A családok megerősítése: szent kötelességünk Elder Robert D. Hales a Tizenkét Apostol Kvórumából Családunk megerõsítéséhez a kulcs az, hogy otthonunkba hívjuk az Úr Lelkét. Családunk célja, hogy az egyenes keskeny ösvényen maradjunk. Szülõkként, gyermekekként, a tágabb család tagjaiként, az egyház vezetõiként, tanítóiként és egyháztagokként külön-külön szent kötelességünk, hogy megerõsítsük családjainkat. A családok lelki megerõsítésének fontosságáról világosan tanítanak a szentírások. Ádám atyánk és Éva anyánk fiaiknak és leányaiknak tanították az evangéliumot. Ábel áldozatait elfogadta az Úr, akit õ szeretett. Káin viszont „jobban szerette a Sátánt, mint Istent”, és súlyos bûnöket követett el. Ádám és Éva „bánkódtak Káin és testvérei miatt az Úr elõtt”, de sosem szûntek meg gyermekeiknek az evangéliumot tanítani (lásd Mózes 5:12, 18, 20, 27; 6:1, 58). Meg kell értenünk, hogy gyermekeink mindegyike különbözõ tehetségekkel és képességekkel rendelkezik. Úgy tûnik, Ábelhez hasonlóan egyeseknek már születésükkor megadatnak a hit ajándékai. Mások küszködnek minden egyes döntésükkel. Szülõkként soha ne engedjük, hogy gyermekeink kutatása és küszködése megingasson minket, vagy hogy emiatt elveszítsük az Úrban való hitünket! Az ifjabb Almának, amikor „kínok gyötörték és a bûneire való emlékezés mardosta a lelkét”, eszébe jutott, hogy hallotta apját tanítani „Jézus Krisztusnak, Isten Fiának az eljövetelérõl, aki meg fogja váltani a világot bûneitõl” (Alma 36:17). Atyja szavai vezettek az õ megtéréséhez. Hasonlóképpen, gyermekeink is emlékezni fognak tanításunkra és bizonyságunkra. Hélamán seregében a 2 000 ifjú harcos bizonyságot tett arról, hogy erényes anyáik hathatósan tanították nekik az evangéliumi alapelveket (lásd Alma 56:47-48). Egy nagy lelki keresés idõszakában ezt mondta Enosz: „atyám szavai pedig, amelyeket gyakran hallottam tõle az örök életrõl . . . mélyen a szívembe vésõdtek” (Enosz 1:3). A Tanok és szövetségekben az Úr azt mondja, a szülõknek tanítaniuk kell gyermekeiket, hogy „megértsék a bûnbánat tanát, a Jézus Krisztusba, az élõ Isten Fiába vetett hitet, a keresztséget és a Szentlélek adományozását, amikor nyolcévesek . . . És imádkozásra is tanítsák gyermekeiket és arra, hogy igaz úton járjanak az Úr elõtt” (68:25, 28). Miközben gyermekeinknek szóval és példamutatással tanítjuk az evangéliumot, családunk lelkileg megerõsödik és megszilárdul. Családunk lelki megerõsítését szolgáló szent kötelességünket illetõen világosak az élõ próféták szavai. 1995-ben az Elsõ Elnökség és a Tizenkét Apostol Tanácsa kiadott egy, a világhoz intézett kiáltványt, amely kijelenti, hogy „a család központi szerepet játszik a Teremtõ tervében, melyet gyermekei örök életének érdekében alkotott . . . A férj és a feleség komoly feladata, hogy szeressék egymást, törõdjenek egymással és gyermekeikkel . . . A szülõknek szent kötelességük, hogy szeretetben és tisztességben neveljék fel gyermekeiket, hogy kielégítsék fizikai és lelki szükségleteiket, hogy tanítsák õket egymás szeretetére és szolgálatára, [és] hogy betartsák Isten parancsolatait” („A család: Kiáltvány a világhoz”, Ensign, 1995. nov., 102; Liahona, 1996. június, 10-11). Ez év februárjában az Elsõ Elnökség felhívást intézett minden szülõhöz, hogy „szenteljék legjobb erõfeszítéseiket annak, hogy gyermekeiket azon evangéliumi alapelvek szerint tanítsák és neveljék, amelyek az egyház közelében fogják õket tartani. Az