Anne G. Wirthlin nőtestvér
Elsõ tanácsos az elemi általános elnökségébõl
Szeretõ szülõk és elkötelezett tanítók irányításán keresztül a kisgyermekek megismerhetik a szentírásokat és a Szellemet, ami hozzájuk tartozik.
Mikor a nefita népet tanította, az Üdvözítõ megerõsítette azt, amit Ézsaiás próféta Izráelrõl jövendölt az utolsó napokban:
„Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyûjtelek. . . . Mert a hegyek megszûnhetnek és a halmok elmozdulhatnak, de hozzád való hûségem nem szûnik meg, és békét adó szövetségem nem inog meg - mondja könyörületes Urad” (3 Ne. 22:7,10).
Ezután az Üdvözítõ kinyilatkoztatta az egyik módot, ahogy az õ békét hozó szövetsége fennmarad az utolsó napok igaz emberei számára:
Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége (3Ne. 22:13).
Az Üdvözítõnek ezek a szavai az elemi tárgya, és az elemi kijelölt céljában valósul meg: a gyermekeknek tanítani Jézus Krisztus evangéliumát, és segíteni nekik aszerint élni.
Az utolsó napok eseményeinek kibontakozásának tanúiként nem kételkedhetünk abban, hogy ebben a szentírásban az Úr egyenesen hozzánk beszél. Mi vagyunk az utolsó napok Izráelje. Mi vagyunk azok, akiknek tanítaniuk kell gyermekeinket Róla. A tartós béke nem függ olyan kívülálló erõktõl, amelyek a befolyásunkon kívül állnak.
„Tanulj tõlem, és hallgass a szavaimra; járj az én Szellemem szelídségében, és békességed lesz énbennem” (T&Sz 19:23).
Az Úrnak évszázadokkal ezelõtt kimondott szavai a remény és ígéret szavai azoknak az igaz szülõknek, akik Róla tanítják a gyermekeiket. Egy olyan idõben szólnak hozzánk, amikor a béke a gyermekeink szívében csak csalóka ábrándnak tûnhet. De az Üdvözítõ biztosított minket arról, hogy valóság lehet, ha tanítjuk a gyermekeinket. Az elemi támogatja ebben a fontos feladatban a szülõket.
Amikor egy vezetõségi képzési feladatot végeztem Brazíliában, lehetõségem volt meglátogatni egy elemis gyermekszobát. Körülbelül nyolc gyermek ülte körbe az asztalt a tanítójukkal. Ámulva néztem, ahogy ezek a kicsinyek, két és három évesek, ültek és egy pár rövid pillanatig elragadtatott figyelemmel összpontosítottak a képre az Üdvözítõrõl a gyermekekkel, amit a tanár tartott. Hallottam, ahogy elmondta, Õ mennyire szereti a gyermekeket, és mennyire szereti mindannyiukat. Megtanította nekik, hogy a Mennyei Atya is szereti õket. Néztem õket, ahogy figyeltek, és éreztem, sokkal többet értettek, mint ahogy én lehetségesnek gondoltam. Hallották a tanár szavait és érezték a szeretetét. Annak a pár pillanatnak a szépségében és egyszerûségében azoknak a gyermekeknek megtanították a választ az élet legfontosabb kérdésére: „Ki vagyok?” Tiszta, gyermeki hitükben szellemük fogékony volt azokra az igazságokra, amelyeket tanítottak nekik. Ez a tapasztalat vasárnapról vasárnapra megismétlõdik számukra az óráikon. Ezek jelentõs tanítási pillanatok a fiatal gyermekek életében egy olyan idõben, amikor készek tanulni.
Újabb kutatások a gyermek agyának fejlõdésérõl új bepillantást engednek abba, hogy hogyan és mikor tanul egy gyermek. Egy új tanulmányból idézek:
„A születéstõl kezdõdõen a csecsemõ agysejtjei vadul osztódnak, és olyan kapcsolatokat hoznak létre, amelyek egy élet tapasztalatát formálhatják. Az elsõ három év kritikus” (Madeline Nash, „Fertile Minds,” Time, 1997. február 3, 10).
Meglepõ-e, hogy a Mennyei Atyánk olyanra tervezte a nagyon fiatal gyermekek elméjét, hogy ennyire képesek legyenek a tanulásra egy olyan idõben, amikor meg kell nekik tanítani, hogy kicsodák és mit kell tenniük? A születéstõl tízéves korig terjedõ évek a csúcsévek annak a nyelvnek az elsajátítására, amely a jövendõ tudás és igazság megértésének alapját fogja képezni. Ez az alap azokból a szavakból alakul ki, amelyeket hallanak és a benyomásokból, amelyek az õket körülvévõ világból származnak. Ez egy ideális idõ a szülõk számára, hogy a szentírásokból olvassanak a gyermekeiknek. El fogják kezdeni megismerni a szentírások nyelvezetét.
