• Print
• Listen
  • MP3
• Watch
  • Windows Media (WMV)
  • MP4
• E-mail

Rosemary M. Wixom,  “Megtudni,”  May 2011

EOSZ Esti beszélgetés fiatal felnőtteknek • 2011. május 1. • Utah Állami Egyetem

Hálás vagyok, hogy itt lehetek a Utah állambeli Loganben, a Utah Állami Egyetemen. Miközben a férjemmel idefelé jövet áthajtottunk a Sardine kanyonon, olyan érzésem volt, mintha hazatérnék. Hadd mondjam el, miért.

Itt kezdtem magam is megtudni

Évekkel ezelőtt, egy gyönyörű őszi napon bepakoltuk az autónkba az összes holminkat. Az ikerhúgom és én a Utah Állami Egyetemen készültünk megkezdeni a tanulmányainkat, édesanyánk pedig felajánlotta, hogy elhoz bennünket autóval Loganbe. Láttunk már képeket erről a gyönyörű campusról, és feltűnt, hogy néhány képen a fák egy bizonyos szögben nőnek. Azt mondták nekünk, hogy Loganben nem fúj a szél – a fák maguktól nőnek így. Ennek ellenére, nagyon izgatottak voltunk. Minden ruhánk és cipőnk be volt zsúfolva az autóba, és ehhez még pakoltunk annyi élelmet, amennyivel feltölthettük a konyhaszekrényünket. Alig láttunk ki az ablakokon. Amikor behajtottunk ebbe a völgybe, az izgalomtól remegni kezdett a gyomrom. Alig vártam, hogy elkezdődjön az előttem álló kaland.

A campuson érezni lehetett a levegőben az izgalmat, miközben a hallgatók kipakoltak az autókból, és bevitték a holmijukat a kollégiumi szobákba, illetve lakásokba. A húgom és én először laktunk távol az otthonunktól, és miközben beakasztottuk ruháinkat a szekrénybe, és berendeztük a szobánkat, éreztük, hogy erre mi igenis képesek leszünk. Két posztert ragasztottunk fel a falunkra. Az egyiken ez állt: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál” (Példabeszédek 3:5). A másik plakátot a bátyánktól kaptuk, melyen ez állt: „Az ajak, mely szesszel él, soha nem éri meg, hogy az én ajkamhoz ér.”

Amikor végre kiürítettük az autót, ott álltunk a Moen Hall előtti járdán, kezünkben a hátsó ülésről elvett utolsó néhány holminkkal. Ott ácsorogtunk, barackbefőttel a kezünkben, miközben búcsút intettünk az édesanyánknak. Aztán, amikor elhajtott, rádöbbentünk, mi is történik velünk valójában. Könnyes szemmel odafordultunk egymáshoz, és ezt mondtuk: „Mit tettünk? Komolyan gondoltuk ezt? Hogy tűnhet valami olyan ijesztőnek és félelmetesnek, amit korábban oly izgalmasnak találtunk?” Vajmi keveset tudtam akkor még arról, hogy az egyetemen előttem álló napok és évek során olyan döntéseket fogok hozni, melyek meghatározzák az életem hátralevő részét. Itt történt, hogy rájöttem, saját hitelveim vannak, és meg kell védenem a hitemet. Életre szóló barátságokat kötöttem. Az imáim őszintébbek lettek. A bizonyságom elkezdett növekedni. Megtanultam, hogy személyes döntésnek kell lennie, hogy kiálljak a normáim mellett, és megerőltessem magamat mind a tanulmányaimban, mind pedig a lelki fejlődésemben.

Ki voltam valójában? Az évek során időnként úgy éreztem, kudarcot vallottam és meg akartam futamodni, olykor azonban megízleltem a remény és a siker ízét. Hosszas folyamat vezetett a honvágytól – ó, mily kínzó honvágy volt – a pezsdítő függetlenségig. Olyan voltam, mint Ammon és testvérei a Mormon könyvében, akik egy időben megtapasztalták a bánatot, a megpróbáltatásokat és a semmihez nem hasonlítható örömöt is (lásd Alma 28:8). Most már látom, hogy el kellett hagynom a kényelmes otthonomat ahhoz, hogy fejlődni tudjak és megtanulhassam az élet eme leckéit. Nem csoda, hogy ez a völgy, Cache Valley, ez az egyetem és ez a campus oly gyönyörű a számomra. Hiszen itt történt, hogy elkezdtem megismerni önmagam, és e folyamat közben elkezdtem megismerni a Szabadítót. A ti életetekben mi mindenre jöttetek rá, és hol tanultátok meg azt?

