Mohóság, önzés és túlzott kényeztetés Elder Joe J. Christensen a Hetvenek Elnökségébõl Biztos vagyok abban, szó szerint elõ leszünk hívva, hogy elszámoljunk Isten elõtt azzal kapcsolatban, miképp használtuk [anyagi erõforrásainkat], hogy megáldjunk életeket, és építsük a királyságot. Azt mondják, az evangélium megvígasztalja a megkínzottakat és megkínozza a kényelmeseket. Ma az a célom, hogy a kényelmesekhez szóljak: azaz a gazdagokhoz, s ugyanakkor a szegényekhez, és mindannyiunkhoz a két szélsõség között. Az Úr mondta: „Jaj nektek, gazdagok, . . . mert gazdagságotok megmételyezi lelketeket.” És azt is mondta: „Jaj nektek, szegények, akiknek nem megtört a szívük, . . . [és] akiknek szeme mohósággal van tele.”1 Bizonyára sokan hallották közületek ezt a valaki által megírt imádságos levelet: „Drága Isten! Eddig a nap folyamán minden rendben ment. Nem pletykáltam, nem vesztettem el a türelmem, nem voltam mohó, ingerlékeny, undok, önzõ vagy túlságosan engedékeny. De pár percen belül, Uram, felkelek az ágyból, és attól kezdve valószínûleg sokkal több segítségre lesz szükségem.” Amikor erõt vesz rajtunk a mohóság, önzés és a túlzott engedékenység, mindannyiunknak sokkal nagyobb segítségre van szükségünk. Brigham Young elnök a maga õszinte módján így fejezte ki ezt: „Leginkább attól féltem ezt a népet, . . . hogy meggazdagszik ezen a vidéken, elfelejti Istent, az Õ népét, önelégültté válik, és kilöki magát az egyházból . . . Attól félek a legjobban, . . . hogy nem tud bánni a gazdagsággal.”2 Jólétünk néhány valódi kihívást hoz, mert sokan meggazdagodnak, többen önelégültté válunk, s a mohóság, önzés és túlzott engedékenység következtében elveszíthetjük a Lelket, és szó szerint kilökjük magunkat az egyházból. Pénzen és anyagi dolgokon jár majdnem mindenkinek az esze. Ahogy Morris Chalfant írta: „A huszadik század fõ [kérdése]: ‚Hogyan szerezhetnék vagyont?’ Nincs más kérdés, mi több helyet foglalna el az emberek . . . eszében és . . . szívében, mint ez . . . Ez minden emberre igaz, társadalmi helyzetüktõl vagy foglalkozásuktól függetlenül.”3 A pénz magában és önmaga nem gonosz, de ahogy Pál tanította Timótheust, „minden rossznak gyökere a pénz szerelme.”4 Vannak gazdag emberek, akik nagyon jól kezelik gazdagságukat felhasználva anyagi javaikat mások megáldására és a királyság építésére. Sokaknak azonban a gazdagság komoly nehézségeket okoz. Itt van mindannyiunk számára négy megfontolandó javaslat, amint a bennünket fenyegetõ anyagelvûséggel foglalkozunk: Elsõként, nem szabad összetévesztenünk az igényeket a szükségletekkel. Édesanyám egy fontos leckét tanított nekem erre vonatkozólag. Édesapámnak évekig az volt a szokása, hogy autónkat minden évben lecserélte egy újra. Majd röviddel a II. világháború végét követõen, mikor a gabonaárak a magasba szöktek, egy nap meglepõdtünk, amikor apa egy drágább autón hajtott haza. Egy reggel anyám megkérdezte: „Mennyivel került többe az új autó, mint a másik?” Amikor apa elárulta neki, anyám azt mondta: „Nos, a másik autó még mindig el tudott vinni oda, ahová mennem kell. Úgy gondolom, olyasvalakinek kell adnunk a különbözetet, akinek nagyobb szüksége van rá, mint nekünk.” Úgy is lett. A következõ évben apa visszatért a kevésbé drága autókhoz, és folytatták nagylelkû szokásukat. Ha nem vagyunk óvatosak, akkor igényeink