Nem vagyunk egyedül Sheri L. Dew második tanácsos a Segítõegylet Általános Elnökségében Ígéretet kaptunk arra, hogy az Istenség harmadik személye állandó társunk lesz, ennélfogva abban a kiváltságban van részünk, hogy kinyilatkoztatást kaphatunk saját életünkre vonatkozóan. Közel három év telt el azóta, hogy egy félelmetes kora reggeli telefonhívást kaptam. Öcsém, Steve, súlyos szívinfarktust kapott, és még az éjszaka meghalt. Egy pillanat alatt, minden figyelmeztetés nélkül történt, hogy a legbizalmasabb barátom elment. Az azt követõ néhány nap során sokan, akik szerették Steve-et, feleségét és a gyerekeket, elutaztak Colorádóban lévõ otthonukba. De egészen a temetés befejeztéig nem vettem észre, hogy hét kedves barátom is megtette a hosszú utat Salt Lake City-bõl, hogy részt vegyen a szertartáson. Egyikük sem találkozott soha a fivéremmel. Azért jöttek, hogy engem gyámolítsanak. El tudjátok képzelni, mit éreztem, amikor körülvettek, és egyikük azt mondta: „Csak nem akartuk, hogy ma egyedül légy.” Szóval és cselekedettel tanítottak egy isteni alapelvet. Egyikünknek sem jó egyedül lenni, s egyikünk sincs arra szánva, hogy egyedül legyen. Úgy tûnik, a magányosság fájdalma része a halandó tapasztalásnak. De az Úr könyörületességében úgy intézte, hogy soha ne kelljen egyedül megküzdenünk a halandóság kihívásaival. Ezen gondolkodtam nemrégiben, amikor végigültem egy gyûlést, ahol a szónok elsõsorban azzal foglalkozott, milyen nehéz az evangélium szerint élni. A gyûlés végére elkedvetlenedtem. Úgy tûntette fel, mintha az evangélium szerinti élet kõfejtésre kényszerítõ ítélet lenne. Nem az evangélium szerinti élet olyan nehéz. Az élet nehéz. Akkor szedegetjük fel a kõdarabokat, amikor veszélyeztetjük a szövetségeket, vagy amikor megsértjük az értékeket, s ez az, ami nehéz. Az evangélium jelenti a jóhírt, amely biztosítja számunkra az eszközöket, hogy megbirkózzunk a hibákkal, a szívfájdalmakkal, a csalódásokkal, amelyek megtapasztalására számíthatunk itt. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában való tagságnak megvannak a maga kiváltságai. Íme éppen csak néhány: azok vezetnek minket, akik viselik Isten papságát, ami a leghatalmasabb és szentebb erõ a földön. Tagjai vagyunk a segítõegyletnek, az egyetlen nõi szervezetnek, melyet Isten prófétája alapított. És ma este egy élõ próféta fog minket tanítani, Gordon B. Hinckley elnök, aki az Úr felkentje ezen a napon. Bizonyságomat teszem arról, hogy õ e szó minden vonatkozásában próféta, és kinyilatkoztatást kap, hogy megáldja mindazok életét, akiknek van füle a hallásra. E figyelemreméltó kiváltságot egy másikkal szeretném megtoldani. Nefi tanította ezt: „Ha . . . elnyeritek a Szentlelket, akkor az mindent megmutat nektek, hogy mit kell cselekednetek” (2 Ne. 32:5). Micsoda figyelemreméltó kiváltság és ígéret! Lorenzo Snow mondta: „minden utolsó napi szent nagyszerû kiváltsága . . . , hogy életünk minden napján részünk van a Szellem megnyilvánulásaiban . . . , [s így] ismerhetjük a világosságot, s nem kell folyton hason csúszni a sötétben” (Conference Report, 1899. április, 52. o.). És az õ nõvére, Eliza R. Snow kijelentette: „Az ítélet napjáig is