Erről a „megismerésről” szeretnék beszélni nektek ma este.

Keressétek meg azt a helyet, ahol ti magatok is megtudjátok!

Amikor elhagytuk Mennyei Atyánk jelenlétét, valamint kényelmes otthonunkat a halandóság előtti létben, hogy lejöjjünk erre a földre, készen álltunk rá, hogy próbára tegyenek bennünket. Előfordulhat, hogy földi életünk során feltesszük magunknak a kérdést: „Mit tettem?” Azért vagyunk itt, hogy végigjárjunk egy utat. Mennyei Atyánk tervét éljük – a szabadulás tervét, ennek az evangéliumnak a teljességét. És ez a boldogság terve! Joseph Smith azt mondta, hogy a szabadulás terve „a menny egyik legbecsesebb ajándéka az emberiség számára” 1.

Ez a halandó tapasztalat, melyet egyszer olyan izgalmasnak gondoltunk, olykor ijesztő és félelmetes is lehet, sőt kimondottan nehéz! A fátyol megakadályozza, hogy vissza tudjunk emlékezni arra, amit egyszer tudtunk. Most hit által haladunk előre, ám azzal a tudással, hogy az Úr segítségével újra megtudhatjuk, amit egyszer már tudtunk. Mennyei Atyánk nagyon szeret bennünket. Nem csak azzal a céllal teremtettünk, hogy visszatérjünk Őhozzá, hanem hogy olyanná váljunk, mint Ő. Most pedig újra tanuljuk, hogy milyen jól ismertük Őt korábban. Brigham Young ezt mondta: „Mindannyian jól ismeritek Istent, a mi Mennyei Atyánkat…, hiszen az a lélek lakik bennetek, aki évekig az Ő házában élt és Ővele lakott [a földi élet előtti létben]; ti mégis arra törekedtek [most ezen a földön], hogy megismerjétek Őt, holott az igazság az, hogy pusztán elfelejtettétek, amit korábban tudtatok.” 2

Ott ismertük Őt, itt viszont csakis a saját erőfeszítéseink árán ismerhetjük meg Őt. Nem vagyunk egyedül ezen törekvésünkben, hiszen az Úr ezt mondta: „Ott leszek a jobb és a bal kezeteken, és Lelkem a szívetekben lesz, angyalaim pedig körülöttetek, hogy hordozzanak” (T&Sz 84:88).

Alma megismerte a Szabadítót, majd pedig tanította az embereket a Mormon vizénél. „[B]űnbánatról és a megváltásról és az Úrba vetett hitről prédikált nekik” (Móziás 18:7). Ott történt, hogy a nép a keresztség szövetségére lépett, „hogy Isten tanújaként áll[janak] mindig és mindenben, és minden helyen…, hogy örök élet[ük] lehessen” (Móziás 18:9). Növekedtek a hitben, megtanulták megtartani a sabbat napját, megtanulták saját kezük munkájával eltartani magukat, „és… egyenes derékkal jártak Isten előtt, adván egymásnak fizikailag és lelkileg is, szükségleteik és igényeik szerint” (Móziás 18:29; lásd 20–29. versek).

Olvassuk tovább: „És most lőn, hogy mindez Mormonban történt, igen, Mormon vize mellett, az erdőben, mely Mormon vize közelében volt; igen, Mormon helye, Mormon vize, Mormon erdeje, mily szépek ezek azok szemeiben, akik ott jutottak el Megváltójuk megismeréséhez; igen, és mily áldottak ők, mert az ő dicséretét fogják énekelni mindörökké” (Móziás 18:30).

Ebben a szentírásban vajon miért ragadja meg figyelmünket a Mormon vize az azt körülvevő tájban? Milyen érzéseink vannak azzal a hellyel, a Mormon vizével kapcsolatban, a leírást olvasva? Talán el kellene töprengenünk a minket körülvevő tájon, valamint azon, hogy az milyen szerepet játszik a Megváltónk megismerésére irányuló törekvésünkben.

