„Gyertek, hallgassatok a próféta hangjára!” Virginia U. Jensen Elsõ tanácsos a Segítõegylet Általános Elnökségében Ha hallgatunk az Úr hangjára az õ élõ prófétáján keresztül, és követjük tanácsát, soha nem tévedünk el. Egyik este, amikor tizenegy éves voltam, az ablakomból nyugtalanságra lettem figyelmes. Kinéztem az ablakon, és az utcán az újságárusfiúk újságkötegekkel a karjukban kiáltozták a hírt, hogy George Albert Smith elnök, az egyház nyolcadik elnöke elhunyt. Smith elnök volt az egyetlen próféta, akit ismertem addigi rövid életem során. Az õ szolgálata alatt éreztem elõször a bizonyság lelkesítõ hatását, és akkor tudtam meg azt is, milyen fontosak Isten prófétái. Az elemi iskolában és otthon szeretõ szüleimtõl megtanultam, hogy Smith elnök volt a mi földi összeköttetésünk Mennyei Atyánkkal és Fiával, Jézus Krisztussal, valamint hogy õk rajta keresztül tudtak beszélni hozzám. Micsoda lelkesítõ elgondolás egy fiatal lány számára! A Lélek megerõsítette tizenegy éves elmémben, hogy ez igaz. Amikor értesültem haláláról, borzasztó nagy veszteséget éreztem. Alig öt nappal Smith elnök halála után azonban David O. McKay elnök állt itt a Tabernákulumban, és beszélt az összegyûltekhez. A szentek éppen akkor támogatták egyhangúlag mint prófétát, látnokot és kinyilatkoztatót. Könnyeit visszatartva mondta: „Senki nem elnökölhet az egyház fölött anélkül, hogy összhangba ne kerülne az egyház fejével, Urunkkal és Üdvözítõnkkel, Jézus Krisztussal. Õ a mi vezetõnk. Ez az Õ egyháza. Isteni irányításával, sugalmazásával nem vallhatunk kudarcot.”1 Éppen olyan gyorsan megszerettem és kezdtem tisztelni McKay elnököt, mint amilyen gyorsan Smith elnököt. Valójában arra is emlékszem, amikor láttam õt ennél a szószéknél állni csillogó fehér hajával, azt gondolva, hogy õ éppen olyan, mint egy angyal. Az õsi és újkori próféták az Úr óriásai voltak, és azok ma is, akik már ki voltak választva, és fel voltak szentelve, mielõtt a földre jöttek volna. Prófétáink olyan emberek, akiket az Úr kifejezetten azért támasztott, hogy elnököljenek az egyház felett abban a különleges idõszakban, amelyben szolgálnak. Az Úr ugyanúgy egyháza vezetõin keresztül munkálkodik, mint ahogy mindig is tette a múltban. Wilford Woodruff elnök azt mondta: „Ha elõttünk lenne minden kinyilatkoztatás, amelyet Isten az embernek valaha is adott, és ezt harminc méter magasra felhalmoznánk, Isten egyháza és birodalma a világnak sem ebben, sem más idõszakában nem fejlõdhetne Isten élõ bölcsei nélkül.”2 Testvérek! Hallgassatok a Tanok és szövetségekben található utasításokra és ígéretekre: „Ezért . . . figyeljetek minden szavára és parancsolatára, amit úgy továbbít nektek, ahogyan kapta, énelõttem szent életû lévén. Szavait teljes türelemmel és hittel fogadjátok, mintha az én saját számból hallanátok” (T&Sz 21:4-5). A Mózes idejében élt embereknek nem volt elegendõ az Úr Ábrahámnak kinyilvánított akarata. Az Ézsaiás idejében élt embereknek nem volt elegendõ az Úr Mózesnek adott kinyilatkoztatása. A különbözõ sáfárságoknak különbözõ utasításokra volt szükségük. Ez igaz napjainkra is. Ebben a sáfárságban, amelyben most élünk, az evangélium összes többi sáfárságának ismerete egyesült. Micsoda áldás számunkra, hogy ebben az idõszakban élhetünk, amikor az evangélium teljessége a miénk, hogy megáldja életünket. Szeretném, ha mindenkihez elérne hangom által ez a felhívás, amely az egyik egyházi énekben van leírva: „Gyertek, hallgassatok a próféta hangjára, és halljátok Isten szavát!” (Hymns, No. 21.). Az egyház minden tagját - bármilyen korú vagy helyzetû legyen is - megérinti és megáldja az Úr prófétáinak sugalmazott tanácsa. Az alábbi történet egy olyan eseményrõl szól, amely New Yorkban történt meg, amikor David O. McKay elnök visszatért egy európai útjáról. „Elõkészületeket tettek arra, hogy képeket készítsenek róla, de a szokásos fényképész nem tudott elmenni, s így a United Press kétségbeesésében bûnügyi fényképészét választotta ki - egy olyan férfit, aki hozzászokott a legnehezebb