Elder Dallin H. Oaks
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Martin Harris egyik legnagyobb segítsége, amit az egyháznak nyújtott, s ami miatt minden idõben tisztelet jár neki, az a Mormon könyve kiadásának finanszírozása volt.
A TANÚK TÖRVÉNYE
A tanúk és a tanúságtétel létfontosságú dolgok Istennek az Õ gyermekei üdvözüléséért hozott tervében. Az Istenségben a Szentléleknek az a szerepe, hogy tanúságot tegyen az Atyáról és a Fiúról (lásd 2 Nefi 31:18). Az Atya tanúságot tett a Fiúról (lásd Máté 3:17; 17:5; János 5:31-39), és a Fiú tanúságot tett az Atyáról (lásd János 17). Az Úr megparancsolta az Õ szolgáinak, hogy tegyenek bizonyságot Õróla (lásd Ésaiás 43:10; Móziás 18:9; T&Sz 84:62), és minden próféta tanúságot tett Jézus Krisztusról (lásd Ap.csel. 10:43; Jelenések 19:10).
A szentírások kijelentik, hogy „Két vagy három tanú vallomása alapján megáll minden dolog” (2 Kor. 13:1; T&Sz 6:28; lásd még Mózes V. könyve 19:15). Az üdvözítés legfontosabb szertartásaihoz - a keresztséghez, a házasságkötéshez, és más templomi szertartásokhoz - két tanú szükségeltetik (lásd T&Sz 127:6; 128:3).
A Biblia tanúságot tesz Jézus Krisztusról az Õ eljövetelérõl szóló jövendölések, az Õ szolgálatáról szóló beszámolók és azok bizonysága által, akik elvitték az Õ üzenetét a világba. A Mormon könyve ugyanezt tartalmazza: tanúságtételeket, a Messiás szolgálatát megelõzõen, a szolgálat alatt és azt követõen. Ezt a könyvet most helyesen így nevezik: „Egy másik bizonyság Jézus Krisztusról”.
A MORMON KÖNYVE TANÚI
Vannak tanúi magának a Mormon könyvének is. Úgy döntöttem, az õ bizonyságuk jelentõségérõl és egyikük életérõl fogok beszélni.
Míg Joseph Smith a Mormon könyvét fordította, az Úr kijelentette, hogy a próféta bizonyságán kívül a világon „még három szolgámat fogom tanúnak elhívni és felszentelni. Nekik megmutatom ezeket a dolgokat” (T&Sz 5:11; lásd még Éter 5:2-4; 2 Nefi 27:12-13). „És teljes bizonysággal fogják tudni, hogy ezek a dolgok igazak - jelentette ki az Úr, - mert én az égbõl fogom kijelenteni nekik” (T&Sz 5:12).
Nyolc tanú is volt, de az õ bizonyságuk most nem kerül említésre.
A három ember, akit a Mormon könyve tanúinak választottak, Oliver Cowdery, David Whitmer és Martin Harris voltak. Írásukat, A három tanú bizonyságtételé-t tartalmazza a Mormon könyve csaknem 100 millió példányának mindegyike, amelyeket az egyház 1830 óta jelentetett meg. Ezek a tanúk ünnepélyesen kijelentik: „láttuk azokat a lemezeket, amelyek ezt az írást tartalmazzák”, és „a lemezeken lévõ bevéséseket”. Õk tanúságot tesznek arról, hogy ezeket az írásokat „Isten adománya és ereje által fordították le, mert szava kijelentette [nekik] azt”. Tanúságot tettek: „Józan megfontolással kijelentjük, hogy Istennek egy angyala szállott le az égbõl, õ hozta és tartotta elénk azokat, és így láthattuk és megnéztük a lemezeket és a rajtuk levõ bevéséseket; és tudjuk, hogy az Atyaisten és az Úr Jézus Krisztus kegyelmébõl láthattuk meg azokat, és bizonyságot teszünk arról, hogy mindez igaz”.
Továbbá: „az Úr megparancsolta nekünk, hogy errõl tanúságot tegyünk; miért is, Isten parancsának engedelmeskedve, mindezekrõl tanúságot teszünk” („A három tanú bizonyságtétele”, Mormon könyve).
