Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet James E. Faust elnök Második tanácsos az Elsõ Elnökségben A szertartások és szövetségek . . . közvetítõeszközök, amelyeket az Úr adott, hogy elvezessenek az örök élethez. Kedves testvéreim és barátaim! Alázatosan állok ezen a szószéken, amelyet több mint száz éve Isten szava szentel meg, számtalan ihletett üzenetben szellemileg betöltötte azok lelkét, akik hallgatták. Ezzel az örökséggel összhangban imádkozom azért, hogy a szívünk legyen nyitva mindarra, ami ezen a konferencián elhangzik. Ma azokról az áldásokról szeretnék beszélni, amelyek az Úrral kötött szövetségekbõl áradnak. Alapként azzal a szövetséggel kezdem, amit az Úr kötött Izráel házával. „Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az õ belsejökbe helyezem, és az õ szívökbe írom be, és Istenökké leszek, õk pedig népemmé lesznek.”1 Ez a szövetség univerzális mindazokra, bármilyen fajból valók is, akik „Krisztusba keresztelkedtek meg.”2 Ahogy Pál mondja: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.”3 A szövetségek nem egyszerûen külsõséges szertartások. Valós és hatásos módjai a változásnak. „Az újonnan születés az Isten Szelleme által jön, a szertartásokon keresztül.”4 Mindig tiszteletben és szentnek kell tartanunk azokat az üdvözítõ szövetségeket, amelyeket az Úrral kötünk. Ha ezt tesszük, ezt ígérte: „Egyik kinyilatkoztatást kapod majd a másik után, egyik ismeretet a másik után kapod, hogy megismerhesd a titkokat és a békességes dolgokat, azt, ami örömöt és örök életet ad.”5 Sok szövetség elengedhetetlen a boldogsághoz itt és a túlvilágon. A legfontosabbak közt vannak a házassági szövetségek férj és feleség között. Ezekbõl a szövetségekbõl áradnak a legnagyobb örömök az életben. A keresztelési szövetség, társszertartásával, az egyháztaggá avatással, kitárja az örök élet kapuját. A papság esküje és szövetsége tartalmazza azt az ígéretet, ami által az Egyház érdemes eldereinek „minden megadatik . . . ami az . . . Atyáé.”6 A templomi szövetségek az alapjai annak, hogy elérhessük a legnagyobb áldásokat, amelyeket az Úr nekünk szán. Nagy kiváltság részesülni az úrvacsorából. A keresztelési szövetségünk megújítása amint részesülünk az úrvacsorából, megvéd minket mindenféle rossztól. Mikor arra érdemesen veszünk a megszentelt kenyérbõl és vízbõl, az Üdvözítõ áldozata emlékére, bizonyságot teszünk Istennek, az Atyának, arról, hogy Fia nevét készek vagyunk magunkra venni, róla mindenkor megemlékezni, és számunkra adott parancsolatait betartani. Ha mindezeket megtartjuk, akkor Szelleme velünk lesz.7 Ha rendszeresen veszünk az úrvacsorából, és hûek maradunk ezekhez a szövetségekhez, a törvény a belsõnkben lesz, és a szívünkbe íródik. Hadd mutassam ezt be egy történettel a Church News-ból: „Vallástanárok egy csoportja egy nyári tanfolyamon vett részt, ami az Üdvözítõ életérõl szólt, és a példabeszédekre összpontosított. Amikor a záróvizsga ideje eljött, a diákok megérkeztek a terembe, és egy feljegyzést találtak, hogy a vizsga az egyetem területének másik végén álló épületben lesz. Továbbá, - folytatódott a feljegyzés, - be kell fejezniük azalatt a két órás idõtartam alatt, ami majdnem abban a pillanatban kezdõdött. A diákok átsiettek az egyetemen. Az úton elmentek egy kislány mellett, aki az új biciklijének lyukas kereke miatt sírt. Egy öregember sántikált fájdalmasan a könyvtár felé, egyik kezében egy bottal, a másikban egy köteg könyvet próbált vinni, amibõl