otthon jelenti az erényes élet alapját, és semmilyen más eszköz nem foglalhatja el a helyét illetve nem töltheti be nélkülözhetetlen szerepeit ezen Istentõl kapott feladat teljesítésében.” A februári levélben az Elsõ Elnökség azt tanította, hogy az evangéliumi alapelvek tanítása és a gyermekek azok szerint való nevelése által a szülõk megóvhatják családjukat a pusztító tényezõktõl. Továbbá azt is tanácsolta a szülõknek és a gyermekeknek, hogy „számukra a legfontosabb a családi ima, a családi est, az evangéliumi tanulás és útmutatás, valamint az értékes családi tevékenységek legyenek. Bármilyen kiválóak és helyénvalóak lehetnek más igények vagy tevékenységek, nem szabad megengedni, hogy ezek kiszorítsák azokat az Isten által kijelölt kötelességeket, amelyeknek csak a szülõk és családjaik tudnak megfelelõen eleget tenni” (Elsõ Elnökségi levél, 1999. febr. 11.; az idézet a Church News-ban jelent meg, 1999. febr. 27., 3. o.). Az Úr és az Õ tanításának segítségével azon kihívások minden káros hatása, amellyel egy család találkozhat, megértésre találhat, s felül lehet rajtuk kerekedni. Bármilyen igényeik is lehetnek a családtagoknak, meg tudjuk erõsíteni a családunkat, ha kö-vetjük a prófétáktól kapott tanácsot. Családunk megerõsítéséhez a kulcs az, hogy otthonunkba hívjuk az Úr Lelkét. Családunk célja, hogy az egyenes, keskeny ösvényen maradjunk. Számtalan dolgot lehet csinálni otthonunk falain belül azért, hogy megerõsítsük a családot. Hadd osszak meg néhány ötletet, amely esetleg segít meghatározni azokat a területeket, amelyek megerõsítésre szorulnak a családunkban. A bátorítás szellemében ajánlom ezeket, tudva azt, hogy mindegyik család - és mindegyik családtag - a maga nemében egyedülálló. Tegyük otthonunkat biztonságos hellyé, ahol mindegyik családtag szeretetet érezhet, s azt hogy tartozik valahová! Ismerjétek fel, hogy minden egyes gyermek eltérõ tehetségekkel és képességekkel rendelkezik; mindegyikük különleges szeretetet és törõdést igénylõ egyéniség. Emlékezzünk arra, hogy „az engedelmes felelet elfordítja a harag gerjedését” (Példabeszédek 15:1)! Amikor kedvesemet és engem összepecsételtek a Salt Lake Templomban, Elder Harold B. Lee adott nekünk egy bölcs tanácsot: „Amikor haragodban felemelitek a hangotokat, akkor a Szellem eltávozik az otthonotokból.” Sosem szabad bezárni otthonunk ajtaját vagy szívünket gyermekeink elõtt azért, mert haragszunk. A tékozló fiúhoz hasonlóan gyermekeinknek is szükségük van arra, hogy tudják, amikor tisztán gondolkodnak, akkor hozzánk fordulhatnak szeretetért és tanácsért. Szánjunk idõt mindegyik gyermekünkre, s hagyjuk, hogy õk válasszák meg a tevékenységet és a beszélgetés témáját! Zárjuk ki a zavaró tényezõket! Biztassuk gyermekeinket az egyéni vallásos viselkedésre, mint például a személyes imára, személyes szentírás-tanulmányozásra, meghatározott szükségletek miatti böjtölésre! Viselkedésük, beszédük és másokkal szembeni megnyilvánulásuk megfigyelésével mérd lelki fejlõdésüket! Naponta imádkozzunk gyermekeinkkel! Olvassuk együtt a szentírásokat! Emlékszem arra, hogy saját édesanyám és édesapám a szentírásokból olvastak nekünk, miközben mi, gyermekek a padlón ültünk és figyeltünk. Olykor megkérdezték: „Mit jelent számodra ez a szentírás?” vagy „Milyen érzéssel tölt ez el benneteket?”