A püspök és tanácsosai Boyd K. Packer elnök a Tizenkét Apostol ügyvezetõ elnöke Az egyház nem nagyobb egy egyházközségnél . . . A templomot kivéve, minden, ami megváltásunkhoz szükséges, ide összpontosul - és a templomok is most egyre közelebb kerülnek mindannyiunkhoz. Tegnap este a papsági ülésen Hinckley elnök elismerését fejezte ki, tanácsot és áldást adott püspökeinknek. A két tanú szabályának megfelelõen - amit tegnap Elder Oaks magyarázott el nekünk - én most második tanúként állok. Évekkel ezelõtt egy cövek fõta-nácsban szolgáltam Emery Wighttal. Emery 10 éven át szolgált a vidéki Harper Egyházközség püspökeként. Felesége, Lucille lett cövekünk segítõegyleti elnöke. Lucille elmesélte nekem, hogy egy tavaszi reggelen egyik szomszédjuk jött az ajtójukhoz és Emeryt kereste. Lucille megmondta neki, hogy férje kint szánt. A szomszéd aztán nagy aggodalommal beszélt. Aznap reggel korábban, ahogy elhaladt a mezõ mellett, észrevette, hogy Emery lovai ott állnak a félig befejezett barázdában, gyeplõjük pedig a szántást súrolta. Emeryt sehol sem lehetett látni. A szomszéd addig nem is gondolt semmire, amíg késõbb újra el nem haladt a mezõ mellett és a fogat még mindig ott állt. Átmászott a kerítésen, és átvágott a mezõn a lovakhoz. Emeryt sehol sem találta. A házhoz sietett, hogy megkérdezze Lucille-t. Lucille nyugodtan felelt: „Ó, ne ijedjen meg! Kétségkívül valaki bajban van, és jött a püspökért.” A mezõn órákig álldogáló lófogat képe jelképezi az egyház püspökeinek és a mellettük álló tanácsosok elhivatottságát. Minden püspök, minden tanácsos, jelképesen szólva a befejezetlen szántásban hagyja fogatát, amikor valakinek segítségre van szüksége. Az évek során sokszor elhaladtam amellett a mezõ mellett. Ez emlékeztet az egyházközségek püspökségeibe elhívottak áldozatára és szolgálatára, feleségük és családjuk áldozatára és szolgálatára, akiknek segítsége nélkül nem tudnának szolgálni. Nemrégiben, egy vasárnap reggel nagyon korán ott álltam azon a mezõn. Az otthon felé néztem, ahol Emery és Lucille gyermekeiket nevelték, és azon túlra, a hegy lábaihoz. Gyermekként, más cserkészekkel együtt hagytam el azt az otthont Wight püspökkel. A hegyekben kirándultunk, és Emery megtanított minket az út minden lépésére. „Egy püspök - írta Pál Timótheusnak - feddhetetlen legyen, egy feleségû férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszeretõ, a tanításra alkalmatos.”1 Azok a szavak, hogy tanításra alkalmatos, különleges jelentéssel bírnak. Az alkalmatos szó annyit tesz, mint „hajlamos, kész, felkészült”. Az egész világon nincs semmi, ami közel olyan lenne, mint a püspöki hivatal az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. A szülõket kivéve, a püspöknek van a legjobb lehetõsége arra, hogy tanítson, hogy megtaníttassa azokat a dolgokat, amik a legfontosabbak. És egy püspöknek figyelemreméltó lehetõsége van arra, hogy a szülõket tanítsa felelõsségeikrõl; aztán idõt kell hagynia nekik, hogy tanítsák gyermekeiket. A püspök felelõs az ároni papságban lévõ fiatal férfiakért és a fiatal nõkért is. Átveszi a tizedeket és a felajánlásokat, és elszámol velük. Felelõs az egyház világi ügyeiért, azért, hogy felkutassa a szegényeket, és sok más kötelessége is van. A püspök azért van, hogy „tanácsosai segítségével ítélkezzék az õ népe fölött, az igazak tanúbizonysága és Isten országának