Elder Donald L. Staheli
A Hetvenek tagja
Az Úr tudja, hogy sokan közülünk hajlamosak eltérni az õ tanácsától, mikor minden rendben van velünk, mégis, amikor baj van, Õt és az Õ áldásait keressük.
Testvéreim, hálás vagyok az elhívásért, melynek köszönhetõen ma elõttetek állok. Egy csodálatos feleséggel és családdal vagyok megáldva. Gyámolít a testvérek ereje, azoké, akikkel, mintegy áldásként, együtt szolgálhatok. De legfõképpen, nagy becsben tartom bizonyságomat és az Üdvözítõmmel való kapcsolatomat. Személyes bizonyságomat teszem arról, hogy Õ él és Egyházát a mi szeretett prófétánkon és elnökünkön, Gordon B. Hinckley-n keresztül irányítja.
Az elmúlt év során az üzleti világ társaságából fokozatosan váltottam át arra, hogy megpróbáljak Mennyei Atyánk hûséges teljesidejû szolgája és Jézus Krisztus különleges tanúja lenni, s ez nagyon kellemes élményt jelentett számomra. Fogékonyabbá tett a felelõsség, az áldások és a lehetõségek iránt, amelyeket az evangélium mindegyikünknek megad, ha engedelmeskedünk alapelveinek.
Boyd K. Packer elnök számos alkalommal kijelentette: „mindannyiunknak joga van a Szentlélek Szelleme általi ihletre és útmutatásra.” Aztán hozzáfûzi: „Mélyen kiváltságainkon alul élünk.” Ahogy eltûnõdöm e megállapítás jelentésein, világossá válik, hogy sokan közülünk elmulasztanak néhány lelki lehetõséget és áldást azáltal, hogy „az életben igazán számító dolgok elé helyezik azokat, amelyek kevésbé fontosak”.
Ha bármelyikünket megkérdeznék, mi a legfontosabb az életben, legtöbbünk gyorsan válaszolna: „A családunk és azok a lehetõségek, amelyeket az evangélium nyújt nekünk, hogy celesztiális családokként - örökké együtt lehessünk.” Mégis, a mindennapi élet feszültségei gyakran és alig észrevehetõen eltávolítanak minket attól a törekvéstõl, amit olyan büszkén hirdetünk. S mindeközben azok a dolgok, amelyek valóban a legfontosabbak számunkra azok mögé a dolgok mögé szorulnak, amelyek abban a pillanatban látszólag fontosak, mégis kevés vagy semmilyen közük sincs a mi hosszútávú célunkhoz. És sok esetben, a kísértések és a nyomás, hogy a kevésbé fontos dolgokkal foglalkozzunk, az élet téves ösvényeire vezetnek minket.
Spencer W. Kimball elnök figyelmeztetett minket: „A világnak oly sok gondja van és ezek oly bonyolultak, hogy még a jó emberek is felhagynak az igazság követésével, mert túl sokat törõdnek a világ dolgaival.” 1
Bár életem során megkaptam saját leckéimet az engedelmességgel kapcsolatban, az egyik legemlékezetesebbet még gyermekkoromban tanította nekem a kutyám és az édesanyám. Amikor körülbelül nyolcéves lehettem, édesapám hazahozott egy kiskutyát, amit azon nyomban Spotnak (Pöttynek) neveztem el. Jó barátok lettünk miközben megpróbáltam néhány trükköt megtanítani neki, s rávenni arra, hogy engedelmeskedjen parancsaimnak. Jól tanult, kivéve, hogy képtelen volt legyõzni azt az ellenállhatatlan vágyat, hogy megkergesse és megugassa az autókat, amelyek végigmentek az otthonunk mellett lévõ poros utcán, Utah déli részén fekvõ kisvárosunkban. Bár nagyon keményen próbálkoztam, mégsem tudtam Spotot rávenni, hogy felhagyjon ezzel a rossz szokásával. Egy napon, az egyik szomszéd gyorsan hajtott felénk hatalmas teherautójával. Õ ismerte Spotot és tudott Spot rossz szokásáról. Ez alkalommal, amikor Spot az õ szokásos agresszív módján megközelítette a teherautót, a férfi Spot felé kanyarodott, és teherautójának hátsó kerekével áthajtott rajta.
Könnyek áztatták az arcomat, karjaimba vettem Spotot, s anyát és testvéremet hívva segítségül, a házba rohantam. Ahogy lemostuk fejérõl a vért, gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy Spot engedetlensége halálát okozta. Ahogy végetért Spot temetése és felszáradtak a könnyek, édesanyám az élet egyik legnagyszerûbb leckéjét tanította meg nekem, amint elmagyarázta az engedelmesség alapelvét, s annak az életben való alkalmazását. Világossá tette számomra, hogy az engedetlenség látszólag apró cselekedetei hosszú távon a boldogtalanság, sajnálkozás, sõt végzetes eredmények következményeivel is járhatnak.