széthullottak a könyvek. A szakszervezeti épület melletti padon egy kopottan öltözött, szakállas férfi ült, [akinek szemmel láthatólag valami gondja volt]. A másik terembe besietve a diákok a professzorral találkoztak, aki bejelentette, hogy mind megbuktak a záróvizsgán. Azt mondta, az egyetlen igaz próbája annak, hogy megértették-e az Üdvözítõ életét és tanításait, az az, hogy hogyan bánnak a szükséget szenvedõkkel. Egy rátermett professzor lábainál eltöltött hetek sokat tanítottak nekik arról, amit Krisztus mondott és tett.”8 Sietségükben azonban, hogy befejezzék a tanfolyam formaságait, elmulasztották felismerni az alkalmazást, amit a három szándékosan megrendezett jelenet mutatott be. Megtanulták a betût, de nem a lelket. A kislány és a két férfi semmibevétele megmutatta, hogy a tanfolyam mélyreszántó üzenete nem jutott a belsõjükbe. Idõnként muszáj megvizsgálni a saját lelkünket és felfedezni, hogy valójában kik is vagyunk. Az igazi természetünket, bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk elrejteni. Úgy ragyog belõlünk, mintha átlátszóak lennénk. A próbálkozások, hogy másokat megtévesszünk, csak minket vezetnek félre. Gyakran olyanok vagyunk, mint a mese császára, aki azt hiszi, csodálatos ruhákba van öltözve, míg igazából ruhátlan. Az életem során láttam az egyháztagok hûségének növekedését. Állandó mértékekkel mérve nagyobb megnyilvánulásai vannak a hûségnek, mint bármikor korábban. Bármelyik vasárnapon százalékosan több, mint kétszer annyi ember vesz az úrvacsora szentségébõl világszerte, mint amikor felnõttem. Megpróbálunk gondoskodni a köztünk élõ szegényekrõl és szükséget szenvedõkrõl a hithû nagylelkû egyháztagokon keresztül, akik betartják a böjt törvényét, és részt vesznek az ihletett jóléti programban. Különbözõ fajta humanitáriánus segélyt, több millió dollár értékben küldtünk különbözõ országokba, hogy enyhítse az éhséget és a szenvedést. Ezt szükség szerint nyújtjuk, fajra, színre vagy vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. A népünkbõl többen élvezik a tizedfizetés õsi törvényének betartásából eredõ áldásokat. Önkéntesen visszaadják az Úrnak annak a jövedelemnek egy tizedét, amit Tõle kaptak. Hithû szentjeink közül százezrekkel többen élvezik a templomi istentisztelet kiváltságát. Most 58000 misszionáriusunk szolgál a mezõkön. Örülök ennek, és biztos vagyok benne, hogy az Úr is elégedett. De elgondolkozom azon, vajon arányosan krisztusiabbak lettünk-e? Szolgálatunk tiszta szívbõl jön? Azért beszélek a szövetségek megtartásának fontosságáról, mert megvédenek minket egy olyan világban, amely eltávolodik a hagyományos értékektõl, amelyek örömöt és boldogságot adnak. A jövõben az erkölcsi szövet lazulása még nagyobb mértékû lehet. A társadalom alapvetõ tisztessége csökkenõben van. A jövõben népünk, - különösen a gyermekeink és az unokáink, - számíthatnak arra, hogy egyre jobban bombázni fogják õket Sodoma és Gomora gonoszságai. Túl sok család bomlik fel. A jót gonosznak mondják, a gonoszt jónak9. A mostani „könnyû utunkon”10 elfelejtettük-e az áldozat és megszentelés elemeit, amit pionír elõdeink olyan jól megmutattak nekünk? Lehet, hogy igaz, amit Wordsworth mondott: A világ túl sok bennünk régen és most, Szerezni és költeni, elvesztegetjük erõinket: . . . Eladtuk a szívünket szennyes kegyekért Mert ezzel, mert semmivel nem vagyunk összehangolva.11 Talán a mi napjainkban és idõnkben nehezebb az erkölcsi erõt fenntartani és ellenállni a gonosz