Mit kérdeznek rólunk az emberek? Gordon B. Hinckley elnök Szeretném megfogalmazni válaszaimat arról, amit az emberek kérdeznek, éspedig olyan egyszerûen, ahogy csak tudom. Szeretett testvéreim, óriási megtiszteltetés ezalkalommal beszélni. Gyakran készít interjút velünk a média ezekben a napokban. Ahogy közületek sokan tudják, nemrégiben szerepeltem Larry King élõ televíziós mûsorában (Larry King Live). Beleegyeztem, mert úgy éreztem, amellett, hogy esetleges veszélyeket rejt magában, nagyszerû lehetõség is, hogy beszéljek a világnak a minket érintõ kérdésekrõl. A mûsor alatt Mr. King egyenesen megkérdezte tõlem: „Mi az Ön szerepe? Ön egy jelentõs vallás vezetõje. Mi az Ön szerepe?” Azt válaszoltam: „Az én feladatom az, hogy tantételeket nyilatkoztassak ki. Az én szerepem az, hogy példaként álljak az emberek elõtt. Feladatom az, hogy az igazság védelmében szóljak. Az, hogy õrzõje legyek az értékeknek, amelyek fontosak kultúránkban és társadalmunkban. Az én feladatom az, hogy vezessek.” Ez a válasz rögtönzött volt. Sohasem számítottam erre a kérdésre. De a válaszadás szellemében ma reggel úgy gondoltam, feltennék vagy féltucat kérdést, melyet változatlanul felvet a média és más egyházak. Ezalkalommal szükségszerûen rövidnek kell lennem. Minden egyes kérdés megérne egy egész elõadást. Véletlenszerûen választottam ki ezeket a kérdéseket, és nem állítottam fel köztük különleges sorrendet, kivéve az elsõ tekintetében. Senkivel sem kívánok vitatkozni. Elfogadom minden férfi és nõ vallását, és tiszteletben tartom vágyukat, hogy aszerint éljenek. Egyszerûen szeretném ismertetni válaszomat - olyan egyszerûen, amennyire csak tudom -, amely arra vonatkozik, amit az emberek rólunk kérdeznek. 1. kérdés: Mit mond a mormon tanítás az istenségrõl, Istenrõl? Az elsõ látomás óta felvetik ezt a kérdést, és folyamatosan felteszik, s meg fogják kérdezni mindaddig, amíg õk hisznek hagyományaik Istenében, s míg mi bizonyságunkat tesszük az újkori kinyilatkoztatások Istenérõl. Joseph próféta kijelentette: „Az evangélium elsõ tantétele, hogy biztosan ismerjük Isten jellemét, és tudjuk, úgy beszélhetünk Vele, mint egyik ember a másikkal” (Teachings of the Prophet Joseph Smith, válogatta Joseph Fielding Smith [1976.], 345.o.). „Hiszünk Istenben, az Örökkévaló Atyában, és az õ Fiában, Jézus Krisztusban, és a Szentlélekben” (Hit. 1:1). Ez az elsõ hittétel foglalja össze tanításunkat. Nem fogadjuk el a szentháromságot. Nem fogadjuk el a niceai hitvallást, és egyik hitvallást sem, amely hagyományokra és emberi következtetésekre épül. Elfogadjuk tanaink alapjául Joseph Smith próféta kijelentését, miszerint amikor az erdõben imádkozott bölcsességért: „a fény megpihent rajtam [és] két alakot láttam felettem a levegõben állni, akiknek fényessége és dicsõsége leírhatatlan volt. Az egyik nevemen szólított, és a másikra mutatva ezt mondta - Ez az én szeretett Fiam, õt hallgasd!” (Joseph Smith - története 1:17). Két fizikai lény állt elõtte. Látta õket. Emberi alakban jelentek meg, de sokkal dicsõségesebb külsõben. Beszélt velük. Õk szóltak hozzá. Nem alaktalan szellemek voltak. Mindegyik pontosan kivehetõ személy volt. Húsból és csontból való lények, akiknek természete újra megerõsítést nyert a próféta által kapott késõbbi kinyilatkoztatásokban. Egész ügyünk Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként ennek a dicsõséges elsõ látmásnak az érvényességén nyugszik. Ekkor vált ketté a fátyol, hogy megnyissa az idõk teljességének ezt a sáfárságát. Semmi, amire tanaink épülnek, semmi, amit tanítunk, semmi, ami szerint élünk nem fontossabb, mint ez a kiinduló