„Egyedüli esélyünk” Sheri L. Dew Második tanácsos a Segítõegylet Általános Elnökségében Õ tudja, hogyan siessen mindannyiunk segítségére. De életünkben mi hozzuk mûködésbe az engesztelõ áldozat erejét . . . azáltal, hogy keressük Õt. A Gecsemáné kertjét és a Kálváriát megelõzõen tanítványaihoz intézett utolsó beszédében az Üdvözítõ kijelentette, hogy Õ „az út, az igazság és az élet”. (János 14:6.) Ezen a húsvéti reggelen Alma prófétával együtt bizonyságomat teszem arról, hogy „Nincs más út . . . az ember csak Krisztusban, csak Krisztus által nyerhet üdvösséget.” (Alma 38:9.) Az Üdvözítõ engesztelõ áldozata meglepõen magába foglal mindenkit! „Mert a miképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek” (1 Kor. 15:22; a kimelések nem szerepelnek a forrásanyagban.) Jöjjön az egyes ember, jöjjön mindenki, hívott az Úr. Jézus Krisztus evangéliuma minden férfinak, minden nõnek, fiúnak és lánynak szól. Õ nem változtatja meg a szabályokat a gazdagok vagy a szegények, a házasok vagy a nem házasok, a portugálok vagy a kínaiak számára. Az evangélium mindegyikünkhöz szól, és a lelki elvárások illetve jutalmak is általános érvényûek. Az üdvözülésre vonatkozó dolgokban „Isten elõtt mindenki egyforma” (2 Nefi 26:33; a kimelések nem szerepelnek a forrásanyagban). Az Úr indítékai éles ellentétben állnak Lucifer indítékaival, aki megszállottan azt próbálja velünk éreztetni, hogy kevesebbek vagyunk annál, amik Isten fiaiként és leányaiként vagyunk. Õ megvet egy megszentelt népet és örül, amikor elhomályosítja látásunkat és elcsábít minket arról az ösvényrõl, ami mennyei otthonunkba vezet vissza. A BYU-ra járó fiatal hallgatóként egy kicsit megtanultam valamit arról, hogy az úton kell maradni, amikor hazafelé tartasz. Egy karácsony éjszakáján fivérem és én elindultunk, hogy hazaautózzunk Kansasbe. De utazásunk elején megtudtuk, hogy egy hatalmas hóvihar közeledik felénk, így aztán elõvettük a térképet, beazonosítottuk azt a kerülõutat, ami csak súrolja a vihart, és ismeretlen vidékek felé vettük az irányt. Kreatív navigálásunk veszélyesnek bizonyult. Új utunk ismeretlen volt, és még így is belerohantunk a hóvihar kellõs közepébe. És, hogy a dolgok még rosszabra forduljanak, késõ éjjel, ahogy a vakító hóban az ismeretlen országúton araszoltunk elõre, régi Fordunk leállt. Elakadtunk. És fogalmunk sem volt arról, hol vagyunk. Végül elvittek minket a legközelebbi városba, ahol megtudtuk, még mindig több órányira vagyunk otthonunktól és ottrekedtünk a kolorádói Last Chance-ben (Utolsó Esély). Akkor csak egy dolgot lehetett tenni. Hazatelefonáltunk és elmondtuk, mi történt. Az éjszaka közepén édesapánk elindult, hogy eljöjjön és megmentsen minket. Másnap délután mindannyian biztonságban otthon voltunk. Sosem fogom elfelejteni a Szentestét Last Chance-ben, ahonnét mozdulni sem tudtunk fõként a saját magunk okozta probléma miatt, amelynek megoldására nem voltunk felkészülve. Azon a napon édesapánk megtette értünk azt, amit mi nem tudtunk megtenni saját magunkért. Most mindegyikünk az örökkévaló otthonunk felé vezetõ ösvényen jár. És kölünbözõ okok miatt mindannyiunknak újra és újra szükségünk van arra, hogy megmentsenek minket - megmentsenek a magányosságtól és a szívfájdalomtól, a kétségbeeséstõl és a kiábrándulástól, az ártatlan hibák és az otromba bûnök következményeitõl. Hová forduljunk segítségért? „De Fiának adománya által Isten még különb utat mutatott” (Éter 12:11). Az Üdvözítõ nem az utolsó esélyünk, hanem az Egyedüli Esélyünk. Egyedüli esélyünk, hogy legyõzzük az önbizalom hiányát és megértsük, kikké is válhatunk. Egyedüli esélyünk, hogy bûnbánatot tartsunk és tisztára mossuk bûneinket. Egyedüli esélyünk, hogy megtisztítsuk