Elder Henry B. Eyring
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Még egy gyermeket is taníthatunk úgy, hogy megértse Jézus Krisztus tantételét. Ezért aztán Isten segítségével lehetséges, hogy egyszerûen tanítsuk a megmentõ tantételt.
Már a világ megteremtése elõtt háború folyt a világosság és a sötétség, a jó és a rossz között. A csata még mindig dühöng, és úgy tûnik, a háborús veszteség növekszik. Mindannyiunknak vannak családtagjai, akiket szeretünk, és akik annak a pusztítónak az erõivel küzdenek, aki Isten minden gyermekét szerencsétlenné akar tenni. Sokunknak voltak álmatlan éjszakái. A jó érdekében megpróbáltuk minden lehetséges erõnket összeszedni, hogy leküzdjük azokat az erõket, amelyek olyan emberek körül kavarognak, akik veszélyben forognak. Szerettük õket. A tõlünk telhetõ legjobb példát mutattuk. Imában könyörögtünk értük. Régen egy bölcs próféta tanácsot adott egy másik erõvel kapcsolatban, amit idõnként alábecsülünk, s ennélfogva túl keveset használunk.
Alma egy olyan nép vezetõje volt, amelynek vérengzõ ellenségek pusztításával kellett szembenéznie. A veszély árnyékában nem tudott mindent megtenni, ezért aztán választania kellett. Építhetett volna erõdítményeket, készíthetett volna fegyverzetet vagy kiképezhette volna a seregeket. De tudta, hogy csak úgy remélhet gyõzelmet, ha elnyeri Isten segítségét, s ehhez a népnek bûnbánatot kell tartania. Így aztán úgy döntött, hogy megpróbál egy dolgot:
„Miután az igehirdetés hasznos eszköznek bizonyult a nép jó útra való térítésére - és nagyobb hatással volt gondolkodásukra, mint a kard, vagy bármi, ami velük történt - azért Alma jónak látta, hogy Isten igéjével próbáljanak rájuk hatni” (Alma 31:55).
Isten igéje az a tantétel, amit Jézus Krisztus és az Õ prófétái tanítottak. Alma tudta, hogy a tanítás szavainak nagy ereje van. Megnyithatják az emberek elméjét, hogy olyan lelki dolgokat láthassanak, amelyeket természetes szemeinkkel nem veszünk észre. Megnyithatják a szívet Isten szeretetének érzései és az igazság iránti szeretet elõtt. A Tanok és szövetségek 18. részében az Üdvözítõ mindkét erõforrásból merített, hogy felnyissa szemünket és megnyissa szívünket, amikor azoknak tanította tantételét, akik misszionáriusként akarják szolgálni Õt. Miközben figyelsz, gondolj családodban arra a fiatalemberre, aki most habozik, hogy felkészüljön-e egy misszióra! Íme, hogyan tanította a Mester az Õ két szolgáját, és hogyan taníthatod esetleg te az Õ tantételét annak a fiatalembernek, akit szeretsz:
„Most pedig Oliver Cowdery valamint David Whitmer, parancsként szólok, mert íme, minden embernek mindenütt parancsolom, hogy bánja meg bûneit. És úgy szólok hozzátok, mint apostolomhoz, Pálhoz, mert nektek is ugyanaz az elhívásotok, amire õ volt hivatva.
Emlékezzetek arra, hogy a lelkek értéke nagy Isten szemében” (T&Sz 18:9-10).
Azzal kezdte, hogy elmondta nekik, mennyire megbízik bennük. Aztán szívüket maga felé fordítja azzal, hogy elmondja, hogy Atyja és Õ mennyire szeretnek minden lelket. Ezt követõen rátér tantételének alapjára. Leírja, mekkora szeretetet idéztünk elõ benne:
„Mert íme, az Úr, a ti Megváltótok elszenvedte a testi halált, azért szenvedte el minden ember fájdalmát, hogy minden ember megbánhassa bûneit és õhozzá juthasson.
És feltámadt a halálból azért, hogy a bûnbánat árán minden embert magához vezethessen.
És milyen nagy az õ öröme a bûnbánó lélekben!” (T&Sz 18:11-13).
Miután átadta tanát az Õ küldetésérõl, hogy megnyissa szívüket, a következõ parancsot adja nekik: „Ti tehát arra vagytok hivatva, hogy ennek a népnek bûnbánatot hirdessetek” (T&Sz 18:14).
Végül, felnyitja szemüket, hogy a fátyolon túl is láthassanak. Elviszi õket és minket egy jövendõbeli létezésbe, amit az üdvözülés nagyszerû tervében mutatott be, ahol majd mi is élhetünk. Csodálatos kapcsolatokról beszél nekünk, ami felér mindenünkkel, amink csak van:
„És ha egész életeteken át bûnbánatot hirdettek ennek a népnek, és ha csak egy lelket vezettek hozzám, milyen nagy lesz örömötök vele az én Atyám országában!
