A fiúkhoz és a férfiakhoz Gordon B. Hinckley elnök Azt állítom, itt az idõ, hogy rendbe tegyük házunkat. Testvéreim, csodálatos lehetõség és lenyûgözõ felelõsség hozzátok beszélni. Kezdetben azokhoz a fiatalabb férfiakhoz szeretnék szólni, akik ma este itt vannak. Köszönet a jelenlétetekért, bárhol gyûljetek is össze. Köszönöm, hogy részt vesztek a szemináriumon csakúgy, mint vasárnapi gyûléseiteken. Nagyra becsüllek titeket a bennetek élõ vágyért, hogy tanuljatok az evangéliumról, s elmélyítsétek mûveltségeteket az Úr szavának tanulmányozása terén. Köszönetet mondok a szívetekben lakozó vágyért, hogy missziót szolgáljatok. Álmaitokért, hogy a templomban kössetek házasságot, és tiszteletreméltó saját családot építsetek fel. Nem vagytok külvárosi huligánok. Nem vesztegetitek el életeteket céltalanul sodródva. Van célotok. Elgondolásotok. Vannak terveitek, melyek csakis fejlõdéshez és megerõsödéshez vezethetnek. Amikor kiaknázzátok energiátokat, amikor álmaitokra összpontosítotok, csodálatos dolgok történnek. Nemrég kaptam egy kiáltványt Kalifornia északi területérõl egy fiatal UNSZ férfiakból álló csoporttól. 19 cövekbõl valók, és amikor összegyûltek a hegyekben, meglátogatták egy pionír tragédia színhelyét. Ahogy a fiúk eltûnõdtek azokon a dolgokon, amit láttak, és azokon, amik örökségükre emlékeztettek, felkérték õket, hogy írják alá a Mormon Trail Scout Encampment Proclamation-t (Mormon ösvény cserkész táborhelyi kiáltványt). Szeretném felolvasni nektek ezt a fogadalmat: „Tudja meg mindenki, mi cserkészfiúk vagyunk . . . és Isten ároni papságának viselõi! Hûséget fogadunk azoknak az értékeknek és tantételeknek, amelyek a Mormon zászlóaljat, s az utolsó napi szent pionír férfiakat és nõket vezették, akik segítettek Kalifornia állam megalapításában. Hálás fiaikként örömünket leljük a szolgálat ránk szálló örökségében. 1998. július 18. napján megfogadjuk, hogy Jézus Krisztus evangéliumának szövetségesei leszünk. Tanulmányozni fogjuk a szentírásokat. Imádkozunk az engedelmességhez való erõért. Dolgozni fogunk. Teljes szívünkkel arra törekszünk, hogy kövessük Jézus példáját. Más emberek szolgálata által felmagasztaljuk a papságot, amit kaptunk. Érdemesek maradunk arra, hogy szolgáljunk az úrvacsorában. Bárhol van szükség segítségre, mint õsapáink, mi is segítünk. Érdemesek leszünk a magasabbrendû, melkisédeki papságra. Elkötelezzük magunkat az Úr serege mellett, és teljes idejû misszionáriusként lépünk fel, hogy mindenkit Krisztushoz hívjunk. A szövetség fiai vagyunk. Felkészülünk arra, hogy elnyerjük az örökkévaló házasság szövetségét. Erényes feleségért és gyermekekért imádkozunk, akiket majd nagyrabecsülünk, és megoltalmazunk saját életünkkel. Tudatjuk, hogy bármiféle veszélyt, bárminemû kísértést, bármilyen körülményt tartogat a körülöttünk lévõ világ, mint ahogy õsapáink hûségesek maradtak, mi is azok leszünk. Mint azok, akik ezelõtt jöttek, elfordulunk az önimádattól, és félretesszük a személyes gyarapodást azért, hogy egy Isten által kormányzott békés társadalmat építsünk. Mindig, mindenhol hûek leszünk fogadalmunkhoz.” Tisztelettel adózom minden fiú elõtt, aki aláírta ezt a fogadalmat. Imádkozom, hogy mindig megtartsák ígéreteiket, amiket maguknak, az egyháznak, és az Úrnak tettek. Milyen más lenne ez a világ, ha minden fiatal férfi alá tudna írni és alá is írná az ígéret egy ilyen kijelentését! Nem lennének kábítószerrel elvesztegetett életek. Nem lennének gyermekgyilkos gyerekbandák, sem a börtön vagy a halál felé tartó fiatal férfiak. A mûveltség olyan jutalom lenne, amiért érdemes dolgozni. Az egyházban való szolgálat egy becsben tartott lehetõsséggé válna. Az emberek otthonában nagyobb béke és szeretet lenne. Nem néznénk pornográfiát, nem olvasnánk