törvényei szerint, melyek a próféták által adattak”.2 A püspöknek kell megítélnie, hogy érdemesek-e arra, hogy elnyerjék a szertartásokat és hogy hivatalokban szolgáljanak. Azért van, hogy tanácsot adjon, kijavítson, hírdesse nyájának az evangéliumot egyénenként és csoportosan. Mindezekben tanítania kell Jézus Krisztus evangéliumát, a keresztre feszítést, az engesztelõ áldozatot, a feltámadást és a visszaállítást. Hallottam már, hogy ezt önkéntes szolgálatnak nevezik, ugyanis sem a püspök, sem pedig tanácsosai nem kapnak fizetést azért, amit csinálnak. Õk is fizetik a tizedüket és a felajánlásaikat, és számtalan órát szentelnek elhívásuknak. Csak áldásokkal fizetik õket, mint ahogy azokat is, akik velük szolgálnak. Pontosabban, senki sem jelentkezik önként, s nem is vágyakozik azután, hogy püspök legyen. Úgy hívják el püspöknek, „Isten hívja el, jövendölés által”. Aztán felszentelik és el is választják „olyan személyek kézrátétele által, akiknek erre felhatalmazásuk van”.3 Egy embert püspökké szentelnek, ami egy hivatal a papságban; aztán elválasztják és megkapja a kulcsokat, hogy elnököljön az egyházközség felett. Õ, két tanácsosával együtt alkotnak egy püspökséget - egyfajta elnökséget. Ha egyszer felszentelték, akkor életének hátralévõ részére is püspök marad. Amikor felmentik azalól, hogy elnököljön az egyházközség felett, akkor felszentelése szunnyadóvá válik. Ha újra elhívják, hogy elnököljön egy egyházközség felett, akkor korábbi felszentelése újra hatásossá válik. Amikor felmentik, újra szunnyadó lesz. A püspökké való felszentelésben lényeges, hogy mind a jogot, mind pedig a kötelezettséget sugalmazás kell, hogy irányítsa. A püspök hatalmában áll, hogy a Szellem segítségével felismerje, mit kell tennie. A kinyilatkoztatás az egyetlen meghatalmazás, amellyel minden püspök egyformán rendelkezik. A püspökök sokféle kultúrából, sokféle hivatásból jönnek. Különböznek tapasztalatban, személyiségben, életkorban, de abban a jogukban nem, hogy lelkileg vezessék õket. Évekkel ezelõtt egyik barátom egy nagy egyetemre ment, hogy a tanácsadás és az iránymutatás terén a legkiválóbb tekintélytõl tanuljon. Ennek a professzornak hamar felkeltette az érdeklõdését ez a kellemes megjelenésû, intelligens, fiatal utolsó napi szent. Vonzotta a figyelmét, miközben a doktori fokozathoz szükséges pályamunkában haladt elõre. Az utolsó napi szent püspököt választotta értekezésének témájául. Minden jól ment, amíg a püspök felszentelését, belátását és a lelki vezetéshez való püspöki jogát jellemezte. Doktori bizottsága úgy érezte, az ilyen hivatkozásoknak nincs helye egy tudományos értekezésben, és ragaszkodtak ahhoz, hogy hagyja ezeket ki az írásából. Õ úgy gondolta, esetleg legalább azt mondhatná, hogy az utolsó napi szentek hisznek abban, hogy a püspök rendelkezik ösztönös lelki megérzéssel. De a bizottság még ezt is megtagadta tõle, mert meglehetõsen zavarba hozná õket, ha ez a lelki alkotórész szerepelne egy tudományos értekezésben. Azt mondták neki, hogy egy kis változtatással - különös tekintettel a kinyilatkoztatásra vonatkozó hivatkozásokra - értekezését kiadják és ezzel megalapozza jó hírnevét. Megtett minden tõle telhetõt. Értekezése a Szellemmel kapcsolatban nem tartalmazatott eleget ahhoz, hogy elégedettséggel töltse el õt, viszont túl sokat ahhoz, hogy világi professzorai teljesen