Most van itt ennek az ideje. Ha eddig még nem tettétek, most kell megkeresnetek azt a helyet, ahol megismerhetitek a Megváltótokat. Hol van a Mormon vize számotokra? Milyen gyönyörű az a hely a ti szemetekben?

Ahhoz, hogy megtaláljátok ezt a csodálatos helyet, feltehetitek magatoknak a következő négy kérdést.

1. Ismerd meg a Szentlelket!

Első kérdés: Hogyan fogom megismerni a Szentlelket?

Egy tizenéves fiatalembernek különleges élményben volt része kétéves korában. Egy olyan család fogadta örökbe, akik Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai voltak. Gyökeres változások következtek be a környezetében. Elhagyta kelet-európai otthonát, és az Egyesült Államok keleti részére költözött – egy olyan földre, ahol új család, új nyelv és új érzések várták. Vasárnaponként az új családja elvitte őt a bölcsibe. Ott, az egyházban, a folyosó végén, a bölcsődében történt, hogy megérezte – megismerte azt a biztonságot és szeretetet, melyet soha azelőtt nem érzett. Ez volt az első olyan élménye, amikor igazán felismerte a Lelket. Most, tizenévesen, néhanapján elsétál a folyosó végére ahhoz a bölcsődéhez, hogy hallja azokat a hangokat, lássa azokat a képeket, és érezze azt a Lelket, melyeket korábban ott hallott, látott és érzett. Mily szépséges az a bölcsőde ama gyermek szemében, aki ott jutott el a Szentlélek megismeréséhez.

Mormon ezt mondja nekünk: „…a szelídség és a szívbéli alázatosság folytán következik be a Szentlélek látogatása, mely Vigasztaló reménnyel és tökéletes szeretettel tölt el” (Moróni 8:26).

Mormon ugyanazt írta le, amit a Szabadító: „…te pedig fogadd be a Lelkemet, a Szentlelket, méghozzá a Vigasztalót, amely megtanít téged a királyság békés dolgaira” (T&Sz 36:2).

Alma könyvéből megtudjuk, hogy Móziás fiai miként ismerték meg a Szentlelket. Így hangzik:

„…szorgalmasan kutatták a szentírásokat, hogy Isten szavát megismerjék.

De ez nem minden; sok imádkozásnak és böjtnek adták magukat” (Alma 17:2–3).

Ezután pedig elindultak tanítani. Átlagos fiatalemberek voltak ők, akik rendkívüli bátorsággal rendelkeztek a Szentléleknek, valamint azon vágyuknak köszönhetően, hogy megismerjék Isten szavát.

Ammon ezt mondta: „…ennek a Léleknek egy része lakik bennem, mely tudást ad nekem, és hatalmat is, hitem és kívánságaim szerint, melyek Istenben vannak” (Alma 18:35).

Lamóni atyja Áron tanításainak hatására megérezte a Lelket, és így szólt: „…mindent feladok, ami a birtokomban van, igen, feladom a királyságomat is, hogy ezt a nagy örömet elnyerhessem” (Alma 22:15).

Lamóni és Lamóni atyja is érezték a Szentlelket, amikor a szabadulás tervét tanították nekik. Ma a misszionáriusok a Szentlélekkel eltelve ugyanezt az üzenetet tanítják szerte a világon. Hadd kérdezzek azoktól valamit, akik missziót szolgáltak: éreztétek a Lélek erejét, amikor bizonyságot tettetek Jézus Krisztus evangéliumának igazságáról?

Az egyik misszionárius ezt mondta a repülőtér felé vezető úton: „Félek hazamenni. Mi lesz, ha nem érzem majd ilyen erősen a Lelket a misszióm után?”

Így válaszoltam neki: „Ha meghívod a Szentlelket az életedbe és érdemesen élsz arra, akkor mindig veled lesz.”

2. Tudd meg, hogy a Mornom könyve igaz!

Második kérdés: Hogyan fogom megtudni, hogy a Mormon könyve igaz?

