Elder Richard G. Scott
A Tizenkét Apostol Kvórumából
A faji, kulturális vagy nemzeti örökség iránti megbecsülés nagyon üdvös és hasznos lehet, de olyan életsémákat is állandósíthat, amelyeket egy odaadó utolsó napi szentnek mellõznie kell.
Erre az üzenetre való felkészülés során olyan irányításért imádkoztam, amellyel olyan érthetõen és hatékonyan adhatom elõ mondanivalómat, amennyire csak tudom. Alapvetõ, hogy a megértés a Szellem által történjék, s így félre ne érthessen senki, akinek segíteni szeretnék.
A világ egyre inkább olyan személyekbõl álló csoportokra oszlik, akik komolyan szeretnék megõrizni faji, kulturális vagy nemzeti örökségüket. Ezeket az erõfeszítéseket rendszerint az az õszinte megbecsülés motiválja, amelyet az emberek az iránt éreznek, amit az õsök tettek, gyakran a legnehezebb körülmények között. A faji, kulturális és nemzeti örökség iránti megbecsülés nagyon üdvös és hasznos lehet, de olyan életmódokat is állandósíthat, amelyeket egy odaadó utolsó napi szentnek mellõznie kell.
Mivel kényes természetû dologról szeretnék beszélni, és nem akarom, hogy félreértsenek, kérlek vedd úgy, mintha te és én egy csendes helyen egyedül lennénk! Képzeld, hogy a barátság és a bizalom erõs szálai fûznek minket össze, amely nyílt beszélgetést tesz lehetõvé. Tegyük fel, te megkérdezted tõlem, hogyan válhat leginkább hasznodra az, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának vagy a tagja. Tudom, hogy erõs hitû, meggyõzõdéses ember vagy. Azt is tudom, nagyra értékeled egyedülálló kulturális örökségedet. Ennek az örökségnek a fonalai átszövik egész lényedet. Nagy hasznodra vált ez és arra vágysz, hogy ennek az örökségnek a földjébe mélyen beágyazódó gyökér legyél, hogy az gyermekeid és unokáid elõnyére is váljék. Mégis én látom, hogy egy ilyen életmód néhány összetevõje miképpen kerülhet szembe Jézus Krisztus tanításaival, és miképpen hozhat csalódottságot vagy nehézséget. Barátként segíteni szeretnék neked, hogy lásd ezt a lehetõséget, mégpedig anélkül, hogy megsértenélek téged vagy bármilyen módon kisebbíteném örökséged azon becses részeit, amelyeket meg kell õrizni, s amelyekre építeni kell.
Amikor elfogadtad Jézus Krisztus tanításait és az Õ boldogságról szóló tervét, megkereszteltek, és az Õ földi királyságának tagjává konfirmáltak. Magadra vetted az Õ nevét. Kötelezettséget vállaltál, hogy engedelmeskedsz az Õ tanításainak, és meghozol az életedben minden olyan változtatást, amelyet ezek a tanítások szükségessé tesznek. A legteljesebb öröm érdekében szükséged van arra, hogy részesülj a templomi szertartásokban. Ez biztosítani fogja számodra a legnagyobb boldogságot itt a földön és az örökkévalóságon át. Csaknem mindenkinek, aki csatlakozik az Egyházhoz, alapvetõen változtatnia kell az életstílusán. Ahol megszegték a bölcsesség szavát, ott orvosolni kell a bajt. Ahol megsértették az erkölcsi tisztaság törvényét, ott meg kell bánni azt. Azok közül, akik igazán megértik az egyháztagság jelentõségét, egy percig sem haboznak megtenni ezeket a kiigazításokat annak érdekében, hogy elnyerjék az áldásokat, melyek az Õ királyságában való tiszteletreméltó tagságukból származnak. Vannak más dolgok is, talán kevésbé egyértelmûek, amelyeket szintén félre kell tenni ahhoz, hogy teljes mértékben élvezzük a boldogságot, amely abból származik, hogy az Õ királyságának tagjai vagyunk.