Azok az emberek, akik tagadják a természetfeletti lények létezésének lehetõségét, esetleg elutasítják ezt a figyelemre méltó bizonyságot, de azok az emberek, akik hajlanak arra, hogy higgyenek a csodálatos élményekben, el kell, hogy fogadják ezt. A három tanú ünnepélyes írott bizonyságtétele arról, amit láttak és hallottak - kettõ közülük egyszerre és a harmadik csaknem rögtön azután - nagy jelentõséggel bír. Mi valóban tudjuk, hogy egyetlen tanú bizonysága alapján sok vallásos ember nagy csodákat kért és fogadott el, és az elvilágiasodott világban egy tanú bizonyságát elegendõnek tartották ahhoz, hogy súlyos bûntetéseket és ítéleteket rójanak ki.
A bizonyságok kiértékelésében jártas emberek általában úgy gondolják, hogy egy tanúnak lehetõsége van megfigyelni egy eseményt, és lehetõsége van arra, hogy a témával kapcsolatban elfogult legyen. Amikor különbözõ tanúk ugyanazt a bizonyságot teszik ugyanarról az eseményrõl, akkor a kételkedõk bizonyítékot keresnek ezekben vagy más tanúk után néznek, akik meg tudják õket cáfolni.
Számbavéve mindezeket a le-hetséges ellenvetéseket, a három tanú bizonyságtétele a Mormon könyvérõl nagy erõvel lép ki a sorból. Mindhármuknak elegendõ okuk és lehetõségük volt arra, hogy megtagadják bizonyságukat, ha az hamis lett volna, vagy hogy félremagyarázzák a részleteket, ha nem lett volna minden pontos. Mint ahogy az köztudott, a más egyházi vezetõket érintõ nézeteltérések vagy féltékenykedések miatt e három tanú mindegyikét kiközösítették Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházából körülbelül nyolc évvel azután, hogy bizonyságuk kiadásra került. Mind a három külön utakon járt, s nem állt közös érdekükben, hogy támogassanak egy összejátszáson alapuló erõfeszítést. Mégis, életük végére - ez az idõszak kiközösítésük után 12 évtõl 50 évig tartott - e tanúk egyike sem tért el kiadott bizonyságától, vagy nem mondott semmi olyat, ami bármi árnyékot is vetett volna annak igaz voltára.
Továbbá, bizonyságukat nem cáfolta meg semmilyen más tanú. Egyesek elvethetik, de hogyan magyarázzák azt, hogy három jellemes ember egyesült és élete végéig kitartott e megjelentetett bizonyság mellett annak ellenére, hogy ez nagy nevetség tárgyává tette õket és más személyes hátránnyal is járt rájuk nézve? Mint maga a Mormon könyve, nincs jobb magyarázat annál, mint ami magában a bizonyságban található, abban az ünnepélyes kijelentésben, amit jó és becsületes emberek mondtak el arról, amit láttak.
MARTIN HARRIS
Martin Harris iránti különleges érdeklõdése miatt elszomorít, hogyan emlékszik rá az egyháztagok többsége. Õ többet érdemel annál, mint hogy egyszerûen csak úgy emlékezzenek rá, mint arra az emberre, aki tisztességtelen módon megszerezte, aztán pedig elveszítette a Mormon könyve elsõ kéziratának lapjait.
Amikor megjelent a Mormon könyve, Martin Harris csaknem 47 éves volt, több mint 20 évvel idõsebb Joseph Smithnél és a két másik tanúnál. Sikeres és tisztelt polgára volt a New York állambeli Palmyrának. 240 holdnál nagyobb farm volt a tulajdonában, ami a korhoz és a helyhez viszonyítva hatalmas volt. Az 1812-es háború két csatájának kitüntetett veteránja volt.
Polgártársai sok választható hivatallal és feladattal bízták meg a közösségben. Általános tiszteletnek örvendett szorgalma és becsületessége miatt. Kortársainak értékelései úgy jellemzik õt, mint „szorgalmas, keményen dolgozó farmert, aki üzleti számításaiban ravasz, szokásaiban pedig mértékletes” és „és üzleti ügyeiben szigorúan becsületes” (az idézet Richard Lloyd Anderson írásában szerepel, Investigating the Book of Mormon Witnesses [1982], 96-97, 98).