Egy 2004. júniusi áhítat alkalmával a BYU–Idahón Clayton M. Christensen elder, a Harvard Egyetem Közgazdasági tagozatának professzora, elmesélte, hogyan döntötte el, hogy meg szeretné tudni, igaz-e a Mormon könyve. Miután lediplomázott a BYU-n, ösztöndíjat kapott az angliai Oxford Egyetemre. Ott arra a következtetésre jutott, hogy még csak nem is tudja, igaz-e a Mormon könyve. Addigra már hétszer elolvasta a Mormon könyvét életében, és mind a hét alkalommal, amikor a könyv végére ért, letérdelt imádkozni, és megkérdezte Istent, hogy a könyv igaz-e, ám nem kapott választ. Miközben azon gondolkodott, miért nem kapott választ, rájött, hogy a korábbi hét alkalommal csupán feladatból olvasott, amit a szülei, az egyik BYU tanára, a misszióelnöke vagy a hitoktatója jelölt ki számára, és a cél a könyv kiolvasása volt. Ezúttal azonban már kétségbeesetten szüksége volt rá, hogy saját maga is tudja, a Mormon könyve igaz-e. Egészen eddig az egyház egyes tanaiba vetett hite, valamint a szüleibe vetett bizalma tartották őt fenn, mivel tudta, hogy a szülei tudják, hogy a Mormon könyve igaz, és ő bízott a szüleiben. Végül azonban, amikor megérkezett Oxfordba, életében először neki is meg kellett tudnia, hogy igaz.

Oxford a világ egyik legrégebbi egyeteme. Olyan épületben lakott, melyet 1410-ben építettek. Azt mondta, az épület ugyan gyönyörű volt, ám szörnyű volt benne lakni. A fűtőtestet például egy, a kőfalba vájt kicsiny üregben helyezték el. Elhatározta, hogy minden este 11 és 12 óra között a Mormon könyve olvasására szánja az időt, hogy megtudja, igaz-e. Azt mondta, eltűnődött, vajon megengedheti-e magának, hogy ennyi időt szánjon rá, hiszen egy nagyon sokat követelő egyetemi programban vett részt, ahol alkalmazott ökonometriát tanult, és míg mások általában három év alatt teljesítették a programot, ő megpróbálta két év alatt befejezni, így hát nem tudta lesz-e ideje napi egy órát szánni erre a törekvésre. De mégis megtette. Minden este 11 órakor letérdelt imádkozni a fűtőtest előtti szék mellett, és hangosan imádkozott. Elmondta Istennek, milyen elszántan szeretné megtudni, hogy igaz-e a könyv, és elmondta Neki, hogy ha kinyilvánítja számára annak igazát, akkor szándékában áll elkötelezni az életét Isten királyságának építése mellett. Azt is elmondta az Úrnak, hogy amennyiben nem igaz, azt is biztosan kell tudnia, mert akkor annak kell szentelnie az életét, hogy megtalálja az igazságot. Ezután leült a székre, és elolvasta a Mormon könyve első oldalát. Amikor elért a lap aljára, megállt, elgondolkodott azon, amit olvasott, majd feltette magának a kérdést: „Vajon írhatta ezt egy sarlatán, aki megpróbálja félrevezetni a népet, vagy ezt valóban Isten prófétája írta? És mit jelent mindez nekem az életemben?” Ezután letette a könyvet, letérdelt imádkozni, és ismét hangosan ezt kérte Istentől: „Kérlek, mondd meg nekem, hogy ez egy igaz könyv-e!” Ezt követően visszaült a székbe, ölébe vette a könyvet, lapozott egyet, elolvasott még egy oldalt, megállt a lap alján, és ugyanezt tette. Minden éjjel egy órán keresztül ismételte ugyanazt a folyamatot, éjszakáról éjszakára, abban a hideg, dohos szobában, az oxfordi Queen’s Kollégiumban.

Mire a 2 Nefi végén lévő fejezetekhez ért, egy este az imája után, amikor leült a székre és kinyitotta a könyvet, hirtelen csodálatos, meleg, szeretetteljes érzés töltötte be a szobát, amely körülvette őt, átjárta a lelkét, és olyan mértékű szeretetet érzett, melyet azelőtt elképzelni sem tudott. Könnyek szöktek a szemébe, és nem tudta abbahagyni a sírást, mert ahogy könnyei közt ránézett a Mormon könyve szavaira, meglátta az igazságot azokban a szavakban, melyekről korábban el sem tudta képzelni, hogy valaha is képes lesz felfogni azokat. Látta az örökkévalóság dicsőségeit. Látta, mit tartogat számára, az Ő egyik fia számára Isten. Csak sírt és sírt. A Lélek végig vele maradt az alatt az egy óra alatt, majd minden este, amikor imádkozott és leült a szobájában a fűtőtest mellé a Mormon könyvével, visszatért ugyanaz az érzés, és örökre megváltoztatta a szívét és az életét.

