Engedelmesség - út a szabadsághoz James E. Faust elnök második tanácsos az Elsõ Elnökségben Az engedelmesség igazi szabadsághoz vezet. Mennél inkább engedelmes-kedünk a kinyilatkoztatott igazságnak, annal inkább szabadokká válunk. Szeretett testvéreim! Úgy állok ma este ide ehhez a szószékhez, hogy mély szeretetet és tiszteletet érzek az általatok viselt papság megbecsülésében megmutatkozó hithû engedelmességetek miatt. Útmutatásért imádkoztam, hogy megtudjam, mit mondjak, mivel figyelmeztetõ hangon kívántam szólni hozzátok. A mai társadalomban a jó és a rossz közötti különbséget elhomályosítják azok a hangos és félrevezetõ hangok, amelyek gátlástalanságot hoznak elõ az emberi viselkedésben. A feltétlen szabadságot támogatják, tekintet nélkül a következményekre. Egyértelmûen kijelentem, hogy az ilyen viselkedés egyenes út a személyes pusztuláshoz. Ma este az egyház papságának, és különösen az ároni papság fiatal tagjainak arról fogok beszélni, hogyan válhatunk valóban szabaddá. Az igazi szabadsághoz az engedelmesség vezet. Minél inkább engedelmeskedünk a kinyilatkoztatott igazságnak, annál szabadabbak leszünk. Az engedelmesség valóban szabaddá tesz minket. David O. McKay elnök egy történetet mondott el arról, hogy lova, Dandy miként akart teljes szabadságot minden korlátozottság nélkül. McKay elnök azt mondta: „Megnyergelve olyan készséges, fogékony és együttmûködõ volt, amennyire egy lótól elvárható . . . Azonban Dandy rossz néven vette a korlátokat. Elégedetlen volt, amikor megkötötték, és addig harapdálta a kötelet, amíg ki nem szabadult. Nem akart elfutni, csak szabad akart lenni. Azt gondolván, hogy a többi ló is ugyanezt érzi, elkezdte kioldani a kötelüket . . . Kíváncsisága és a környék felfedezése iránti kedve azonban bajba sodorta. Egyszer az országúton elütötte egy autó . . . Ebbõl felépülve, és még mindig kalandvágyától vezérelve a terület egész határán megvizsgálta a kerítést. Még a kapukat is bedrótozva találta . . . Egy nap azonban valaki elfelejtette visszadrótozni a kaput. Ezt észlelve Dandy kinyitotta, és magával vitt . . . egy másik lovat is; együtt . . . elmentek egy raktárnak használt régi épülethez. Dandyt kíváncsisága arra sarkallta, hogy benyomja az ajtót. Egy zsák gabona volt ott. Micsoda felfedezés! Igen, és micsoda tragédia! A gabona csalétek volt a rágcsálóknak! Dandynek és a másik lónak perceken belül görcsös fájdalmai lettek, és nem sokkal ezután mindketten elpusztultak.” McKay elnök így folytatta: „Mennyire hasonlít Dandy sok fiatalra! . . . Lobbanékonyak, tele vannak élettel, kíváncsisággal . . . Õk is csökönyösek a korlátok között, de ha elfoglalják, gondosan és helyesen irányítják õket, fogékonynak és tehetségesnek bizonyulnak. Ha azonban hagyják, hogy minden irányítás nélkül kóboroljanak, mindannyian túl gyakran sértik meg a helyes alapelveket, amely gyakran a gonosz csapdájába, szerencsétlenséghez, sõt halálhoz vezet.”1 A megzabolázottság, vagyis a korlátokba való engedelmes beletörõdés nélkülözhetetlen személyes gyarapodásunkhoz és fejlõdésünkhöz. Nemrégiben egy állami adó mûsora olyan vadlovakról beszélt, amelyeket rabok szelídítettek meg. Amikor a rabok megbarátkoztak a lovakkal, tanultak a türelemrõl, az indulatok megfékezésérõl, mások tiszteletérõl és a rendszer keretein belül végzett munka értékeirõl. Amint megfigyelték, hogy a lovak miként tanultak meg engedelmeskedni parancsaiknak, rájöttek, hogy ez rájuk is vonatkozik. Látták, hogyan kerülhették volna el azokat a szörnyû hibákat, amelyek börtönbe juttatták õket. Hozzáteszem, hogy a becsületesség alapelvei iránti engedelmesség megszabadította volna õket a rossz társadalmi helyzetrüktõl, a szégyentõl