És ha nagy örömötök lesz már egyetlen lélekben is, akit Atyám országába hozzám vezettek, milyen nagy lesz örömötök akkor, ha sok lelket vezettek hozzám!” (T&Sz 18:15-16).
Ebben a néhány részben azt a tantételt tanítja nekünk, hogy nyissuk meg szívünket az Õ szeretete elõtt. És azt a tantételt is tanítja nekünk, hogy nyissuk ki szemünket, hogy lássuk a lelki valóságokat, amelyek láthatatlanok minden olyan lélek számára, amelyeket nem itat át az Igazság Szelleme.
Az, hogy szükséges kinyitni a szemünket és a szívünket, megmondja nekünk, hogyan kell tantételt tanítani. A tantétel akkor nyeri el erejét, ha a Szentlélek megerõsíti, hogy igaz. Amennyire csak tudjuk, felkészítjük azokat, akiket tanítunk, hogy részük legyen a halk és szelíd hang csendes suttogásaiban. Ehhez szükség van valamennyi hitre Jézus Krisztusban. Szükség van legalább valamennyi alázatra, valamennyi hajlandóságra, hogy alávessük magunkat az Üdvözítõ akaratának. Az az illetõ, akit tanítasz, talán mindezekbõl csak kevéssel rendelkezik, de te biztathatod, hogy vágyakozzon hinni. Sõt mi több, bizalmat nyerhetsz a tantétel más erõibõl. Az igazság elõ tudja készíteni a saját útját. A tantétel szavainak egyszerû hallása is elültetheti a hit magját a szívben. És a Jézus Krisztusban való hit akár egy apró magja is meghívja a Szellemet.
Saját felkészülésünket több dolog befolyásolja. Gyönyörködünk Istennek a szentírásokban található igé-jében, és tanulmányozzuk az élõ próféták szavait. Böjtölünk és imádkozunk, hogy meghívjuk a Szellemet magunk és azon ember számára, akit tanítani akarunk.
Mivel szükségünk van a Szentlélekre, óvatosnak és körültekintõnek kell lennünk, hogy ne menjünk túl az igaz tanok tanításán. A Szentlélek az Igazság Szelleme. Megerõsítését akkor várhatjuk, ha elkerüljük a spekulációt illetve a személyes értelmezést. Elõfordulhat, hogy ezt nehéz megtenni. Szereted azt az illetõt, akit megpróbálsz befolyásolni. Õ talán figyelmen kívül hagyta azt a tantételt, amit tanítottak neki. Kísértést jelent, hogy valami újjal vagy valami feltûnõvel próbálkozzunk. De akkor hívjuk társunknak a Szentlelket, ha körültekintõen csak igaz tantételt tanítunk.
Az egyik legbiztosabb módja annak, hogy még csak ne is kerüljünk hamis tantétel közelébe az az, hogy elhatározzuk, egyszerûek leszünk a tanításunkban. A biztonságot egyszerûséggel, s azzal lehet elérni, hogy nem hagyunk ki semmi fontosat. Tudjuk ezt, mert az Üdvözítõ azt mondta nekünk, hogy tanítsuk a kisgyermekeknek a legfontosabb tantételt. Hallgassátok, mit parancsolt:
„Továbbá amennyiben a szülõknek gyermekeik vannak Sionban, vagy bármelyik megszervezett cövekben, és nem tanítják nekik, hogy megértsék a bûnbánat tanát, a Jézus Krisztusba, az élõ Isten Fiába vetett hitet, a keresztséget és a Szentlélek adományozását kézrátétel által, amikor nyolcévesek, akkor e bûn szálljon a szülõk fejére” (T&Sz 68:25).
Még egy gyermeket is taníthatunk úgy, hogy megértse Jézus Krisztus tantételét. Ezért aztán Isten segítségével lehetséges, hogy egyszerûen tanítsuk a megmentõ tantételt.
A legnagyobb lehetõségünk a fiatalokkal van. A legjobb a tanítást korán kezdeni, amíg a gyerekek még mindig ellenállóak halálos ellenségük kísértéseivel szemben, és jóval azelõtt, hogy nehezebben hallják meg az igazságot személyes küzdelmeik zajában.
A bölcs szülõ sosem mulaszt el egy alkalmat sem, hogy összegyûljön gyermekeivel Jézus Krisztus tantételérõl tanulni. Az ilyen pillanatok oly ritkák összehasonlítva az ellenség erõfeszítéseivel. Mert minden órában, amikor egy gyermek életébe bevezetik a tantétel hatalmát, több száz órányi üzenet és kép tagadja meg vagy veszi semmibe a megmentõ igazságokat.
