Megnyitni a mennyek csatornáit James E. Faust elnök második tanácsos az Elsõ Elnökségben A tizedfizetés olyan elv, amely alapvetõ a világszerte élõ egyháztagok személyes boldogságához és jólétéhez, akár gazdagokról, akár szegényekrõl legyen szó. Mindig roppant nagy felelõsség kijönni ehhez a szószékhez. Én ezt alázattal teszem. Azért imádkozom, hogy a Szellem által megértsétek mindazt, amit mondanom kell. A mennyek csatornáinak megnyitásáról szeretnék beszélni. Gyermekként nagyszerû leckét kaptam a hitrõl és az áldozatról, amikor az 1930-as évek szörnyû gazdasági válsága idején a nagyapám farmján dolgoztam. A farmon az adók már rég esedékesek voltak, és nagyapámnak, mint sok más embernek, nem volt pénze. Aszály sújtotta a vidéket, és néhány szarvasmarha valamint ló elpusztult attól, hogy nem volt fû és széna. Egyik nap, amikor azt a kevés kis szénát takarítottuk be, ami a mezõn volt, nagyapa azt mondta nekünk, hogy a szekeret vigyük el a mezõnek abba a sarkába, ahol a legjobb széna van, töltsük meg annyira, amennyire csak tudjuk, és vigyük el a tized-udvarba az õ természetben fizetendõ tizedeként. Csodálkoztam, nagyapa hogyan használhatja a szénát a tizedfizetésre, amikor néhány szarvasmarha, melyen életbenmaradásunk múlt, talán éhezik. Még azt is megkérdõjeleztem, hogy az Úr elvár-e tõle ekkora áldozatot. Végül csodáltam nagy hitét, miszerint az Úr majd valahogy gondoskodni fog. Az a hitbéli örökség, amelyet utódainak továbbadott, sokkal többet ért a pénznél, mert beleültette gyermekei és unokái lelkébe azt, hogy õ minden más földi dolognál jobban szerette az Urat és az Õ szent munkáját. Sosem lett belõle jómódú ember, de úgy halt meg, hogy békességben volt az Úrral és saját magával. Többet tanultam a tizedfizetés szellemérõl Henry D. Moyle elnöktõl, aki az én egyházközségemben lakott, amikor fiatal püspökként szolgáltam. Egy tizedegyeztetés alkalmával Moyle elnök jött és kijelentette: „Püspök, ez teljes tized és egy kicsivel több, ugyanis így részesültünk áldásban eddig.” A tizedfizetés olyan elv, amely alapvetõ a világszerte élõ egyháztagok személyes boldogságához és jólétéhez, akár gazdagokról, akár szegényekrõl legyen szó. A tized az áldozathozatal egyik elve, és kulcs a mennyek csatornáinak megnyitásához. Az elemiben tanultam meg a tized-verset: „Mi a tized? Megmondom minden alkalommal. Tíz cent egy dollárból és egy cent egy tízcentesbõl.” De én nem értettem ezt teljesen addig, amíg nagyapa és Henry D. Moyle elnök nem tanított róla. A tizedfizetés törvénye egyszerû: befizetjük saját éves gyarapodásunk egy tizedét.1 Az Elsõ Elnökség magyarázata szerint a gyarapodást bevételként kell érteni.2 Hogy mekkora összeg saját bevételünk tíz százaléka, az csak ránk és Alkotónkra tartozik. Nincsenek jogi szabályok. Koreában ezt mondta egyszer egy megtért: „A tized szempontjából nem számít, hogy gazdag, esetleg szegény vagy. Tíz százalékot fizetsz, és nem kell szégyenkezned amiatt, hogy nem kerestél nagyon sokat. Ha sok pénzt keresel, tíz százalékot fizetsz. Ha nagyon keveset, akkor is tíz százalékot fizetsz. A Mennyei Atya szeretni fog érte. Büszkén felemelheted a fejed.”3 Miért kell világszerte arra biztatnunk az egyháztagokat, akik közül sokaknak a napi megélhetése sem biztosított, hogy tartsák be az Úr tizedfizetésre vonatkozó törvényét? Mint ahogy azt Hinckley elnök mondta a fülöp-szigeteki Cebuban, hogy ha az egyháztagok, „még a szegénységben, nyomorban élõk is . . . elfogadják az