New York-i munkához. A repülõtérre ment, ott állt két órán át, és késõbb a sötétkamrából egy hatalmas köteg fényképpel tért vissza. Csak kettõt kellett volna készítenie. Fõnöke azonnal megfeddte, mondván: - Egyáltalán miért pazarolja erre az idejét és a fotófelszerelést? A fényképész nagyon kurtán válaszolt, s azt mondta, boldogan kifizeti a többlet anyagot, és levonhatják a fizetésébõl az általa felhasznált többlet idõt . . . Néhány órával késõbb az alelnök az irodájába hívta, meg akarta tudni, mi történt. A bûnügyi fényképész azt mondta: - Amikor kisfiú voltam, édesanyám fel szokott nekem olvasni az Ószövetségbõl, és egész életemben kíváncsi voltam arra, hogy is néz ki valójában Isten prófétája. Hát, ma találtam egyet.”3 Teljesen tisztában vagyunk azzal, milyen csodálatos áldás mindannyiunk számára, hogy megtaláltuk prófétánkat? Számtalan módja van annak, ahogyan életünket gazdagíthatja az, ha hallgatunk prófétánk hangjára. Tisztább képet kapunk arról, hogy milyenek vagyunk, és mit jelentünk Mennybéli Atyánknak. Parancsolatokat és tanácsokat kapunk, hogy irányítsanak bennünket; figyelmeztetéseket, hogy a szoros és keskeny ösvényen tartsanak bennünket; és bátorító szavakat, hogy sarkalljanak bennünket, ha elcsüggedünk vagy elkedvetlenedünk. Ha a világ hangjaira hallgatunk, azok félrevezetnek bennünket. De ha élõ prófétáján keresztül az Úr hangjára hallgatunk, és követjük tanácsát, soha nem tévedünk el. Egy újkeletû újságcikk Hinckley elnököt dicséri: „Kétségtelenül korunkbeli ember . . . Kézszorító, hálaadó, olyan ember, aki tudja, mit kell mondani és hogyan, gyakran jó humorérzékkel.”4 Testvérek, ezek csak azok a dolgok, amiket a nagyközönség lát. Mi az egyház tagjaiként sokkal többet látunk. A Szentlélek sugallatai által tudjuk, hogy ennek az egyháznak az igazi vezetõje, az Úr Jézus Krisztus valóban kapcsolatban áll velünk Hinckley elnökön keresztül. Abban az áldásban és megtiszteltetésben részesültem, hogy érezhettem ezt a szellemet, amikor másfél éve Hinckley elnök irodájába hívtak, hogy megkapjam elhívásomat a Segítõegylet Általános Elnökségébe. Mielõtt megtudtam volna ottlétem okát, kezet fogtam vele, és erõteljes személyes bizonyságot nyertem arról, hogy Isten prófétájának társaságában vagyok. Ez a bizonyság rendkívül alázatossá és áhítatossá tett. Ha valamennyire szûkszavú voltam aznap, Hinckley elnök, akkor ez volt az oka. Mennyire áldottak vagyunk, hogy van egy élõ prófétánk - aki olyan kapcsolatokat teremt, mint soha azelõtt. Joseph Smith ezt jövendölte a Kirtlandi Templom felszentelésénél: „És egyházad kibontakozzék a sötét vadonból és tündököljön, mint a hold, fényes legyen, mint a nap, és olyan félelmetes legyen, mint egy fellobogózott hadsereg” (T&Sz 109:73). Hinckley elnök felkészült napjainkra, a médiára épülõ világra. Odakinn, életünk ablakain túl hallhatjuk a becsületesség, a tisztesség, a jóság és igazságosság haláláról, sõt még a hagyományos értelemben vett család haláláról is kiáltozó sok-sok hangot. Milyen áldottak vagyunk mi utolsó napi szentek, hogy tudjuk, Isten szólni tud hozzánk élõ prófétánkon keresztül, és útmutatást, utasítást ad, bátorítást nyújt ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni, éppúgy mint az Úr igaz egyháza, rendületlenül és magabiztosan azon az úton, amely visszavezet minket hozzá. Nincs sok garancia ebben az életben. Egy autóra sincs olyan garancia, amely minden kárt fedez. Nincs olyan bank a földön, amely teljes mértékben garanciát vállalna azért, hogy pénzünk tökéletes biztonságban van. Még a Good Housekeeping címû folyóirat elismerõ bélyegzõjére is rá van írva, hogy elhárítanak minden felelõsséget magukról. Semmiféle emberkéz alkotta vagy emberi irányítású dologra nem lehet soha igazi garancia! De itt a csoda. Az Úr adott néhány csodálatos garanciát a felelõsség mindenféle elhárítása nélkül. És ez az egyik: Õ kiválasztja a prófétát, és soha nem hagyja, hogy az az ember félrevezessen bennünket. Képzeljük el egy pillanatra ennek az ígéretnek a