olcsó irodalmat. Nagyra becsülnétek és tisztelnétek a lányokat, akikkel kapcsolatban álltok, és õk soha, semmilyen körülmények között nem félnének egyedül maradni veletek. Olyan lenne, mintha Hélamán fiatal harcosai kiképezték volna a világ fiataljait arra, hogyan éljenek. Életetek napirendje természetesen egy misszió lenne. Örömmel mennétek, bárhová küldenének, hogy végezzétek az Úr munkáját, teljes idõtöket és figyelmeteket, erõtöket, energiátokat és szereteteteket adva. Engedjétek meg nekem, hogy részeket olvassak fel egy levélbõl, amit egy most missziót szolgáló fiatal férfi írt. Családjának írta, s remélem, nem szegem meg az illendõséget azzal, hogy felolvasom ennek a nagyszerû gyülekezetnek. Nem fedem fel a levél íróját, sem a missziót, amelyben szolgál. Azt írja: „Ez az elmúlt év nagyszerû volt! Elhelyeztek a missziós irodából, s ebbe a kis gyülekezetbe jöttem. Életem drámaian megváltozott az utolsó áthelyezés óta. Az elmúlt néhány hónapban megtanultam mi az, ami valóban fontos. Megtanultam, mi számít. Megtanultam megfeledkezni magamról. Hatékonyan dolgozni. Szeretni másokat. Megtanultam, hogy Isten szeret engem, és én is Õt. Röviden, megtanultam aszerint élni, amiben hiszek . . . Tanultam az emberekrõl és a dolgokról. Láttam örömkönnyeket azok szemében, akik sohasem tudták, hogy Isten gyermekei. Láttam, hogy a bûnbánók imái választ kapnak. Láttam embereket, akik magukba szívták Jézus Krisztus evangéliumát, és új emberré akartak válni egy érzés miatt . . . Gyakran álmodom a megváltás tervérõl. Gondolkodom azon a csodálatos munkán és csodán, ami végbemegy. Az angyalok hatalmán és erején gondolkodom, ami jelen van közöttünk. Idõnként azon tûnõdöm, közülük hányan vesznek körül, s segítenek bizonyságot tenni egy olyan nyelven, melyrõl azt gondolom, sohasem tudom majd teljesen megérteni. Az örökkévaló dicsõség azon békés dolgain tûnõdöm, amiket Énok látott . . . Hálás vagyok Istennek azért, mert az vagyok, aki vagyok. Életemben a legnagyobb ajándék az, hogy élek - Isten szolgálatában élek. Ebben nagyszerû békét és örömöt találok.” Most, kedves fiatal barátaim, remélem, mindenki a misszionáriusi szolgálat felé tart. Nem ígérhetek nektek szórakozást. Nem ígérhetem, hogy könnyû és kényelmes lesz. Nem ígérhetem, hogy megszabadultok a csüggedéstõl, félelemtõl, olykor valóságos gyötrelmektõl. De azt megígérhetem nektek, hogy annyit fogtok fejlõdni, mint még soha egész életetek alatt egy hasonló idõszakban. Ígérhetek nektek egyedülálló, csodálatos és maradandó boldogságot. Megígérhetem, hogy újraértékelitek életeteket, új fontossági sorrendet állítotok fel, közelebb kerültök az Úrhoz, az imádság valódi és csodálatos élménnyé válik, hitben jártok amiatt, hogy azon dolgok következménye, amit megtesztek, jó lesz. Isten áldja meg ebben, az Õ nagyszerû egyházában a fiatal férfiakat és fiúkat! Járjatok mindannyian egy magasabb elhatározással, az eltökéltséggel, hogy utolsó napi szentek legyetek a szó minden értelmében! A teljesítmény, mûveltség és szolgálat váljék jutalmatokká abban az elbûvölõ és csodálatos életben, ami elõttetek áll. Most testvérek, az idõsebb férfiakhoz szeretnék szólni abban a reményben, hogy a fiatalabb férfiak is tanulnak belõle. Az ideiglenes dolgokról szeretnék nektek beszélni. Mondanivalóm alapjaként felolvasok néhány verset Mózes I. könyvének 41. fejezetébõl. A Fáraó, Egyiptom uralkodója, olyan álmokat látott, amelyek nagyon nyugtalanították õt. Udvartartásának bölcsei nem tudtak magyarázatot adni. Akkor Józsefet hozták elébe: „Monda azért a Faraó Józsefnek: Álmomban ímé állok vala a folyóvíz partján. És ímé a folyóvízbõl hét kövér és szép tehén jõ vala ki, és legel vala a nádasban. S ímé azok után más hét tehén jõ vala ki, nagyon ösztövérek, rútak