evangéliumot és aszerint élnek, fizetik tizedüket és felajánlásaikat, még akkor is, ha csekélységekrõl van szó . . . , tálaikban lesz rizs, hátukon lesz ruha, és fejük felett lesz menedék. Nem látok semmilyen más megoldást.”4 Vannak, akik esetleg úgy érzik, nem engedhetik meg maguknak, hogy tizedet fizessenek, de az Úr megígérte, hogy elkészít számunkra egy utat, amelyen keresztül betarthatjuk az Õ valamennyi parancsolatát.5 A tizedfizetéshez kezdetben egy hitbéli ugrásra van szükség, de mint ahogy azt Jézus mondta: „Ha valaki cselekedni akarja az õ akaratát, megismerheti e tudományról.”6 Úgy tanulunk a tizedrõl, hogy fizetjük. Valóban hiszem, lehetséges kitörni a nyomorból azzal, hogy van hitünk visszaadni az Úrnak egy részét annak a kevésnek, amink van. Azok az egyháztagok, akik nem fizetnek tizedet, nem veszítik el egyháztagságukat; csak áldásokat veszítenek. Az Úr Malakiáson keresztül teszi fel a kérdést: „Avagy az ember csalhatja-é az Istent? . . . És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval.”7 Ha bízunk az Úrban, õ megnyitja a mennyek csatornáit számunkra, amint visszaadjuk neki az egy tizedet, amit kér tõlünk. Az Õ ígérete biztos: „árasztok reátok áldást bõségesen.”8 Bár a tizedfizetés mind anyagi, mind pedig lelki áldásokat eredményez, a hithûeknek szóló egyetlen visszavonhatatlan ígéret az, hogy: „az örökkévalóság kincsei lesznek a tieitek.”9 Heber J. Grant elnök beszélt errõl, amikor ezt mondta: „Azok boldogulnak, akik betartják a tized törvényét. Amikor boldogulásról beszélek, nem csupán a dollár és cent kifejezésekre gondolok . . . Amit én valóságos boldogulásnak tekintek, az gyarapodás az Istenrõl való tudásban, bizonyságban és abban az erõben, hogy az evangélium szerint éljünk és arra ösztönözzük családunkat, hogy õk is ezt tegyék. Ez a boldogulás legigazibb fajtája.”10 Yaeko Seki nõtestvér megtapasztalta e drága ígéret egy részét. Ezt írja: „Családom és én egy napot töltöttünk a Japán Havasok Nemzeti Parkjában . . . Negyedik gyermekünkkel voltam terhes, s nagyon fáradtnak éreztem magam, így leheveredtem a fák alá . . . Az anyagi problémáinkról kezdtem gondolkodni. Szívem elszorult és könnyekben törtem ki. ‘Uram, mi teljes tizedfizetõk vagyunk. Olyan sok áldozatot hoztunk. Mikor nyílnak meg nekünk az egek csatornái, és mikor lesznek könnyebbek terheink?’ Teljes szívvel imádkoztam. Aztán elfordultam, hogy férjemet és gyermekeimet lássam, amint együtt játszanak és nevetnek . . . Hirtelen a Szellem bizonyságot tett nekem arról, hogy bõséges áldásban van részem, és a családom a legnagyszerûbb áldás, amit a Mennyei Atya nekem adhat.”11 Sokunk számára megnyíltak már az egek csatornái, így aztán nem áldozatként tekintünk a tizedfizetésre, hanem áldásként, sõt kiváltságként. Az egyik legnagyszerûbb áldás, amelyben ennek az egyháznak a népe részesül az, hogy minden évben egy alkalommal találkozhat a püspökkel, hogy rendezze tizedét, és jelentse, amit hozzájárulásként fizetett, az a tizedrész volt. A püspökök számára is nagyszerû áldást jelent részesülni ebben az élményben. Emlékszem egy férfira az egyházközségünkbõl, akinek nagy családja volt, s aki valamennyi gyermekét magával hozta a tizedelszámolásra. A legkisebbtõl kezdve mindegyiket megkérte, tegyen jelentést a püspöknek arról, vajon hozzájárulásuk megfelelt-e a tizednek. Amikor valamennyi gyermeke jelentést tett, õ számolt be felesége és családja nevében. Ez a család bõséges áldásban részesült hithûsége