nyilatkozat. Úgy vélem, ha Joseph Smith beszélt Istennel, az Atyával és Egyszülött Fiával, akkor igaz minden más is, amit mondott. Ez az a sarokpánt, melyen elfordulva kitárul a kapu, ami a megváltás és az örök élet felé vezetõ ösvényre visz. Keresztények vagyunk? Természetesen igen. Hiszünk Krisztusban. Imádjuk Õt. Ünnepélyes szertartásban magunkra vesszük szent nevét. Az egyház, amelyhez tartozunk, az Õ nevét viseli. Õ a mi Urunk, Üdvözítõnk, Megváltónk, akin keresztül megadatott a nagyszerû engesztelõ áldozat, mely megváltást és örök életet hoz. 2. kérdés: Mi az önök egyházának állásfoglalása a homoszexualitás tekintetében? Elõször is hisszük, hogy a házasságot férfi és nõ között Isten rendelte el. Hisszük, hogy a házasság örök lehet az örökkévaló papsági hatalom által, ha azt Isten házában gyakorolják. Az emberek tudakozódnak álláspontunk felõl azokkal kapcsolatban, akik magukat homoszexuálisnak vagy leszbikusnak tekintik. Az én válaszom az, hogy Isten fiaiként és lányaiként szeretjük õket. Lehetnek bizonyos erõteljes hajlamaik, melyeket nehéz ellenõrzés alatt tartani. Idõnként a legtöbb embernek van ilyen vagy olyan hajlama. Ha nem ezeket a hajlamokat követve cselekednek, akkor ugyanúgy haladhatnak, mint az egyház minden más tagja. Ha megszegik az erkölcsi tisztaság törvényét és az egyház erkölcsi normáit, akkor alávettetnek az egyházi büntetéseknek csakúgy, mint mások. Szeretnénk segítséget nyújtani ezeknek az embereknek, megerõsíteni õket, támogatni õket problémáikban, és segíteni nekik nehézségeikben. De nem maradhatunk restek, ha átadják magukat erkölcstelen cselekedeteknek, ha megpróbálnak támogatni, védelmezni úgynevezett azonos nemû házasságot, illetve abban élni. Ha ilyesmit megengednénk, az azt jelentené, hogy könnyedén vesszük az Isten által jóváhagyott házasság nagyon komoly és szent alapját, valamint annak célját, a családok nevelését. 3. kérdés: Mi az önök álláspontja az abortusz kérdésében? A betegségellenõrzõ és -megelõzõ központok szerint több mint 1 200 000 abortuszt végeztek 1995-ben csak az Egyesült Államokban. Mi történt az emberi élet iránt érzett megbecsülésünkkel? Hogy tudják nõk, és férfiak megtagadni az eredetében és természetében isteni élet nagyszerû és értékes ajándékát? Mennyire csodálatos lény egy gyermek! Milyen gyönyörû egy újszülött kisbaba! Nincs nagyszerûbb csoda, mint az emberi élet megteremtése! Az abortusz csúf, megalázó dolog, ami elkerülhetetlenül lelkiismeret-furdalást, bánatot és sajnálkozást okoz. Bár mi elítéljük, számításba vesszük olyan körülmények között, amikor a terhesség vérfertõzés vagy erõszak következménye, amikor az illetékes egészségügyi hatóság úgy ítéli meg, hogy az anya élete, esetleg egészsége komoly veszélyben forog, vagy amikor az illetékes egészségügyi hatóságnak tudomására jut, hogy a magzatnak komoly fogyatékosságai vannak, melyek lehetetlenné teszik, hogy a születetést követõen életben maradjon. De az ilyen esetek ritkák, és csak csekély valószínûséggel fordulnak elõ. Akik ezen körülmények között szembesülnek a kérdéssel, arra kérjük, forduljanak tanácsért helyi egyházi vezetõikhez, és imádkozzanak megfontoltan, megerõsítést nyerve az imán keresztül, mielõtt cselekednének. Van egy sokkal jobb út. Ha nincs kilátás arra, hogy az érintett férfival házasságot kössön, magára hagyva az anyát, fennáll az a helyeslendõ választási lehetõség, hogy a gyermeket örökbefogadó szülõknél helyezzék el, akik szeretni fogják õt, és gondját viselik majd. Sok olyan pár van, akik jó körülmények közt élnek, gyermeket szeretnének, de nem lehet nekik. 