A kinyilatkoztatás Szelleme Boyd K. Packer elnök A Tizenkét Apostol Kvórumának ügyvivõ elnöke Ifjú utolsó napi szentek, jöjjetek formába! Fel a fejjel! Vegyétek kezetekbe az életeteket! Tartsátok ellenõrzésetek alatt elméteket és gondolataitokat! Gyermekeinkhez és fiataljainkhoz szólok és kérem, mondjátok meg szüleiteknek és nagyszüleiteknek, hogy néhány percig üljenek csendben, és ne zavarjanak minket, amíg beszélgetünk. Szeretnék átadni nektek valamit, amit a fivéremtõl tanultam, aki olyan volt nekem, mint egy pajzs, oltalmat jelentett számomra. Már korábban beszéltem errõl, de nem olyan részletesen, mint ahogy ma fogok. Befejeztem repülõs tanulmányaimat és két nappal 20. születésnapom elõtt megkaptam ezüst szárnyaimat. Késõbb másodpilótaként a virginiai Langley Fieldbe helyeztek egy B-24-es bombázó válogatott legénységébe, melynek tagjait arra képezték ki, hogy egy új titkos fegyvert - a radart használják. Fivérem, Leon C. Packer ezredes, Washington D.C.-ben, a Pentagonnál állomásozott. Sokszor kitûntetett B-24-es pilótaként dandárfõtábornok lett a Légierõknél. Amíg én Langley Fieldben voltam, véget ért Európában a háború, és így a Csendes-óceánra vezényeltek minket. A bevetést megelõzõen, mielõtt hajóra szálltunk volna, néhány napot Leonnal töltöttem Washingtonban. Elmondott nekem néhány olyan dolgot, amit akkor tanult, amikor lõttek rá. Észak-Afrikából Dél-Európába repült a bevetéseken; nagyon kevesen tértek csak vissza közülük. 1943. április 16-án egy B-24-es bombázó kapitányaként egy európai portyázás után tért vissza Angliába. Repülõgépét, a Yard Bird-öt, súlyosan megrongálta a légvédelmi tüzérség, s ezér elszakadt az alakzattól. Akkor aztán egyedül maradtak, s a tüzérség heves támadást intézett ellenük. Errõl szóló, egyoldalas beszámolójában ezt találjuk: „A hármas motor füstölt, és a propeller elszabadult. A négyesszámú üzemanyag vezetéket kilõtték. A jobb oldali csûrõlap és a stabilizátor vezetékeit találat érte. A kormányok részben zárlat alá kerültek. A rádiót eltalálták. Hatalmas nagy lyukak a jobb szárnyon. Szárnylapátok kilõve. A gép törzsének teljes hátsó része tele lyukakkal. A hidraulikus rendszer kilõve. Lövészfülke kilõve.” A Nyolcadik Légierõ egyik története, amely éppen két évvel ezelõtt jelent meg, a legénység egyik tagja által megírt részletes beszámolót nyújt arról a repülésrõl.1 Az egyik motor égett, a másik három veszített erejébõl. Zuhantak lefelé. A vészcsengõ kiugrást parancsolt. A tüzértiszt, az egyetlen, aki ki tudott jutni, ejtõernyõvel kiugrott a La Manche csatornába. A pilóták elhagyták üléseiket és megindultak a bombarekesz felé, hogy kiugorjanak. Leon hirtelen meghallotta, hogy a motor köhög és köpköd. Gyorsan visszamászott az üléséhez és kicsikart még annyi erõt a motorokból, hogy elérjék Anglia partját. Aztán a motorok leálltak, õk pedig lezuhantak. A kioldó berendezést letépte az egyik hegy csúcsa; a repülõ végigszántotta a fákat és darabokra tört. Föld töltötte meg a repülõ törzsét. Csodával határos módon, bár egyesek súlyosan megsérültek, a fedélzeten mindenki életben maradt. A tüzértiszt eltûnt, de valószínûleg õ mentette meg a másik kilenc életét. Amikor füst tört elõ a motorokból és megjelent egy ejtõernyõ, a tüzérek megszûntették a támadást. Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor Leon lezuhant. Amikor beszélgettünk, elmondta nekem, hogyan volt képes higgadt maradni a támadás alatt. Ezt mondta: „Volt egy kedvenc himnuszom - megnevezte -, és amikor rázós lett a helyzet, csendben énekeltem magamban, és akkor jött a hit és a bizonyosság, ami irányban tartott.” Ezzel a leckével küldött engem csatába. 