Azt mondja, most, ahogy visszatekint belső küzdelmére, hogy vajon megengedheti-e magának, hogy naponta egy órát elvegyen az alkalmazott ökonometria tanulásától azért, hogy megtudja, igaz-e a Mormon könyve, rá kell jönnie, hogy az általa valaha szerzett összes tudás közül ez a tudás volt a leghasznosabb.

Nagyon szeret visszatérni Oxfordba. Azt mondja, a legtöbb ember ott vagy diák, vagy turista, aki azért látogat el oda, hogy megnézze az egyetem gyönyörű épületét. De ő azért szeret oda visszatérni, mert az egy szent hely számára, és feltekinthet annak a szobának az ablakára, ahol lakott, és elmondhatja, hogy „az az a hely, ahol rájöttem, hogy Jézus a Krisztus, hogy Ő az én Megváltóm, és hogy Joseph Smith az igaz egyház visszaállításának prófétája volt”.

Christensen elder a következőket mondta a BYU–Idaho hallgatóinak: „Néhányan valószínűleg már úgy érkeztetek Rexburgbe, hogy tudtátok, ez Isten egyháza. Ám azok számára, akik még mindig mások bizonyságából táplálkoznak, a következő felhívást intézem: minden nap szánjatok egy órát arra, hogy megtudjátok, igaz-e, mert ez a tudás ugyanúgy meg fogja változtatni a szíveteket, ahogyan az enyémet.” 3

A János 5:39-ben ezt olvashatjuk: „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam.”

Bruce C. Hafen elder ezt mondta: „Elnyerhetjük az örök életet, ha szeretnénk, de csakis akkor, ha nincs semmi más, amit jobban szeretnénk.” 4

Az igazság megismerése erőfeszítést követel. És minél több munkát fektetünk bele, annál nagyobb lesz a jutalmunk. Moróni azt mondta: „És amikor ezeket a dolgokat megkapjátok, arra buzdítalak benneteket, hogy Krisztus nevében kérdezzétek meg Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy nem igazak-e ezek a dolgok; és ha őszinte szívvel, igaz szándékkal, Krisztusba vetett hittel kérdeztek, akkor ő a Szentlélek hatalma által ki fogja nektek nyilvánítani ennek igazságát” (Moróni 10:4).

3. Ismerd meg Mennyei Atyád tervét!

Harmadik kérdés: Hogyan fogom megtudni, milyen személyes terve van Mennyei Atyámnak számomra?

Mindannyian hozunk döntéseket a Mennyei Atyánkhoz visszavezető úton. Az Ő terve számunkra a boldogság terve. Joseph Smith ezt mondta: „A boldogság létezésünk tárgya és célja.”5 Mennyei Atyánk azt szeretné, hogy örömünk legyen. Mindannyian magunknak tapossuk ki a saját ösvényünket. Különbözőek vagyunk. A személyiségünk, a tehetségeink, valamint a fizikai és érzelmi jellemvonásaink is mások. Néhány velünk született, sokat azonban mi alakítunk ki magunkban. Vágyaink legyőzhetik a gyarlóságainkat.

Hadd mondjak erre egy példát: Egy második osztályos lányt vizuális memóriazavarral diagnosztizáltak. Az iskolapszichológus ezt mondta róla: „Mivel képtelen emlékezni és memorizálni, mindig a legrosszabb tanulók között lesz az osztályban.” A szülők úgy döntöttek, nem mondják el lányuknak, milyen rendellenessége van. Ahhoz, hogy csupán jól teljesítsen az iskolában, keményen meg kellett küzdenie mindazért, amit mások könnyedén elértek. Kedves barátok vették körül, akik jó tanulók voltak, ami szintén nagy motivációt jelentett számára. Sokáig tartott megtanulnia a szorzótáblát harmadik osztályban, illetve az Egyesült Államok fővárosait az ötödik osztályban. Emelt szintű órákat vett fel gimnáziumban, és soha nem tántorodott meg. A tanulással töltött hosszú órák nagyszerűen bizonyították elszántságát. Ma egy kardiológiai intenzív osztályon dolgozik ápolóként. Méghozzá nagyon jó ápolóként! Neki és Mennyei Atyjának volt egy közös terve.