beszélhetsz a [szenteknek] a világ dõreségeirõl . . . , és semmi hatása nem lesz. De . . . helyezd õket egy olyan hivatalba, ahol elnyerik a Szentlelket, és az biztos védelmet fog nyújtani a külsõ hatásokkal szemben” (Woman’s Exponent, 1873. szept., 15., 63. o.). Megígérték nekünk az Istenség harmadik tagjának állandó társaságát, ennélfogva azt a kiváltságot is, hogy kinyilatkoztatást kapjunk saját életünkre vonatkozóan. Nem vagyunk egyedül! A Szentlélek gyarapítja elménket, szívünket és fokozza megértésünket; segít nekünk legyõzni a gyengeségeket és ellenállni a kísértésnek; alázatosságra és bûnbánatra ösztönöz; csodálatos módon vezet és oltalmaz minket; megajándékoz bölcsességgel, isteni bátorsággal, lelki békével, a változás utáni vággyal, és azzal a képességgel, hogy különbséget tudjunk tenni az emberi filozófiák és a kinyilatkoztatott igazság között. A Szentlélek az Atya és a Fiú meghatalmazottja, hírnöke, Õ tesz bizonyságot mindkettõjük csodálatos, az egész világra kiterjedõ valóságáról és velünk való személyes kapcsolatáról. A Szellem jelenléte nélkül lehetetlen felfogni személyes küldetésünket, vagy bíznunk abban, hogy az útirány helyes. Nem létezik olyan halandó vigasztalás, amely vetekedni tudna a Vigasztaló által nyújtott vigasszal. Ezt mondta Hinckley elnök: „Nincs nagyszerûbb áldás, amiben életünk során részünk lehet, mint a Szentlélek társasága” (Boston Massachusetts Regional Conference, 1995. ápr., 22.; a kiemelések nem szerepelnek a forrásanyagban). Brigham Young mégis kesergett: „Velünk lehet az Úr Szelleme . . . , hogy irányítson [minket] . . . Mégis, biztos vagyok abban, hogy ebbõl a szempontból sokkal kevesebbet fogadunk el, mint amiben részünk lehetne” (deseret News Semi-Weekly, 1867. dec., 3., 2. o.). Az idõk teljessége sáfárságának ebben a homályos idõszakában, amikor a Sátán és kegyencei járják a földet megtévesztést, elkedvetlenedést és kétségbeesést sugallva, lehetséges-e, hogy mi, akik teljesen fel vagyunk fegyverezve a föld leghatásosabb ellenszerével - a Szentlélek ajándékával - ne részesüljünk mindig teljesen ebbõl az ajándékból? Bûnösek vagyunk azért, mert lelkileg „éppen, hogy csak elvagyunk”, és nem élünk a számunkra elérhetõ erõvel és védelemmel? Sokkal kevesebbel is beérjük, mint amit az Úr hajlandó megadni nekünk; lényegében úgy döntünk, inkább egyedül megyünk, mintsem Isten társaként? Ez az egyház a kinyilatkoztatás egyháza. Kihívásunk nem abban rejlik, hogy rávegyük az Urat, szóljon hozzánk. A mi problémánk az, hogy meghalljuk, amit mondani akar. Õ megígérte: „valahányszor kértél, mindig kaptál tanítást a Szellemtõl” (T&Sz 6:14). Életbevágóan fontos, hogy mi, segítõegyleti nõtestvérek, megtanuljuk meghallani az Úr hangját. Mégis aggódom, hogy túl gyakran mulasztjuk el a Szellem irányítását kérni. Talán nem tudjuk, hogyan tegyük, és még nem volt számunkra fontos, hogy megtanuljuk. Vagy annyira tudatában vagyunk személyes gyengeségeinknek, hogy nem érezzük magunkat érdemesnek, nem igazán hisszük, hogy az Úr szólni fog hozzánk, és ezért nem igyekszünk kinyilatkoztatást kapni. Vagy hagyjuk, hogy a tévutak és életünk tempója kiszorítsák a Szellemet. Micsoda tragédia! A