és hitványak . . . És elnyelék az ösztövér és rút tehenek, az elébbi hét kövér tehenet. És láttam álmomban . . . hét gabonafej nevelkedik vala egy száron, mind teljes és szép. És ímé hét összeaszott, vékony, keleti széltõl kiszáradt gabonafej nevelkedik vala egy száron: És elnyelék a vékony gabonafejek a hét szép gabonafejet: . . . És monda József a Faraónak: . . . a mit Isten cselekedni akar, azt jelentette meg a Faraónak. A hét szép tehén, hét esztendõ; a hét szép gabonafej az is hét esztendõ; az álom egy és ugyanaz . . . A mit Isten cselekedni akar, megmutatta a Faraónak. Ímé hét esztendõ jõ, és nagy bõség lesz egész Égyiptomban: Azok után pedig következik az éhség hét esztendeje. . . . és siet az Isten azt véghez vinni” (1 Móz. 41:17-20, 22-26, 28-30, 32). Most testvérek szeretném világossá tenni, hogy nem jövendölök, nem jósolom meg az éhség éveit a jövõben. De azt állítom, itt az idõ, hogy rendbe tegyük házunkat. Népünk közül sokan alig élnek meg jövedelmükbõl. Valójában néhányan kölcsönökbõl tengõdnek. Az elmúlt hetekben a világpiacon széleskörû és ijesztõ ingadozásoknak voltunk szemtanúi. A gazdasági rendszer törékeny dolog. A gazdasági ingadozás Dzsakartában vagy Moszkvában azonnal kihat az egész világra. Végül midegyikünkre nézve, egyénenként is hatással lehet. A viharos idõnek elõjele van, amire jobban tesszük, ha figyelünk. Teljes szívbõl remélem, hogy sohasem tapasztaljuk meg a gazdasági válságot. Én a harmincas évek nagy gazdasági világválságának gyermeke vagyok. 1932-ben fejeztem be az egyetemet, amikor a munkanélküliség meghaladta a 33 százalékot ezen a vidéken. Apám akkor ebben a völgyben az egyház legnagyobb cövekének elnöke volt. Ez még azelõtt volt, hogy a jelenlegi jóléti programunkat létrehozták. Föl s alá járkált népünk iránt érzett aggodalmában. Õ és segítõtársai létrehoztak egy nagyszerû javaslatot, miszerint fát aprítanak azért, hogy ellássák az otthonokban a kemencéket és a kályhákat, az embereket pedig melegen tartsák. Nem volt pénzük, amin szenet vegyenek. Még a gazdag emberek is azok között voltak, akik fát aprítottak. Megismétlem, remélem sohasem fogunk újra olyan válságot átélni. Aggódom a fogyasztói részletfizetéssel fellépõ tartozás miatt, ami a nemzetet érinti, beleértve egyházunk tagjait. 1997 márciusában ez az adósság 1.2 trillió dollárt tett ki, ami 7 százalékos növekedés az elõzõ évhez képest. 1997 decemberében az Egyesült Államokban 55-60 millió háztartás tartozott bankkártyán. Ezek a tartozások átlagosan 7000 dollárra rúgtak, valamint 1000 dollár kamat és költség terhelte évente. A fogyasztói adósság a rendelkezésre álló jövedelemhez viszonyítva az 1993-as 16.3 százalékról 19.3 százalékra nõtt 1996-ban. Mindenki tudja, hogy minden kölcsönkért dollár a kamatfizetés hátrányát hozza magával. Amikor nem tudjuk a pénzt visszafizetni, csõd következik. 1 350 118 csõd volt az Egyesült Államokban az elmúlt évben. Ez 50 százalékos emelkedés 1992-höz képest. Ez év második negyedében majdnem 362 000 személy jutott csõdbe, ami a háromhónapos idõszakok rekordja. Becsapnak bennünket a megtévesztõ hirdetések. A televízió csábítóan meginvitál, hogy kölcsönt végy fel otthonod értékének 125 százalékára. De senki sem tesz említést a kamatról. Ifj. J. Reuben Clark 1938-ban a konferencia papsági gyûlésén azt mondta errõl a szószékrõl: „Ha egyszer adósságba keveredsz, a kamat a nap és az éjszaka minden percében kísérõ társad lesz; nem tudod elkerülni, sem meglógni elõle; nem tudod elhessegetni; nem enged a kérelemnek, az igényeknek, sem a parancsoknak; és bármikor az útjába kerülsz, vagy keresztezed pályáját, vagy nem tudsz eleget tenni követeléseinek, eltipor” (Conference Report, 1938. ápr., 103). Elismerem, természetesen szükség lehet