Még egy történet: Körülbelül egy évvel ezelőtt ellátogattam egy Fiatal Nők órára. A tanító arra kért minket, hogy írjuk le, mi a 10 legfontosabb cél az életünkben. Azonnal elkezdtem írni. Be kell vallanom, az első gondolatom ez volt: „Első: kitakarítani a ceruzás fiókot a konyhában.” Amikor mindenki befejezte a listáját, a Fiatal Nők vezetője megkért bennünket, hogy osszuk meg egymással, amit írtunk. Mellettem Abby ült, aki nem sokkal azelőtt töltötte be a 12. életévét. Az ő listája így hangzott:

• 1. Felvételt nyerni a Utah Egyetemre.

• 2. Belsőépítésszé válni.

• 3. Misszióba menni Indiába.

• 4. Házasságot kötni egy visszatért misszionáriussal a templomban.

• 5. Legyen öt gyermekem és egy otthonom.

• 6. Misszióba és egyetemre küldeni a gyermekeimet.

• 7. „Süti sütős” nagymamává válni.

• 8. Elkényeztetni az unokákat.

• 9. Többet tanulni az evangéliumról, és élvezni az életet.

• 10. Visszatérni Mennyei Atyához, és Vele élni.

Hát nem elképesztő!? Köszönöm, Abby, hogy megtanítottad nekem, hogy meg kell látnom Mennyei Atyám számomra alkotott tervét. Tervet kell készítenünk, és a tőlünk telhető legjobban kell követnünk azt. Lesznek kerülőutak. Kerülhetnek elénk hidak, olykor útlezárásokba futhatunk, sőt előfordulhat, hogy letérünk az ösvényről és eltévedünk – de mindig vissza tudunk térni a helyes útra.

Thomas S. Monson elnök ezt mondta: „Ha tesztek valamit, ami végül nem pont olyan eredményt hoz, amilyet vártatok, mindig lehetőségetek van helyrehozni azt. […] Tegyétek túl magatokat rajta, és tanuljatok belőle!”6 Néha talán úgy érzitek, hogy lehetetlen visszatérni. Az ellenség jót mosolyog ezen. Hadd biztosítsalak benneteket arról, hogy igenis vissza lehet térni. A Szabadító ezt mondta: „…karom egész nap ki van nyújtva” (2 Nefi 28:32). Azt mondta: „…ez munkám és dicsőségem – hogy véghezvigyem az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Úgy gondolom, Isten sokkal keményebben küzd azért, hogy visszatérjünk Hozzá, mint mi.

Először is, elvárja tőlünk, hogy megtaláljuk a helyünket a tervében, majd pedig a parancsolatoknak engedelmeskedve és szent helyeken állva e terv szerint éljünk. Amennyiben végső célunk a felmagasztosulás, az erre irányuló tervünk elkezd hatással lenni minden egyes döntésre, amit hozunk. Nem egyedül járunk ezen az úton. Atyánk szeret minket, és személyesen ismer bennünket. Életünk minden apró részleténél ott van, és az út során időnként még kezének érintését is érezhetjük a hátunkon.

4. Ismerd meg az Atyát és a Fiút!

Negyedik kérdés: Hogyan fogom megismerni az Atyát és az Ő Szeretett Fiát?

Létezésünk célja, hogy megismerjük az Atyát és az Ő Fiát.

A Szabadító ezt mondta, miközben az Atyához imádkozott: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust” (János 17:3).

Lámán és Lemuel „nem ismerték annak az Istennek a cselekedeteit, aki teremtette őket” (1 Nefi 2:12). C. S. Lewis ezt mondta: „Amíg gőgösek vagyunk, nem ismerhetjük meg Istent.”7 Az ellenség azt szeretné, hogy ne ismerjük meg Istent. Továbbá arra vágyik, hogy érzéketlenekké, zavarttá váljunk, lármával, zavaró tényezőkkel és minden olyan dologgal körülvéve, amely megakadályozza azokat a csendes pillanatokat, mikor személyesen kereshetnénk az Urat. Bármely dolog túlzásba vitele is Sátán eszköze. Egyedül mi tudunk időt szakítani rá, hogy megismerjük az Urat.