1945 tavaszán lehetõségem nyílt kipróbálni a leckét, amit Leon hónapokkal azelõtt tanított nekem. Mielõtt elértük volna a Fülöp-szigeteket, a Csendes-óceánon véget ért a háború, és minket Japánba rendeltek. Egyik nap egy B-17-es bombázóval kirepültünk a Yokohama közelében lévõ Atsugi repülõtérrõl, azzal a paranccsal, hogy egy fényjelet követve Guamba menjünk. A levegõben eltöltött kilenc óra után leereszkedtünk a felhõk között, s úgy találtuk, reménytelenül eltévedtünk. A rádiónk nem mûködött. Mint ahogy kiderült, egy tájfunba keveredtünk Közvetlenül az óceán felett tájékozódási pontot kezdtünk keresni. Abban a reménytelen helyzetben eszembe jutottak fivérem szavai. Megtanultam, hogy hangtalanul is tudunk imádkozni, sõt még énekelni is. Kis idõ múlva egy hegyvonulat emelkedett ki a vízbõl. Lehetséges, hogy ez része volt a Mariana-szigetek láncának? Követtük. A Tinian-sziget hamarosan derengeni kezdett elõttünk, és szó szerint néhány másodpercnyi idõre elegendõ üzemanyaggal a tankban értünk földet. Ahogy haladtunk elõre a kifutópályán, a motorok egymás után leálltak. Megtanultam, hogy mind az ima, mind pedig a zene lehet nagyon csendes, és igen személyes. Nomármost, míg ez az élmény drámai volt, Leon leckéjének a mindennapi életben vettem nagyobb hasznát, amikor ugyanazokkal a kísértésekkel kerültem szembe, mint ti, fiatalok és gyermekek. Ahogy teltek az évek, úgy találtam, hogy bár nem könnyen, de ellenõrzésem alatt tudom tartani a gondolataimat, ha teremtek számukra helyet, amerre mehetnek. A kísértés, a harag, a csalódás vagy a félelem gondolatait jobb gondolatokkal helyettesítheted - zenével. Szeretem az egyház szent zenéit. A visszaállítás himnuszai ihletet és védelmet hordoznak. Ismerek néhány lelkileg romboló zenét is; ez rossz és veszélyes! Fiatalok, ne foglalkozzatok ezekkel! Azt is tudom, Leon miért tanácsolta ezt a gyermekeinek: „Emlékezzetek rá, hogy a légelhárító tûz mindig a cél közelében a legerõsebb!” Gondolataink saját magunkkal folytatott beszélgetések. Értitek, miért mondják nekünk a szentírások, hogy „erény díszítse gondolataidat szüntelenül”, s ha megteszed, az ígéret szerint „megerõsödik bizalmad Isten elõtt, és a papság tana úgy permetezi majd [lelkünket], mint égbõl a harmat”, és akkor „a Szentlélek állandó kísérõ[nk] lesz.”2 „Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.”3 Fiatalok, a Szellem hangját inkább érezzük, mint halljuk. Nagyon fiatalon megtanulhatjátok, hogyan mûködik a Szentlélek. A szentírások tele vannak segítséggel azzal kapcsolatban, hogy a jó miképpen befolyásolhatja elmédet, s a gonosz miképpen tarthat ellenõrzése alatt, ha hagyod. Ez a küzdelem sosem fog véget érni. De emlékezzetek erre: A világ összes vize, Bármennyire is próbálta, Sosem süllyeszthette el a legapróbb hajót sem, Hacsak nem sikerült neki, hogy belül legyen.   És a világ semmilyen gonoszsága, A legsötétebb bûn Sem árthat neked még egy kicsit sem, Hacsak nem engeded, hogy az legyen bent.4   Amikor megtanulod kordában tartani a gondolataidat, biztonságban leszel. Ezt csinálja egy ember, akit ismerek: Valahányszor méltatlan gondolat próbál elméjébe férkõzni, az ujjával megérinti a jegygyûrûjét. Ez megszakítja az áramlást, s ez számára szinte automatikus módja annak, hogy kirekessze a rossz gondolatokat és ötleteket. Nem tudom megállni, hogy el ne meséljek nektek még egy dolgot a fivéremnél tett washingtoni látogatásommal kapcsolatban. Testvéremnek egy B-25-ös bombázót el kellett vinnie Texasba, hogy ott valamit felvegyen, és másnap visszatérjen Washingtonba. Vele tartottam. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy együtt repültünk. Évekkel késõbb kitûntetett engem a Weber Állami Egyetem, ahol mindketten végeztünk. Testvérem ott egyetemi évei alatt diákvezetõ volt. Mivel akkor én Dél-Amerikában voltam, õ belegyezett, hogy elmegy a bankettre, és átveszi helyettem a díjat. A díj átvételekor elmondott beszédében elmesélte ezt a történetet - melynek egy része igaz. Azt mondta, hogy Texasban felsorakoztunk egymás mellett a kifutópályán, készen arra, hogy felszálljunk. A rádiókészüléken keresztül ezt mondta nekem: „Viszlát odafenn - ha egyáltalán úgy gondolod, hogy fel tudsz oda jutni!” Aztán elmesélte a fogadáson, hogy miután az egyház általános felhatalmazottja lettem, egyszer-egyszer figyelmeztettem magatartása miatt és hozzátettem: „Viszlát