Nem az kell legyen a kérdés, hogy vajon túl fáradtak vagyunk-e ahhoz, hogy felkészüljünk a tantétel tanítására vagy esetleg nem lenne-e jobb, ha úgy kerülnénk egy gyermekhez közelebb, hogy csak együtt szórakozunk, vagy hogy a gyermek nem kezd-e azon gondolkodni, hogy túl sokat prédikálunk. Ez kell, hogy a kérdés legyen: „Ilyen kevés idõ és lehetõség mellett a tantétel mely szavai fogják megerõsíteni õket a hitükre irányuló támadásokkal szemben, amelyek bizonyára jönni fognak?” Lehetséges, hogy azokra a szavakra fognak egyedül emlékezni, amelyeket ma mondasz nekik. És a ma gyorsan tovatûnik.
Az évek múlnak, a tõlünk telhetõ legjobban tanítjuk a tantételt, és mégis egyesek nem hallgatnak rá. Ez szomorú. De a családokról szóló szentírásbeli feljegyzésekben van remény. Gondoljunk csak az ifjabb Almára és Enoszra! Válságos pillanataikban atyáik szavaira emlékeztek, Jézus Krisztus tantételeinek szavaira. Ez mentette meg õket. Emlékezni fognak e szent tantételrõl szóló tanításodra.
Két kétség is támadhat lelkedben. Eltûnõdhetsz azon, vajon elég jól ismered-e a tantételt. És ha már megpróbáltad tanítani, elgondolkodhatsz azon, vajon miért nem látsz sokat annak jó hatásaiból.
Saját családomban van egy történet egy fiatal nõrõl, aki bátorságot vett ahhoz, hogy akkor tanítsa a tantételt, amikor még csak új megtért volt, kevés ismerettel. És az a tény, hogy tanításának hatása még mindig érezhetõ, türelmet ad nekem ahhoz, hogy várjak saját erõfeszítéseim gyümölcseire.
Mary Bommely a dédnagyanyám volt. Sosem találkoztam vele. Unokája hallotta tõle az õ történetét és leírta.
Mary 1830-ban született. Amikor 24 éves volt, a misszionáriusok tanították a családját Svájcban. Még otthon lakott, szõtt és ruhát adott el, hogy segítsen ellátni kis gazdaságukon élõ családját. Amikor a család hallott Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának tantételérõl, tudták, hogy az igaz. Megkeresztelkedtek. Mary fivéreit misszióba hívták el, ahova erszény és tarisznya nélkül mentek. A család többi tagja eladta javait, hogy elmenjenek Amerikába és a szentekkel együtt gyülekezzenek.
Nem volt annyi pénz, hogy mindannyian elmehessenek. Mary vállalta, hogy õ hátramarad, mert úgy érezte, a szövéssel elég pénzt tud keresni ahhoz, hogy ellása saját magát és félretegyen az útra. Módot talált arra, hogy Berlinbe, egy asszony otthonába menjen, aki fizetett neki azért, hogy anyagot szõjön a család ruháihoz. Mary egy cselédszobában lakott, s szövõszékét a lakás nappalijában állította fel.
Akkoriban törvényellenes volt Berlinben Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tantételét tanítani. De Mary nem tudta magában tartani a jó hírt. A háziasszony és barátai összegyûltek a szövõszék körül, hogy hallják, amint a svájci lány tanít. Mary tanított arról, hogy a Mennyei Atya és Jézus Krisztus megjelentek Joseph Smithnek, tanított az angyalok látogatásáról és a Mormon könyvérõl. Amikor Alma beszámolójához ért, a feltámadás tanát tanította.
Ez okozott néhány problémát a szövésében. Azokban az idõkben sok gyermek halt meg nagyon fiatalon. A szövõszék körül összegyûlt asszonyoknak halt meg már gyermekük, némelyiküknek több is. Amikor Mary azt az igazságot tanította, hogy a kisgyermekek öröklik a celesztiális birodalmat, és hogy azok az asszonyok újra velük, az Üdvözítõvel és a mi Mennyei Atyánkkal lehetnek, könnyek gördültek végig az arcokon. Mary is sírt. Azok a könnyek átáztatták az anyagot, amit Mary szõtt.