Amikor alázatosak, engedelmesek és szelídek vagyunk, közelebb kerülünk Őhozzá. Francis Webster, aki végigjárta a kietlen Wyoming ösvényt a Martin kézikocsis társasággal 1856-ban, a következőket mondta a csoport védelmében: „Mindannyian azzal a biztos tudással fejeztük be az utat, hogy Isten él, hiszen jól megismertük Őt nyomorúságos helyzetünkben.” 8

Akkor ismerjük meg a Szabadítót, amikor beengedjük Őt az életünkbe. Sokkal könnyebben bocsátunk meg, és sokkal hajlandóbbak vagyunk a szolgálatra, amikor Ő is része az életünknek. Amikor szívünk nyitott és befogadóképes, hasonlóbbá válunk Őhozzá. Ekkor fedezzük fel, hogy Ő mindig is velünk volt. Békességet érzünk. Megpróbáltatásaink többé már nem terhek, hanem áldások számunkra, mivel azok kövezték ki az Úrhoz vezető utat.

„[D]icsekedünk a háborúságokban is – mondta Pál –, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz,

a békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet,

a reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk” (Rómabeliek 5:3–5).

C. S. Lewis „új emberként” utalt azokra, akik megismerték Krisztust. Ezt mondta: „…fellelhetők új emberek itt-ott a földön. […] Olykor-olykor az ember találkozik velük. Még az arcuk és a hangjuk is más, mint a miénk: határozottabb, nyugodtabb, boldogabb, sugárzóbb. Ők akkor kezdik, amikor a legtöbben abbahagyják. […] Nem hívják magukra fel a figyelmet. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy kedvesek vagyunk hozzájuk, pedig a valóságban ők kedvesek hozzánk. Jobban szeretnek bennünket, mint a többi ember, de kevésbé van ránk szükségük. […] Rendszerint úgy tűnik, hogy ezeknek az embereknek rengeteg ideje van, s csodálkozunk azon, hogy honnan. […]

“…Az új emberré válás azt jelenti, hogy elveszítjük »magunkat«. Saját magunk énjéből Krisztusba megyünk át. Az Ő akarata lesz a miénk, az Ő gondolatait gondoljuk.” 9

Saját tudásunk megszerzésének folyamata

A Szentlélek megismerése, a Mormon könyve igaz voltának megismerése, Mennyei Atyánk számunkra készített tervének megismerése, valamint az Atya és a Fiú megismerése gyönyörű folyamat.

Minden egyes dolog megismerésének vágya mögött ugyanaz a módszer rejlik. Ti is látjátok ezt?

Nefi meghatározta ezt a módszert, amikor azt mondta: „Nem emlékeztek azokra a dolgokra, amiket az Úr mondott? – Ha nem keményítitek meg szíveteket, és hittel kértek engem, híve abban, hogy kaptok, szorgalmasan betartva a parancsolataimat, akkor biztosan tudomásotokra jutnak ezek a dolgok” (1 Nefi 15:11).

Látjátok a folyamatot?

Nefi leírása szerint ez a következő:

• • Legyen alázatos a szívünk.

• • Hittel kérjünk; imán keresztül kérjük az Úr segítségét.

• • Szorgalmasan tartsuk be a parancsolatokat, és tegyük meg az Úr akaratát.

• • Ismerjük fel az Úr kezét. Így fogjuk megismerni Őt. Amikor meglátjuk az Úr kezét az életünkben, az az Ő szeretetének a bizonyítéka. Minél többször felismerjük a kezét, Ő annál inkább része lesz az életünknek. Így fogjuk megismerni a Szabadítót, akit korábban már ismertünk.

A Mormon vizénél lévő emberek hite imán keresztül növekedett. Szorgalmasak voltak. Megtanulták megtartani a sabbat napját. Megtanultak saját kezükkel dolgozni, valamint másokat szolgálni azáltal, hogy megosztották egymással mindazt, amivel lelkileg és fizikailag rendelkeztek. Móziás fiai a szentírásokat kutatták, továbbá sokat imádkoztak és böjtöltek. Megfizették a megismerés árát.