elfogadják. De megszerezte a diplomáját. Megkérdeztem barátomtól, mi volt az a legfontosabb dolog, amit ebbõl a püspökökrõl szóló tanulmányból megtudott. Ezt felelte: „Megtudtam, hogy a palást távol van, sokkal távolabb, mint az értelem; megtudtam, hogy a papság az irányító hatalom.” Ne kételkedjünk abban, hogy egy a sorokból püspöknek elhívott hétköznapi lélek tud sugalmazott tanácsot és helyesbítést adni! Sajnos, néhányan, akiknek oly sokat segíthetnének, vonakodnak tanácsot kérni a püspöktõl, míg másoknak látszólag végtelenül szükségük van tanácsra és vigasztalásra, és mellõzöttnek érzik magukat, ha nem felügyelnek rájuk folyamatosan. A püspökök sugalmazott emberek! Minegyikünk rendelkezik szabad akarattal ahhoz, hogy elfogadjuk vagy visszautasítsuk a tanácsot vezetõinktõl, de soha ne hagyjátok figyelmen kívül a püspökötök tanácsát, akár a szószékrõl, akár személyesen kapjátok azt, és soha ne utasítsatok vissza olyan elhívást, amit a püspökötöktõl kaptok! A világ, s az élet nehéz lehet, és bizonyos értelemben még nehezebb az egyházban. Eliza R. Snow írta: Gondolkodás nélkül gyülekezzetek Sionban, Nehézségeiteknek és megpróbáltatásaitoknak vége már, Semmi más, mint vigasz és öröm Vár Sionban rátok: Nem, nem, ez arra hivatott, hogy kemence legyen, Hogy minden anyagot, szövetet megpróbáljon, Hogy elégessen minden fát, és [a] tarlót, Hogy az aranyat megtisztítsa a salaktól Gondolkodás nélkül gyülekezzetek Sionban, A szenteknek itt nem kell mást tenniük, Minthogy saját jólétükre gondoljanak, És mindig lesz vigasz számodra. Nem; azok, akik hithûek, azt teszik Minden erejükkel, amit csak tenniük kell; Összegyûjtik Izráel szétszórtjait Éjt nappallá téve dolgoznak.”4 Amikor segítségre van szükségünk, a püspök ott van, de vigyázzunk, fölöslegesen ne raboljuk idejét! A püspökök olyan sokat tudnak tenni! A püspökségnek idõre van szüksége, hogy gondoskodjanak családjuk megélhetésérõl és a velük töltött idõrõl! Gyakran megkérdezik tõlünk, hogy a viszonylag kevés apostol az Elsõ Elnökségben és a Tizenkettekben, hogyan tudnak igazgatni egy olyan egyházat, amelynek most már több, mint 10 millió tagja van. Tulajdonképpen az egyház nem nagyobb egy egyházközségnél. Mindegyik püspöknek vannak tanácsosai. Õ egy különleges palástot visel, és arra hivatott, hogy az egyházközség elnöklõ fõpapja legyen. Vannak más fõpapok is, és van egy elderekbõl álló elnökség. Vannak segítõ szervezeti vezetõk, s annyi tanító, amennyire szükség van. Amikor engedelmesen, sõt készségesen szolgálunk, akkor fizetésünket a püspökhöz hasonlóan áldásokban kapjuk. Nem számít, ha az egyház százmilliós méreteket ölt (minden bizonnyal így is lesz!), akkor sem lesz nagyobb egy egyházközségnél. A templomokat kivéve, minden ott összpontosul, amire szükségünk van az üdvösségünkhöz - és a templomok is egyre közelebb kerülnek mindannyiunkhoz. Kevés egyházközség és gyülekezet csoportosul a cövekek illetve a kerületek oltalma alatt. Létezik egy elnökség és egy tanács, amelyik a püspökséget és más vezetõket képez, hogy tanítsák azokat, akikkel együtt szolgálnak. Ez az egész világon létrehozott szervezet Jézus Krisztus evangéliuma visszaállításának terméke. A készséges szolgálat e csodája a Megváltóról való személyes bizonyságok miatt lehetséges. E rendszer kigondolásakor jelenlévõ kinyilatkoztatás nem ért véget, mert mindennek célja, hogy