Mary tanítása még egy komoly problémát okozott. Bár Mary könyörgött az asszonyoknak, hogy ne beszéljenek arról, amit nekik mondott, õk mégis megtették. Megosztották barátaikkal az örömteli tanítást. Aztán egy éjszaka kopogtattak az ajtón. A rendõrség volt. Maryt elvitték, hogy börtönbe zárják. Mary az úton megkérdezte a rendõrtõl annak a bírónak a nevét, aki elõtt másnap reggel meg kellett jelennie. Megkérdezte, van-e a bírónak családja. Megkérdezte, hogy a bíró jó apa és jó férj-e. A rendõr elmosolyodott, amikor a bírót világi emberként jellemezte.
A börtönben Mary ceruzát és papírt kért. Írt egy levelet a bírónak. Írt Jézus Krisztus feltámadásáról, ahogy az a Mormon könyvében le van írva, írt a szellemvilágról, és arról, hogy a bírónak milyen sokáig kell majd gondolkodnia életén, mielõtt az utolsó ítélet elé kerül. Leírta, hogy õ tudja, sok olyat kéne megbánnia, ami összetörné a családja szívét és ami nagy szomorúságot okozna nekik. Egész éjjel írt. Reggel megkérte a rendõrt, vigye el a levelet a bírónak. Az meg is tette.
Késõbb a bíró behívatta a rendõrt az irodájába. A levél, amit Mary írt megcáfolhatatlan bizonyíték volt arra, hogy az evangéliumot tanította, és így megszegte a törvényt. Mindazonáltal, a rendõr hamarosan visszatért Mary cellájához. A rendõr elmondta a lánynak, hogy minden vádat elejtettek és szabadon elmehet azon dolgoknak köszönhetõen, amiket a levelében állított. Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának tantételérõl szóló tanítása eléggé kinyitotta a szemeket és szíveket ahhoz, hogy õt bebörtönözzék. A bûnbánat tanának a hirdetése rávette a bírót, hogy kiengedje õt a börtönbõl (lásd Therese Snow Hill: Life and Times of Henry Eyring and Mary Bommeli [1997], 15-22).
Mary Bommeli tanítása a szövõszék körül összegyûlõ asszonyokon és a bírón kívül többeket is megérintett. Apám, aki az õ unokája volt, ahogy halálához közeledett, éjszakákon át beszélgetett velem. Beszélt az örömteli találkozásokról, amelyekre hamarosan sor kerül a szellemvilágban. Szinte láttam a ragyogó napfényt és a mosolyokat a paradicsomnak azon a helyén, amint oly bizonyossággal beszélt errõl.
Egy alkalommal megkérdeztem tõle, van-e valami olyan dolog, amit meg kellene bánnia. Elmosolyodott. Kicsit kuncogott, amikor ezt mondta: „Nem, Hal, ahogy haladtam elõre, folyamatosan bûnbánatot tartottam.” A paradicsom tana, amit Mary Bommeli tanított azoknak az asszonyoknak, valóság volt az õ unokája számára is. És még az a tantétel is, amit Mary a bírónak tanított, jó hatással volt apám életére. Nem ez jelenti majd Mary Bommeli tanításának a végét. Az õ szavairól szóló feljegyzés igaz tantételt fog küldeni családja még meg nem született nemzedékeinek. S mert hitte, hogy még egy új megtért is eléggé ismeri a tantételt ahhoz, hogy tanítsa azt, leszármazottainak lelke és szíve meg fog nyílni, és megerõsödnek majd a csatában.
A ti utódaitok is tanítanak majd tantételeket egymásnak azért, mert te tanítottad. A tanítás többet tehet annál, mint hogy megnyitja az elmét a lelki dolgok elõtt, s a szíveket Isten szeretete elõtt. Amikor az a tantétel örömöt és békét hoz, akkor ahhoz is megvan a hatalma, hogy ajkakat nyisson meg. Azokhoz a berlini asszonyokhoz hasonlóan a ti utódaitok sem lesznek képesek arra, hogy magukban tartsák a jó hírt.
Hálás vagyok azért, hogy olyan idõben élünk, amikor nekünk és családjainknak birtokában van a visszaállított evangélium. Hálás vagyok az Üdvözítõ irántunk való szeretetének küldetéséért, és az életnek azon szavaiért, amelyeket Õ adott nekünk. Azért imádkozom, hogy megosszuk ezeket a szavakat azokkal, akiket szeretünk. Bizonyságomat teszem arról, hogy Isten, a mi Atyánk él és szereti valamennyi gyermekét. Jézus Krisztus az Õ Egyszülött Fia a testben, és Õ a mi Üdvözítõnk. Õ feltámadott. Jézus Krisztus evangéliumának törvényeivel és szertartásaival szemben tanúsított engedelmesség által tisztára moshatjuk magunkat. A papság kulcsai vissza lettek állítva. Gordon B. Hinckley elnök viseli azokat a kulcsokat. Tudom, hogy ez igaz. Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