. Aztán figyeltek ránk, miközben mi saját szavainkkal válaszoltunk. Olvassuk az élõ próféták szavait és más, az egyházi folyóiratokban lévõ, gyermekeknek, fiataloknak és felnõtteknek szóló ihletett cikkeket! Értékes zene hangjaival tölthetjük meg otthonunkat, amikor együtt énekelünk az énekes könyvbõl és a Children’s Songbookból (Gyermekek énekes könyvébõl). Minden héten tartsunk családi estet! Szülõkként olykor túlságosan közvetlenek vagyunk ahhoz, hogy tanítsuk gyermekeinket vagy bizonyságot tegyünk nekik. Saját életemben én is vétkes voltam ebben. Gyermekeinknek szükségük van arra, hogy lelki érzéseket osszunk meg velük, tanítsuk õket és bizonyságot tegyünk nekik. Tartsunk családi tanácsokat, hogy megbeszéljük a családdal kapcsolatos terveket és dolgokat. A leghatékonyabb családi tanácsok között szerepelnek azok, amikor külön-külön tanácskozunk minden egyes családtaggal. Segítsünk gyermekeinknek megérteni, hogy fontosak az õ elképzeléseik! Hallgassuk meg õket és tanuljunk tõlük! Hívjunk meg misszionáriusokat, hogy otthonunkban tanítsák kevésbé aktív vagy nem egyháztag barátainkat! Mutassuk meg, hogy mi erõsítjük és támogatjuk az egyházi vezetõket! Amikor lehetséges, együnk együtt, s az étkezés alatt tartalmas beszélgetésekben vegyünk részt! Dolgozzunk együtt családként még akkor is, ha gyorsabb és könnyebb lenne a munkát magunknak elvégezni! Miközben dolgozunk, beszélgessünk fiainkkal és leányainkkal! Nekem erre minden szombaton lehetõségem volt az édesapámmal. Segítsünk gyermekeinknek megtanulni, hogyan építsenek ki jó baráti kapcsolatokat, és hogyan éreztessék barátaikkal, hogy szívesen látjuk õket otthonunkban! Ismerjük meg gyermekeink barátainak a szüleit! Példamutatással tanítsuk meg gyermekeinknek, hogyan gazdálkodjanak az idõvel és az erõforrásokkal! Segítsünk nekik önbizalmat szerezni és megtanulni, milyen fontos felkészülni a jövõre! Tanítsuk gyermekeinknek õseink történetét és saját családtörténetünket! Építsünk ki családi hagyományokat! Gyermekeink szükségleteit, tehetségeit és képességeit figyelembe véve tervezzünk és valósítsunk meg emlékezetes vakációkat! Segítsünk nekik boldog emlékek megszerzésében, tehetségeik fejlesztésében és értékességük érzésének kialakításában! Szóval és példamutatással tanítsunk nekik erkölcsi értékeket, és tanítsuk õket arra, hogy kötelezzék el magukat a parancsolatoknak való engedelmesség mellett! A keresztelésem és a konfirmálásom után édesanyám félrevont engem és megkérdezte tõlem: „Mit érzel?” Amennyire csak tudtam, leírtam a béke, a vigasz és a boldogságnak azt az érzését, amiben részem volt. Édesanyám elmagyarázta, hogy az, amit éreztem, az ajándék, a Szentlélek ajándéka volt, amit éppen akkor kaptam meg. Azt mondta nekem, hogyha arra érdemesen élek, akkor folyamatosan velem lesz ez az ajándék. Ez egy olyan tanító pillanat volt, ami velem maradt egész életemen át. Tanítsuk gyermekeinket a keresztelés és a konfirmálás, a Szentlélek ajándéka elnyerésének, az úrvacsoravétel, a papság tiszteletének, a templomi szövetségek megkötésének és megtartásának jelentõségére! Tudniuk kell, milyen fontos úgy élni, hogy érdemesek legyenek a templomi ajánlásra, és hogy felkészüljenek egy templomi házasságra. Ha még házastársaddal illetve gyermekeiddel nem pecsételtek össze a templomban, családként dolgozzatok azon, hogy templomi áldásokat nyerjetek el! A családotok tûzzön ki templomi célokat! Férfitestvérek, legyetek érdemesek arra a papságra, amit viseltek, és használjátok arra, hogy megáldjátok vele családotok életét! A melkisédeki papság hatalma által