Miközben fejlõdünk az evangéliumban, megismerjük az elveknek való engedelmesség értékét, ami igazán számít, amelyek következetesen egyenesbe hoznak minket Üdvözítõnk és a próféták tanításaival. Amikor engedelmeskedünk tanításaiknak, akkor kezdjük megérteni, mire gondolt az Üdvözítõ, amikor ezt mondta: „Mert a ki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az õ életét én érettem, megtalálja azt.” 2
Mivel mindannyian küszködünk idõszakos kihívásokkal az engedelmesség terén, bátorságot meríthetünk Hinckley elnök biztatásából: „az Úr nem ad olyan parancsolatokat nekünk, amelyek megtartása meghaladja erõnket. Õ nem kéri, hogy megtegyünk olyan dolgokat, melyekre nem vagyunk képesek.“3
Mindannyiunk, de különösen a fiatalok jól emlékezzenek a próféta tanácsára, miközben mindennapi világotokban kortársaitok hatása kísértést jelent számotokra! Amikor fiatal felnõttekké válunk és még azon túl is, a fontossági sorrend felállítása, a munka, az Egyház és a család között meglévõ feszültségek elrendezése olyan egyensúlyozás, amely folyamatos újraértékelést kíván.
Idõnként jó, ha feltesszük a kérdést: „Ha tovább haladok az úton, amelyen jelenleg járok, hova visz az engem és mi fog történni a családommal?” Egy örökkévaló család alapjait rakjuk le vagy inkább a személyes teljesítmények és az olyan világi trófeák gyûjteményére való büszkeségre összpontosítunk, amelyek megelõzik azon dolgokat, amiknek valójában a legfontosabbnak kellene lenniük?
Tekintet nélkül korunkra és életünk szakaszára, az evangéliumi alapelvekkel szembeni mindennapos engedelmesség az egyedüli biztos út az örökkévaló boldogsághoz. Ezra Taft Benson elnök fogalmazta ezt meg a legélesebben, amikor azt mondta: „Amikor az engedelmesség nem irritál többé és amikor az célunkká válik, Isten abban a pillanatban erõvel ruház fel minket.”
A Mormon könyve különbözõ népek folyamatos családregénye, melyben az emberek engedelmessége idõvel hol gyengült, hol pedig erõsödött. Engedetlenségük eredménye nyilvánvaló. Azok a figyelmeztetõ jelek, amelyeket kaptak, ma is éppen úgy vonatkozhatnak mindannyiunkra.
A szentírásokból kiderül, hogy az Úr felismeri, sokan közülünk hajlanak arra, hogy amikor minden jól megy, akkor eltérjenek az Õ tanácsától, mégis, amikor baj van, Õt keressék és az Õ áldásait kérjék. Figyelmeztetett minket eltévelyedésünk következményeire is: „És népemet szükségképpen meg kell fenyítenem, amíg engedelmességet nem tanul, ha kell olyan szenvedés árán is, mint amit [most] kell szenvednie”. 4
Még ha megfenyítenek vagy kérdõre vonnak is minket, miközben ide-oda sodródunk az élet tengerén, az Üdvözítõ és a próféták tanításaival szembeni engedelmesség érdemessé tesz minket Benjámin király nagyszerû ígéretére, amit azoknak tett, akik betartják Isten parancsolatait: „Mert bizony mondom, áldottak õk mind a testi, mind a lelki dolgokban, és ha mindvégig hûségesen kitartanak a jóban, a mennyország vár rájuk, hogy Istennel véget nem érõ boldogságban éljenek.” 5
Az Üdvözítõ hívására, „jer, kövess engem“6 vagy figyelmeztetésére, „ha engem szerettek az én parancsolataimat megtartsátok“7 adott válaszunknak világosnak és egyértelmûnek kell lennie. Amint hívásának engedelmeskedünk, bizonyságom van róla, hogy életünk során élvezni fogjuk az Õ szeretetét és békéjét. Jézus Krisztus nevében, ámen.
JEGYZETEK
1. „Listen to the Prophets,” ENSIGN, 1978 május, 77.
2. Máté 16:25
3. „Let Us Move This Work Forward” Ensign, 1985. nov., 83.
4. T&Sz 105:6
5. Móziás 2:41
6. Lukács 18:22
7. János 14:15
Previous