kölcsönre, hogy otthont szerezzünk. De vegyünk olyan házat, ami módunkban áll, és így könnyítsünk a fizetnivalón, mely könyörület vagy haladék nélkül állandóan fejünk fölött függ akár 30 évig is. Senki sem tudja, mikor kerülünk veszélybe. Némiképp ismerem egy férfi esetét, aki igen sikeresen végezte munkáját. Kényelemben élt. Nagy otthont épített. Aztán egy nap hirtelen súlyos balesetet szenvedett. Figyelmeztetés nélkül csaknem életét vesztette. Béna maradt. Megsemmisült az erõ, amivel pénzt kereshetett. Óriási kórházi számlával nézett szembe. Más fizetnivalói is voltak. Tehetetlen volt hitelezõivel szemben. Az egyik pillanatban gazdag volt, a következõben tönkrement. Az egyház kezdetei óta beszél az Úr az adósságról. Azt mondta Martin Harris-nek egy kinyilatkoztatáson keresztül: „Fizesd ki az adósságot, amivel a nyomdásznak tartozol. Szabadulj a kötelezettségtõl” (T&Sz 19:35). Heber J. Grant elnök beszélt ismételten errõl a dologról, errõl a szószékrõl. Azt mondta: „Ha van bármi, ami békét és megelégedést hoz az emberi szívekbe, és a családokba, akkor az az, hogy anyagi lehetõségeinken belül élünk. És ha van bármi, ami sanyargat, elkedvetlenít és elcsüggeszt, akkor az az, hogy adósságaink és kötelezettségeink vannak, amit nem tudunk viselni” (Gospel Standards, szerk. G. Homer Durham [1941.] 111). Egyházszerte azt az üzenetet visszük, hogy önellátónak kell lennünk. Nem támaszkodhatunk önmagunkra, amikor a háztartás fölött súlyos adósság függ. Senki sem független, s nem szabadul a kötöttségbõl, amikor el van kötelezve másoknak. Az egyház ügyeinek intézésében megpróbálunk példát mutatni. Komolyan követjük azt az eljárást, mint alapelvünket, hogy minden évben félretesszük az egyház jövedelmének egy bizonyos százalékát a szükség lehetséges napjaira. Hálás vagyok azért, hogy azt tudom mondani, az egyház minden mûködésében, minden vállalkozásában, minden igazgatási ágában képes kölcsön nélkül mûködni. Ha nem tudunk boldogulni, lecsökkentjük programunkat. Lezsugorítjuk kiadásainkat, hogy megfeleljen jövedelmünknek. Nem fogunk kölcsönkérni. Joseph F. Smith elnök életében az egyik legboldogabb nap az volt, amikor az egyház kifizette régóta fennálló adósságát. Milyen csodálatos érzés mentesnek lenni az adósságtól, félrerakni egy kis pénzt vészhelyzetekre oda, ahol megtalálhatjuk, amikor szükség van rá! Faust elnök nem mesélné el nektek ezt maga. Talán elmondhatom én, és utána kitöltheti rajtam a mérgét. 4 százalékos kamatra jelzálog volt a házán. Sok ember azt mondaná neki, bolond, hogy kifizeti azt a jelzálogot, amikor a kamat mértéke olyan alacsony. De az elsõ alkalommal, hogy egy kis pénzhez jutott, õ és felesége elhatározták, kifizetik jelzálogukat. Attól a naptól nincs adóssága. Ezért mosolygós az arca, és ezért fütyörészik munka közben. Sürgetlek titeket, testvérek, hogy vizsgáljátok meg anyagi helyzeteteket. Bíztatlak benneteket, hogy legyetek szerények kiadásaitokban; fegyelmezzétek magatokat vásárlásotok során, hogy elkerüljétek az adósságot, amennyire lehetséges. Fizessétek ki adósságotokat, amilyen gyorsan tudjátok, és szabaduljatok meg e kötelezettségektõl! Ez része a földi evangéliumnak, amiben hiszünk. Áldjon meg benneteket az Úr, szeretett testvéreim, hogy rendbetegyétek házatokat! Ha kifizetitek adósságotokat, ha van tartalékotok, még akkor is ha kevés, akkor szélviharok üvölthetnek fejetek közelében, menedéket találtok felségeteknek és gyermekeiteknek, és békét a szívetekben. Ez mind, amit mondanom kell errõl, de szeretném ezt akkora nyomatékkal mondani, amekkorával csak képes vagyok. Veletek hagyom bizonyságom ennek a munkának az isteni voltáról, s mindegyikõtök iránt érzett szeretetemrõl, Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus nevében, ámen.