Szentlélek optimizmussal és bölcsességgel áld meg minket olyan kihívások idején, amelyeknek mi magunk nem tudunk megfelelni. Nem csoda, hogy az elfoglaltság az ellenség kedvenc taktikája az erényes UNSZ nõk között - olyannyira lefoglalnak minket a mindennapi élet izgalmával, hogy nem mártózunk meg Jézus Krisztus evangéliumában. Nõtestvérek, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne kutassuk a Szellem dolgait! Túl nagy a kockázat. Túl sokan függenek tõlünk, mint anyáktól, nõtestvérektõl, vezetõktõl és barátoktól. Egy nõ, akit az Úr vezet, tudja, hova forduljon válaszért és békességért. Magabiztosan tud nehéz döntéseket hozni és szembenézni a problémákkal, mert a Szellemtõl kér tanácsot, és azoktól a vezetõitõl, akiket szintén a Szellem irányít. A mi felelõsségünk ezért, hogy megtanuljuk meghallani az Úr hangját. Egy nap, amikor azokról az útmutatásokról olvastam, amelyeket Nefi kapott egy hajó építésére vonatkozóan, azon kaptam magam, hogy arra gondolok: De Nefi hogyan értette meg olyan tisztán azt, amit az Úr mondott neki? Ez a kérdés indított arra, hogy amennyire csak tudtam, kikeressek minden szentírásbeli bizonyítékot Isten és az ember közötti közvetlen kommunikációról. Mindegyik mellé tettem egy piros x-et szentírásom lapjainak szélére. Most, sok évvel késõbb, szentírásom tele van kis piros x-ekkel, amelyek mindegyike jelzi, az Úr valóban szól az Õ népéhez. Én magam is megtapasztaltam ezt. Emlékszem egy olyan idõszakra, amikor egy személyes csalódásom miatt rendkívül egyedül éreztem magam. Egyik nap, ahogy vigasztalás után kutattam a szentírásokban, az az érzésem támadt, egy bizonyos versre kell összpontosítanom. Az a vers sok száz másik vershez vezetett, s ebbõl egy intenzív kutatási idõszak alakult ki. De csak három év múlva történt az, hogy egy másik rész ötlött szemembe, mintha neonfénnyel lett volna bevonva. Csak akkor adatott meg nekem, hogy megértsem, egész idõ alatt mit akart nekem megtanítani az Úr az engesztelõ áldozat erejérõl, mellyel terheinken könnyít. Legtisztább sugalmazásaim némelyikét akkor kaptam, amikor elmerültem a szentírásokban. A szentírások vezetékként szolgálnak a kinyilatkoztatások számára. Megtanítják nekünk a Szellem nyelvét. A lelki hallásra való képességünk szoros kapcsolatban áll azzal, mennyire vagyunk hajlandóak dolgozni rajta. Hinckley elnök gyakran mondta, egyetlen módját ismeri annak, hogy bármit elvégezzen: le kell térdelni, segítségért kell könyörögni, azután talpra kell állni és munkához látni. A hitnek és a kemény munkának ez a kombinációja jelenti a tökéletes tananyagot a Szellem nyelvének elsajátításához. Az Üdvözítõ tanította: „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert õk kielégíttetnek a Szentlélekkel” (3 Ne. 12:6; a kiemelések nem szerepelnek a forrásanyagban). Az éhezés és a szomjazás lelki munkához vezet. Imádkozáshoz a templomban, bûnbánathoz, hogy egyre tisztábbá, megbocsátóbbá, megbocsátásra törekvõbbé, buzgóbban böjtölõvé és imádkozóvá váljunk, amelyek mindegyike fokozza a Szellemre való fogékonyságunkat. A lelki munka mûködik, és ez jelenti a kulcsot ahhoz, hogy megtanuljuk meghallani az Úr hangját. Elder Bruce R. McConkie