Hunter elnök ezt így magyarázta: „Szeretnék neked valamit elmondani, amit nagyon fontosnak tartok. Életed során sok választással kell majd szembenézned. Az fogja meghatározni sikeredet és boldogságodat az életben, hogy milyen jól tudsz válogatni ezek közül a lehetõségek közül. Néhány döntésed rendkívül kényes döntés lesz, amely hatással lehet egész életedre. Kérlek, Jézus Krisztus tanításainak függvényében mérlegeld ezeket a lehetõséget!
„Ahhoz, hogy képes legyél azt tenni, amit tenned kell, ismerd és értsd az õ tanításait! Amint gyakorlod a hitet és úgy élsz, hogy érdemes vagy az ihletre, az általad hozott fontos választások során irányítani fognak téged.“
Hunter elnök így folytatja: „Javaslom, hogy a legfontosabbnak egyháztagságodat tartsd Jézus Krisztus Egyházában. Mérlegelj, bárki, bármit is kér tõled, legyen az családtagod, szeretteid, kulturális örökséged vagy a hagyományok, amelyeket örököltél - mindent mérlegelj az Üdvözítõ tanításainak függvényében! Amikor úgy találod, ez a kérés nem egyezik azokkal a tanításokkal, tedd félre és ne kövesd! Nem fog boldogságot hozni neked” („Counsel to Students and Faculty,” Curch College of New Zealand, 1990. nov., 12.).
Miért kell elsõbbséget biztosítani az Úr tanításainak? Ezek jelentik a te tökéletes kézikönyvedet a boldogsághoz. Az Üdvözítõ a te Megváltód. Áldozata feljogosítja Õt, hogy megítéljen téged és végül parancsolatainak való engedelmességedért a legnagyobb áldásokat adja neked. Õ a tökéletes példa. Bár Istenként korlátlan hatalommal rendelkezik, mégis alázatos és engedelmes az Atyával szemben. Nincs benne büszkeség, vagy vágy az elismerésre.
Mennyei Atyád kijelölte számodra, hogy egy meghatározott rokonságba szüless, amelybõl nyerted a faj, a kultúra és a szokások örökségét. Ez a származás gazdag örökséget nyújthat és nagyszerû okokat az örvendezésre. Mégis, a te felelõsséged, hogy eldöntsd, van-e olyan része ennek az örökségnek, amellyel fel kell hagyni azért, mert az az Úr boldogság terve ellen dolgozik.
Megkérdezheted, vajon hogyan tudja valaki eldönteni, hogy egy szokás mikor ellenkezik az Úr tanításaival és mikor kell felhagyni vele. Ez nem könnyû. Ezt én is nehéznek találom, miközben azon munkálkodom, hogy legyõzzem néhány saját, helytelen szokásomat. Mindazonáltal, akkor teszünk egy nagyobb lépést a siker felé, amikor felismerjük ennek szükségességét. A szokások és hagyományok lényeges részünkké váltak. Nem könnyû ezeket tárgyilagosan értékelni. Figyelmesen tanulmányozd a szentírásokat és a próféták tanácsát, hogy megértsd, hogyan akarja az Úr, hogy élj! Azután értékeld ki életed minden egyes részét, s tegyél meg minden szükséges kiigazítást! Kérj segítséget valakitõl, akit tisztelsz, aki képes volt félretenni néhány mélyen gyökeret vert meggyõzõdést és hagyományt, amelyek nincsenek összhangban az Úr tervével! Amikor kétségek között megkérdezed magadtól: „Ez az, amit az Üdvözítõ elvárna tõlem, hogy megtegyek?“
Megváltoztatni egy nagyon mélyen beágyazódott életmódot, nagyon nehéz lehet. A korábbi barátok kinevethetnek, kritizálhatnak, akár üldözhetnek. Az Üdvözítõben való állhatatos hit és az engedelmesség át fog segíteni az ilyen nehézségeken a nagyobb áldások felé. A szentírások szemléltetik, hogy a meggyõzõdés és a hit miképpen gyõzi le azokat a hagyományokat, amelyek ellentétben állnak Isten tervével, ezzel áldást hozva az egyénekre, sõt a nép nemzedékeire. Ábrahám rendíthetetlen elhatározása, hogy hû marad az igazsághoz és elutasítja a hamis hagyományokat, nagy áldást hozott rá. Az õ hûsége nagy jutalmakkal fogja megkoronázni mindazokat az engedelmeseket, akik Izráel házából valók. Egy másik drámai példája a régen megalapozott hagyományok elhagyásának az a változás, mely során a harcias lámánitákból Krisztus alázatos követõi lettek, akik hajlandóak voltak meghalni, mintsem hogy megszegjék azokat a szövetségeket, amelyeket az Õ királyságának tagjaiként kötöttek.