Ez a sikeres és becsületes idõsödõ ember barátságot kötött a fiatal, pénztelen Joseph Smithszel, s 50 dolárt adott neki, ami lehetõvé tette számára, hogy kifizesse adósságait Palmyrában, és Pennsylvánia északkeleti részén, mintegy 150 mérfölddel távolabb telepedjen le. Ott 1828 áprilisában Joseph Smith hozzálátott a Mormon könyve elsõ rendületlen fordításához. Õ diktálta, és Martin Harris írta addig, amíg a 116 oldal el nem készült a kéziratból.
Martin kitartóan kérlelte, hadd mutassa meg a kéziratot családjának, és ez olyannyira elfárasztotta Josephet, hogy az megengedte neki elvinni Palmyrába, ahol a kézirat lapjait ellopták tõle; elvesztette, és valószínûleg elégtek. Ezért az Úr megrótta Martint és Josephet. Joseph fordító tehetségét az Úr egy idõre megvonta, és Martint pedig rendreutasította, mint „egy gonosz embert”, aki „semmibe vette Isten tanácsát, és megszegte az Isten elõtt tett legszentebb fogadalmakat” (T&Sz 3:12; lásd még T&Sz 10). Szerencsére, késõbb az Úr mind Josephnek, mind pedig Martinnak megbocsátott, és a fordítás munkája más írnokokkal újra megkezdõdött. Nyilvánvalóan tiszteljük Josephet az õ nagyszerû szolgálatáért, de Martin azutáni hithûségére egy olyan árnyék vetõdik, amelytõl ezt a fontos embert meg kellene szabadítanunk.
Ismertetni fogom Martin Harris életének néhány fõ eseményét az ellopott és elveszett kézirat pokoli epizódját követõen.
Körülbelül kilenc hónappal Martin rendreutasítása után Joseph próféta kinyilatkoztatást kapott, amely kijelentette, hogy három ember fog tanúskodni a lemezekrõl, és ha Martin megalázkodik, akkor abban a kiváltságban lesz része, hogy lássa a lemezeket (lásd T&Sz 5:11, 15, 24). Néhány hónappal késõbb Martin Harrist a három tanú egyikeként választották ki, s része volt ebben az élményben, és a korábban leírt bizonyságot tette.
Martin Harris egyik legnagyobb segítsége, amit az egyháznak nyújtott, s ami miatt minden idõben tisztelet jár neki, az a Mormon könyve kiadásának finanszírozása volt. 1829-ben otthonára és farmjára jelzálogkölcsönt vett fel Egbert B. Grandintól, hogy biztosítsa a nyomdásszal kötött szerzõdéshez szükséges pénzt. Hét hónappal késõbb elkészült a Mormon könyve elsõ nyomtatásának 5 000 példánya. Késõbb, amikor a jelzálog esedékessé vált, a házat és a farm egy részét 3 000 dollárért eladták. Így Martin Harris engedelmeskedett az Úr kinyilatkoztatásának:
„Ne kívánd saját javaidat sem; hanem járulj hozzá a Mormon könyvének kinyomtatásához . . .
Fizesd ki az adósságot, amivel a nyomdásznak tartozol. Szabadulj a kötelezettségtõl” (T&Sz 19:26, 35).
Más feljegyzések és kinyilatkoztatások mutatják, milyen fontos szerepet játszott Martin Harris a visszaállított egyház tevékenységeiben és az Istennel való kapcsolatában. 1830. április 6-án jelen volt az egyház megszervezésénél, és ugyanazon a napon meg is keresztelkedett. Egy évvel késõbb felkérték, hogy Joseph Smithszel, Sidney Rigdonnal és Eward Partridge-dzsel együtt utazzon el Missouriba (lásd T&Sz 52:24). Abban az évben - 1831-ben - Missouriban azt a parancsot kapta, hogy „mutasson példát az egyháznak, és tegye le pénzét az egyház püspöksége elé” (T&Sz 58:35), így õ lett az elsõ ember, akit az Úr nevén szólított, és arra kérte, hogy vagyonát szentelje Sionnak. Két hónappal késõbb Joseph Smithszel, Oliver Cowderyvel, Sidney Rigdonnal és másokkal együtt õt is megemlítették, hogy legyenek „sáfárai . . . a kinyilatkoztatásoknak és a parancsolatoknak” (T&Sz 70:3; lásd még 70:1), útmutatást kaptak arra, hogy jelentessék meg és terjesszék azt, ami késõbb a Tanok és szövetségek lett.
