Elder Merrill C. Oaks
a Hetvenekbõl
Az egyház a mai, élõ prófétától kapott folyamatos kinyilatkoztatáson nyugszik.
Alig több, mint két évvel halála elõtt Joseph Smith próféta megjelentette a Hittételeket. A kilencedik hittétel kimondja: „Hisszük mindazt, amit Isten a múltban kinyilatkoztatott, mindazt, amit most nyilatkoztat ki, és hisszük, hogy ezután is sok nagyszerû és fontos dolgot fog kinyilatkoztatni Isten országáról.” A mondat befejezõ részével kapcsolatban fogok beszélni: „ezután is sok nagyszerû és fontos dolgot fog kinyilatkoztatni Isten országáról”. A folyamatos kinyilatkoztatásnak ez az elve alapvetõ része Isten királyságának.
A Tanok és szövetségek 21. részének negyedik és ötödik versében az Úr kijelentette, hogy az egyház kötelessége prófétájának útmutatására figyelni:
„Ezért és most az egyházhoz szólok, figyeljetek minden szavára és parancsolatára, amit úgy továbbít nektek, ahogyan kapta szent életû lévén.
Szavait teljes türelemmel és hittel fogadjátok, mintha az én saját számból hallanátok.”
Joseph Smith próféta lefordította a Mormon könyvét, és megkapta azokat a kinyilatkoztatásokat, amelyek lerakták a visszaállított egyház alapjait. Elõérzetei voltak saját halálára vonatkozóan, és sietett átruházni a papsági kulcsokat a Tizenkettek Kvórumára. Wilford Woodruff szavaival: „És a Tizenkettekhez szólva [Joseph] így kiáltott: ‘Vállatokon nyugszik a királyság, egymásnak kell vetnetek vállaitokat, és úgy kell tartanotok; mert mostanáig ezt magamnak kellett megtennem. A felelõsség most már rajtatok nyugszik’” (Times and Seasons, 5:698).
Joseph Smith halálával nem ért véget a mennyei kinyilatkoztatás és útmutatás. „Isten országáról sok nagyszerû és fontos dolog” került kinyilatkoztatásra azokon keresztül, akik az egyház elnökeként követték õt. Spencer W. Kimball elnök szavaival:
„Attól a nagyjelentõségû naptól fogva 1820-ban, további szentírásokat kapunk, köztük azt a sok és létfontosságú kinyilatkoztatást, amely egy ki nem apadó forrásban árad Istentõl az õ földi prófétái felé . . .
Vannak, akik azt feltételezik, hogy e szent feljegyzések kinyomtatása és egybekötése [és õ itt a négy alapmûvünkrõl beszél] ‘a próféták végét’ jelenti. De újra tanúságot teszünk a világnak arról, hogy a kinyilatkoztatás folytatódik, és az egyházi termek és iratok tartalmazzák ezeket a kinyilatkoztatásokat, amelyeket hónapról hónapra és napról napra kapunk. Arról is bizonyságunkat tesszük, hogy 1830-tól, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza megszervezése óta van, és amíg csak idõ létezik, lesz is egy próféta, akit Isten és az õ népe elismer, s aki továbbra is tolmácsolni fogja az Úr törõdését és akaratát” („Revelation: The Word of the Lord to His Prophets”, Ensign, 1977. május, 78. o.).
Nagy mennyiségû írott történelmi anyag áll rendelkezésünkre, köztük korábbi egyházi vezetõk beszédei. Ezek olyan hátteret nyújtanak nekünk, amely segít megérteni a visszaállítás korai eseményeit, és az állapotokat, amelyek azokban a napokban fennálltak. Ebben az évben abban a kiváltságban van részünk, hogy a papsági és a segítõegyleti gyûléseken Brigham Young próféta tanításait tanulmányozhatjuk. Csodálatos összefüggés és egyezés található e tanítások, s az utóbbi idõk prófétáinak tanításai között.
Ahogy az egyházi elvek és eljárások a folyamatos kinyilatkoztatás és inspiráció által finomodnak, vannak akiket nyugtalanít bármiféle változás. Néhányan szó szerint vadásznak olyan helyzetekre, melyekben korábbi egyházi vezetõk vagy egyháztagok olyan kijelentéseket tettek, amelyek nincsenek teljesen összhangban napjaink felfogásával és gyakorlatával. Vannak, akik úgy gondolkodnak, bárminek, ami egy korábbi idõbõl való, helyesebbnek kell lennie.
Az ilyen esetekre a következõ gondolatokat javasolnám: (1) Vannak olyan egyházi eljárások, amelyek teljesen nem alakultak ki ennek a sáfárságnak a kezdetén, és amelyeket az egymást követõ próféták nem részleteztek és nem tisztáztak. (2) A téves tanokkal szemben az élõ prófétától származó folyamatos kinyilatkoztatásban való megingathatatlan hit véd meg minket.
Harold B. Lee elnök szólt errõl egy élményével kapcsolatban:
„Évekkel ezelõtt fiatal misszionáriusként misszióelnökömmel együtt ellátogattunk Nauvoo-ba és Carthage-be, és egy misszionáriusi gyûlést tartottunk abban a szobában, ahol Joseph és Hyrum halálukat lelték. A misszióelnök beszélt azokról a történelmi eseményekrõl, amelyek a vértanúsághoz vezettek, majd végül ezt a nagyfontosságú kijelentést tette: ‘Amikor Joseph Smith próféta mártírhalált halt, a szentek között sokan voltak, akik lelkileg meghaltak Joseph-fel együtt.’ Így történt ez, amikor Brigham Young meghalt; így, amikor John Taylor meghalt. Példának okáért, a John Taylor elnöknek adott kinyilatkoztatások nagyobb felhatalmazással bírnak-e, mint valami, ami elnökünktõl, mai prófétánktól származik? Néhány egyháztag Wilford Woodruff, Lorenzo Snow, Joseph F. Smith, Heber J. Grant, George Albert Smith halálával halt meg lelkileg. Ma is vannak néhányan, akik készségesen hisznek valakiben, aki már meghalt, eltávozott közülünk, és szavainak nagyobb tekintélyt tulajdonítanak, mint egy ma élõ felhatalmazott szavainak” (Stand Ye In Holy Places, [1974], 153. o.)
Lee elnök megerõsítette ezt egy válaszában, amit egy olyan embernek adott, akit zavart egy új egyházi eljárás, amely eltért attól, amit Joseph Smith idejében alakítottak ki. Ezt mondta ennek a kérdést feltevõ testvérnek:
„‘Gondolt-e már arra, hogy ami 1840-ben ellenkezett a mennyország rendjével, az talán 1960-ban nem mond ellent ennek a rendnek?’ Nem gondolt erre. Õ is egy halott prófétát követett és megfeledkezett arról, hogy ma van egy élõ próféta. Ezért fontos hangsúlyozni azt a szót, élõ” (Stand Ye In Holy Places, 153. o.).
Összegezve, az egyház a mai, élõ prófétától kapott folyamatos kinyilatkoztatáson nyugszik. „Sok nagyszerû és fontos dolog” került kinyilatkoztatásra „Isten országáról”, és az élõ prófétán keresztül még több is kinyilatkoztatásra kerül. Joseph Smith-szel kezdõdõen tovább az egyház elnökeként õt követõkig, a kinyilatkoztatás folyamatos áramlása tökéletesítette evangéliumi megértésünket. A tanítások megértése teljesebb, ahogy most tanítja az egyház, mint e sáfárság bármelyik korábbi idõszakában. Errõl teszem bizonyságomat, Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