Arra biztatlak téged, aki már meghoztad helyes kulturális döntéseidet, hogy segíts másoknak is hasonlóképpen cselekedni, hogy felismerjék a békesség tartós áldásait és a boldogságot, amely abból a döntésbõl származik, hogy Mennyei Atyánkat, az Õ tervét és az Õ Fiát prioritásaik középpontjába állítják. Kövesd Ammon példáját! Õ türelmesen tanította Lamóni királyt, hogy felismerje és elhagyja a helytelen hagyományokat. Sokan részesültek áldásban azért, mert a király úgy döntött, hogy elveti ezeket a hagyományokat. Ammon olyan világosan tanította az igazságot, hogy Lamónit megérintette a Szellem és arra vágyott, hogy felhagyjon minden hamis szokásával (lásd Alma 18:24-41; 19:35-36).
Olyan kultúrában élsz, ahol a férj zsarnoki, tekintélyelvû szerepet tölt be, meghozva minden fontos, a családdal kapcsolatos döntést? Ezt a gyakorlatot mérsékelni kell úgy, hogy mind a férj, mind pedig a feleség egységben, egyenlõ társakként hozzanak döntést saját magukkal és családjukkal kapcsolatban. Egy család sem tud megmaradni félelemben vagy erõszakban; erõszakban, amely vitához és lázadáshoz vezet. Egy boldog család alapja a szeretet.
Vannak más hagyományok, az örökségnek egyes megjelenései, amelyektõl el kell fordulni:
Amely megszegné a bölcsesség szavát.
Amely azon alapszik, hogy gyakran az öröklés által meghatározott helyzetbõl származó hatalommal kényszerítenek másokat engedelmességre.
Amely a kasztrendszerek megalapítására biztat.
Amely viszályt támaszt más kultúrákkal.
Komoly veszélyt rejt az, ha valaki a kulturális örökségét a fontossági sorban Jézus Krisztus Egyházában való tagsága elé helyezi. A buzgalom, hogy valaki megóvja kultúráját olyan túlkapásokhoz vezethet, amelyeket helytelennek ismernek, mégis úgy igazolják, hogy azt mondják: „úgy érezzük, ellenünk vannak”. A bandák, minden pusztításra való hajlamukkal együtt a csoporthoz tartozás kultúrájában nevelkednek, amely felette áll a helyes és helyten alapelveinek. Isten parancsolatainak megszegése az, amikor az egyik kultúra a másikat üldözi, bármi legyen is az ok.
Ha úgy döntesz, akár tudtodon kívül, hogy olyan hagyományt követsz, amely ellenkezik az Úr tanításaival, akkor azt választod, hogy megszeged a szent szövetségeket, amelyeket a kereszteléskor kötöttél. Ez a döntés sokkal komolyabb akkor, amikor már templomi szövetségeket is kötöttél. Egy ilyen tett eltávolítana a Teremtõ által körülírt boldogság, béke és örökkévaló öröm tervétõl, s valami olyan felé vinne, amely kevésbé értékes és rendkévül csekély a képessége, hogy áldást hozzon életedbe. Amikor az Úr birodalma és az Õ tanításai minden más felett állnak és ti az Üdvözítõ és a mi Mennyei Atyánk szeretetében egyesültök, akkor kulturális örökséged gyönyörû árnyalatai és egyediségei virágozhatnak és az áldások bõséges gyümölcseit arathatják.
Tedd azt, ami helyes! Ne aggódj annyit amiatt, amit mások csinálnak! S mások rossz döntései miatt semmiképpen ne távolodj el attól, amirõl tudod, hogy helyes!