miatt. Legyetek nyugodtak afelõl, hogy ennek az egyháznak a tizedeit úgy kezelik, mint ahogy az a Joseph Smith prófétának 1838-ban adott kinyilatkoztatásban elõ lett írva! A Tanok és szövetségek 120. részében megnevezett tizennyolc egyházi vezetõ összeül, hogy kezelje ezeket a szent pénzalapokat. Azok, akik közülünk részt vesznek ebben a tanácsban tudják, hogy ezt a szent feladatot az Úr nekik adott „szavának”12 megfelelõen látják el. Hinckley elnök több templom építését jelentette be, mint amennyit valaha is bejelentettek a történelem során. Az egész világon nagy szükség van templomokra. Ez azért van, mert a templomok lelki menedékhelyek. Azok, akik elmennek a templomokba, védelmet találhatnak a Sátánnal és az õ vágyával szemben, hogy elpusztítsa õket és családjukat. Azoknak az egyháztagoknak, akik az egyház elszigetelt közösségeiben élnek, és szeretnék, ha lenne náluk egy templom, azt javasolnám, elõször mutassák meg hitüket azzal, hogy fizetik tizedüket, s így érdemesek a templomi áldások elnyerésére. Mint ahogy az Úr kinyilatkoztatta az egyház eldereinek Kirtlandben: „Íme, a mostani idõ az Ember Fiának eljöveteléig ‘mának’ neveztetik és valóban, ez az áldozathozatalnak a napja, és népem tizedfizetésének napja.”13 Az Úr többes számban beszél a felajánlásokról. Elvárja tõlünk, hogy hithûségünknek megfelelõen fizessük tizedünket és böjti felajánlásunkat, hogy segítsük a szegényeket és a rászorulókat. De abban a kiváltságban is részesülünk, hogy fizethetünk más felajánlásokat is, nem feladatként, adókivetésként, vagy egyházi irányítás alapján. Ezek között vannak az általános misszionáriusi alaphoz, a humanitárius segélyalaphoz és a Mormon könyve alaphoz tartozó hozzájárulások. Abban a kiváltságban is részünk van, hogy önkéntesen hozzájárulhatunk a Hinckley elnök által bejelentett új templomok építéséhez. Nemrégiben egy névtelen levelet kaptam valakitõl, aki tekintélyes áldozatot hozott az egyház általános templomi alapja javára. Így szólt: „Elhatároztam, hogy amikor pénzt akarok magamra költeni, nem vásárolok, hanem a pénzt a templomi alapba teszem. Ez azt jelentette, hogy nincs új ruha vagy cipõ, könyvek, fodrász, nyakláncok vagy bármi más személyes jellegû dolog, amíg el nem érem a célom. Azt gondoltam, ez áldozat lesz, de ehelyett örömöt leltem benne. Hasznos és megelégedést nyújtó élmény volt.” Joseph Smith próféta mondta egyszer: „A vallás, mely nem kíván meg áldozatot minden dolgot illetõen, sosem rendelkezik elegendõ hatalommal ahhoz, hogy olyan hitet biztosítson, amely elegendõ az élethez és az üdvözüléshez.” Így folytatja: „Azok, akik nem hoznak áldozatot, nem élvezhetik ezt a hitet, mert az emberek ennek az áldozatnak alárendeltjei azért, hogy elnyerjék ezt a hitet.”14 Adományainkat hitünk teszi szentté. Nemrégiben úrvacsorai gyûlésen vettem részt a saját egyházközségemben. Mielõtt megkezdõdött a gyûlés, néhány ember hozzájárulási borítékokat adott át a püspökség tagjainak. Mosolyogva, vidám tekintettel jöttek. Ezekben a borítékokban volt a tizedük és más felajánlásuk, amelyet örömmel fizettek az Úr áldásai iránti hálájuk alázatos kifejezéseként. Ez bizonyság volt hitükrõl. Isten munkája a világ sok részén halad elõre, mint soha azelõtt, különösen azokban az országokban, ahol a gazdasági színvonal nem magas, és az egyháztagok még mindig tanulják a hit alapelvét, és hogy az miképpen áll kapcsolatban az áldásokkal. Ahhoz, hogy hithû tagjai legyünk ennek az egyháznak, áldozatra