könnyen szükségleteinkké válnak. Emlékezzetek erre a sorra: „Ugyan, ugyan, kicsiny luxus, ne sírjál! Nemsokára szükség lesz belõled!” Másodjára, el kell kerülnünk, hogy elkényeztessük gyermekeinket azáltal, hogy túl sokat adunk nekik. Manapság sok gyermek nõ fel eltorzult értékekkel, mert szülõkként elkényeztetjük õket. Akár jól megy dolgunk, akár mint legtöbbünk, szerényebb anyagi javakkal bírunk, szülõkként gyakran megpróbálunk megadni a gyerekeknek mindent, amit akarnak, így megfosztjuk õket az elõrelátás áldásától - vágyakozni valamire, amijük nincs. Az egyik legfontosabb dolog, amit megtaníthatunk gyermekeinknek, hogy tagadjanak meg maguktól dolgokat. Az azonnali kielégítés általában gyenge emberré tesz. Hány valóban nagyszerû egyént ismersz, akinek sohasem kellett küzdenie? Elder Maxwell emelte fel hangját e mellett, amikor azt mondta: „Akad jónéhány amúgy csodálatos ifjú és fiatal férfi, aki még sohasem feszítette meg erejét. Majdnem szabad utat szerezve. Plusz juttatást kapnak, beleértve az autót üzemanyaggal és biztosítással - mindezért a szülõk fizetnek meg, akik néha hiába várnak néhány elõzékeny és megbecsülõ szót. Amit tehát természetesnek vesznek, . . . növeli önzésük és jogosnak vélt elvárásaikat.5 Egy bölcs fiatal anya mondta: „Úgy határoztam, nem adom meg gyermekeinknek mindazt, amit módomban áll nekik megadni. Visszatartom az õ kedvükért.” Fred Gosman szavaival: „Azok a gyermekek, akik mindig megkapják, amit akarnak, amíg csak élnek, követelni is fogják.”6 És valahol ott van a sorok között, fontos a gyermekeink jellemének fejlõdése szempontjából, hogy megtanulják, a föld még mindig a nap körül kering, s nem körülöttük.7 Inkább meg kellene tanítanunk gyermekeinket, hogy feltegyék maguknak a kérdést: Hogyan lehet a föld jobb hely, mivel õk is itt vannak? A tarka szórakozások világában élünk tele gyors cselekménnyel, egy világban, melyben sok gyermek úgy nõ fel, hogy azt gondolja, ha valami nem mulatságos, akkor unalmas és nincs értelme. Még a családi tevékenységekben is rá kell találnunk a játék és a munka közötti egyensúlyra. Gyermekkorom legemlékezetesebb élményei a családi tevékenységek köré csoportosulnak: megtanultam tetõt zsindelyezni, kerítést építeni, vagy a kertben dolgozni. Gyermekeink közül sokak szinte csak játszanak, és keveset dolgoznak, ahelyett, hogy inkább csak dolgoznának, s egyáltalán nem játszanának. A túlzott engedékenység következményeként sok gyermek úgy hagyja el otthonát, hogy nincs felkészülve a valódi világgal való találkozásra. Hinckley elnök mondta: „Természetesen keresnünk kell a megélhetéshez. Az Úr mondta Ádámnak, hogy orcája verítékével kell megennie kenyerét élete minden napjában. Fontos képeznünk magunkat, hogy önellátóak legyünk, s különösen fontos, hogy minden fiatal férfi a házasság küszöbén készen álljon, és képes legyen magára venni párja, és az otthonba érkezõ gyermekek ellátásának kötelezettségeit.”8 Túl sokan kötnek házasságot olyanok, akik sohasem tanultak fõzni, varrni, vagy sose fejlesztettek ki magukban más, az élet fenntartásához szükséges jártasságot. Ezeknek a szükséges jártasságoknak a hiánya együtt a pénzkezelés megértésének hiányával hinti el sok kudarc magját gyermekeink házasságában. Félek, hogy sok esetben olyan gyermekeket nevelünk, akik rabjai a drága hóbortoknak és