szívünket, legyõzzük gyengeségeinket, és elkerüljük az ellenséget. Egyedüli esélyünk, hogy megváltást és felmagasztosulást nyerjünk. Egyedüli esélyünk, hogy békére és boldogságra leljünk ezen a világon és az örök életben az elkövetkezendõ világban. Sorsára hagyva a természetes ember elkerülhetetlenül megadja magát a Sátánnak (lásd Móziás 3:19), aki elhagyja áldozatát, miután elcsábította az egyenes és keskeny ösvényrõl. De az Üdvözítõ az Õt követõket egészen hazáig fogja vezetni. Léhi családja elért az ígéret földjére, nehéz, a pusztában szerzett élményben volt részük, mely arra volt hivatva, hogy tanítsa, próbára tegye és megszentelje õket. Hasonlóképpen, a korábbi otthonunktól az örök élethez vezetõ ösvény ezen a földi pusztán halad keresztül, ahol hasonló kihívásokra és nehézségekre számíthatunk. De utunk során mi nem vagyunk egyedül, mert az Úr Léhinek tett ígérete ugyanúgy szól nekünk is: „egyengetem utatokat . . . [és] Ha tehát betartjátok parancsolataimat, elvezetlek benneteket az ígéret földjére . . . mire megérkeztek . . . tudni fogjátok, hogy . . . én, az Úr mentettelek meg benneteket”(1 Nefi 17:13-14). Az Úr ismeri az utat, mert Õ az út és Õ a mi egyedüli esélyünk arra, hogy sikeresen átjussunk a halandóságon. Engesztelõ áldozata elérhetõvé teszi mindazt a hatalmat, békét, világosságot és erõt, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy megbírkózzunk az élet kihívásaival - kezdve azokkal, amelyek saját hibáinkból és bûneinkbõl erednek egészen azokig a megpróbáltatásokig, amelyek felett nincs befolyásunk, mindamellett fájdalmasak. Az Úr megígérte, hogy meggyógyítja összetört szívünket és megszabadítja azokat, akiket megsebeztek (Lukács 4:18); erõt ad az erõtlennek, meggyógyítja a sebzett lelket, és a gyengeségeinket erõsséggé változtatja (lásd Ésaiás 40:29; Jákób 2:8; Éter 12:27); magára veszi fájdalmunkat és betegségünket, eltörli bûneinket, ha megbánjuk azokat, és megoldja a halál kötelékeit (lásd Alma 7:11-13). Megígérte, hogy ha életünket az Õ sziklájára építjük, akkor a gonosznak nem lesz felettünk hatalma (lásd Hélamán 5:12). És megfogadta, hogy soha nem hagy el minket vagy nem pártol el tõlünk. (Zsidókhoz 13:5.) Egyszerûen nincs halandó, aki egyenértékû lenne vele. Sem a kötelezettség, a hatalom és a szeretet fogalmát illetõen. Õ a mi egyedüli esélyünk. A mi felelõsségünk, hogy megtanuljuk segítségül hívni az engesztelõ áldozat erejét. Máskülönben csupán saját erõnkre támaszkodva megyünk végig a halandóságon. S ha így cselekszünk, akkor a kudarc reményvesztettségét hívjuk magunkhoz és elutasítjuk a legragyogóbb ajándékot az idõben és az örökkévalóságban. „Mert mit használ egy embernek, ha ajándékot adnak neki, és õ nem fogadja el?” (T&Sz 88:33). Fivérem és én ostobák lettünk volna, ha nem keressük vagy nem fogadjuk el édesapánk segítségét akkor, amikor bajba jutottunk. Hasonlóképpen, az Úr a mi védelmezõnk, és Õ „ismeri az emberi gyengeséget, és tudja, hogyan segíthet azoknak, akik megkísértetnek” (lásd T&Sz 62:1). Más szavakkal, tudja, hogyan segíthet mindannyiunknak. De életünkben mi hozzuk mûködésbe az engesztelõ áldozat erejét. Ezt azzal tesszük, hogy hiszünk Benne, bûnbánatot tartunk, betartjuk az Õ parancsolatait, szent szertartásokban veszünk részt, megtartjuk szövetségeinket, valamint a böjtölésben, imában, a szentírásokban és a templomban Õt keressük. Mindezekhez szükség van a hitünkre. Gordon B. Hinckley elnök mondta, hogy „ha létezik egy olyan dolog, amire neked és nekem szükségem van . . . az a hit”1 Krisztusban való hittel rendelkezni azt jelenti, hogy hiszünk Benne, bízunk Benne, követjük Õt és támaszkodunk Rá. És azt is jelenti, hogy áldottak vagyunk a lelkiismeret és az értelem békéjével, amirõl Pál apostol beszélt, amikor így szólt: „Mindenre van erõm a Krisztusban, a ki engem megerõsít” (Filippibeliekhez 4:13). Nemrégiben a segítõegylet általános elnökségét felkérték, hogy találkozzon két kelet-európai újságíróval, akik aziránt a szolgálat iránt érdeklõdtek, amit nõtestvéreink végeznek az õ országukban. Elmagyaráztuk, hogy a legkorábbi idõktõl fogva az erényes nõkbõl álló e nagyszerû szervezet nem csupán arra vágyott, hogy „segítsen a szegényeken, hanem hogy lelkeket mentsen meg”. 