és az elfajzástól, valamint a bûntudat érzésétõl is. A lovakhoz hasonlóan még tanulhatnak, fejlõdhetnek és vihetik valamire. Sok meggyõzõ hangot hallunk, amelyek a korlátozásoktól, fõleg az erkölcsi korlátoktól való mentességet követelik. Azonban a világ történelme arról tanúskodik, hogy minden sikeres társadalomban voltak kötöttségek. Gondoljunk csak magára a földre. Anyagból készült, és kezdetben üres, elhagyatott és sötét volt. Aztán Isten parancsa szerint a világosság elkülönült a sötétségtõl. Isten parancsa engedelmességre talált, és a földnek ez volt az elsõ napja, amit az elsõ éjszaka követett. Aztán Isten elrendelte a légkör megteremtését, és megszervezte, hogy a nap, a hold és a csillagok a megfelelõ idõben és évszakban világítsanak. Egy sor parancs, és a parancsok iránti engedelmesség után a föld nem csak lakható, hanem szép is lett.2 Jake Garn testvér, az Egyesült Államok korábbi szenátora néhány évvel ezelõtt egy amerikai ûrhajóscsapattal utazást tett a világûrbe. Felidézve azt a látványt, ami a Discovery ûrrepülõgéprõl tárult elé az égbolt hatalmasságában, megjegyezte, hogy keringeni a föld körül egyet jelent a felismeréssel, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és hogy a föld Isten törvényeinek engedelmeskedve mûködik. Beszélt arról is, milyen fenségesen szép a föld az ûrbõl, és hogy ez teljesen lélegzetelállító.3 Ez a föld, ahol mi élünk, sajátos bolygó, amely különleges helyet foglal el a világûrben. De része naprendszerünknek is, egy szabályos rendszernek nyolc másik bolygóval, kisbolygókkal, üstökösökkel és más égitestekkel, amelyek a nap körül keringenek. Csakúgy, mint a föld a saját jogán bolygó, mindannyian sajátságosak vagyunk saját lakókörnyezet-ünkben. Egyének vagyunk, de családokban és közösségekben élünk, ahol a rend összehangolt rendszert teremt, amely az alapelvek iránti engedelmességen múlik. A rend és az engedelmesség nem korlátoz és nem gátol, mint azt sokan állítják, hanem éppen ellenkezõleg. Az engedelmesség segít nekünk hasznosítani minden teljesítõképességünket, amit a Mennyei Atya kíván nekünk ahhoz, hogy egy napon olyan celesztiális teremtmények legyünk, hogy az Õ jelenlétében élhessünk. Nos, testvéreim, a szabadság egy másik eleme a bizalom. Majdnem hatvan éve, amikor elsõ missziómra mentem, McKay elnök megtanított bennünket - misszionáriusokat - egy nagy igazságra. A régi misszióházban belépett abba a terembe, ahol összegyûltünk, és egy szót sem szólt. Odament a táblához, felvett egy darab krétát, és felírta: „Jobb, ha bíznak benned, mint ha szeretnek.” Eltûnõdtem ezen a mondaton, és néhány szép példát találtam rá. Az egyik ilyen példát a szentírásból merítve mondom el. Józsefet, Jákób és Rákhel fiát fiatalemberként eladták rabszolgának. Pótifár, az egyiptomi fáraó hivatalnoka vásárolta meg. József ilyen szerencsétlen körülmények között is elnyerte - elõször is - Pótifár bizalmát. Azonban Pótifár feleségének ármánykodása miatt József börtönbe került. Másodszor a börtönõrök bizalmát nyerte meg, és tisztánlátása miatt jó híre lett. A fáraónak két nyomasztó álma volt. József képességeirõl hallva elküldetett érte, hogy fejtse meg az álmokat. József sugalmazás által elmondta neki, hogy hét bõ esztendõ után hét szûk esztendõ fog következni. Harmadszor a fáraó bizalmát nyerte meg: nem csak elfogadta az álmok megfejtését, hanem bízott is Jószefben, és kinevezte õt Egyiptom fejedelmévé, aki a fáraó után hatalomban a második helyen állt.4 Teltek az évek, és éhínség támadt. József testvérei Kánaánból Egyiptomba utaztak gabonáért. Végül József megmentette valamennyi testvérét és édesapját az éhínségtõl. Mivel elnyerte a feltétel nélküli bizalmát azoknak, akik felette álltak, József nagymértékû szabadságnak örvendhetett. Bennetek is bízhatnak mások úgy, mint Józsefben, de a bizalmat ki kell érdemelni. Mint minden dologban, ebben is az Üdvözítõ a példaképünk. Pál apostol ezt írta: „Ámbár Fiú, megtanulta . . . az engedelmességet”5 Saját kereteinken belül mi is éppúgy megtanulhatjuk az engedelmességet, mint azt Krisztus tette. Kisgyermekként megtanuljuk tisztelni a tekintélyt, amikor engedelmeskedünk szüleinknek, és így elnyerjük bizalmukat. Ha nem engedelmeskedünk, olyanok vagyunk, mint az a Jack nevû kisfiú, akinek édesapja ezt mondta: „ Minden alkalommal, amikor engedetlen vagy, egy újabb õsz hajszálam lesz.” Jack így válaszolt: „Nahát, akkor te voltál az, aki miatt teljesen megõszült a nagypapa.”6 Remélhetõleg az iskolai tantermekben mást is tanulunk a fegyelemrõl, ami segít kijönnünk másokkal. Amikor az engedelmesség válik célunkká, az többé nem okoz bosszúságot; akadályt jelentõ kõ helyett építõkõ lesz. Az engedelmesség elõnyeinek rengeteg példája van. A közlekedési sza-bályok iránti engedelmesség megnöveli testi biztonságunkat, és segít elkerülni a másoknak történõ károkozást. A Bölcsesség szava iránti engedelmesség visszatart bennünket a káros szenvedélyektõl, így nem válunk az alkohol, a kábítószer vagy a dohányzás rabjaivá. Testünk egészséges lesz, elménk pedig tiszta, mivel így szól az ígéret, amely ehhez az alapelvhez tartozik: „mindazok a szentek, akik minderre emlékeznek és e szavakat betartják, akik a parancsolatoknak engedelmeskedve élnek, azok egészséget kapnak köldökükbe és velõt csontjaikba.”7 Egy további ígéret ugyanebben a kinyilatkoztatásban azt mondja, hogy rátalálunk „a bölcsességre, és a tudás nagy kincseire, sõt rejtett kincsekre is”8. Tehát engedelmesség által tudásoz is jutunk. Az Üdvözítõ szerint: „Ha valaki cselekedni akarja az õ akaratát, megismerheti e tudományról.”9 Az engedelmesség békét teremt a döntéshozatalban. Ha elménket határozottan afelé irányítjuk, hogy kövesse a parancsolatokat, nem kell újra eldöntenünk, melyik utat válasszuk, amikor kísértés ér minket. Így idéz elõ az engedelmesség lelki biztonságot. Testvéreim! Az engedelmesség egy másik oldala a lelki sugallatok iránti engedelmességünk. Ez szintén szabaddá tehet. Hányszor bántuk meg, hogy nem vettünk figyelembe egy-egy magasabb forrásból származó sugallatot? Ephraim Hanks figyelemre méltó példa egy fiatalember lelki sugallatai iránti engedelmességére. 1856 õszén, miután lefeküdt aludni, egy hangot hallott, amely így szólt hozzá: „A kézikocsisok bajban vannak, és rád van szükségük; elmész segíteni nekik?” Habozás nélkül válaszolt: „Igen, ha hívnak, megyek.” A sugallat másodszor, sõt harmadszor is megismétlõdött, és a válasz ugyanaz volt. Draperbõl gyorsan Salt Lake Citybe hajtott. Amint megérkezett, hallotta az önkénteseket toborzó felhívást, hogy segítsenek az utolsó kézikocsis társaságoknak a völgybe eljutni. A testvérek közül néhányan azt mondták, néhány napon belül elkészülnek az indulásra, azonban Ephraim felugrott, és azt mondta: „Én már most készen állok!” Õ is olyan jó volt, mint szavai: azonnal elment, és egyedül. Szörnyû vihar tört ki, amikor kocsijával kelet felé tartott a hegyeken keresztül. Három napig tartott, és a hó olyan mély volt, hogy lehetetlen volt kocsival haladni. Így hát Ephraim úgy döntött, lóháton megy tovább. Két lovat vitt magával, az egyiken õ ült, a másikra a csomagokat tette, és óvatosan nekivágott a havon keresztül a hegyeknek. Szürkület volt, amikor felverte magányos sátrát a Déli-hágónál. Amikor lefekvéshez készült, az éhezõ szentekre gondolt, ösztönösen kérte az Urat, hogy küldjön neki egy bivalyt. Amint kinyitotta