbentõ kép fogadott. Mintha egy éjszaka alatt történt volna, barna foltok borították a pázsitomat. Elrohantam a kertészeti boltba, megvettem a rovarölõszert, azonnal permeteztem, de már túl késõ volt. A pázsit tönkrement, s ahhoz, hogy visszaállítsuk korábbi állapotát, új fûmagra, hosszú órákig tartó munkára és sok pénzre volt szükség.
Szomszédom figyelmeztetése létfontosságú volt pázsitom jó állapotát illetõen. Õ meglátott olyan dolgokat, amire én képtelen voltam. Õ tudott valamit, amit én nem. Õ tudta, hogy a lótetûk a föld alatt élnek, és csak éjszaka tevékenyek, s emiatt voltak hatástalanok nappali vizsgálódásaim. Tudta, hogy a lótetûk nem a fû levelét eszik, hanem inkább a gyökérben találnak táplálékra. Tudta, hogy ezek a kis 2,5 centis teremtmények sok gyökeret meg tudnak enni, mielõtt én a felszín felett észrevenném a hatást. Drága árat fizettem önelégült függetlenségemért.
Csodálatos idõszakot élünk. Nemzedékünk áldásai bõségesek és gyönyörûen zöldek. Az Üdvözítõben való hittel és a parancsolatok betartásával életünk telve lehet elégedettséggel és örömmel.
Mégis kihívásaink e gyönyörûséges napokban, hogy az Urat válasszuk, szövevényesebbek, mint a korábbi idõké, de kérdés sem férhet ahhoz, hogy ezek lelkileg éppoly áthatóak. Léteznek lelki lótetûk, amelyek aláássák védõfalainkat, és megtámadják kényes gyökereinket. A gonoszság ezen élõsködõi közül sok aprónak tûnik, olykor csaknem láthatatlannak. Mégis, ha nem küzdünk meg velük, akkor ezek igenis megrongálják, és megpróbálják elpusztítani azt, ami oly értékes számunkra.
A próféták és az apostolok mindig és mindenkor az otthonról és a családról beszélnek. Hadd mutassam be a próféták intõ hangját! Ez év február 11-én a Tizenkét Apostol Kvórumának támogatásával az Elsõ Elnökség egy a családokkal kapcsolatos tanácsot tartalmazó levéllel fordult az egyház minden tagjához. Hadd olvassak fel nektek csupán két mondatot ebbõl a levélbõl:
„Azt tanácsoljuk a szülõknek és a gyermekeknek, hogy az elsõbbséget a családi imának, a családi estnek, az evangélium tanulmányozásának és tanításának, valamint az értékes családi tevékenységeknek biztosítsák. Bármennyire is értékesek és helyénvalóak más igények vagy tevékenységek, nem szabad megengedni, hogy ezek helyettesítsék azokat az Isten által kijelölt kötelességeket, amelyeknek csak a szülõk és a családok tudnak megfelelõen eleget tenni” („Policies, Announcements, and Appointments”, Ensign, 1999. jún., 80).
Hogyan reagálunk erre a prófétai tanácsra? Hogyan válaszoltam, hogyan válaszoltatok erre az elsõ elnökségi levélre közel nyolc hónappal ezelõtt?
Egy elfoglalt világban tizenévesek szüleiként megerõsíthetem, hogy ezeket a dolgokat a legelsõ helyre kell tennünk ahhoz, hogy lássuk õket hatékonyan mûködni a családunkban. Éppen most hallottuk Elder Featherstone és a családi ima gyönyörû történetét. Tudva azt, hogy gonosz hatások veszik körül gyermekeinket, egyáltalán el tudjuk-e képzelni, hogy úgy küldjük el õket reggelente, hogy nem térdeltünk le és nem kértük együtt alázatosan az Úr védelmét? Vagy azt, hogy anélkül zárjuk a napot, hogy együtt letérdeltünk volna, és elismertük volna Elõtte felelõsségre vonhatóságunkat és hálánkat az Õ áldásaiért? Testvérek, szükségünk van családi imára.
Természetesen vannak olyan idõszakok, amikor a család szentírásolvasáshoz való összegyûjtése nem olyan lelki élmény, ami megérdemli, hogy bejegyezzük a naplóba. De nem szabad elrettennünk. Vannak különleges alkalmak, amikor egy fiú- vagy egy leánygyermek lelkülete éppen megfelelõ, és e nagyszerû szentírások hatása tûzként jut el szívükbe. Ahogy otthonainkban Mennyei Atyánkat tiszteljük, úgy fogja Õ tisztelni a mi erõfeszítéseinket.
Mindannyian tudjuk, milyen igyekezet kell ahhoz, hogy családi estet tartsunk. Vannak köztünk tolvajok, akik szeretnék ellopni tõlünk a hétfõ estéket. De az Úr azon családoknak tett ígéretei, amelyek családi estet tartanak - amelyrõl 84 évvel ezelõtt az Elsõ Elnökség beszélt, és amelyet prófétáink napjainkban elismételnek - soha nem kerültek visszavonásra, és értünk vannak:
„Ha a szentek megfogadják ezt a tanácsot, megígérjük, hogy nagyszerû áldások származnak belõle. Erõsödni fog otthon a szeretet, és a szülõk iránti engedelmesség. Hit fejlõdik ki Izráel ifjúságának szívében, és erõt nyernek ahhoz, hogy megküzdjenek a gonosz hatással, és a rájuk leselkedõ kísértésekkel” (James R. Clark összeállítása, Messages of the First Presidency of The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints, 6 kötet [1965-1975], 4:339).
Azok közül, akik hallják az én hangomat, ki az, aki eladná ezeket az ígéreteket olyan embereknek, akik eloroznák hétfõ estéinket? Senki sem.
Nektek és nekem, Krisztus tanítványainak a hitépítés e pillanatait gyermekeink életében meg kell erõsítenünk. Olykor felsülünk szülõkként. Tudom, hogy én is. De újra kell kezdenünk. Az Úr látja erényes erõfeszítéseinket, és meg fogja nyitni az ég áldásait, ha családunk jelenti számunkra a legfontosabb dolgot. Testvéreim, lelki lótetûk munkálkodnak gyökereinknél, és még komolyabban kell vennünk a családban való sáfárkodásunkat.
Miközben részt veszünk ezen a konferencián, figyelmesen hallgassuk drága Hinckley elnökünket, az õ tanácsosait és az apostolokat, akik hozzánk szólnak.
Ne kövessük azt a példát, amelyet a floridai lótetûimmel kapcsolatban mutattam! Sose hagyjuk figyelmen kívül az intéseket! Sose legyünk függetlenségünkben önelégültek! Mindig alázattal és hittel figyeljünk és tanuljunk, igyekezve bûnbánatot tartani, ha szükséges!
Ez Isten királysága a földön. Ti és én az Úr Jézus Krisztus tanítványai vagyunk. Õ Isten Fia. Õ irányítja ezt a munkát. Hinckley elnök az Õ prófétája, és rajta kívül még tizennégyen viselik az apostoli kulcsokat. Õk a torony õrei, az intõ hang hírvivõi, próféták, látnokok és kinyilatkoztatók.
„Válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; . . . én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk” (Józsué 24:15).
„És monda a nép Józsuénak: Az Úrnak, a mi Istenünknek szolgálunk, és az õ szavára hallgatunk” (Józsué 24:24).
Azért imádkozom, hogy e szavak szívünkbe legyenek írva, Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