Talán észrevettétek a gyermekeket az elemibe menet a szentírásaikkal a kezükben. Az elemis gyermekeket idén a szentírásokból tanítják, és megtanulják használni azokat. A közös tevékenységeink tárgya az, hogy „Tudom, hogy a szentírások igazak.” Egyik vasárnap reggel meglátogattam egy elemis közös tevékenységet, és észrevettem, hogy a gyermekek ölében ott voltak kinyitva a szentírásaik. Az elemi elnökség és a tanítók segítettek nekik történeteket találni a prófétákról a szentírásokban. Megkértek, hogy osszak meg egy kedvenc szentírást a gyermekekkel. Amikor befejeztem, egy négyéves kislány az elsõ sorban felemelte a szentírásait, és ezt mondta: „Az a szentírás az én szentírásaimban is benne van!” Szeretõ szülõk és elkötelezett tanítók irányításán keresztül a kisgyermekek megismerhetik a szentírásokat és a Szellemet, ami hozzájuk tartozik.
Egy elemis vezetõ megosztotta velem, hogy milyen hálás ezért az összpontosításért az elemiben. Azt mondta, hogy õ és a férje a szentírásokat olvassák a 2, 3 és 4 éves gyermekeiknek minden este lefekvés elõtt. Megkértem, meséljen többet. Be kell vallanom, kételkedtem, hogy az ilyen fiatal gyermekek megértik-e a szentírások nyelvezetét. Azt mondta, hogy neki és a férjének ugyanezek a kétségei voltak, amikor elkezdtek a gyermekeikkel olvasni. De azt mondta, az elsõ hét után a nyelvezet nem volt téma többé. A gyerekek szeretnek együtt olvasni, és érezni a Szellemet, és bámulatos, hogy mennyit megértenek.
Egy nagyon fiatal gyermek képessége a tanulásra és a megértésre sokkal nagyobb, mint ahogy mi azt általában gondoljuk. Az izgató lehetõség az, hogy miközben a gyerekek naponta új szavakat tanulnak, megtanulhatják a szentírások nyelvezetét is. Idõvel, a szülõk és tanítók vezetésén keresztül növekedni fognak annak a megértésében, hogy Mennyei Atyánk szól hozzájuk a szentírásokon keresztül, hogy a szentírások segíthetnek nekik választ találni a problémáikra.
Egy barátom megosztotta egy tapasztalatát a fiával, Alexszel kapcsolatban, amikor a családjuk más helyre költözött. A költözés nem volt könnyû Alex számára. Nehéz volt egy új iskolába mennie. Annyira aggódott amiatt, hogy távol legyen az otthonától és a családjától, hogy nem akart iskolába menni. Egy nap az édesanyja elolvasta neki a szentírást, ami 2 Timóteus 1:7-ben található: „Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erõnek, és szeretetnek és józanságnak lelkét.”
Azt mondta: „Elmondtam Alexnek, hogyan segített nekem sokszor ez a szentírás, amikor féltem.”A Szeretetén és azon keresztül, hogy megosztotta személyes tapasztalatát egy szentírással kapcsolatban segített Alexnek legyõzni a félelmét, de még fontosabb, hogy lehetõvé tette számára, hogy legyen egy élménye a szentírásokkal, és megértse, miként jelenthetnek erõt az életében.
Nefi ezt mondta:
„Mert lelkem gyönyörködik a szentírásokban, elgondolkozom rajtuk és leírom õket gyermekeim okulására és hasznára” (2Nefi 4:15).
Hogyan kötelezhetjük el gyermekeinket amellett, hogy a szentírásokból tanuljanak, úgy, hogy a próféták bizonysága változást hozzon az életükben? Azt a tanácsot kaptuk, hogy olvassuk a szentírásokat együtt, családként. Amikor a szentírás olvasása és megosztása hagyomány a családunkban, valószínûbb, hogy a gyermekeink a saját életükben szokássá teszik azt.