szenteljük föl otthonainkat! Forrásokra lehet lelni az otthonon kívül is. Ezek bölcs felhasználása meg fogja erõsíteni a családunkat. Biztassuk gyermekeinket, hogy szolgáljanak az egyházban és a közösségben! Aggodalmainkról és gyermekeink szükségleteirõl beszélgessünk gyermekeink tanáraival, edzõivel, tanácsosaival, tanácsadóival és egyházi vezetõivel! Tudjuk, hogy mit csinálnak gyermekeink a szabadidejükben! Befolyásoljuk a mozifilmekkel, televíziós mûsorokkal és videofilmekkel kapcsolatos döntéseiket! Ha az Internetet használják, tudjuk, mit csinálnak éppen! Segítsünk nekik meglátni az értékes szórakozás fontosságát! Ösztönözzük az értékes iskolai tevékenységeket! Tudjuk, gyermekeink éppen mit tanulnak! Segítsünk nekik a házi feladatukban! Segítsünk nekik felismerni, milyen fontos az iskolázottság, a foglalkozásra való felkészülés és a hatékonyság! Fiatal nõk: Amikor betöltitek a 18. életéveteket, járjatok el a segítõegyletbe! Néhányan közületek esetleg vonakodnak megtenni ezt a lépést. Talán attól féltek, hogy nem fogtok beilleszkedni. Fiatal nõtestvéreim, nem így áll a helyzet. Sok minden vár rátok a segítõegyletben. Egész életetekben áldást jelenthet számotokra. Fiatal férfiak: Tiszteljétek az ároni papságot! Ez az elõkészítõ papság, amely felkészít benneteket a melkisédeki papságra. Legyetek teljesen aktívak az elderek kvórumában, amikor felszentelnek benneteket a melkisédeki papságba! A testvériség, a kvórumi útmutatás és a lehetõségek, hogy másokat szolgáljatok, egész életetekben áldást fog jelenteni rátok és családotokra nézve. Így vagy úgy, de minden családot meg lehet erõsíteni, ha az Úr Szellemét elhozzuk az otthonainkba és az Õ példájával tanítunk. Hittel cselekedjünk; ne félelemmel reagáljunk! Amikor tizenéveseink elkezdik kritizálni a családi értékeket, a szülõknek az Úrhoz kell fordulniuk, hogy útmutatást nyerjenek az egyes családtagok meghatározott szükségleteivel kapcsolatban. Ez az az idõ, amikor több szeretetre és támogatásra van szükség és arra, hogy ismételten megerõsítsük tanításainkat a döntéshozatal módjaival kapcsolatban. Ijesztõ hagyni, hogy gyermekeink az általuk esetlegesen elkövetett hibákból tanuljanak, de arra való hajlandóságuk, hogy az Úr útját és a családi értékeket válasszák nagyszerûbb dolog akkor, amikor a döntés belülrõl jön, mint amikor megpróbáljuk azokat az értékeket rájuk erõltetni. Az Úr szeretetteli és elfogadó útja jobb, mint a Sátán erõltetõ és korlátozó útja, ez különösen igaz a tizenévesek nevelésére. Emlékezzünk Joseph Smith próféta szavaira: „Semmi sem vezeti annyira rá az embereket arra, hogy elhagyják a bûnt, mint az, hogy kézenfogják õket és gyengéden õrködnek felettük. Amikor az emberek a legcsekélyebb kedvességet és szeretetet tanúsítják irántam, ó, az milyen erõvel hat lelkemre, míg ennek ellenkezõje felkavar minden durva érzést és elcsüggeszti az emberi lelket” (Teachings of the Prophet Joseph Smith, Joseph Fielding Smith válogatása [1976], 240). Amikor esetleg elkeseredünk amiatt, hogy miután minden tõlünk telhetõt megtettünk, néhány gyermekünk letér a tisztességesség ösvén-yérõl, Orson F. Whitney szavai vigasztalást nyújthatnak nekünk: „Bár a nyájból néhányan elkószálhatnak, a Pásztor szeme rajtuk van, és elõbb vagy utóbb érezni fogják, hogy kinyúlik utánuk az isteni gondviselés karja és visszavezeti õket a nyájhoz. Akár ebben az életben, akár az elkövetkezendõben, õk vissza fognak térni. Tartozásukat