divatnak. Emlékezzetek a szentírásra: „Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.”9 Hogyan határozhatjuk meg, hol vannak a kincseink? Hogy így tegyünk, fel kell mérnünk mennyi idõt, pénzt, törõdést szánunk valamire. Talán az lenne a legjobb, ha felbecsülnénk, milyen erõsen koncentrálunk a vásárlásra és költekezésre? Ez nem azt jelenti, hogy a mi gyermekeink ne viseljenek néhány divatos, ám megfelelõ ruhát, mert ez nagyon fontos lehet számukra. De nincs szükségük belõle egy szekrényrevalóra. Az egyház tagjaiként kötelességünk vonzónak, ápoltnak és szerénynek mutatkoznunk. Ez elérhetõ jó tervezéssel anélkül, hogy sokat költekeznénk ruházkodásunkra. A próféták a Mormon könyvében több mint tíz alkalommal figyelmeztetnek bennünket öltözködésünk természetével kapcsolatban a büszkeség problémájára. Íme egy példa közülük: „És történt, hogy . . . a hívek kezdtek gõgösek lenni, mert rendkívül meggazdagodtak. Szorgalmukkal szép selymeket, finom szövésû vásznakat . . . szereztek, és ezekre szemük gõgjében felfuvalkodtak, és drága ruhákat kezdtek viselni.”10 Jól boldogulunk, ha az anyagi dolgok mindezen területein mi és gyermekeink követjük pionír õseink gyakran idézett jelmondatát: „Használd fel, hordd el, javítsd meg, vagy légy meg nélküle!” Harmadjára, ahogy gyakran halljuk, éljünk szerényen és kerüljük az adósságot, mint a pestist. Hinckley elnök nemrég emlékeztetett bennünket Heber J. Grant elnök kijelentésére: „Ha van olyan dolog, ami békét és megelégedést hoz az emberi szívbe és a családba, akkor az az, hogy anyagi eszközeink keretein belül élünk, és ha van valami, ami egyhangú, elkedvetlenítõ és csüggesztõ, akkor az az, hogy olyan adósságaink és kötelezettségeink vannak, amiket nem tudunk rendezni.”11 Samuel Johnson mondta: „Ne szokj hozzá ahhoz, hogy az adósságot kellemetlenségnek tekinted, rá fogsz jönni, az egy csapás.” Valójában mekkora ház kell ahhoz, hogy kényelmesen elszállásoljuk családunkat? Nem veszélyeztethetjük magunkat sem szellemileg, sem anyagilag azzal, hogy hivalkodó otthonokra teszünk szert, tápláljuk hiúságunkat és messze túlszárnyaljuk szükségleteinket. Ha önmagunkra kell támaszkodnunk, és olyan helyzetbe szeretnénk kerülni, hogy tudjunk belõle adni másoknak, nyilvánvalóan szert kell tennünk bizonyos anyagi erõforrásra. Ha anyagi eszközeink keretein belül élünk, és elkerüljük az adósságot, akkor anyagi javakat halmozhatunk fel. Vannak olyan átlagos jövedelemmel rendelkezõ emberek, akik egy egész életen át javakat halmoznak fel, és vannak, akik nagy fizetést kapnak, s mégsem tesznek így. Mi a különbség? Egyszerûen kevesebbet költenek, mint amennyit kapnak, egyfolytában spórolnak, és kihasználják a kamatos kamat erejét. Pénzügyi tanácsadók rámutattak arra, hogy „A legtöbb embernek téves felfogása van a gazdagságról . . . A gazdagság nem azonos a jövedelemmel. Ha minden évben jól keresel, de elköltöd az egészet, nem leszel gazdagabb. Csak nagylábon élsz. Az a vagyon, amit felhalmozol, s nem pedig, amit elköltesz.”12 Végül, nagylelkûen adjunk, és osztozzunk másokkal. Minél inkább azok támogatása felé fordítjuk szívünket és elménket, akik nálunk kevésbé szerencsések, annál inkább elutasítjuk a mohóságból, önzésbõl és túlzott kényeztetésbõl eredõ, szellemileg pusztító következményeket. Anyagi erõforrásunk gondnokai vagyunk, nem pedig