szeleknek, melyek vadabbul fújnak, mint bármikor ezelõtt. Ez egy megrostáló folyamat. Ma Babilon, Sodoma és Gomora modern megfelelõi csábítóan és egyértelmûen megjelennek a televízióban, az Interneten, a filmekben, könyvekben, magazinokban, és a szórakoztató helyeken. A legutóbbi általános konferencián Gordon B. Hinckley elnök figyelmezetett minket arra, hogy túlságosan is a társadalom fõ irányvonala felé haladunk olyan területeken, mint a Sabbat napjának megszentelése, családok széthullása, és egyéb dolgokban. Azt mondta: „Túlságosan megközelítettük napjaink társadalmát ebbõl a szempontból. Természetesen mindenütt vannak jó családok. De oly sokan vannak, akik bajban vannak! Ez egy olyan betegség, aminek megvan az ellenszere. A recept egyszerû és csodálatosan hatásos. Szeretet.”12 A mi társadalmunkban sok szent érték elkopott az önkifejezés szabadságának nevében. A közönségességet és szemérmetlenséget a szólásszabadság nevében védelmezik meg. A társadalom fõ irányvonala toleráns, - sõt elfogadó - lett olyan viselkedéssel szemben, amely ellen Jézus, Mózes, Joseph Smith próféta és más próféták intettek az emberi történelem kezdetétõl fogva. Nem engedhetjük meg, hogy a személyes értékeink elkopjanak, még akkor sem, ha mások furcsának gondolnak minket. Mindig különös népként tekintettek. Azonban szellemileg helyesnek lenni sokkal jobb, mint „politikailag korrektnek” lenni. Persze, egyénenként és népként szeretnénk, ha szeretnének és tisztelnének. De nem lehetünk a társadalom fõ irányvonalában, ha ez azoknak az igaz elveknek az elhagyását jelenti, amelyek villámként jöttek le Sinairól, hogy késõbb az Üdvözítõ kifinomítsa õket, és a mai próféták tanítsák. Csak attól kellene félnünk, hogy megbántjuk Istent, és az Õ Fiát, Jézus Krisztust, aki ennek az Egyháznak a feje. A gonoszságnak minden formája el van maszkírozva. A szexuális erkölcstelenségrõl beszélek. A pénzért való fogadásról beszélek, amit sok helyen játéknak hívnak ahelyett, hogy hazárdjátéknak neveznék. Ez jellemzõ arra, hogy hány más gonoszság van elmaszkírozva, hogy elfogadhatóbbnak tûnjenek. Elmaszkírozzák azt a viselkedést is, amit az emberiség történelme alatt mindvégig elítéltek, egy viselkedést, ami elpusztítja a családot, a társadalom alapvetõ egységét. A „Család: Kiáltvány a világhoz” kiáltványban az Elsõ Elnökség és a Tizenkettõ kijelentette: „Mi . . . ünnepélyesen kijelentjük, hogy a férfi és a nõ között lévõ házasságot Isten rendelte el, és a család központi szerepet játszik a Teremtõ tervében, melyet gyermekei örök életének érdekében alkotott.” A szülõi tekintély lebomlása elkoptatja a társadalom legnélkülözhetetlenebb intézményét, a családot. Pál beszélt azokról az õ korában, akik bemutatták, „hogy a törvény cselekedete be van írva az õ szívökbe, egyetemben bizonyságot tévén arról [ . . . ] az õ lelkiismeretök.”13 Ezen egyház tagjainak a szívükbe kell írni az Úr törvényét, hogy élvezhessék a szövetséges nép áldásait. Hogy tehetik meg ezt, amikor olyan sok hang mondja gyermekeinknek és unokáinknak, hogy a jó gonosz és a gonosz jó? Reméljük, hogy minden apa és anya, nagyapa és nagyanya jobb példa lesz Isten parancsolatainak megtartásában. Megkérjük a férjeket és feleségeket, próbálkozzanak egy kicsit jobban, hogy szeretteljesek és kedvesek legyenek egymáshoz. Ha mindkét szülõ, amennyire csak tudja, elszigeteli a családját a ránk leselkedõ sok befolyástól, gyermekeik valószínûbb, hogy biztonságban lesznek. A naponkénti