hatását. Legalább egy hely van, ahová tiszta, félreérthetetlen irányításért fordulhatunk. A segítõegyletben a papság irányítása alatt nekünk nõvéreknek az a munkánk, hogy segítsünk az asszonyoknak és családaiknak visszatérni a Mennyei Atyához, hogy vele élhessenek újra, ahogy mindannyian éltünk, mielõtt e földre jöttünk. Az élõ próféta hangja, amely Isten üzenetét viszi, tiszta, megbízható, határozott és közvetlen. Isten üzenete soha nem volt annyira tiszta, megbízható, határozott és közvetlen, mint amikor Gordon B. Hinckley elnök az 1995. szeptember 23-án megtartott általános segítõegyleti gyûlésen felolvasta a családról szóló kiáltványt üzenete részeként.5 Nézzük meg, mit tanított Isten a zavarodott világnak ebben a kiáltványban: A férfi és a nõ közötti házasságot Isten rendelte el. Az õ képmására lettünk teremtve. Nemünk már akkor meghatározott volt, mielõtt a földre jöttünk, és ez része örökkévaló énünknek. Vele éltünk, mielõtt a földre jöttünk. Isten megparancsolta nekünk, hogy legyenek gyermekeink, de figyelmeztetett bennünket, hogy a teremtõ erõkkel csak a házasság szent kötelékein belül szabad élni. Isten azt mondja nekünk prófétáján keresztül: komoly feladatunk, hogy szeressük egymást, törõdjünk egymással mint férj és feleség, és szeretetben, tisztességben neveljük fel gyermekeinket, hogy kielégítsük fizikai és lelki szükségleteiket. A család Isten rendelése. A szülõknek különleges feladataik és kötelességeik vannak - az apák elnökölnek, gondoskodnak a megélhetésrõl és a védelemrõl, az anyák pedig gyermekeiket nevelik. Ezenkívül a kiáltvány tartalmaz egy nagyon fontos figyelmeztetést is - hogy akik bántalmazzák hitvesüket vagy ivadékaikat, vagy akik nem tesznek eleget családi kötelezettségeiknek, azoknak egy napon el kell számolniuk Isten elõtt. Továbbá azt a figyelmeztetést is tartalmazza, hogy a család széthullása azzal a csapással sújtja majd az egyéneket, a közösségeket és nemzeteket, amelyeket a régi és az újkori próféták is megjövendöltek. Testvérek, ebben a pillanatban is ennek a valóságnak a közepén vagyunk. Mindannyiunk kötelessége, hogy megvédjük és erõsítsük a családot. Szólítalak benneteket újra: „Gyertek, hallgassatok a próféta hangjára!” Joseph Smith próféta alapította a segítõegyletet egy Istentõl kapott kinyilatkoztatás alapján, hogy „tudás és értelem áradjon ez idõtõl kezdve”. Joseph Smith azt ígérte: „Útmutatást fogtok kapni a papság rendje által, amelyet Isten alapított, annak a közvetítésével, aki ebben az utolsó sáfárságban az egyház ügyeinek vezetésére, irányítására kijelöltetett.”6 A segítõegyletben megtanuljuk, hogyan kell megvédeni és erõsíteni a családot. Hinckley elnök azt mondta: „A legjobbat várhatjátok . . . Ha a szoros és keskeny ösvényen maradtok, a legjobbat várhatjátok. Csodálatos idõ ez az életre. Nagyszerû idõszak ez ahhoz, hogy tagjai legyünk ennek az egyháznak, amikor szégyenkezés nélkül, és némi büszkeséggel emelhetitek fel fejeteket ebben a nagyszerû utolsó napi munkában.”7 „Gyertek, hallgassatok a próféta hangjára!” - ismerjétek meg Isten akaratát, hogy fényét ösvényetekre vethesse. Azért imádkozom, hogy nektek is - mint nekem - személyes bizonyságotok legyen arról, hogy mai, élõ prófétánk, Gordon B. Hinckley elnök lélekmentõ útmutatásokat ad nektek és hozzátartozóitoknak - olyan útmutatásokat, amelyek ha követjük õket, mindannyiunkat visszavezetnek mennyei otthonunkba, amely biztonságos és világiasságoktól mentes. És ezeket a dolgokat Jézus Krisztus szent nevében mondom, ámen. MEGJEGYZÉSEK 1. Leon R. Hartshorn: Classic Stories From the Lives of Our Prophets (1971), 263. o. 2. „The Keys of the Kingdom”; Millennial Star, 51:548. 3. „Memories of a Prophet”; Improvement Era, 1970. febr., 72. o. 4. „President Hinckley, 87, Charms World As He Leads Church”; Deseret News, 1998. május 23., A1. 5. Lásd Liahona, 1996. június, 10-11. o. 6. History of the Church, 4:607. 7. A Nyugati Középiskola szemináriumának tanévzárója, 1995. május 14.; idézve Church News, 1995. szeptember 2., 2. o.