74. SZAKASZ

Joseph Smith prófétának adott kinyilatkoztatás, az Ohio állambeli Hiramban, 1832 januárjában (History of the Church, 1:242). A próféta azt írja: „Az Úr következő beszédének [T&Sz 73] elnyerése után újra hozzáláttam a szentírások fordításához, és szorgalmasan dolgoztam egészen a konferencia előttig, aminek január 25-én kellett összegyűlnie. Emellett ebben az időszakban kaptam meg a következőket, a korinthusbeliekhez írt első levél 7. fejezete 14. versének magyarázataként” (History of the Church, 1:242).

1–5, Pál azt tanácsolja napjai egyházának, hogy ne tartsák be Mózes törvényét; 6–7, A kisgyermekek szentek, és megszentelődnek az engesztelés által.

  MERT a ahitetlen férjet megszenteli a feleség, és a hitetlen feleséget megszenteli a férj; különben gyermekeitek tisztátalanok lennének, most pedig szentek.

  Nos, az apostolok napjaiban jelen volt a körülmetélés törvénye mindazon zsidók között, akik nem hitték Jézus Krisztus evangéliumát.

  És lőn, hogy nagy avita támadt a nép között a bkörülmetélés törvényét illetően, mert a hitetlen férj azt szerette volna, hogy gyermekeit metéljék körül, és vessék alá cMózes törvényének, amely törvény addigra betöltetett.

  És lőn, hogy a gyermekek, akiket Mózes törvényének alávetve neveltek fel, megszívlelték atyáik ahagyományait, és nem hitték Krisztus evangéliumát, tehát ezáltal szentségtelenné lettek.

  Ezért, ez okból írt az apostol az egyháznak, parancsolatot adva nekik, nem az Úrtól, hanem tőle, magától érkezőt, hogy a hívő ane menjen hitetlenhez; hacsak bMózes törvényét el nem vetik maguk között,

  Hogy gyermekeik körülmetélés nélkül maradhassanak; és hogy el lehessen vetni a hagyományt, amely azt mondja, hogy a kisgyermekek szentségtelenek; mert ezt tartották a zsidók között;

  Pedig a akisgyermekekbszentek, mivel cmegszentelődnek Jézus Krisztus dengesztelése által; és ezt jelentik a szentírások.