Carol B. Thomas nővér
Elsõ tanácsos a fiatal nõk általános elnökségében
, boldoggá tesz, hogy ma itt vagyok. Elhívásom a fiatal nõk elnökségében számos boldog helyzetet teremt számomra. Egy hónappal ezelõtt oktatói megbizatásom miatt Guayaquilbe, Ecuadorba utaztam. Sötétedés után értem a szállodába. Másnap reggel elhúztam a függönyt, és a völgyön túl egy gyönyörû gránit épület pillantottam meg fenségesen emelkedni a Szent Anna hegyen. Nyilvánvalóan pompázatos szépségû volt, de csak mikor a csúcsán lévõ Moróni angyalt megpillantva ébredtem könnyes szemmel tudatára annak, volt ott egy templom, egy szimbóluma azoknak a ragyogó áldásoknak, amelyek az egyház tagjait érik a világnak azon a részén.
„A templomoknak az összes épület közt nincs párjuk . . . Szövetségek és ígéretek helyei. Oltáraiknál Isten, a Teremtõnk elõtt térdelünk, és örökkévaló áldásainak ígéretét kapjuk” (Gordon B. Hinckley, Teachings of Gordon B. Hinckley, [1997.], 632-33). Bárhová mentünk, észrevettük, ott templomok épültek - templomok, melyek felemelik Isten szentjeit, és megváltoztatják az országok arculatát, akár Dél-Amerikában, akár másutt a világon.
Csak egy év telt el azóta, hogy szeretett prófétánk bejelentette 32 további templom építését. Gordon B. Hinckley elnök azt mondta: „Ez a templomépítések legnagyszerûbb korszaka a világ történelmében” (Teachings, 629).
Legfiatalabb fiunk Spencer, aki most Mongóliában szolgál missziót, írta, hogy misszióelnöke beszédet intézett a misszionáriusokhoz és az egyháztagokhoz az egyház ottani építésére vonatkozó kötelességükre vonatkozóan. „Ahogy Cox elnök utat nyitott a kérdéseknek, az elsõ kérdés így hagzott: ‚Mikor lesz Mongóliának temploma?’ Ezek az emberek - írta Spencer -, áhítoznak arra, hogy az evangélium nagyobb szerepet játsszon az életükben. Még Mormon könyvük sincs, de templomot szeretnének.”
Miért mindez a nagy hûhó a templomok körül? Egyszerûen fogalmazva, a templomok célja, „hogy megváltsanak minden embert, aki engedelmeskedik Isten törvényeinek és parancsolatainak. Az evangélium a maga teljességében Ádámnak lett kinyilatkoztatva . . . , [és] ilyen vagy olyan formában minden korszak szentjeinek voltak templomai” (David B. Haight: „Personal Temple Worship”, Ensign, 1993. május, 23-24).
Joseph Smith azt mondta, „A világon a legnagyobb felelõsség, amit Isten ránk ruházott, hogy kutassunk halottaink után” (History of the Church, 6:313). Ha ez igaz, akkor szülõkként és családtagokként legnagyobb kihívásunk felkészíteni családunkat a templomra. A szülõké a legelemibb felelõsség, de nagyszülõk, nagybácsik és nagynénik, sõt testvérek is mind taníthatják a családot.
Amikor férjem és én házasságot kötöttünk a templomban, megértettük milyen fontos, hogy sose beszéljünk a templomi dolgokról a templomon kívül, nem azért, mert a szertartások titkosak, hanem mert szentek. „Bizalmasan kezelik õket, nehogy olyanok jussanak hozzá, akik nincsenek rá felkészülve” (Boyd K. Packer: The Holy Temple [füzet, 1980.] 2). De, egy családi gyûlésen, számos értékes igazságot taníthatunk. Érzékenységgel és józan ésszel felkészíthejük családunkat a templomra.
Az evangélium nyelvezetének megértése. Mit jelentenek valójában a felruházás, szertartások, megpecsételés és kulcsok szavak? Van egy történet egy kisfiúról, aki félreértette szülei beszélgetését arról, hogy templomi összepecsételéseket végeznek. Megkérdezte, mit jelent összepecsételésen részt venni.
Hol taníthatjuk gyermekeinket? A családi est a hivatalos idõ erre, de sokkal több olyan alkalom adódik, ahol beszélhetünk a templommal kapcsolatos áhitatos érzéseinkrõl. Számomra az egyik legkedveltebb idõszak az volt, amikor a gyermekeim este ágyban voltak. Alkalmanként az ágyukra feküdnék, és lelki dolgokról beszélnék nekik. Ott a békében és a csendben az édes Lélek bizonyságot tehet szívüknek, és lelküknek, hogy azok a dolgok, amiket mondtok, igazak.