védelmet nyújtson a családoknak. A családok egyházközségben vagy gyülekezetben csoportosulnak. A püspök felelõssége ügyelni arra, hogy minden család örökkévaló szövetségekben köttetik össze, és minden egyén biztonságban van és boldog. A rendszer akkor mûködik a legjobban, amikor a püspök felismeri a szülõk kiemelkedõ felelõsségét. Míg a püspökre olykor úgy hivatkoznak, mint az „egyházközség Atyjára”, nem arra hívták el, hogy felnevelje a gyülekezetében lévõ gyermekeket. Kézikönyveink megállapítják: „Elsõdlegesen a szülõk tartoznak felelõsséggel gyermekeik jólétéért.5 A püspökség vagy más egyházközségi vezetõk támogatják, de nem helyettesítik õket ebben a felelõsségben.”6 „A kvórumoknak, segítõ szervezeteknek, programoknak, és tevékenységeknek az egyházban erõsíteniük és támogatniuk kell a családot. Erõsíteniük kell az evangéliumközpontú családi tevékenységeket, s nem pedig versenyezniük kell azokkal.”7 Az Elsõ Elnökség nemrégiben ezt írta az Egyháznak: „Az otthon az erényes élet alapja, és semmilyen más eszköz nem foglalhatja el helyét vagy nem töltheti be nélkülözhetetlen szerepeit eme Isten által adott felelõsség kivitelezésében . . . Bármilyen kiválóak és helyénvalóak lehetnek más elvárások és tevékenységek, nem szabad megengedni, hogy azok kiszorítsák azokat az Isten által kijelölt kötelességeket, amelyeket csak a szülõk és a családok tudnak megfelelõen elvégezni.”8 A családok olyanok, mint az egyházközségek, méretükben és alakjukban különböznek. Az idõ halad, és egyik nemzedék felváltja a másikat. Kisgyermekek születnek és felnõve szülõkké és nagyszülõkké valnak. Egy családból számos család lesz. Az egyházközségek növekednek, és felosztják õket. Ahol egy volt, ott vannak mások. Bármi is történik a világban - a társadalomban bármilyen magasságokat is ér el az udvariasság vagy mélységeket a romlottság - a terv változatlan marad. Az egyház növekedni fog, amíg be nem tölti az egész földet. És mégsem lesz nagyobb egy egyházközségnél. Az egyház olyan tevékenységeket és kapcsolatokat, szertartásokat és felszenteléseket, szövetségeket, szerzõdéseket és javításokat biztosít, amelyek mindegyikünket felkészítenek a felmagasztosulásra. Ez a mennyben készült mintát követi, mert nincs halandó elme, amely ilyet ki tudott volna gondolni. Most, és ezután mindig, hétköznapi emberek fogják lófogataikat a befejezetlen barázdában hagyni, miközben a gyeplõ a szántást súrolja, amikor valakinek segítségre van szüksége. A nõk és a gyermekek velük együtt szolgálnak, és támogatni fogják õket, akik rendelkeznek az igazsággal a kinyilatkoztatás könyveibõl, melyek között a legdrágább a Mormon könyve, amely bizonyságot tesz Krisztusról, az engesztelõ áldozatról, az Õ feltámadásáról; és mi is bizonyságot teszünk Róla. Az általa kinyilatkoztatott terv védelmében családjainkkal együtt biztonságban leszünk. Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. 1. Timótheushoz 3:2. 2. T&Sz 58:18; a kiemelések nem szerepelnek a forrásanyagban. 3. Hittételek 1:5. 4. „Think Not, When You Gather to Zionb”, Hymns [1948], 21. szám, 1., 3. versek. 5. Lásd T&Sz 68:25-28. 6. Church Handbook of Instruction, Book 2: Priesthood and Auxiliary Leaders [1998], 178. 7. Church Handbook of Instructions, Book 2, 299. 8. Elsõ Elnökségi Levél, 1999. február. 11., az idézet a Church Newsban szerepelt, 1999. febr. 27., 3. o.