Van-e részed a megváltásban Elder Dallin H. Oaks A Tizenkét Apostol Kvórumából Utolsó napi szentekként használjuk a megváltottság és a megváltás szavakat, melyeknek legalább hat különbözõ jelentésük van. Mit mondunk, amikor valaki megkérdezi tõlünk: „Megváltottak téged?” Ez a kérdés, amely oly gyakori egyes keresztények beszélgetésében, zavarba ejtõ lehet Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai számára, mert mi általában nem így beszélünk. Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy a „megváltottról” vagy a „megváltásról” jövõbeli eseményként beszéljünk, mintsem valamirõl, amely már megvalósult. A jó keresztény emberek olykor különbözõ jelentéseket kapcsolnak néhány kulcsfontosságú evangéliumi fogalomhoz, mint a megváltottsághoz vagy megváltáshoz. Ha arra válaszolunk, amire kérdezõnk valószínûleg gondol, amikor azt kérdezi „megváltattunk“-e, „igen“-nel kell válaszolnunk. Ha azoknak a különbözõ jelentéseknek megfelelõen válaszolunk, amelyeket a megváltott vagy megváltás kifejezésekhez kapcsolunk, válaszunk vagy „igen” lesz vagy „igen, de feltételekkel”. I Ahogy én értelmezem, a jó keresztények, akik ezekkel a fogalmakkal élnek, úgy értik, hogy akkor vagyunk megváltva, amikor õszintén kijelentjük vagy hitet teszünk amellett, hogy Jézus Krisztust elfogadtuk, mint a mi személyes Urunkat és Megváltónkat. Ez a jelentés azokon a szavakon alapszik, amelyeket Pál tanított az õ korában élõ keresztényeknek: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta õt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre” (Róm. 10:9-10). Ebben a tanításban az „üdvözült” és az „üdvözülés” szavak egy létezõ szövetséges kapcsolatot jelentenek Jézus Krisztussal, amelyben biztosítottak minket a bûneink következményeitõl való megváltásról, amennyiben engedelmesek vagyunk. Minden õszinte utolsó napi szent megváltatott ebben az értelemben. Megtértünk Jézus Krisztus visszaállított evangéliumához, megtapasztaltuk a bûnbánatot és a keresztelést, és az úrvacsoravétellel megújítjuk kereszteléskor kötött szövetségeinket. II Ahogy az utolsó napi szentek használják a megváltott és megváltás szavakat, úgy ezeknek legalább hat jelentésük van. Ezek némelyikének megfelelõen, megváltásunk már biztosított - már meg vagyunk váltva. Más jelentések szerint a megváltásról jövõbeli eseményként kell beszélni (1 Kor. 5:5), vagy egy jövõbeli eseménytõl függõ dologként (Márk 13:13). De e jelentések mindegyikében a megváltás Jézus Krisztuson keresztül történik. Elõször is, Jézus Krisztus feltámadása által minden halandó megmenekült a halál véglegességétõl. „Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek” (1 Kor. 15:22). A bûntõl vagy a bûn következményeitõl való megváltást tekintve, a kérdésre adott válaszunk, akár üdvözültünk, akár nem, „igen, de feltételekkel”. Harmadik hittételünk írja le, miben hiszünk: „Hisszük, hogy Krisztus engesztelõ áldozata révén minden ember üdvözülhet, ha az evangélium törvényeinek engedelmeskedik és szertartásaiban részesül (Hittételek 1:3). Sok bibliai vers kijelenti, Jézus azért jött el, hogy elvegye a világ bûneit (pl. János 1:29; Máté 26:28). Az Új Testamentom gyakran hivatkozik Isten kegyelmére és a kegyelem általi megváltásra (pl. János 1:17; Ap.csel. 15:11; Ef. 2:8). De sok meghatározott parancsolatot is tartalmaz a személyes viselkedésre vonatkozóan és sok hivatkozást a cselekedetek fontosságával kapcsolatban (pl. Máté 5:16; Ef. 2:10; Jakab 2:14-17). Ezenkívül, az Üdvözítõ azt tanította, hogy mindvégig ki kell tartanunk ahhoz, hogy üdvözüljünk (lásd Máté 10:22; Márk 13:13). A bibliai tanítások teljessége, valamint az újkori kinyilatkoztatások által nyert magyarázatok alapján kijelentjük, hogy a megváltás terve és az Úr Jézus Krisztus által adott parancsolatok azt jelentik, hogy a bûntõl való megtisztulás Krisztus engesztelõ áldozata révén az egyes bûnösök hitétõl függ, amely hit az Úr parancsolatának való