2 Miközben elmondták, országukban sokan csüggedtek, megkérdezték tõlünk, segítünk-e a nõknek „érzelmi problémáik” megoldásában, mi azt válaszoltuk, hogy a segítõegyletben tanulmányozzuk az evangéliumot, és az evangélium megtanítja nekünk, hogyan legyünk boldogok még akkor is, ha az élet nehéz. Az egyik riporter hitetlenkedett: „Lehetséges ez? - kérdezte. - Lehetséges boldognak lenni, amikor nehéz az élet?” Kérdése elgondolkodtatott, mert tudtam, hogy fogalma sincs arról, hová forduljon békességért. Lehetséges boldognak lenni, amikor nehéz az élet? Békességet érezni a bizonytalanságban és békességet a cinizmusban? Lehetséges megváltozni, elhagyni a régi szokásokat és újjá lenni? Lehetséges fedhetetlenül és tisztán élni egy olyan világban, ami többé nem értékeli azokat az erényeket, amelyek Krisztus követõit megkülönböztetik? Igen. A válasz igen, mégpedig Jézus Krisztus miatt, akinek engesztelõ áldozata biztosítja azt, hogy nem kell a halandóság terheit egyedül cipelnünk. Nincs semmi, amire ennek a zavaros világnak jobban szüksége lenne, nincs semmi, ami a jólét nagyszerûbb megértésére ösztönözne, nincs semmi, ami nagyobb hatalommal rendelkezne ahhoz, hogy megerõsítse a családokat, mint Jézus Krisztus evangéliuma. Howard W. Hunter elnök mondta, hogy „amit csak Jézus a kezébe vesz, az él. Ha Jézus kezébe vesz egy házasságot, az él. Ha megengedik Neki, hogy kézbevegye a családot, az él.”3 Az Üdvözítõ mindegyikünkért meg fogja tenni azt, amit megígért - ha hiszünk Benne és elfogadjuk az Õ ajándékát. Az évek során én is, mint ti, olyan feszültségeket és csalódásokat éltem át, amelyek összezúztak volna, ha nem lettem volna képes arra, hogy Mennyei Atyánkhoz könyörögjek saját erõmnél nagyobb erõért. Õ soha nem feledkezett meg rólam vagy nem hagyott el engem, és én saját magam számára megtudtam, hogy Jézus a Krisztus, és ez az Õ egyháza. Ammonnal együtt azt mondom: „Mert ki dicsekedhet túlságosan az Úrban? Ki mondhat túl sokat hatalmáról, irgalmáról . . . ? Bizony, nem tudom elmondani még a legkisebb részét sem annak, amit érzek” (Alma 26:16). Kijelentem, hogy az idõk teljessége sáfárságának ezen alkonyán, amikor Lucifer túlórában dolgozik, hogy kockáztassa hazafelé vezetõ utunkat és elválasszon minket az Üdvözítõ engesztelõ hatalmától, akkor a válasz bármelyikünk számára Jézus Krisztus. Újra kötelezzük el magunkat amellett, hogy keressük ezt a Jézust, akirõl a próféták bizonyságot tettek! Kössük magunkat Hozzá, szabadon folyamodjunk az Õ engesztelõ áldozatának hatalmához, és Isten fiaiként és leányaiként emelkedjünk fel és rázzuk fel a világot! Azoknak, akik „õt Istenüknek elfogadják” (1 Ne. 17:40), az Úr egy pompás ígéretet tett: „elõttetek fogok járni. Ott leszek a jobbotokon és a balotokon és Szellemem szívetekben lesz. Angyalaim pedig körülvesznek benneteket, és erõt adnak nektek” (T&Sz 84:88). Jézus Krisztus a mi Egyedüli Esélyünk. Õ meg fogja mutatni nekünk az utat, mert Õ az út, s errõl én bizonyságomat teszem, Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. Teachings of Gordon B. Hinckley, (1997), 186. o. 2. Relief Society Minutebook, 1842. június 9. 3. Conference Report, 1979. október, 93. o.