Nagy hatással volt rám, hogy Christensen elder hangosan imádkozott, és megígérte az Úrnak, hogy ha kinyilvánítja neki a Mormon könyve igaz voltát, akkor az életét az Úr királysága felépítésének fogja szentelni. Szorgalmas volt, és az éjszakákba nyúló áldozata árán eljutott a megismeréshez.

Abby tervet készített, és szorgalmasan követi azt. Az a célja, hogy visszatérjen Mennyei Atyjához, megnyilvánul majd a mindennapi döntéseiben. Kezdi felfedezni, hogy az Úrnak terve van számára.

Ezen tudások megszerzése nagyon személyes folyamat, és előfordulhat, hogy többször is megtapasztaljuk ezt az élményt az életünk során. Olyan folyamat ez, melynek során visszaemlékszünk arra, amit már egyszer tudtunk. Soha ne feledjétek: ti már ismeritek Őt, és ha valaha is felmerül bennetek a kétely, hogy vajon Ő ismer-e benneteket, csak tegyétek fel Neki a kérdést. Az „Egy gyermek imája” című elemis ének így kezdődik: „Mennyei Atyám! Ott vagy igazán? Hallod-e és megválaszolod az imám?”10 Bizonyságomat teszem arról, hogy igen! Hallja és megválaszolja! Az Úr akkor tud tanítani minket, ha kérdezünk. Térdeljetek le imádkozni, és kérdezzétek meg hangosan: „Én valóban a Te fiad vagy leányod vagyok? Szeretsz engem?” Majd pedig figyeljetek. Van valami nagyon alázatra szólító a kérdezésben. A kérdezés hit alapján történő cselekvés.

Joseph Smith 14 éves fiatal fiúként, a New York állambeli Palmyrában, egy szent ligetben, hittel kérte, hogy megszerezze a tudást, melyre vágyott. Ezt mondta: „…láttam két Személyt, és ők valóságosan beszéltek hozzám; …látomást láttam; tudtam ezt, és tudtam, hogy Isten is tudja, és nem tudtam megtagadni” (Joseph Smith története 1:25). „És most, a sok tanúbizonyság után, amely őróla adatott, ez a legutolsó tanúbizonyság, amelyet mi adunk róla: Hogy ő él!” (T&Sz 76:22).

Jeruzsálemben a sírnál, a sabbat végén, a hét első napjára virradólag, Mária Magdalénát és a másik Máriát egy angyal üdvözölte a kert egy csodás szegletében. Az angyal így szólt:

„Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.

Nincsen itt, mert feltámadott” (lásd Máté 28:1–6).

A feltámadott Szabadító, Jézus Krisztus megismerésével azt is megtudjuk, hogy engesztelése által enyhíteni tud minden fájdalmunkon. Megnyugvást és vigaszt hoz az aggodalom óráiban. Magára tudja venni a terheinket, és nyugalommal tud eltölteni minket, bármit is érezzünk: akár alkalmatlanságot, akár csupán vágyat a változásra.

Ezra Taft Benson elnök azt mondta: „Semmi nem fog minket annyira megdöbbenteni, amikor áthaladunk a fátylon a másik oldalra, mint az a felismerés, hogy milyen jól ismerjük Atyánkat, és milyen ismerős az arca számunkra.”11 Ismerjük Őt!

Számomra a Utah Állami Egyetem, jelenti a Mormon vizét. Ez a campus szépséges a szememnek, mert itt történt, hogy elkezdtem megismerni a Megváltómat. Büszként állok ki Mennyei Atyám és a Szabadító tanújaként. A Szentlélek hatalma által tudom, hogy Ők élnek. Személyesen ismernek benneteket, és mindannyian értékesek vagytok a számukra. Jól ismertétek Őket, mielőtt lejöttetek erre a földre. Tartsatok ki az út során! Mennyei Atyánk ölelése vár benneteket. Szeretlek titeket. Imádkozom értetek, az Ő gyermekeiért. Jézus Krisztus nevében, ámen.

© Intellectual Reserve, Inc., 2011. Minden jog fenntartva. Az angol eredeti jóváhagyva: 02/11. A fordítás jóváhagyva: 02/11. A Coming to Know fordítása. Hungarian. PD50031652 135

^ Back to top