engedelmességben nyilvánul meg, vagyis hogy bánjuk meg bûneinket, keresztelkedjünk meg és fogadjuk be a Szentlelket (lásd Ap.csel. 2:37-38). „Bizony, bizony mondom néked: tanította Jézus, Ha valaki nem születik víztõl és Lélektõl, nem mehet be az Isten országába” (János 3:5; lásd még Márk 16:16; Ap.csel. 2:37-38). Így aztán hívõkként, akik már részesültek ebben a megkívánt újjászületésben az arra felhatalmazottak kézrátétele által már részben megváltattak a bûntõl, de addig nem üdvözülnek teljesen, amíg a megkívánt folyamatos bûnbánattal, hûséggel, szolgálattal és mindvégig való kitartással nem érnek végére a halandóságban letöltött próbaidõnek. Vannak keresztények, akik azzal vádolják az ilyen választ adó utolsó napi szenteket, hogy tagadják Isten kegyelmét, mert állítják, õk maguk el tudják érni saját megváltásukat. E vádra két Mormon könyvebeli próféta szavaival válaszolunk. Nefi azt tanította: „Mi tehát szorgalmasan írunk, hogy rábírjuk gyermekeinket, hogy higgyenek Krisztusban és békéljenek meg Istennel, mert tudjuk, hogy miután mindent megtettünk, csak kegyelembõl igazulhatunk meg” (2 Nefi 25:23). És mit jelent az, hogy „mindent megtettünk”? Ez kétségtelenül magába foglalja a bûnbánatot (lásd Alma 24:11), a keresztséget, a parancsolatok betartását és a mindvégig való kitartást. Ezt kérte Moróni: „Jöjjetek Krisztushoz, legyetek benne tökéletesek, vessetek el magatoktól minden istentelenséget, és ha elvetettetek magatoktól minden istentelenséget, és Istent teljes szívetekbõl, teljes lelketekkel és minden erõtökkel szeretitek, akkor kegyelme elegendõ lesz nektek arra, hogy kegyelme által tökéletesek lehessetek Krisztusban” (Moróni 10:32). Mi nem bûneinkben vagyunk megváltva, vagyis nem úgy, hogy ha hitet teszünk Krisztus mellett, feltétel nélkül váltatunk meg, aztán elkerülhetetlenül bûnöket követünk el életünk hátralévõ részében (lásd Alma 11:36-37). Azáltal váltatunk meg bûneinktõl (lásd Hél. 5:10) hogy bûnbánatunk megújításával, Isten kegyelme és az Õ áldott engesztelõ áldozata általi megtisztulással ismételten újjászületünk (lásd 3 Nefi 9:20-22). A kérdést, vajon egy ember megváltatott-e, olykor úgy fogalmazzák meg, hogy vajon az az ember „újjászületett-e”. Az „újjászületés” ismerõs hivatkozás mind a Bibliában, mind pedig a Mormon könyvében. Mint ahogy az korábban elhangzott, Jézus azt tanította, hogy hacsak egy ember nem „születik újonnan” víztõl és Lélektõl, nem léphet be az Isten országába (lásd János 3:5). A Mormon könyve sok tanítása szól az „újjászületés” vagy az „Istentõl való születés” szükségességérõl (pl., Móziás 27: 25; lásd 24-26 versek; Alma 36:24, 26; Mózes 6:59). Amikor megértjük ezeket a szentírásokat, a válaszunk arra, újjászülettünk-e vagy sem, nyílvánvalóan „igen”. Újraszülettünk, amikor szövetségre léptünk Üdvözítõnkkel azáltal, hogy víztõl és Lélektõl megszülettünk, és magunkra vettük Jézus Krisztus nevét. Minden vasárnap ismételten újjászülethetünk, amikor veszünk az úrvacsorából. Az utolsó napi szentek határozottan állítják, hogy azok, akik ilyen módon újjászülettek, lelkileg Jézus Krisztus fiai és leányai (lásd Móziás 5:7; 15:9-13; 27:25). Mégis, hogy felismerjük ennek az újjászületett állapotnak a nekünk szánt áldásait, továbbra is be kell tartanunk a parancsolatokat, és mindvégig ki kell tartanunk. Közben Isten kegyelme által új teremtményekként születtünk újjá új lelki szülõkkel, és egy nagyszerû örökség kilátásaival. A megváltottság negyedik jelentése, hogy megmenekülünk a sötétségtõl, mely nem ismeri Istent, az Atyát és az Õ Fiát, Jézus Krisztust, s az élet célját, valamint a férfiak és nõk sorsát. Az evangélium tudomásunkra hozta, hogy Jézus Krisztus szolgálata által adatott nekünk ez a megváltás. „Én vagyok a világ világossága, - tanította Jézus, - a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” (János 8:12; lásd még János 12:46). Az utolsó napi szentek számára a „megváltottság” azt is