meg kell majd fizetniük az igazságosságnak; szenvedni fognak bûneik miatt; s talán tövises ösvényen kell járniuk; de végül, mint a tékozló fiút, ez visszavezeti majd õket egy szeretõ és megbocsátó [anya és] apa szívéhez és otthonához, s a fájdalmas élmény nem lesz hiábavaló. Imádkozzunk gondatlan és engedetlen gyermekeinkért; hitünkkel ragaszkodjunk hozzájuk! Reménykedjetek tovább, bízzatok tovább, amíg meglátjátok Isten üdvözítését! (Orson F. Whitney, Conference Report, 1929. ápr., 110). Mi van akkor, ha egyedülálló vagy, illetve nincsen gyermekáldásban részed? Törõdnöd kell a családokkal kapcsolatos tanáccsal? Igen. Ez olyan valami, amit mindannyiunknak meg kell ismerni a földi életben. A nem házas felnõtt egyháztagok gyakran különleges erõt tudnak kölcsönözni a családnak azáltal, hogy a támogatás, az elfogadás roppant nagy forrásává válnak családjuk és a körülöttük lévõ családok számára. A tágabb család sok felnõtt tagja lát el sok szülõi feladathoz hasonló feladatot. Nagyszülõk, nagynénik és nagybácsik, fivérek és nõvérek, unokahúgok és unokafivérek, unokatestvérek és más családtagok nagy hatással lehetnek a családra. Szeretném kifejezni megbecsülésemet azok iránt, akik saját tágabb családomban példájukkal és bizonyságukkal irányítottak engem. Olykor a tágabb család tagjai mondhatnak olyan dolgokat, amiket a szülõk egy vita megkezdése nélkül nem. Az édes- anyjával való hosszú, õszinte beszélgetés után egy fiatal nõ ezt mondta: „Szörnyû lenne neked és apának azt mondani, hogy valami rosszat tettem. De még rosszabb lenne azt elmondani Susan nagynéninek. Egyszerûen csak nem tudnék csalódást okozni neki!” Tudva, hogy azért vagyunk a halhatatlanságban, hogy tanuljunk és fejlesszük hitünket, meg kell értenünk, hogy ellentétnek kell lennie minden dologban. A saját otthonomban egy családi tanács alkalmával ezt mondta a feleségem: „Amikor esetleg azt hiszed, hogy valakinek tökéletes családja van, akkor egyszerûen csak nem ismered õket elég jól.” Testvérek, szülõkként törõdjünk a figyelmeztetéssel, vagyis azzal a dorgálással, amiben 1833-ban az Úr részesítette Joseph Smitht és az egyház vezetõit: „saját otthonodban kell rendet teremtened” (T&Sz 93:43). „Én azonban megparancsoltam nektek, hogy gyermekeiteket világosságban és igazságban neveljétek” (T&Sz 93:40). Hozzuk rendbe családunkat és legyen rá gondunk, hogy „szorgalmasabbak és gondosabbak legyenek otthon; hogy mindig imádkozzanak, különben kimozdíttatnak helyükrõl” (T&Sz 93:50). Napjaink prófétái hasonlóképpen intették és figyelmeztették a szülõket arra, hogy tegyék rendbe családjukat. Legyünk áldottak sugalmazással és szeretettel, hogy családunkon belül hittel nézzünk szembe az ellentétekkel! Akkor tudni fogjuk, hogy megpróbáltatásaink azért vannak, hogy közelebb vigyenek minket az Úrhoz és egymáshoz. Figyeljünk a próféta hangjára, és tegyük rendbe saját otthonunkat (lásd T&Sz 41-49)! A család megerõsödik, miközben közel kerülünk az Úrhoz, és a család minden egyes tagja megerõsödik, amint felemeljük, erõsítjük, szeretjük egymást, amikor törõdünk egymással. „Te felemelsz engem, én felemellek téged, és mi együtt fogunk felszállni” (kvéker közmondás). Legyünk képesek otthonunkban fogadni és megtartani az Úr Szellemét, hogy megerõsítsük a családunkat! Azért imádkozom, hogy családunk minden egyes tagja „az örök élethez vezetõ szoros és keskeny ösvényen” (2 Nefi 31:18) maradhasson, Jézus Krisztus nevében, ámen.