Feltételezhetjük, hogy József és Mária tanították családjukat a templomról. Ahogy Elder Perry kifejtette, amikor az Üdvözítõ 12 éves fiú volt, szülei felvitték Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. A közösség központja a templom volt. Mikor Jézus lemaradt, nem a vele egyidõs fiúknak való helyen vagy mulatságon találtak rá. Szülei a templomban leltek Jézusra. Talán amikor Mária ágyba dugta este, megosztotta bizonyságát ezekrõl a szent és becses igazságokról.
Elsõ emlékem a templomokról abból az idõbõl való, amikor kislány voltam. Tudtam, a templom biztosan egy meglehetõsen csodálatos hely, mert szüleim hûségesen látogatták, és mindig olyan jókedvûen tértek onnan haza. Megértettem a templomi öltözék szent voltát azáltal, ahogy anyám szeretettel és tisztelettel beszélt róla.
Howard W. Hunter elnök mondta: „Osszuk meg gyermekeinkkel azokat a lelki érzéseket, melyek a templomban érnek! És magasztosabban és könnyedebben tanítsuk meg nekik azokat a dolgokat, amiket helyénvaló elmondanunk . . . Tartsatok egy képet a templomról otthonotokban, hogy gyermekeitek láthassák” („A Temple-Motivated People”, Ensign, 1995. febr., 5). Észrevettem, hogy Afrikában minden egyes otthonban, ahová ellátogattam, egy kép lógott a falon egyszerûen és gyönyörûen.
Új dolgokat értünk meg, amint felkészítjük családunkat a templomra. Hadd osszak meg néhány dolgot, amit tanultam:
1. Az, hogy eljárunk a templomba, gyakran egyensúly teremt életünkbe. Miután hazatérünk, a kényelem megnövekedett érzése van bennünk; a Lélek hatása megoltalmaz bennünket a világ reményvesztettségétõl. Hallgassatok Hinckely elnök ígéretére: „Ha több templomi munkát végeznének az egyházban, kevesebb . . . önzés, kevesebb . . . viszály lenne, kevésbé . . . aláznának meg másokat. Az egész egyház egyre inkább a lelkiség, a mások iránti szeretet, az Isten parancsolatainak való engedelmesség nagyszerûbb magaslataiba emelkedne” (Teachings, 622).
2. A templom lelki légköre megfékezi a világi dolgok utáni vágyunkat. Amikor gyakran ellátogatunk oda, nem érezzük szükségességét többé annak, hogy a legújabb divat szerint öltözzünk, és nem vonzódunk oly könnyen a világi mulatságokhoz.
3. A templom a kinyilatkoztatás helye. Sok évvel ezelõtt, amikor sétáltam be a templomba, és ezeket a szavakat hallottam elmémben: Tanulj szónokolni! Azt gondoltam magamban: Mikor lesz valaha is szükségem a szónoklásra? Néhány hónapon át sikertelenül próbáltam elõvarázsolni egy kis lelkesedést, hogy engedelmeskedjem ennek az ösztökélésnek, amit kaptam. Még egy szónok kazettáját is meghallgattam a helyi könyvtárból, aki bevallotta, az volt célja, hogy egyszer a Mormon Tabernákulumban beszéljen. Akkor úgy gondoltam: Én sose fogok a Tabernákulumban beszélni!
Elder John A. Widtsoe mondta: „A templomba befelé menet, vagy onnan kifele, a legváratlanabb pillanatokban ér [bennünket], kinyilatkoztatásként, [az életünket] zaklató problémák megoldása . . . Ez az a hely, ahol kinyilatkoztatásokra számíthatunk” („Temple Worship”, Utah Genealogical and Historical Magazine, 1921. ápr., 63-64).
4. Az egyik legnagyobb lecke, amit megtanultam az, hogy a Sátán vissza fog tartani bennünket attól, hogy el, menjünk a templomba. Egyszer egy barátokkal folytatott beszélgetés alkalmával elmondták, hogy bármikor látogatnak is el a templomba, nem mondják el senkinek se, hogy mennek. Csak beülnek az autóikba és elindulnak, mert ha nem, valami biztosan történik, hogy megakadályozza õket ebben.