jelentheti, hogy megváltatnak vagy megszabadíttatnak a második haláltól (vagyis a végsõ lelki haláltól) az eljövendõ világban egy dicsõséges birodalom ígérete által (lásd 1. Kor. 15:40-42). Csakúgy, mint ahogy a feltámadás általános érvényû, határozottan állítjuk, hogy minden ember, aki a föld színén él - kivéve néhányat - ebben az értelemben nyugodt lehet a megváltás felõl. Mint ahogy az újkori kinyilatkoztatásban olvastuk: „És ez az az evangélium, az örömhír . . . Hogy õ, Jézus, azért jött a világra, hogy megfeszíttessék a világért, hogy magára vegye a világ bûneit, és hogy megszentelje és minden gonoszságtól megtisztítsa a világot. Hogy õáltala mindazok megváltassanak, akiket az Atya általa teremtett, és az õ hatalma alá rendelt. Aki megdicsõíti az Atyát, és kezének minden alkotását megváltja, kivéve a kárhozat fiait, akik megtagadják a Fiút, miután õt az Atya kinyilatkoztatta” (T&Sz 76:40-43; a kiemelések nem szerepelnek a forrásanyagban). Brigham Young próféta tanította ezt a tantételt, amikor kijelentette, hogy „aki nem bûnözik addig, míg eljátssza a kegyelem napját, és nem válik az ördög angyalává, az elõhozatik, és örökölni fogja a dicsõség egy birodalmát” (Az egyház elnökeinek tanításai: Brigham Young, [1997], 288. o.) A „megváltottságnak” ez a jelentése Urunk és Üdvözítõnk, Jézus Krisztus kegyelme által nemessé teszi az egész emberi fajt. A szónak ebben az értelmében mindannyiunknak így kell válaszolnia: „Igen, megváltattam. Dicsõség az Istennek az evangéliumért, az ajándékért és az Õ Fiának kegyelméért!“ Végül, egy másik értelmezés is megszokott és egyedi az utolsó napi szentek számára, mégpedig az, hogy a megváltott vagy megváltás szavakat a felmagasztosulás vagy az örök élet jelölésére is használják (lásd Ábrahám 2:11). Erre gyakran úgy hivatkoznak, mint a „megváltás teljességére” (Bruce R. McConkie, The Mortal Messiah, 4 kötet, [1979-81], 1:242). Ehhez a megváltáshoz többre van szükség a bûnbánatnál és a megfelelõ papsági felhatalmazással végzett keresztelésnél. Ehhez szent szövetségek megkötésére is szükség van, beleértve az örökkévaló házasságokat Isten templomaiban, s beleértve a szövetségekhez való hûséget azáltal, hogy mindvégig kitartunk. Ha a megváltás szó alatt „felmagasztosulást” értünk, mindannyiunk számára elhamarkodott azt mondani, hogy még a halandóság során „megváltattunk”. Az a dicsõséges állapot csak az Õ utolsó ítéletét követheti, azét, aki az élõk és holtak Nagyszerû Bírája. Javaslom, hogy a kérdésre, vajon az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának egy hûséges tagja megváltatott-e vagy újjászületett-e, a rövid válasz, buzgó „igen” legyen. A Megváltóval való szövetséges kapcsolatunk helyez minket abba a „megváltott” vagy „újjászületett” állapotba, amelyre a kérdést feltevõk gondolnak. Néhány újkori próféta szintén használta már a „megváltás” vagy a „megváltottság” szavakat ebben az értelemben. Brigham Young elnök kijelentette: „Mostani megváltásra és a Szentlélek jelenlévõ hatására van szükségünk minden nap ahhoz, hogy biztonságos talajon maradjunk. . . . Mostani megváltást akarok. . . . Az élet értünk van, és azért van, hogy még ma részünk legyen benne, és ne várjunk a Milleniumig. Haladjunk egy olyan úton, amely még ma megváltáshoz vezet” (Discourses of Brigham Young, John A. Widtsoe válogatása [1954], 15-16). David O. McKay elnök beszélt Jézus Krisztus kinyilatkoztatott evangéliumáról, ugyanúgy jelen idõben, „megváltásról itt - és most”. (Gospel Ideals, [1953], 6. o.). III Egy másik fontos kérdés megbeszélésével zárom beszédemet, amit az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tagjaitól és vezetõitõl kérdeznek meg mások: „Miért küldötök misszionáriusokat, hogy más keresztényeknek prédikáljanak?” Olykor kiváncsisággal, olykor pedig neheztelve teszik fel ezt a kérdést. Ezzel a kérdéssel kapcsolatos legemlékezetesebb élményemet néhány évvel ezelõtt az úgynevezett keleti