szentírás tanulmányozás, a naponkénti imádkozás, a rendszeres családi est, a papsági hatalomnak való engedelmeskedés az otthonban és az egyházban képezik egy nagy biztosítás részeit a szellemi romlás ellen. Józsué egyértelmûen beszélt, amikor ezt mondta: „Én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk. És monda a nép Józsuénak, az Úrnak, a mi Istenünknek szolgálunk, és az õ szavára hallgatunk.”14 Szabadok vagyunk elfogadni vagy elvetni az Úr és az Õ prófétainak tanácsát. Gyakran - akik úgy választanak, hogy nem követik a prófétákat - azok a hangok, akik kritizálják azokat, akik azt választják, hogy követik õket. Néhányan a bírálóink közül úgy nevezik azokat, akik követik a szellemi vezetõiket, hogy „eszetlen birkák.” Jézus azt mondta: „És mikor kiereszti az õ juhait, elõttök megy; és a juhok követik õt, mert ismerik az õ hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.”15 Persze mindez nem a mi nemzedékünkkel kezdõdött. A kezdetektõl a Sátán befolyása és ereje folyamatosan háborúzik Istennel. A Sátán, a nagy megtévesztõ azt mondta:”Én is Isten fia vagyok.”16 A Sátán arra biztatta Ádám gyermekeit, hogy ne higgyenek Isten dolgaiban, „és inkább szerették a Sátánt, mint Istent. És attól fogva kezdtek az emberek testivé, érzékivé és ördögivé válni.”17 Úgy tûnik, az igazolás az, hogy mindenki ezt teszi. Ez a „menõ” dolog. A szertartások és szövetségek segítenek emlékezni Isten iránti kötelességünkre és arra, hogy kik vagyunk. Ezek a közvetítõeszközök, amelyeket az Úr adott, hogy elvezessenek az örök élethez. Ha tiszteletben tartjuk õket, akkor Õ megnövelt erõt ad nekünk. Elder James E. Talmage megerõsítette, hogy az igaz hívõ „Isten szeretetével a lelkében úgy gyakorolja szolgálattal teli és igaz életét, hogy nem áll meg megkérdezni, milyen szabály vagy törvény ír elõ vagy tilt meg minden cselekedetet.”18 Egy olyan világban, ahol minket és a családunkat minden oldalról gonoszság fenyeget, emlékezzünk Hinckley elnök tanácsára: „Ha a népünk megtanulna ezen szövetségek szerint élni, minden más menne magától.”19 Az Egyház hûséges tagjainak, akik hûek a Mesterrel való szövetségeikhez, nincsen szükségük arra, hogy minden beût elmagyarázzanak nekik. Krisztusi viselkedés árad az emberi szív és lélek legmélyebb forrásaiból. Az Úr Szent Szelleme irányítja, amint az evangéliumi szertartások ígérik. A legnagyobb reményünknek annak kell lennie, hogy élvezzük a megszentelést, ami ebbõl az isteni irányításból származik. A legnagyobb félelmünknek annak kellene lennie, hogy elveszítjük ezeket az áldásokat. Éljünk úgy, hogy elmondhassuk, mint a zsoltárszerzõ tette: „Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet!”20 Azért imádkozom, hogy ez így legyen, Jézus Krisztus nevében, ámen. JEGYZETEK: 1. Jer. 31:33. 2. Gal. 3:27. 3. Gal 3:29. 4. Teachings of the Prophet Joseph Smith, válogatta Joseph Fielding Smith (1976), 162. 5. T&Sz 42:61. 6. T&Sz 84:38. 7.Lásd T&Sz 20:77, 79. 8. ”Viewpoint: Too Hurried to Serve?” Church News, 1988. okt. 1. 16.o. 9. Lásd Ézs. 5:20. 10. Lásd Alma 37:46. 11. William Wordsworth, „The World,” a The Oxford Book of English Verse-ben, szerk Sir Arthur Quiller-Couch (1939), 626. o. 12. „Look to the Future,” ENSIGN, 1997. nov. 69. o. 13. Róm. 2:15. 14. Józs. 24:15, 24. 15. János 10:4-5; lásd még a 11, 14-15, 27. verseket. 16. Mózes 5:13. 17. Mózes 5:13. 18. Konferenciai beszámolóban, 1905. ápr. 78.o. 19. Teachings of gordon. B. Hinckley (1997), 147.o. 20. Zsolt. 139:23.