Legyetek üdvözölve itthon! Keith B. McMullin püspök második tanácsos az Elnöklõ Püspökségben Higgyetek Krisztusban, bízzatok benne, gyertek hozzá, kövessétek . . . Az út lépésrõl lépésre kitárul elõttetek, amíg fáradt utazóként . . . vissza nem tértek oda, ahova tartoztok. Kedves testvéreim, amint ez az általános konferencia a vége felé közeledik, gondolataim azok felé fordulnak, akik magányosak, félnek és kicsúszott lábuk alól a talaj. Ha „árnyékban éltek”, vagy valakirõl, akit ismertek tudjátok ezt (Gordon B. Hinckley elnök: Conference Report, 1997. április, 68), kérlek figyeljetek! A halandó élet egy hazafelé tartó utazóhoz hasonlítható. Az út hosszúnak tûnik, a percek lassan telnek, a nap eseményei megnyúltak és fárasztóak. Végül azonban ismerõs színhelyek tûnnek fel. Lehetnek hegyek vagy völgyek, vidéki tájak vagy toronymagas épületek, nyüzsgõ fõútvonal vagy csendes környékbeli utca. Bármi is a helyszín, az ismerõs hely meggyorsítja az utazó lépteit, felpezsdíti kimerült lelkét, és visszaadja a várakozás és béke édes érzését. Végre újra otthon van. Mozgékony, pezsgõ világunkban a hazafelé vezetõ út eme élménye naponta megismétlõdik emberek millióinak életében. Ha közelebbrõl szemügyre vesszük, sokat tanulhatunk a halandóságról egy ilyen gyakori esetbõl. Egy dolog biztos - óriási hibát követünk el, ha könnyelmûen közelítjük meg ezt a halandó utazást, vagy rálépünk bármely útbaesõ ösvényre anélkül, hogy meggondolnánk, hová vezet. Ahogy az egyik szeretett apostol megjegyezte: „Valójában minden hiba közül, amit a halandók elkövethetnek, Isten üdvözülés terve az, amelynek vonatkozásában nem szerencsés tévedni. Egy hiba sem lehet nagyobb vagy maradandóbb ennél következményének szempontjából!” (Neal A. Maxwell: „The Great Plan of the Eternal God,” Ensign, 1984. május, 22). A sikeres utazó megérti ezt a négy dologot, s ezeknek megfelelõen jár el: ezek pedig az élet örökkévalósága, a bûn természete, a bûnbánat szépsége és az engesztelõ áldozat hatalma. Az élet több puszta biológiánál. Mielõtt erre a földre jöttünk, Isten jelenlétében éltünk. Az õ mennyországa volt otthonunk. Mindannyian az õ lelki ivadékai vagyunk, és Õ a mi Mennyei Atyánk (lásd Ábr. 3:23-25; Jób 38:4-7; Jer. 1:5). Jézus Krisztus evangéliumának visszaállítása következtében tudjuk, hogy a születés Isten által meghatározott, nélkülözhetetlen lépés örökkévaló utazásunkban. Az Úr prófétájának, Gordon B. Hinckley elnöknek a szavaival: „A tény az, hogy az élet örök. Ez a nagy, szembetûnõ igazság. Egy isteni terv következtében jöttünk a földre egy bizonyos célból, és amikor befejezzük ezt az életet, folytani fogjuk valahol, ahol jobb lesz, ha arra érdemesen élünk” (papsági vezetõségi gyûlés, Charlotte, Észak- Karolina területi konferencia, 1996. febr. 24., 5; a kiemelések az erdeti szövegben nem szerepelnek). A bûn természete azonban megnehezíti ezt a halandó utazást. Pál apostol írta: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idõk állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretõk, pénzsóvárgók, kérkedõk, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelõi, Árulók, vakmerõk, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretõi; Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld” (2 Tim. 3:1-5; a kiemelések az eredeti szövegben nem szerepelnek). Gyarlóságaink és sebezhetõségünk miatt a bûn minden utazó útjának részévé válik. Ez következménye annak, hogy a