1832-ben Martin Harris fivére, Emer, aki az üknagyapám, elhívást kapott Ohióból egy misszióra (lásd T&Sz 75:30). Emer egy évet töltött azzal, hogy az Észak-Pennsylvaniában lévõ korábbi otthona közelében az evangéliumot hirdesse. Ennek az idõnek a nagy részében Emer társa az õ öccse, Martin volt, aki a hirdetésben tanúsított buzgalma miatt még néhány napra börtönbe is került. A Harris fivérek körülbelül 100 embert kereszteltek meg. Köztük volt egy család, akiket Oaksnak hívtak, s akik között ott volt az én üknagyapám. Így középsõ és vezetéknevem azoktól a nagyapáktól ered, akik 1832-1833-ban találkoztak abban a misszióban Susquehanna megyében.
Missziója után visszatért az Ohióban lévõ Kirtlandbe, s 1834 februárjában Martin Harrist kinyilatkoztatás által kiválasztották arra, hogy szolgáljon az egyház elsõ fõtanácsában (lásd T&Sz 102:3). Alig két hónappal késõbb Sion Táborának embereivel elhagyta Kirtlandet, s 900 mérföldet menetelt, hogy segítséget nyújtsanak az ott sanyargatott szenteknek.
A visszaállítás egyik legfontosabb eseménye a Tizekét Apostol egyik kvórumának elhívása volt 1835-ben. A három tanút, köztük Martin Harrist, jelölték ki arra, hogy „keressék meg a Tizenkettõt” (T&Sz 18:37), válasszák ki õket, és a próféta valamint tanácsosai által adományozott felhatalmazással szenteljék fel õket [Akkoriban ezen szertartások megerõsítése az Elsõ Elnökség keze által történt] (lásd B. H. Roberts, Comprehensive History, 1: 372-75).
Mind a három tanú a maga sajátos módján elvesztette nagy befolyással és felhatalmazással járó helyzetét. 1837-ben nagyfokú anyagi és lelki összeütközések támadtak az ohiói Kirtlandben. Martin Harris késõbb azt mondta, hogy „elvesztette Joseph Smithben való bizalmát” és „elméje elsötétült” (idézte Anderson, Investigating the Book of Mormon Witnesses, 110). 1837 szeptemberében visszahívták a fõtanácsból, és három hónappal késõbb kiközösítették.
Martin felesége, Lucy, akinek része volt a kézirat lapjainak elvesztésében, 1836-ban meghalt Palmyrában. Ezt követõen Martin és családja egy éven belül Kirtlandben telepedett le, s Martin feleségül vette Caroline Youngot, Brigham Young unokahúgát.
Amikor a szentek többsége továbbment - Missouriba, Nauvoo-ba és nyugatra -, Martin Harris Kirtlandben maradt. Ott 1842-ben egy arra látogató misszionárius õt újra megkeresztelte. 1856-ban Caroline és négy gyermekük megtették a hosszú utat Utah-ba, de Martin, aki akkor 73 éves volt, Kirtlandben maradt a birtokán. 1860-ban azt mondta egy népszámlálónak, hogy õ „mormon prédikátor”, s ez mintegy bizonyítéka a visszaállíott evangéliumhoz való folyamatos hûségének. Késõbb azt mondta egy látogatónak: „Én sosem hagytam el az egyházat; az egyház hagyott el engem” (idézte William H. Homer Jr., „ ,Publish it Upon the Mountains’: The Story of Martin Harris”, Improvement Era, 1955. július, 505), ezen azt értve, hogy Brigham Young az egyházat elvezette nyugatra, és õ újra Kirtlandben maradt.