Amikor a gyerekeink fiatalok voltak, fontosnak találtuk, hogy ezt a hagyományt megteremtsük a családunkban. Elhatároztuk, hogy elolvassuk a Mormon könyvét, azzal a céllal, hogy az iskolaév végére befejezzük. Minden reggel elolvastunk egy fejezetet reggeli elõtt, és elértük a célunkat. Miközben nem akarok semmit elvenni azokból a jó dolgokból, amelyek ebbõl a tapasztalatból születtek mindannyiunk számára, a végén elgondolkoztunk azon, hogy talán jobban összpontosítottunk a célunkra, mint arra, hogy mit tanultunk a folyamat során. A kora reggeli rohanásban, ami a reggelizõasztalnál ért véget, kevés idõnk volt megosztani a gondolatainkat, vagy eltöprengeni Isten szavának jelentésén az életünkben. Amikor az Üdvözítõ a nefitákat tanította, azt mondta:
„Menjetek hát haza és gondolkozzatok el azokon, amiket mondtam, és kérjétek az Atyát az én nevemben, hogy megérthessétek õket, és akkor, ha holnapra így felkészültök, ismét eljövök hozzátok” (3Nefi 17:3).
Az Üdvözítõ adott nekünk mintát, amit követhetünk a szentírások tanulmányozásában. Halljuk a szót, elmélkedünk a jelentésein, megkérjük Mennyei Atyánkat, hogy segítsen megérteni, és akkor az elménk és a szívünk kész befogadni az ígért áldásokat. Az elmélkedés több, mint szavakat olvasni. Ez azt jelenti, hogy kutatni kell a jelentéseket, amelyek segíteni fognak a kapcsolatainkban, és ahogy döntéseket hozunk az életünkben. Hagyni a szónak, hogy az elménkbõl a szívünkbe jusson. A Szellem bizonyságot tesz a szívnek ahogy imádságos szívvel keressük Mennyei Atyánk dolgainak ismeretét. És amikor megvan ez a tanúság és tudás, sokkal krisztusibb módon gondolkodunk és élünk és viszonyulunk egymáshoz.
Szülõkként a gyermekeink ránk néznek és a példánkra, hogy vezessük õket. Amikor következetesen úgy élünk, ahogy a szentírások tanítják, egy olyan horgonyt adunk nekik, amely biztos igazságban fogja õket irányítani az összeütközõ értékek világában. A szentírásokat használva referenciaként, segíthetünk nekik feldolgozni tapasztalataikat és választásaik következményeit. Ezáltal segítünk nekik az örökkévaló távlatokat mindig szem elõtt tartani, hogy soha ne felejtsék el, kicsodák és hová tartanak.
Joseph próféta fel volt készülve a munkára, amit tennie kellett, az elkötelezett, bölcs szülõkön keresztül, akik szerették az Urat. Olvastak a szentírásokból és tanították a gyermekeiket belõlük. És így amikor a fiatal Joseph össze volt zavarodva és szüksége volt irányításra, természetes volt számára, hogy a szentírásokhoz forduljon. Azt mondta:
„Körülbelül tizenkét éves koromban az elmémet a halhatatlan lelkem mindennél fontosabb jólétére vonatkozó benyomás mozgatta, ami arra vezetett, hogy a szentírásokat kutattam, mert hittem, ahogy tanítottak, hogy Isten szavát tartalmazták” (The Personal Writings of Joseph Smith, összeállította Dean C. Jessee [1984], 1-5; korszerûsített helyesírással).
Hinckley elnök ezt tanácsolta a szülõknek:
„Olvassatok a gyermekeiteknek! Olvassátok el Isten Fiának történetét! Olvassatok nekik az Újszövetségbõl! Olvassatok nekik a Mormon könyvébõl! Idõt fog igénybe venni, és nagyon elfoglaltak vagytok, de nagy áldásnak fog bizonyulni az életetekben csakúgy, mint az övékben. És a szívükben nagy szeretet fog nõni a világ Üdvözítõje, az egyetlen tökéletes ember iránt, aki a földön járt. Számukra egy nagyon is élõ, valós lény lesz, és az Õ óriási engesztelõ áldozata, ahogy férfiakká és nõkké nõnek fel egy új és dicsõségesebb jelentést vesz fel az életükben.” (Idézve a Church News-ban, 1997. december 6., 2. o.).
Testvérek, ez a nagyszerû ígéret a prófétánktól a mienk lehet, ha olvasunk gyermekeinknek a szentírásokból.
Nem lehet nagyobb öröm annál, hogy tudjuk, gyermekeink szeretik az Urat, sem nagyobb béke annál, amikor érezzük szeretetét, és megértjük engesztelõ áldozatának jelentését. A Szellem, ami akkor jön, amikor megosztjuk a szívünk szent dolgait, családokként fog minket összekötni. János jól fejezi ezt ki:
„Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak” (3 János 1:4).
Ez az én bizonyságom, hogy ez lesz az áldásunk, ha a prófétánk tanácsát követjük. Jézus Krisztus nevében, ámen.
Previous