szemeit imája végén, megijedt a bivaly látványától, amely alig 50 méterre állt tõle. Célba vette, és az állat egyetlen lövéstõl abba a mélyedésbe esett, ahol a sátrát felverte. Feldarabolta a bivalyt, és hálásan aludta át az éjszakát. Másnap kora reggel fogta a két lovat, valamint a bivalyhúst, és elment Ice Spring Benchig. Ott lelõtt egy másik bivalyt annak ellenére, hogy ritkán lehetett bivalyt látni azon a környéken az évszaknak ebben a részében. Miután hosszú csíkokra vágta a húst, felpakolta lovait, és folytatta útját egészen estig. Most pedig Ephraim saját beszámolójából idézek: „Azt hiszem, a nap egy órával napnyugta elõtt állhatott, amikor megpillantottam valamit a távolban, ami egy hosszú fekete sávnak látszott a hóban. Amikor közelebb értem, észrevettem, hogy mozog; aztán meggyõzõdtem arról, hogy ez az a régóta keresett kézikocsis társaság, amelyet Edward Martin parancsnok vezet . . . A szegény szenvedõk éhezõ alakjai, és sovány tekintetei, amint lassan, dideregve készítették el szegényes vacsorájukat, elég volt ahhoz, hogy megérintse a legkeményebb szívet is. Amikor látták, hogy közeledem, kimondhatatlan örömmel üdvözöltek, és amikor azt a friss húsból álló szállítmányt is megpillantották, amit én hoztam a táborba, hálájuk nem ismert határokat. Körém gyûltek, és egyikük azt mondta: ,Ó, adj egy kis darab húst, kérlek!’ Egy másik így szólt: ,Szegény gyermekeim éheznek, adj egy kicsit!’ És a gyermekek is könnyes szemmel kiáltották: ,Adj egy kicsit, adj egy kicsit!’ Elõször megpróbáltam kiszolgálni õket, és kiosztani a húst, ahogy kérték; végül azonban azt mondtam nekik, hogy szolgálják ki magukat. Öt perc múlva mindkét lovam megszabadult terheitõl - a hús mind elfogyott, és a következõ néhány órában a táborban élõk szorgalmasan dolgoztak a hús elkészítésén, és hálás szívvel elfogyasztották.”10 Ephraim Hankst bizonyára a lelki sugallatok iránti engedelmessége tette az élcsapat hõsévé, amikor elõretörve haladt abban a pusztító téli idõjárásban, hogy megmentse sok pionír életét. Mivel hallgatott a Szellem súgásaira, és megfogadta a testvérek tanácsát, Ephraim figyelemre méltó felszabadító erõt jelentett a kétségbeesetten küszködõ pionírok életében. A szabadság és függetlenség olyan drága ajándék, amelyet akkor kapunk, ha engedelmeskedünk Isten törvényeinek, és a Szellem súgásainak. Ha el akarjuk kerülni a pusztulást - amely McKay elnök Dandy nevû lovának, és társának is sorsa lett -, a kerítést vagy védõkorlátot úgy kell megépítenünk, hogy amögé ne tudjunk menni. A korlátok, amiket ebbe bele kell építenünk, a kinyilatkoztatott igazság alapelvei. Ha engedelmeskedünk ezeknek, az valóban szabaddá tesz bennünket annyira, hogy elérjük azt a teljesítményt és dicsõséget, amelyet Mennyei Atyánk tartogat mindannyiunk számára. Bizonyságomat teszem nektek az engedelmesség fontosságáról. Szeretném bizonyságomat tenni - testvéreim - a prófétai palástról is, amelyet Hinckley elnök visel, és amely lehetõvé teszi számára, hogy sugalmazást és irányítást kapjon ennek az egyháznak a fejétõl, az Úrtól és Üdvözítõtõl, amit az õ nevében teszek: Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Rick Walton és Fern Oviatt: Stories for Mormons; Bookcraft, 1983, Publishers Press, Salt Lake City, Utah. 2. Lásd Ábrahám 4. 3. Személyes beszélgetés E. Jake Garnnal, 1999. február 23. 4. 1 Mózes 41:39-41. 5. Zsidókhoz 5:8. 6. Forrás: Braude’s Treasury of Wit and Humor; Jacob M. Braude, Prentice-Hall, Inc., Englewood Cliffs, N. J., 1964., 147. o. 7. T&Sz 89:18. 8. T&Sz 89:19. 9. János 7:17. 10. Sidney Alvarus Hanks és Ephraim K. Hanks: Scouting for the Mormons on the Great Frontier; 1948, Deseret News Press, 132. o.