törvény, ellenkezés és szabad akarat olvasztótégelyében vagyunk (lásd Alma 42:17-24; 12:31-34; 2 Ne. 2:11, 15-16, 25-27). „A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bûne az annak” (Jakab 4:17). Továbbá, nem számít milyen jó szándékúak vagy körültekintõek vagyunk, az utazás azzal jár, hogy kísértést szenvedünk el. Még az Üdvözítõ sem kerülhette el, és azok a kísértések, melyeket Õ szenvedett el szolgálata kezdetén, jellegzetesen azok, amelyek bennünket is gyötörnek. Ezekrõl a kísértésekrõl szólva - hogy változtassa a köveket kenyérré, vesse alá magát a templom tetejérõl, és adja el lelkét a világ kincseiért (lásd Mt. 4:2-10) - David O. McKay elnök ezt mondta: „Rangsoroljátok õket, és rá fogtok jönni, hogy a három között megtaláljátok majdnem az összes kísértést, ami tisztátalanná tesz bennünket, . . . úgymint (1) a vágy kísértése; (2) behódolás azok büszkeségének, divatjának és hiúságának, akik elidegenedtek Isten dolgaitól; vagy (3) a világ gazdagsága és az emberek feletti hatalom utáni vágy kielégítése” (Conference Report, 1911. ápr., 59). Mikor kísértések gyötörnek minket, lelkiismeretfurdalást érzünk. Az érzékeny lelkiismeret az egészséges lélek bizonyítéka. A fájdalom vagy a bûntudat, amit érzünk, a lélek reakciója a kísértésre, a tökéletlenségre vagy a bûnre. A lelkiismeret minden utazó útitársa (lásd Moró. 7:16-19); ez meglehetõsen kényelmetlenné teheti az utazást, mert „mindannyian vétkeztek” és az Úr a legcsekélyebb elnézéssel sem tekinthet a bûnre (Róma. 3:23; lásd T&Sz 1:31). Köszönet illeti Istent ezért a nagyszerû ajándékért, mert ez bûnbánathoz, és a lelkiismeret nyugalmához vezet minket (lásd Mózi. 4:1-3). A Mennyei Atya ismerte a síri veszedelmeket, melyekkel szembenézünk életünk útja során, de határozottan arra vágyik, hogy minden egyes gyermeke hazatérjen. Ezért idõt ad nekünk - idõt, hogy kijavítsuk hibáinkat, hogy legyõzzük bûneinket, hogy felkészüljünk az újbóli együttlétre. „Kapott azonban az ember egy bizonyos idõt, hogy azalatt bûneit megbánhassa, és így ez az élet a megpróbáltatás ideje lett. Igen, idõt kapott arra, hogy felkészülhessen az Istennel való találkozásra” (Alma 12:24). De a Mennyei Atya azt is tudta, ha minden csepp energiát latba vetnénk is, akkor sem térhetnénk haza isteni segítség nélkül. Ezért megígérte: „Üdvözítõt adunk nektek!”(lásd 1 Ne. 10:4; 13:40; Mózes 1:6; 2 Ne. 25:23). Ennek az ígéretnek a beteljesüléseként az idõk közepén eljött testi mivoltában Jézus Krisztus, Isten, az Örökkévaló Atya egyszülött Fia. A halandóság útjain és ösvényein járt, hogy „saját testén érezhesse fájdalmait,[s] így jobban tudja segíteni népét gyengeségeiben” (Alma 7:12; lásd még 11. vers; Éter 12:27; T&Sz 20:22; 62:1). Semmilyen csapás, szorongás vagy szenvedés sem hasonlítható az övéhez. Bár bûn nélkül való volt, megismerte a mi fájdalmainkat, hogy tudja, mi módon segítsen nekünk (lásd Ézs. 53:3-6). Krisztus áthidalta a szakadékot halandóság és halhatatlanság között. A sír nem tartja tovább foglyait; az irgalom kielégítheti az igazságot; a csodálatos engesztelõ áldozat, végte- len és örökkévaló érvényû (lásd Alma 34:8-10; 14-16). Krisztus a feltámadott Úr, Megváltónk és Üdvözítõnk. Ezért ne várjatok tovább (lásd Alma 13:2734:33-35)! Higgyetek Krisztusban, bízzatok benne, gyertek hozzá, kövessétek (lásd 3. Ne. 27:13-16; Moró. 10:32-33)! Készítsetek gondolatban egy listát azokról a dolgokról, amelyekrõl tudjátok, nem szabadna