birtokosai. Biztos vagyok abban, szó szerint elõ leszünk hívva, hogy elszámoljunk Isten elõtt azzal kapcsolatban, miképp használtuk ezeket, hogy megáldjunk életeket, és építsük a királyságot. Jákób próféta ellát minket néhány kitûnõ tanáccsal arról, hogyan szerezhetünk gazdagságot, és mire kell használnunk: „Keressétek elõször az Isten országát, és csak azután törekedjetek a gazdagságra. Majd ha elnyeritek a Krisztusban való reménységet, csak azután menjetek a gazdagság után, ha mindenképpen azt akarjátok. De azt is azzal a szándékkal keressétek, hogy jóra használjátok. Hogy felruházzátok a ruhátlanokat, tápláljátok az éhezõket, kiszabadítsátok a foglyokat, a betegeknek és szenvedõknek pedig nyújtsatok enyhülést.”13 Amellett, hogy becsületesen fi-zetjük a tizedet, nagylelkûnek kell lennünk a szegények támogatásában. Mennyit kell adnunk? Nagyra tartom C. S. Lewis gondolatát e tárgyban. Azt mondta: „Attól tartok, az egyetlen megbízható szabály az, hogy adjnuk többet annál, mint amennyit nélkülözni tudunk . . . Ha jótettünk nem hoz nélkülözést, nem akadályoz bennünket egyáltalán, akkor túl kevés. Kell olyan dolgoknak lenniük, miket szeretnénk csinálni, de nem tudunk, mert jótékonyságunk kirekeszti azokat.”14 Sok érdemes egyén és ügy van, amire adakozhatunk. Nagylelkûen kell adnunk böjti felajánlást és az egyház humanitárius alapjába. Ha arra vágyunk, hogy családunk szilárd talajon álló és értelmes életet éljen, akkor kell, hogy legyen bátorságunk õszintén megvizsgálni, hol vannak kincseink, s elkerülni a mohóság, önzés és túlzott kényeztetés eredményezte csapdákat. Emlékezzünk mindannyian arra, hogy: Elsõként: Ne tévesszük össze az igényt a szükséglettel! Másodjára: Kerüljük el gyermekeink elkényeztetését! Harmadjára: Éljünk szerényen, és kerüljük az adósságot! Végül: Legyünk nagylelkûek, mikor másoknak adunk! Hitünk valóban az adakozásra épül. Ennek a húsvétnak az idõszakában ismét megemlékezünk arról, hogy „ . . . úgy szerette Isten [Mennyei Atyánk] e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta,”15 aki eljött a földre, s bírhatott volna bármilyen anyagi dolgot, de inkább választotta, hogy egy egyszerû élet példáját adja mindannyiunknak, mely mentes a mohóság, önzés, vagy túlzott kényeztetés árnyától. Törekedjünk állandóan arra, hogy mindinkább úgy éljünk, mint Õ, aki a szilárd talajon álló és értelmes élet alapvetõ példája. Bizonyságot teszek arról, hogy Jézus a Krisztus, ez az Õ egyháza, amit élõ próféták vezetnek, és sírja szó szerint üres volt a harmadik napon. Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK 1. T&Sz 56:16-17. 2. Bryan S. Hinckley: The Faith of Our Pioneer Fathers (1956.), idézet, 13.o. 3. Morris Chalfant: „The Sin of the Church”, Westleyan Methodist; John H. Vandenberg, Conference Report, 1965. okt., idézet, 131.o.; vagy Improvement Era, 1965. dec., 1154.o.) 4. Lásd 1 Tim. 6:10. 5. BYU áhítat, 1999. jan., 12. 6. Spoild Rotten: American Children and How to Change Them, (1992.), 32.o. 7. Gosman: Spoiled Rotten, 11.o., és a belsõ borító. 8. „Thou Shalt Not Covet”, Ensign, 1990. márc., 2.o. 9. Mt. 6:21. 10. Alma 4:6. 11. Relief Society Magazine, 1932. május, 302.o. 12. Thomas J. Stanley és William D. Danko: The Millionaire Next Door (1996.), 1.o. 13. Jákób 2:18-19. 14. Mere Christianity (1952.), 67.o. 15. János 3:16.