és megszenteltségre van szükség. Ez azt jelenti, hogy ne a világi örömök és földi javak legyenek elsõdleges céljaink az életben, mert az örök élet ajándékának elnyeréséhez szükség van arra, hogy hajlandóak legyünk feláldozni mindazt, amink van. Az Ószövetségben az Úr dögvészt küldött Izráelre, és sok ember meghalt. Megparancsolta Dávidnak, hogy ajánljon fel áldozatot a jebuzeus Aruana szérûjén. Amikor elment Dávid, hogy találkozzon Aruanával, és Aruana megtudta, mi járatban van Dávid, nagylelkûen felajánlotta, hogy mindent megad neki, amire csak szükség van az áldozathoz. Dávid válasza mély jelentéssel bírt: „Pénzen veszem meg tõled, mert nem akarok az Úrnak, az én Istenemnek ingyen való áldozatot áldozni.”15 Megvette a szérût, felajánlotta áldozatát, és a csapás megszûnt. Napjainkban az erõszak, a bûn és a gonoszság pestise olyan sokféle formában áraszt el minket. Azok, akik megtartják szövetségeiket, fizetik tizedüket és felajánlásaikat, különleges védelemmel fognak rendelkezni a bûn e fertõzõ újkori formái ellen. De ez a védelem nem olyan áldozattal jár együtt, amely nem kerül nekünk semmibe. Azért mondom ezt, mert a világ vallási irányultsága nyilvánvaló. Ha valamihez olcsón, erõfeszítés és áldozat nélkül hozzá lehet jutni, akkor az emberek nem bánják, ha nekik is van egy kevés belõle. Ezzel szemben, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában való tagság áldásaihoz mind erõfeszítésre, mind pedig áldozatra szükség van. Ahhoz, hogy áldásokban legyen részünk, fizetnünk kell a tizedet és a felajánlásokat. A mi vallásunk nem csupán vasárnapi vallás. A hét minden napján példaértékû viselkedést és erõfeszítést követel meg. Ez magában foglalja az elhívások elfogadását és a hûséges szolgálatot ezekben az elhívásokban. Ez jellembeli erõsséget, becsületességet, az Úrral és felebarátainkkal szembeni tisztességet jelent. Azt jelenti, hogy otthonainknak menedéket és szeretetet nyújtó helyeknek kell lenniük. Ez könyörtelen csatát jelent a világi gonoszságok bombázásával szemben. Alkalmanként népszerûtlenséget és másfajta politikai gondolkodást. Megtiszteltetésnek és kiváltságnak érzem, hogy van egy kis részem ebben a szent munkában. Ez egy nagyszerû idõszaka az egész világon nyújtható nagy lelki segítségnek. Csodálatos dolog ezt látni. Ez Isten munkája. Ezt a munkát ennek az egyháznak a feje irányítja, aki a mi Urunk és Üdvözítõnk, Jézus, a Krisztus. Gordon B. Hinckley elnök az Õ prófétája, látnoka és kinyilatkoztatója. Hiszem, hogy Hinckley elnök ihletett vezetése áldást hoz az egész emberiségre. A legnagyobb felajánlás az volt, hogy maga az Üdvözítõ saját életét adta. Emiatt van az, hogy mindegyikünk elgondolkodik: Hány vércseppet ontott értem? Bizonyságomat teszem arról, hogy Jézus a Krisztus, Isten szent Fia, a lelkek gyógyítója, a mi Üdvözítõnk és az emberiség Megváltója. Errõl tanúskodom az Õ szent nevében, Jézus Krisztus nevében, ámen. MEGJEGYZÉSEK 1. Lásd T&Sz 119:4. 2. Lásd Church Handbook of Instruction, Book 1: Stake Presidencies and Bishoprics, (1998), 134. 3. Levél D. Brent Clementtõl, a Korea, Szöul Misszió elnökétõl, 1981. 4. „Inspirational Thoughts”, Ensign, 1997. augusztus, 7. 5. Lásd 1 Ne. 3:7. 6. János 7:17. 7. Mal. 3:8. 8. Mal. 3:10. 9. T&Sz 38:39. 10. Gospel Standards, G. Homer Durham válogatásában (1941), 59. 11. „The Windows of Heaven,” Tambuli, 1992. március, 17. 12. T&Sz 120. 13. T&Sz 64:23. 14. Lectures on Faith (1985), 69-70. 15. 2 Sámuel 24:24.