4. kérdés: Mi az egyház véleménye a többnejûségrõl? Napjainkban sok olyan újságcikkel találkozunk, ami ezzel a kérdéssel foglalkozik. Ez abból az esetbõl indult ki, amikor egy gyermeket bántalmaztak olyanok, akik többnejûségben élnek. Szeretném határozottan kijelenteni, hogy ennek az egyháznak semmi köze azokhoz, akik többnejûséget gyakorolnak. Õk nem tagjai ennek az egyháznak. Legtöbbjük nem is volt soha. Megszegik a polgári törvényeket. Tudják, hogy megsértik azokat. A törvény büntetéseinek teszik ki magukat. Az egyház természetesen nem illetékes ezekben az ügyekben. Ha tagjaink közül bárkirõl kiderül, hogy többnejûségben él, azokat az egyház legszigorúbb kivethetõ büntetéseként kiközösítik. Õk nemcsak a polgári törvényeket szegik meg szándékosan, hanem ennek az egyháznak a törvényeit is megsértik. Hitünk egyik tantétele kötelez bennünket. Kijelenti: „Hisszük, hogy királyoknak, elnököknek, uralkodóknak és elöljáróknak alá kell rendelnünk magunkat, és a törvénynek engedelmeskednünk kell, azt tisztelnünk kell és fenn kell tartanunk” (Hit. 1:12). Senki sem tudja egyszerre megszegni a törvényt, s engedelmeskedni is annak. Nem létezik olyan fogalom, hogy „mormon fundamentalista”. Ellentmondásos ezt a két szót együtt használni. Több, mint egy évszázaddal ezelõtt Isten világosan kinyilatkoztatta prófétájának, hogy fel kell hagyni a többnejûséggel, ami azt jelenti, hogy az most Isten törvénye ellen való. Még azokban az országokban is, ahol polgári vagy vallási törvény engedélyezi a többnejûséget, azt tanítja az egyház, hogy a házasságnak monogámnak kell lennie, és nem veszi fel tagjai közé azokat, akik többnejû házasságban élnek. 5. kérdés: Minek tulajdonítja Ön az egyház növekedését? Növekedünk. Csodálatos módon növekszünk. A természetes gyarapodással és a megkereszteltekkel hozzávetõlegesen 400 000 új tagot számlálunk évente. A 10 millió alapján ez körülbelül 4 százalék, ami rendkívül jó egy egyház számára. Az emberek biztos horgonyt keresnek a változékony értékek világában. Szeretnének valamit, amibe belekapaszkodhatnak, amint közelükben a világ mindinkább zûrzavarossá válik. Új megtértként üdvözöljük õket, és gondoskodunk arról, hogy otthon érezzék magukat. Érzik a szentek barátságából áradó melegséget. Feladatot adunk nekik. Felelõsséget kapnak. Úgy érzik, részesei Isten nagyszerû, elõretörõ munkájának. És természetesen vannak misszionáriusaink, akik segítik õket az igazság keresésében. Hamarosan felfedezik, hogy utolsó napi szentként tõlük több kívántatik. Nem veszik zokon. Megfelelnek az elvárásoknak, és szeretik azt. Azt várják, hogy vallásuk igényes legyen, és újításokat kívánjon meg életükben. Szembekerülnek a követelményekkel. Bizonyságot tesznek arról a nagyszerû jóról, amit kaptak. Lelkesek és hûségesek. 6. kérdés: Milyen álláspontot vall az egyház a házastárs és a gyerekek bántalmazásáról? A leghatározottabban elutasítjuk a goromba viselkedés bármely formáját. Elítéljük a házastárs vagy gyermek fizikai, szexuális, szóbeli vagy érzelmi bántalmazását. A családról szóló kiáltványunk kijelenti: „A férj és a feleség komoly feladata, hogy szeressék egymást, és törõdjenek egymással és gyermekeikkel . . . A szülõknek szent kötelességük, hogy szeretetben és tisztességben neveljék fel gyermekeiket, hogy kielégítsék fizikai és lelki szükségleteiket . . . A férjeknek és feleségeknek - anyáknak és apáknak - majd el kell számolniuk Isten elõtt e kötelességek teljesítésérõl” (Ensign, 1995., 102.o.). Minden tõlünk telhetõt megteszünk, hogy megállítsuk ezt a szörnyû gonoszságot. Amikor elismerik az egyenlõséget férj és feleség között, amikor ott a felismerés, hogy minden gyermek, aki a