csinálnotok! Hagyjatok fel ma legalább egy ilyen dologgal, és ehelyett tegyétek azt, amit tennetek kellene! Imádkozzatok a Mennyei Atyához megbocsátásért és erõért, hogy be tudjátok fejezni ezt az utazást! Amikor legyõztök egy akadályt, és egy másik elé értek, megígérem nektek, hogy az út lépésrõl lépésre kitárul elõttetek, amíg fáradt utazóként vissza nem tértek oda, ahova tartoztok. Tamás (ez nem a valódi neve) olyan ember volt, aki eltévedt. Egy különleges esti beszélgetésen ismertük meg, melyen olyan egyháztagok vettek részt, akikkel általában nem találkozunk vasárnap. Akkor 35 éves volt, s közel 20 éve nem volt aktív az egyházban. Elõzõ nap kérte meg Tamás édesapja, hogy vegyen részt az esti beszélgetésen. Õ azt mondta: „Gondolkodni fogok rajta.” Most idézek abból a levélbõl, amit édesapja írt: „Harminc perccel az esti beszélgetés elõtt [Tamás] felhívott, és megkért, vigyem el. Nem tudom elmondani azt az érzést, ami magával ragadott, amikor besétáltunk a szobába, [hogy csatlakozzunk] hozzád és még körülbelül 40 másik emberhez. Egy különleges érzés és szellem volt ott jelen, ami megérintette [Tamás] szívét, és azzal az elhatározással ment haza, hogy újra elolvassa a Mormon könyvében azokat a részeket, amikrõl te beszéltél. Ez ahhoz vezetett, hogy elolvasta az egész könyvet, és elkezdte fizetni a tizedét. Új megvilágításban kezdte látni életét . . . Felhagyott a drogokkal és a koffeinnal. Folyamatosan olvasott, s nemcsak a Mormon könyvét, hanem a Tanok és szövetségeket is. Kezdett istentiszteletre járni és . . . szó szerint megváltozott. Tulajdonképpen tréfálkozva kérdeztük tõle: Mit tettél a fiúnkkal? Nagyszerû áldás volt számunkra az, amikor a püspök interjút készített vele, . . . hogy megkapja a melkisédeki papságot. Ez valóban válasz volt azokra az imákra, amiket elmondtunk érte majdnem 20 éven át” (magánlevél, 1997. aug. 1.). Ez a beszámoló egy másik szülõ szavait juttatja eszünkbe: „Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott” (Lukács 15:24). Brigham Young elnök mondta: „Minden lélek tiszta és szent volt, amikor ide jött a celesztiális világból . . . Õ lelkünk Atyja; és ha ismernénk, megértenénk és tennénk akaratát, minden lélek készen áll visszatérni az Õ jelenlétébe. És amikor odaérnek, rájönnének arra, hogy egykor évekig ott éltek, korábban ismertek minden zugot és sarkot, palotát, sétányt és kertet; átölelnék Atyjukat, Õ átölelné õket és azt mondaná: ‘Fiam, leányom, újra itt vagytok velem’; és a gyermek azt mondaná: ,Ó Atyám, újra itt vagyok’” (Journal of Discourses, 4:268). Mindazzal az erõvel, amivel tudok, bizonyságomat teszem ezen dolgok igazáról. Gyertek elõ az árnyékból! Lépjetek teljesen az evangélium fényébe! Élvezzétek a bûnbánat édes gyümölcseit, a lelkiismeret nyugalmát és a Szentlélek vigaszát! Vigyen benneteket vissza ez az utazás oda, ahova tartoztok. Egy ismerõs dalszöveget felidézve hagyom veletek ezeket az elismerõ sorokat: „Égi Atyám, aki odafenn A dicsõséges mennyben honolsz,” Vágyom arra, hogy ismét Veled legyek, s láthassam dicsõ arcod. Akkor, tisztelettel Meghajlok kedves Üdvözítõm elõtt, Megköszönöm neki nagyszerû engesztelõ áldozatát, S megmosom lábait könnyeimmel. És hálától dagadó szívvel Látom, nem vagyok egyedül, S érezni fogom szereteted, s hallani üdvözleted- „Fiaim és leányaim, legyetek üdvözölve itthon!” (Eliza R. Snow: „Égi Atyám címû dalából átdolgozva”, Hymns. 292.) Jézus Krisztus nevében, ámen.