Hasonlóan az olthatatlan lánghoz Elder M. Russell Ballard a Tizenkét Apostol Kvórumából Egy dolog biztos: a parancsolatok nem változtak meg. . . . Ami helyes, az továbbra is helyes. A rossz pedig továbbra is rossz, bármilyen okosan igyekeznek is a tisztesség és a politikai korrektség álarca mögé rejteni. Testvéreim! Valóban inspiráló hatású volt ez a két nap és remélem, hogy az én hozzászólásom is hozzájárul ennek az általános konferenciának a szelleméhez és tanításához. Alkalmanként az a kiváltság ér, hogy a templomban szolgálhatok két érdemes fiatal házasságkötésénél és az Úr házában történõ összepecsételésüknél. Ezek mindig különleges idõszakot jelentenek a családnak és barátaiknak. Az ekkortájt átélt érzés a földi öröm és az örökkévaló boldogság édes és megnyugtató keveréke, ami azon anyák könnyáztatta szemében látható, akik teljes szívükkel imádkoztak ezért a napért. Ezt láthatjátok azoknak az apáknak a szemében is, akik hónapok óta elõször gondolnak valami másra az esküvõ összes költségének kifizetésén kívül. De leginkább mégis az erényes menyasszony és a võlegény szemében figyelheted ezt meg, akik az evan- gélium tanításaihoz hûen éltek, elkerülve a világ kísértéseit. Ez a különleges, eltitkolhatatlan érzés elérhetõ azoknak, akik tiszták, szeplõtelenek és erkölcsösek maradtak. Fiataljaink közül túl sok férfi és nõ adja meg magát a gonosz üzenetektõl és az erkölcstelen viselkedéstõl átitatott világ által kifejtett nyomásnak. Lucifer aljas háborút indít fiatalok és idõsek lelkéért egyaránt, és az elesettek száma folyamatosan nõ. A világi normák a szélfútta sivatagi homokhoz hasonlóan alakultak át. Az, ami egykor ismeretlen vagy elfogadhatatlan volt, mára közhellyé vált. Oly drámaian módosult a világ hozzáállása, hogy azokat, akik a hagyományos erkölcsi normákhoz való ragaszkodást választják, furcsának tartják, majdnem mintha magyarázkodniuk kellene abbéli vágyuk miatt, hogy meg akarják tartani Isten parancsait. De egy dolog biztos: a parancsolatok nem változtak meg. Ez ne adjon félreértésre okot senkinek! Ami helyes dolog, még mindig helyes. A rossz pedig továbbra is rossz, bármilyen okosan igyekeznek is a tisztesség és a politikai korrektség álarca mögé rejteni. Hiszünk a házasság elõtti erkölcsi tisztaságban és az örökös házastársi hûségben. Ez az igazság abszolút normája. Nem függ semmilyen közvéleménytõl, nem befolyásolja semmilyen szituáció vagy körülmény. Nincs szükség arra, hogy vitassuk ezt vagy más evangéliumi normákat. Ellenben arra nagyon nagy szükség van, hogy a szülõk, a vezetõk és a tanítók segítsenek a fiataloknak megtanulni megérteni, szeretni, értékelni és élni az evangéliumi normákat. A szülõknek és a fiataloknak együtt kell szembeszállniuk és védekezniük egy ravasz, ördögi ellenséggel szemben. Pontosan annyira elszántnak, hatásosnak és határozottnak kell lennünk az evangélium szerinti élet iránti erõfeszítéseinkben, mint amennyire elszánt õ abban, hogy tönkretegye ezt - és minket. Hatalmas az elõttünk álló kihívás. Szeretteink halhatatlan lelke van veszélyben. Hadd javasoljak négy lehetõséget arra, ahogyan otthonainkat a hit erõdjévé emelhetjük, és fõleg ahogyan segíthetünk fiataljainknak felkészülni, hogy tiszták, erényesek, szeplõtelenek, és teljesen méltóak legyenek arra, hogy belépjenek a templomba. Az elsõ az evangéliumról szerzett információ. Az általam ismert legfontosabb, az életet átalakító információ az a tudás, hogy valóban Isten, Mennyei Atyánk gyermekei vagyunk. Ez nemcsak tantételként igaz, hanem lelkileg is életbe vágóan fontos. Az Üdvözítõ ezt mondta erõteljes könyörgõ imájában: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust” (János 17:3). Mennyei Atyánkat megismerni és a Vele, mint Atyánkkal és Istenünkkel való kapcsolatot megérteni azt jelenti, hogy értelmet lelünk ebben az életben és reményt az ez után következõben. Családjainknak muszáj tudniuk, hogy Õ valós, hogy mi tényleg az Õ fiai és leányai vagyunk, és örökösei mindannak, ami az Övé, most és mindörökké. Erre a tudásra támaszkodva a családtagok kevésbé valószínû, hogy ördögi szórakozásra vágynak majd, és valószínûbb, hogy Istennel járnak és élni fognak (lásd 4 Móz. 21:8). Valamilyen módon bele kell csepegtetnünk szívünkbe Jézus Krisztus evangéliumának erõs bizonyságát, mint ahogy pionír õsatyáink tették. Emlékezzetek Nauvoo elestére 1846 szeptemberében és a szentek elviselhetetlen körülményeire a szegénytáborokban! Amikor a hír eljutott a Téli Szállásra, Brigham Young azonnal összehívta a testvéreket. A helyzet ismertetése után emlékeztette õket a Nauvoo-i templomban kötött szövetségre, mely szerint senkit nem hagynak hátra azok közül, aki jönni akar, bármilyen szegény is, majd ezt a figyelemre méltó kihívást tárta eléjük: „Most jött el a munka ideje” - mondta. „Engedjétek az Úr Házában kötött szövetség tüzét égni szívetekben hasonlóan az olthatatlan lánghoz . . . ” (Journal History of The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints, 1846. szeptember 28., 5; kiemelés a szerzõtõl). Pár nap múlva, a Téli Szálláson uralkodó nyomorúságos körülmények ellenére, sok kocsi indult keletre, hogy megmentse a Mississippi folyó menti szegénytáborban élõ szenteket. Gyakran hallunk arról a szenvedésrõl és áldozatról, amit azok a korai szentek átéltek, és azt kérdezzük magunktól, hogyan bírták ki? Mi adott nekik ekkora erõt? A válasz egy része Young elnök erõt sugárzó szavaiban rejlik. Azok a korai Utolsó Napi Szentek szövetséget kötöttek Istennel és azok a szövetségek olthatatlan tûzként lobogtak szívükben. Néha megkísértetünk azáltal, hogy hagyjuk életünket a kényelemszeretetünktõl irányítani a szövetség irányítása helyett. Nem mindig kényelmes az evangéliumi normák szerint élni és kiállni az igazságért, bizonyságot tenni a Visszaállításról. Általában nem kényelmes az evangélium megosztása másokkal. Nem mindig kényelmes elfogadni egy egyházi elhívást, különösen, ha az fejleszti képességeinket. A másokért való értelmes szolgálat lehetõsége, amint azt szövetségünkben megfogadtuk, ritkán érkezik a megfelelõ idõpontban. De nincs szellemi erõ abban, ha a kényelmünkért élünk. Olyan mértékben jön az erõ, ahogy megtartjuk fogadalmainkat. Azoknak a korai szenteknek az életére visszatekintve láthatjuk, hogy életük elsõdleges hajtóereje szövetségük volt. Elég hatásos volt a példájuk és a bizonyságuk ahhoz, hogy gyermekeik egyik nemzedékét a másik után befolyásolni tudják. Amint gyerekeink felnõnek, egyenesebben és nyíltabban igénylik a szülõktõl tanult információt arról, hogy mi helyes és mi nem. A szülõk tanítsák meg gyerekeiknek, hogy tartsák magukat távol bármilyen pornográf fényképtõl vagy történettõl. A gyerekeknek és a fiataloknak a szülõktõl kell megtudniuk azt, hogy mindenféle pornográfia ördögi eszköz; és ha a legkisebb mértékben is belekóstolnak, annak olyan ereje van, hogy az emberi lelket hozzászoktatja, érzéketlenné teszi, és ráadásul el is pusztítja. Meg kell nekik tanítani, hogy ne beszéljenek közönségesen és soha ne vegyék az Úr nevét hiába a szájukra. A hallott durva vicceket ne ismételjék el. Tanítsátok családtagjaitoknak azt, hogy ne hallgassanak az érzékeket dicsõítõ zenét! Beszéljetek velük õszintén a szexrõl és az