Emlékszem, olvastam a Logan templom elnökének figyelmeztetését, hogy a Sátán és követõi „az emberek fülébe fognak suttogni, rábeszélve õket, hogy ne menjenek a templomba” („Geneological Department”, Church News, 1936. dec. 12.,8). „A templomi munka igen nagy ellenállást eredményez, mert olyan nagy lelki erõforrás az utolsó napi szentek számára” (Boyd K. Packer: „The Holy Temple”, Ensign, 1995. febr., 36).
5. Illés lelke lebeg a föld felett. Amint az egyház fiataljaival dolgozunk, meglátjuk, vonzódnak templomaikhoz.
Nikaraguában, Közép-Amerikában, egy 49 fiatal nõbõl álló csoport és vezetõik 2000 nevet vittek a Guatemala City templomba. Mindegyik lány egy évig spórolt, hogy legyen elég pénze elmenni. Ezek a hithû fiatal nõk majdnem két napig buszoztak három országhatáron át, s csupán két-három napot töltöttek a templomban mielõtt hazatértek.
Egy másik egyházközségben, a fiatalok 10 000 õs nevét találták meg, amint szívüket családjaik felé fordították. Ahol vannak templomok, látjuk, hogy a fiatalok kereszteléseket végeznek a halottakért, olykor hetente.
6. A templomban az Úr Lelke vigaszt és békét teremt, különösen a kétségbeesés pillanataiban. Nemrég találkoztam a templomban egy 35 éves asszonnyal. A látogatás alatt megkérdeztem, férje is vele van-e. Gyengédséggel a szemében mesélte el, hogy férje három hónappal ezelõtt agydaganatban meghalt. A templom az õ horgonya; az ott lelhetõ Szellem vigaszt és békét ad neki, és talán férje is ott volt.
Mindannyian megkérdezhetjük magunktól: „Milyen gyakran kellene templomba mennem?” Vezetõink sohase fogják megmondani, hányszor menjünk, mert ez eltérõ minden személy esetében. Sok különbözõ korú nõ, aki közel lakik a templomhoz, próbál hetente egyszer elmenni. Amikor egyik barátom teljes munkaidõben dolgozott, havonta egy napot a templomban töltött, és részt vett több gyûlésen. Ezek az asszonyok engedelmesek, de megértik a papsági hatalom erejét is, ami belép az életükbe.
Fiatal szülõk számára a templomba való ellátogatás havi egyszeri alkalom lehet. Packer elnök mondta: „Talán megértitek . . . , próbáljuk úgy meghonosítani a családtörténetet . . . , mint valami ,háziipart’ . . . Azoknak a pároknak, melyek kisgyermekeket nevelnek, nem szabad alkalmatlannak vagy bûnösnek érezniük magukat . . . , ha nem tudnak idõt vagy pénzt szánni arra, hogy gyakran elmenjenek a távoli templomba. Az anyák azzal járulnak ehhez, hogy feljegyzik a fontos eseményeket, képeket gyûjtenek, apró emléktárgyakat . . . , mindez belefér egy elfoglat anya napirendjébe” („A Plea to Stake Presidents”, vezetõségi képzés, 1988. ápr. 1.).
Az én édesanyám nem csinált albumokat, hanem szeretetet adott nekem örökségül. Rengeteg történetet mesélt õseimrõl, miközben megtanított arra, hogy szeressem õket.
Packer elnök folytatja: „Az apák és anyák beszélhetnek a szertartásokról és a szövetségekrõl. Hanghordozásukkal kihangsúlyozhatják a ,templom’ szót mindig, amikor kimondják . . . A megfelelõ idõ- ben a családi tartozások egy kissé lecsökkennek, és a jövedelmek egy kissé megnövekednek. Akkor az egyháztagoknak módjukban áll, és kell is, hogy többet áldozzanak erre a szent [templomi] munkára” („A Plea to Stake Presidents”).
Anyák és apák, szeretnénk rábírni benneteket arra, hogy tanítsátok meg fiaitoknak és lányaitoknak a templomi szövetségek értelmét. Tanítsátok meg nekik, hogy „a gárment viselése egy szent kiváltság . . . [Ez] egy külsõ kifejezése egy belsõ elkötelezettségnek, hogy követjük az Üdvözítõ Jézus Krisztust” (Elsõ elnökségi levél, 1996. nov. 5.).
Testvérek, az élõ Isten szolgálóiként elõre fogjuk mozdítani ezt a szent templomi munkát. Tanítsuk meg gyermekeinknek, hogy amint lelkileg felkészülnek a templomra, az Úr színe elé állhatnak, ezért imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