Kirtlandben töltött hátralévõ éveiben Martin Harris az általa szeretett, elhagyott Kirtland Templom önjelölt felügyelõjeként tevékenykedett. A látogatók beszámoltak az egyház Utah állambeli vezetõitõl való elidegenedésérõl, de beszámoltak a Mormon könyvérõl való megjelentetett bizonyságának buzgó megerõsítésérõl is.
Végül, 1870-ben Martin vágya, hogy újra egyesüljön családjával Utah-ban, beteljesült, amikor Brigham Young szívélyesen meghívta, utazásához egy jegyet és egy hivatalos kísérõt kapott a hetvenek egyik elnökétõl. Egy Utah-ból való újságíró „korához képest figyelemre méltóan életerõs emberként” jellemezte, akinek „nagyon jó az emlékezete” (Deseret News, 1870. aug. 31.) Újra megkeresztelkedett, ami abban az idõben megszokott gyakorlat volt, és kétszer beszélt közönség elõtt a Tabernákulumban. Nincs hivatalos jelentésünk arról, hogy mit mondott, de biztosak lehetünk üzenetének lényegében, mivel több mint 35 ember hagyott személyes beszámolót arról, amit ebben az idõszakban mondott nekik. Egyikük beszámolt arról, hogy Martin ezt mondta: „Ez nem csupán hit, hanem tudás kérdése. Láttam a lemezeket és a rajtuk lévõ bevéséseket. Láttam az angyalt, és õ megmutatta ezeket nekem” (idézte Anderson, Investigating the Book of Mormon Witness, 116).
Amikor életének utolsó napjaiban elismételte a Mormon könyvérõl való bizonyságát, Martin kijelentette: „Azért beszélek nektek ezekrõl a dolgokról, hogy elmondhassátok másoknak azt, hogy amirõl beszéltem, az igaz, és azt én nem merészelem megtagadni; hallottam Isten hangját, amint megparancsolta, hogy ugyanerrõl tegyek bizonyságot” (idézte Anderson, Investigating the Book of Mormon Witnesses, 118).
Martin Harris 92 éves korában 1875-ben halt meg Clarkstonban, Utah-ban. Életérõl minden nyáron Calrkstonban, Utah-ban emlékeznek meg a Martin Harris: The Man Who Knew (Martin Harris: az ember, aki tudta) címû ünnepséggel.
Mit tanulunk ebbõl a példából? (1) Fontosak a tanúk, a Mormon könyve három tanújának bizonyságtétele pedig hatásos és megbízható. (2) A boldogság és a lelki fejlõdés az egyház vezetõinek követésén nyugszik. (3) Mindegyikünk számára van remény még akkor is, ha bûnt követtünk el és eltérünk egy szerencsés helyzettõl.
Az Úr szívélyesen és szeretettel hív: „Gyertek vissza és lakmározzatok az Úr asztalánál, kóstoljatok bele újra a szentekkel való testvériség édes és elégedettséget adó gyümölcseibe” (Az Elsõ Elnökség, „An Invitation, to Come Back”, Church News, 1985. dec. 22., 3). Bizonyságomat teszem arról, hogy ez az Úr szava és az Úr munkája, Jézus Krisztus nevében, ámen.
Irodalomjegyzék
1. Anderson, Richard Lloyd: Investigating the Book of Mormon Witnesses. 1981. 7-8. fejezet.
2. Homer, William H., Jr.: „ ,Publish It Upon the Mountains’: The Story of Martin Harris.” Improvement Era, 1955. márc., 144-146, 194-195, 238-239, 244, 310-311, 344-346, 387, 462-463, 505-507, 524-526.
3. James, Rhett Stephens: The Man Who Knew: The Early Years. 1983. „Dramatic Biography Annotations.” 95-169.
4. Ludlow, Daniel H. kiadásában, Encyclopedia of Mormonism. 1992.
„Book of Mormon Witnesses.”
„Martin Harris.”
„Witnesses, Law of.”
5. Roberts, B. H.: A Comprehensive History of The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints. 6 kötet, 1930. 1:371-76.
6. Tuckett, Madge Harris és Belle Harris Wilson: The Martin Harris Story. 1983.