evangéliumnak az erkölcsi tisztaságról szóló tanításáról! A szülõk adják át otthon a megfelelõ módon. Minden családtagnak ismernie kell a szabályokat és lélekben erõsítsék meg magukat, hogy be is tudják tartani azokat. Ám ha mégis elkövetnek hibákat, akkor az Úr Jézus Krisztus csodás engesztelõ áldozatát kell megérteniük és elfogadniuk annak érdekében, hogy a bûnbánat teljes és olykor nehéz folyamatán keresztül elnyerjék a megbocsátást és a jövõbe vetett folyamatos reményt. Soha nem szabad feladnunk az örökkévaló élet egyéni és családi keresését. Sajnos a mai világban túlságosan sok szülõ mondott le arról a kötelességérõl, hogy megtanítsa ezeket az értékeket és egyéb egyházi tantételeket családjának azt feltételezve, hogy majd mások elvégzik: a kortárscsoport, az iskola, egyházi vezetõk és tanítók, vagy akár a média. Gyermekeink minden nap tanulnak, olyan tapasztalatokkal és felfedezésekkel gazdagítják gondolataikat és szívüket, amelyek mély nyomokat hagynak egyéni értékrendszerükben. Testvéreim! Oktatnunk kell egymást és mélyebb hitet kell plántálnunk szívünkbe, hogy felvértezzük magunkat azzal a bátorsággal, hogy betartjuk a parancsolatokat a gonoszsággal folyamatosan egyre jobban telítõdõ világban. Annyira erõsen kell elköteleznünk magunkat Krisztus evangéliuma mellett, hogy a szövetség tüze kiolthatatlan lángként égjen szívünkben. Ilyen hittel biztosan elvégezzük mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy igazak és méltóak maradhassunk. A második lehetõség a kommunikáció. Semmi sem lehet fontosabb a családtagok kapcsolatában, mint a nyitott, õszinte kommunikáció. Ez különösen igaz azokra a szülõkre, akik megpróbálnak evangéliumi elveket és normákat tanítani gyerekeiknek. Az a képesség, hogy fiataljainkat tanácsokkal látjuk el, - és ami talán még ennél is fontosabb, hogy igazán figyeljünk a problémáikra - az az alap, amire a sikeres kapcsolatok épülnek. Gyakran az, amit a szemekben látunk és a szívünkben érzünk, többet árul el mint az, amit hallunk vagy mondunk. Egy szó hozzátok, gyerekek: soha ne légy tiszteletlen a szüleiddel! Meg kell tanulnod figyelni, elsõsorban anyukád és apukád tanácsára és a Szellem sugallataira. Keresnünk kell, és meg is ragadnunk azokat a különleges, tanításra alkalmas pillanatokat, amik állandóan adódnak a családi kapcsolatokban, és most kell eldöntenünk, hogy minden hétfõn este családi estet tartunk. A rendszeres családi ima és a közös szentírás-tanulmányozás révén lesznek a kommunikációnak hatásos pillanatai. A szentírások segítenek a családi értékek és célok meghatározásában és a róluk való közös beszélgetés fogja támogatni a családtagokat annak elsajátításában, hogyan legyenek egyénileg nyugodtak, lélekben erõsek és magabiztosak. Ehhez idõ szükségeltetik, és ezért együtt kell tanácskoznunk arról, hogy mennyi ideig nézhetnek TV-t a gyerekek, hányszor mehetnek moziba, hány videofilmet nézhetnek végig, mennyit játszhatnak a videojátékokkal, milyen hosszan internetezhetnek, vagy hányszor mehetnek el otthonról más jellegû programokra. A harmadik lehetõség a megelõzés. A szülõk kötelessége közbelépni, amikor látják, hogy gyerekeik rosszul választanak. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy elveszik gyermekeik értékes ajándékát, a szabad akaratot. Mivel a szabad akarat Istentõl való ajándék, a végsõ döntés arról, mit fognak tenni, hogyan fognak viselkedni és miben fognak hinni, az mindig a saját döntésük lesz. De szülõkként meg kell bizonyosodnunk arról, hogy értik a megfelelõ viselkedést és annak rájuk vonatkozó következményeit, amennyiben a helytelen ösvényt követik. Ne felejtsétek el, hogy otthon nincs törvényellenes cenzúra. A filmek, a magazinok, a televízió, az Internet és a többi média csak vendégként van jelen, és csak abban az esetben szabad szívesen fogadni, ha megfelelõek családi szórakozásra. Varázsoljátok otthonotokat a béke és az erényesség menyországává! Ne hagyjátok, hogy gonosz befolyás itassa át saját, különleges szellemi környezeteteket! Legyetek kedvesek, figyelmesek, gyengédek és tapintatosak szavaitokban és abban, ahogyan egymással viselkedtek. Így aztán az evangéliumi normákra alapozott családi célkitûzések megkönnyítik a jó döntések meghozatalát. Ugyanezen elv vonatkozik rátok, püspökökre, tanítókra és egyéb egyházi vezetõkre, amikor a családok megsegítésén dolgoztok. Nem kell tétlenül végignéznetek azt, ha a sáfárságotok alá tartozó emberek gyenge morális döntést hoznak. Amikor egy közületek való fiatal életének erkölcsi keresztútjához ér, majdnem mindig van valaki - egy szülõ, egy vezetõ, egy tanító - aki hatni tudna rá azáltal, hogy szeretettel és kedvességgel közbelép. A negyedik lehetõség a példamutatás. Épp amennyire nehéz egy megviselt tengerésznek eligazodnia a tenger feltérképezetlen részein iránytû segítsége nélkül, ugyanúgy szinte lehetetlen a gyerekeknek és a fiataloknak rátalálni útjukra az élet tengerén a jó példa irányító fénye nélkül. Nem várhatjuk el tõlük, hogy elkerüljék azokat a dolgokat, melyek helytelenek, amennyiben azt tapasztalják, hogy szüleik megszegik a szabályokat és nem az evangélium szerint élnek. Szülõként, tanítóként és vezetõként is tiszteletre méltó kötelességünk, hogy hathatós, személyes példát mutassunk az igaz erõrõl, bátorságról, áldozathozatalról, az önzetlen szolgálatról és az önfegyelemrõl. Ezek a tulajdonságok segítik majd ifjainkat abban, hogy az evangéliumi vasrúdba kapaszkodva a szûk és keskeny ösvényen maradjanak. Bárcsak azt mondhatnám, hogy az információra, a kommunikációra, a megelõzésre és a példamutatásra összpontosítva mindig egy tökéletes család lesz az eredmény, olyan tökéletes gyerekekkel, akik soha nem térnek el az evangéliumi normáktól. Sajnos, nem ez a helyzet. De azok a családok, melyek ismerik, tanítják az evangéliumi elveket és normákat, és azok szerint élnek, nagyobb valószínûséggel menekülnek meg a komoly tévedések okozta szenvedéstõl. Amikor a pozitív kommunikáció régen megalapozott formái és a hithû példamutatás érvényesülnek, sokkal könnyebb együtt megbeszélni a személyes problémákat és véghezvinni a szükséges változtatást, ami áldást jelent minden családtag számára. Hallgassuk csak meg Benjámin király jelentõs tanácsát: „De én most nem mondhatom el mindazt, ami miatt bûnbe keverednétek, mert igen sokféle útja és módja van annak, olyan sokféle, hogy mindet fel sem tudnám sorolni. Annyit azonban mondhatok nektek, hogy ha nem vigyáztok magatokra, ha nem ügyeltek gondolataitokra, szavaitokra és cselekedeteitekre, és ha nem tartjátok meg Isten parancsolatait, és ha nem hiszitek rendületlenül egészen életetek végéig azt, amit Urunk eljövetelérõl hallottatok, akkor el kell, hogy pusztuljatok. Vigyázz hát, ember, hogy el ne pusztulj!” (Móziás 4:29-30). Testvéreim! Isten áldjon meg mindannyiunkat, hogy szövetségeink tüze olthatatlan lánghoz hasonlóan égjen szívünkben. Legyünk felkészülve lélekben szent szövetségeink megújítására minden héten, amikor veszünk az úrvacsorából. Azért imádkozom alázatosan, hogy tiszteljük az Urat és buzgón végezzük el a ránk bízott részt ezekben a nagyon izgalmas és nagyszerû napokban, hogy felépíthessük az Õ egyházát családaink megerõsítése által, Jézus Krisztus nevében, ámen.