blokkban szereztem. A vallással szembeni sok éven át tartó kommunista ellenségeskedés után ezek az országok hirtelen és csodálatos módon nagy vallásszabadságot kaptak. Amikor megnyílt ez az ajtó, sok keresztény vallás küldött misszionáriusokat. Az erre való felkészülés részeként az Elsõ Elnökség elküldte a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjait, hogy ezekben az országokban találkozzanak a kormány- és az egyházi vezetõkkel. Feladatunk az volt, hogy bemutatkozzunk és elmagyarázzuk, mit fognak misszionáriusaink csinálni. Elder Russel M. Nelson és én ezen országok egyikében meglátogattuk a görögkeleti egyház vezetõjét. Itt volt egy ember, aki segített, hogy a kereszténység fénye bevilágítsa a kommunista elnyomás sötét évtizedeit. Feljegyeztem a naplómba, hogy ez az ember kedves és barátságos volt, aki számomra az Úr szolgájának tûnt. Azért említem meg ezt, hogy ne gondoljátok, hogy a fennhéjázás vagy a versengés szelleme jelen volt a közel egy órás beszélgetésünk alatt. Látogatásunk kellemes és szívélyes volt, tele jóakarattal, amelynek mindig jellemeznie kellene azon férfiak és nõk közötti beszélgetéseket, akik szeretik az Urat, és igyekeznek Õt szolgálni, mindegyik az õ saját értelmezésének megfelelõen. Házigazdánk beszélt nekünk egyházának a kommunista elnyomás alatti tevékenységérõl. Ecsetelte a különbözõ nehézségeket, amelyet egyháza és annak munkája átélt, miközben kiemelkedtek ebbõl az idõszakból, és arra vágytak, hogy visszanyerjék az ország és az emberek szívében korábban betöltött szerepüket. Mi bemutatkoztunk és beszámoltunk hitünk alapjairól. Elmondtuk, hogy hamarosan misszionáriusokat fogunk küldeni az õ országába, s elmagyaráztuk, hogy õk miképpen fogják majd munkájukat végezni. Megkérdezte: „Misszionáriusaik csak hitetleneknek fognak prédikálni, vagy megpróbálkoznak a hívõkkel is?” Azt válaszoltuk, hogy üzenetünk mindenkihez szól, a hívõkhöz csakúgy, mint a hitetlenekhez. E válasznak két okát adtuk meg - az egyiket elvi, a másikat pedig gyakorlati szempontból. Elmondtuk neki, hogy mi ugyanúgy prédikálunk a hívõknek, mint a hitetleneknek, mert üzenetünk, a visszaállított evangélium, nagymértékben hozzájárul az egész emberiség tudásához, boldogságához és békéjéhez. Gyakorlati szempontból azért prédikálunk a hívõknek éppúgy, mint a hitetleneknek, mert nem tudjuk megkülönböztetni õket. Emlékszem, hogy megkérdeztem ezt a tiszteletreméltó vezetõt: „Amikor a gyülekezet elõtt áll, és az emberek szemébe néz, meg tudja különböztetni azokat, akik igaz hívõk és azokat, akik nem?” Keserûen elmosolyodott, és én éreztem, hogy beismerte, megértette a lényeget. A misszionáriusok és az egyháztagok által a visszaállított evangélium üzenete eljut az egész világba. A nem keresztényeknek tanúságot teszünk Krisztusról, megosztjuk velük az igazságot, és az Õ visszaállított evangéliumának szertartásait. A keresztényekkel ugyanezt tesszük. Még akkor is, ha egy keresztény a korábbiakban megbeszéltekhez hasonló módon „megváltatott”, azt tanítjuk, hogy van még mit tanulni és megtapasztalni. Mint ahogy Hinckley elnök nemrégiben mondta: „Mi nem szeretünk magyarázkodni. Mi nem vitatkozunk. Mi valójában, egyszerûen csak azt mondjuk másoknak: ‚Hozd magaddal mindazt a jót, ami benned van, és hadd lássuk, tudunk-e hozzátenni’” („The BYU Experience,” BYU devotional address, 1997. november 4.). Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Isten minden gyermekének felajánlja a lehetõséget, hogy tanuljon Jézus Krisztus evangéliumának teljességérõl úgy, ahogy az az utolsó napokban visszaállíttatott. Mindenkinek felkínáljuk azt a kívánságot, hogy részesüljön a megváltás és a felmagasztosulás szertartásaiban. Mindannyiótokat felszólítunk, hogy hallgassátok ezt az üzenetet, és felszólítunk mindenkit, aki elnyeri a Szellem megerõsítõ bizonyságát, hogy vigyázzon rá! Ezek a dolgok igazak, Jézus Krisztus nevében teszem róluk bizonyságomat, ámen.