A Sátán el akarja pusztítani a családokat. Mennyei Atyánk tervének középpontjában a szeretetteli családi kapcsolatok állnak itt és az örökkévalóságban. Az ördög alá akarja ásni a hatalmat és a rendet, mivelhogy a helyesen gyakorolt rend képezi az alapját Mennyei Atyánk munkájának a családban, az Egyházban és birodalmának minden részében. A Sátán erõsen óvott személyes érdekekkel csoportokra akarja osztani az Atya gyermekeit. Arra biztatja az embereket, hogy makacsul védjék érdekeiket nem törõdve azzal, hogy ez milyen következményekkel jár a többiekre nézve. Az Atya tervét Fia szavai fejezik ki: „Íme, . . . ezt mondom nektek: Legyetek egyek, mert ha nem vagytok egyek, akkor nem vagytok enyéim” (T&Sz 38:27). A Sátán azt az elképzelést támogatja, miszerint az életet állandó személyes szórakozással kell kitölteni, még akkor is, ha ez az idõtöltés összeütközésbe kerül mások jólétével. A Mennyei Atya a boldogság tervét adja nekünk, aminek köszönhetõen elhagyjuk az önzõ érdekeket, s ami a mások szolgálatán keresztül boldogságot nyújt. Jézus példája és tanításai egyesíthetik az Atya gyermekeit, tekintet nélkül kultúrára, származásra, s mindezt a királyságában való tagság egyszerû lobogója alatt. Brigham Young tanította:
„Tökéletes egység fog megmenteni egy népet, mert [csak] intelligens lények válhatnak tökéletesen eggyé,. . . . azáltal, hogy az örök életre vonatkozó alapelvek szerint cselekednek. A gonosz emberek részben egyesülhetnek a gonoszságban; de. . . . az az elv, amely alapján részben egyesülnek magában is vitát fog szülni . . . . , hogy lerombolja az átmeneti egyetértést. Csak . . . az igazság és az erényesség biztosíthatja. . . . a tökéletes egység örökkévaló folyamatosságát; mert csak az igazság és azok, akik általa megszenteltettek, lakhatnak a celesztiális dicsõségben” (Discourses of Brigham Young, 282. o.)
Ha az igazság kifejezésére tett ügyetlen próbálkozásommal a megbántottság érzéseit kavartam fel, bocsánatot kérek. Kérlek, nézd el tökéletlenségemet, és próbáld megérteni az igazságot, amirõl szó volt. Az elmélkedés csendes pillanataiban gondolkodj el azon, amit a Mennyei Atya és az Õ Szeretett Fia az élet legfontosabb prioritásaiként határoztak meg! Vizsgáld meg saját életed, hogy meggyõzõdj róla, az minden tekintetben összhangban van ezekkel a prioritásokkal! Ez minden, amit mondani próbálok. Ahogy saját országomon átutazom, s eljutok a világ más részeire is, látom, milyen csodálatos jótétemény származik a létezõ kultúrák különbözõségébõl. Mégis, ezeket a jótéteményeket gyakran beárnyékolják a negatív hatások, amelyek a Mester tanításaival ellenkezõ hagyományokból származnak.
Bizonyságom van arról, hogy el fogod mozdítani a boldogság útjában álló akadályokat, és nagyobb békességre lelsz, amint eleget teszel elsõ kötelezettségednek, mint Jézus Krisztus Egyházának tagja, és az Õ tanításait életed alapjává teszed. Ahol a családi vagy nemzeti hagyományok vagy szokások ellentétbe kerülnek Isten tanításaival, tedd félre õket! Ahol a hagyományok és a szokások összhangban vannak az Õ tanításaival, ott azokat ápolni és követni kell ezzel megõrizve kultúrádat és örökségedet. Egy örökség létezik, amit sosem kell megváltoztatnod. Ez az az örökség, amely abból származik, hogy a Mennyei Atya fia vagy leánya vagy. Boldogságod érdekében ez által az örökség által irányítsd életed! Jézus Krisztus nevében, ámen.