mondta: „Nincs túl nagy ár . . . nincs túl nagy áldozat, ha abból az származik . . . , hogy élvezhetjük a Szentlélek ajándékát” (A New Witness for the Articles of Faith [1984], 253. o.). Mire vagyunk hajlandóak, milyen gyengeségeket és élvezeteket adunk fel azért, hogy személyes védelmezõnkként, vezetõnkként és állandó társunkként velünk legyen a Szentlélek? Ez egy olyan kérdés, amit megéri feltenni azért, hogy tisztán lássuk: az ellenség örömét leli abban, hogy elválaszt minket, ennek az egyháznak a nõtestvéreit, a Szellemtõl. És ezt azért teszi, mert tudja, milyen alapvetõ fontosságú a hatásunk és jelenlétünk Isten utolsó napi birodalmában. A világon az emberek hol keressenek erényes és becsületes nõket - nõket, akik a jóság jelzõfényei, mert tekintetük Krisztus világosságát sugározza? Nálunk, a segítõegylet nõtestvéreinél. Ez nem túlzás. Ez a mi megbizatásunk. Nincs sehol a nõknek egy olyan csoportja, amelyre az Úr jobban támaszkodna, mint ránk - nõkre, akik hallják az Úr hangját és figyelnek is rá. Az Úr szereti a nõket ebben az egyházban! És õ számít a nõkre ebben az egyházban, az egész világon, hogy meghozzák azt a változást, amit csak mi tudunk meghozni. Az elmúlt tavasszal egy napot Szibériában töltöttem. Ahogy beléptem a bérelt terembe, hogy találkozzam az ottani nõtestvérekkel, a Szellem teljesen erõt vett rajtam. Tudtam, olyan nõk elõtt állok, akiket szeret az Úr - a mi oroszországi pionír nõtestvéreink elõtt. Azon tûnõdtem, vajon ilyen érzés lett volna ott lenni Emmával és Elizával Nauvoo-ban. És nem én voltam az egyetlen, aki ezt érezte. A gyûlés vége felé, Jefimov nõvér, a misszióelnök felesége, odahajolt hozzám, és azzal a néhány szóval, amit angolul tudott, azt súgta: „Nagyon Szentlélek.” Valóban nagyon Szentlélek! A Szellemet egyszerûen nem lehet visszatartani az olyan erényes nõk között, akik minden tõlük telhetõt elkövetnek. Ebben az évszázadban már csak egy általános segítõegyleti gyûlést fogunk tartani. Az Úr eléggé bízott bennünk ahhoz, hogy a világtörténelem e fordulópontján helyezzen minket színre. Nekünk kell lennünk azoknak a nõknek, akiket a földi lét elõtti idõszakban felkészítettek. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy kevesebbek legyünk önmagunknál, vagy csak alkalmanként törekedjünk a Szellem ajándékaira. Képesek vagyunk szembenézni a kihívásokkal. Ma este mindegyikünk elhatározhatja, hogy semmi sem fog közénk és az Úr Szelleme közé állni. Újra határozzuk el, hogy lelkileg fejleszteni fogjuk magunkat és egy kicsit keményebben dolgozunk azon, hogy keressük a mennybéli ihletet, hogy az irányítsa életünket! A Szentlélek az, aki az Úrhoz vezet minket, aki Hozzá köt minket, és aki visszavonhatatlanul megpecsételi a Róla való bizonyságunkat. Tudom, Isten az Atyánk, Jézus Krisztus a mi Üdvözítõnk, és Õk biztosítottak számunkra egy utat, hogy sohase kelljen egyedül lennünk. Ahogy a barátaim támogattak engem a nagy szükség idején, úgy lehet velünk a Szentlélek, hogy erõsítsen és vezessen minket. Lelkünk minden energiájával törekedjünk arra, hogy meghalljuk az Úr hangját és figyeljünk rá úgy, hogy azt tehessük, amiért ide küldtek minket! Jézus Krisztus nevében, ámen.