odafenn - ha egyáltalán úgy gondolod, hogy fel tudsz oda jutni!” Hát, Leon megcsinálta. Õ most ott van, ahol remélem, egy napon én is leszek. Ifjú utolsó napi szentek, jöjjetek formába! Fel a fejjel! Vegyétek kezetekbe az életeteket! Tartsátok ellenõrzésetek alatt elméteket és gondolataitokat! Ha vannak olyan barátaitok, akik nincsenek jó hatással rátok, változtassatok, még akkor is ha magányossággal, sõt visszautasítással találjátok szembe magatokat! Ha már súlyos hibákat követtetek el, akkor van mód arra, hogy rendbe hozzátok a dolgokat, és végül minden olyan lesz, mintha semmi se történt volna. Olykor a vétek felügyeli elménket, és gondolataink rabjaivá tesz minket. Mekkora õrültség börtönben maradni, amikor nyitva az ajtó. Nomármost, ne mondjátok magatoknak azt, hogy a bûn valójában nem számít! Az nem fog segíteni; a bûnbánat viszont igen. Gondoskodj magadról! Milyen csodálatos dolog utolsó napi szentnek lenni ebben a csodálatos, kihívást jelentõ idõszakban! Pál mondta az ifjú Timótheusnak: „Senki a te ifjúságodat meg ne vesse”.5 És Louisa May Alcott csupán 14 éves volt, amikor ezt írta: Egy kis királyság van birtokomban, Ahol a gondolatok és érzések laknak, S nagyon nehéz a feladat, hogy jól irányítsam õket; . . . Nem kérek más koronát, Csak mit elnyerhet bárki, Nem kívánok legyõzni más világot, Csak mely bennem lakik.6   Meg tudjátok tenni - meg kell tennetek. Tõletek függ a jövõnk, gyermekeink és fiataljaink. Nos, ez az a tanács, amit nektek adok. Most pedig ébresszétek fel a szüleiteket, és mondjátok el nekik, hogy tanultatok arról, miképpen segíthettek magatoknak tökéletessé válni. Talán nem lesztek teljesen tökéletesek, de elég közel kerülhettek ahhoz. Ezt a bátorítást adhatom nektek: Egy tanító, aki megpróbálta megmagyarázni, mit jelent az elmélet szó, ezt a kérdést tette föl: Ha valaki egy levelet a postaládához vezetõ út feléig visz el, s ott megáll, aztán újra elindul, s megteszi a visszalévõ út felét, aztán újra és újra megismétli ezt a folyamatot, akkor elméletileg, odaér valaha is ténylegesen a postaládához?” Egy okos tanuló ezt mondta: „Nem, de elég közel kerülsz a postaládához, hogy feladd a levelet.” Ti, fiatalok, elég közel fogtok kerülni a tökéletességhez, hogy kihívásokkal, gondokkal, ihlettel, boldogsággal és örömmel teli életetek legyen. Az Úr megígérte: „Nem hagylak titeket árvákul; eljövök tihozzátok.”7 „Igen, íme, szívedben és elmédben fogok hozzád szólni a Szentlélek által, aki rád fog szállni és szívedben fog lakozni . . . Íme, ez a kinyilatkoztatás szelleme . . . Ez a te adottságod, használd tehát és áldott leszel, mert ez fog téged kiszabadítani.”8 Az Isten áldjon meg benneteket! Már énekeltétek nekünk: „Tudom, ki vagyok. Ismerem Isten tervét.”9 Egy napon bizonyságotokat tehetitek unokáitoknak, õk az övéiknek, õk pedig egy másik nemzedéknek, és így tovább. Hosszú élet áll elõttetek, hosszú-hosszú jövõ az egyház elõtt, a gyermekek és a fiatalok elõtt, utolsó napi szentként mindegyikünk elõtt. Bizonyságomat teszem nektek, fiataljaink arról, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia. Nagyapaként, dédnagyapaként tudom, mennyire szeretünk benneteket. Elmondom nektek, mennyire szeretünk benneteket, mennyire szeretnek benneteket ebben az egyházban, és az Úr áldását kérem rátok, amint utolsó napi szentekként szembenéztek az elõttetek álló csodálatos élettel. Ezt az Úr alázatos szolgájaként teszem, Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Lásd Gerald Astor, The Mighty Eighth: The Air War in Europe Told by the Men Who Fought It (1997). 2. T&Sz 121:45-46. 3. János 14:26. 4. A szerzõ ismeretlen, „All the Water in the World”, Best-Loved Poems of the LDS People, Jack M. Lyon és mások válogatásában (1996), 302. 5. 1 Tim. 4:12. 6. Louisa May Alcott, „My Little Kingdom”, Louisa May Alcott - Her Girlhood Diary, Cary Ryan kiadásában (1993), 8-9. 7. János 14:18. 8. T&Sz 8:2-4; a kiemelések nem szerepelnek a forrásanyagban. 9. The Church of Jesus Christ, Children’s Songbook, 77.