földre született, Isten gyermeke, akkor azt majd nagyobb felelõsségérzet követi, hogy tápláljuk, segítsük és sohasem lankadó szeretettel szeressük azokat, akikért felelõsek vagyunk. Az a férfi, aki bántalmazza feleségét vagy gyermekeit, nem érdemes arra, hogy viselje Isten papságát. Az a férfi, aki bántalmazza feleségét vagy gyermekeit, nem érdemes arra, hogy ennek az egyháznak megbecsült tagja legyen. A házastárs és a gyermekek bántalmazása az egyik legkomolyabb vétek Isten elõtt, és bárki, aki erre vetemedik, számíthat az egyház büntetésére. 7. kérdés: Mibõl fedezi az egyház a mûködését? Faust elnök beszélt errõl nagy hozzáértéssel ma reggel. A világban a kívülállók csodálkoznak azon, hogyan tudunk oly sokat tenni. Úgy beszélnek és írnak az egyházról, hogy az nagy vagyonnal és hatalmas tõkével rendelkezik. Van tõkénk. Vannak gyülekezeti házaink mindenütt a földön. Nagy számban építünk újakat minden évben. A szemináriumok és insztitútok keretein belül a felsõfokú oktatás egy nagyszerû programját mûködtetjük. Van egy egyedülálló családkutató létesítményünk. Támogatunk egy óriási misszionárius szervezetet, mely maga után vonja a missziós lakások fenntartását és egyéb kiadásokat a misszionáriusok ellátási költségei mellett, amit maguk a misszionáriusok és családjaik viselnek. De ezek a többivel együtt pénzt emésztenek fel, s nem termelnek. Sokba kerül ennek az egyháznak a mûködtetése. Világméretû mûködését a hithû egyháztagok megszentelt tizedébõl fedezzük. Mily csodálatos és dicsõ elv a tizedfizetés törvénye! Olyan egyszerû megérteni és követni. Ez az Úr pénzügyekre vonatkozó törvénye. Szívem mélyébõl hálás vagyok az Úrnak azok hitéért, akik becsületesen befizetik tizedüket. Szegénnyebbek emiatt? Tanúsíthatjuk, hogy valamilyen módon az Úr isteni gondviselése által nagylelkûen kárpótól bennünket. Ez nem adó. Ez egy önkéntes felajánlás, amit bizalmasan adunk. Ez egy alapelv, ami figyelemreméltó ígérettel jár együtt. Az Úr kijelentette, hogy megnyitja az ég csatornáit, és rátok árasztja áldásait bõségesen (Mal. 3:10). Ez az Õ ígérete. Képes valóra váltani ezt az ígéretet. És az én bizonyságom az, hogy meg is teszi. Nos, ez minden, amire idõm volt most. Sok más pont is elõkerülhetne. Ez csak kóstoló abból, amit a kiváncsi világ kérdezne rólunk. Tudnunk kell ezt, nektek és nekem, akik elfogadtuk ennek az egyháznak a tanait, hogy ez Isten munkája, amit Jézus Krisztus irányít, hogy az Õ tervük és rendjük szerint mûködik, és az Õ áldásait vonja maga után. Miért vagyunk oly boldog nép? Hitünk miatt, a szívünkben lakó csendes bizonyosság miatt, hogy Atyánk a mennyekben mindenre felügyelve gondoskodni fog fiairól és leányairól, akik az Úr elõtt járnak szeretettel, megbecsüléssel és engedelmességgel. Örökké boldog nép leszünk, ha így irányítjuk életünket. A bûn sohasem volt boldogság. A törvényszegés sohasem volt boldogság. A kétszínûség, szóban vagy viselkedésben, sohasem volt boldogság. A boldogság Isten, Örökkévaló Atyánk és Egyszülött Fia, az Úr Jézus Krisztus tanításainak és parancsolatainak való engedelmességben gyökerezik. Ahogy korábban is mondtam már errõl a szószékrõl, testvéreim, szeretünk benneteket. Szeretünk hitetekért és jóságotokért. Szeretünk titeket, mert hajlandóak vagytok megtenni, bármire is kérünk benneteket. Szeretünk azért, mert engedelmeskedtek az Úr akaratának. Annak tudatában megyünk mindannyian elõre, hogy ennek a munkának igaznak kell lennie. Tegyünk újabb erõfeszítéseket arra, hogy felöltsük Isten teljes fegyverzetét és Rá tekintsünk; ez alázatos imám Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus nevében, ámen.