Szentírások
A Tan és a szövetségek 136


136. Szakasz

Az Úr szava és akarata, amelyet Brigham Young elnök közvetített Izráel táborának, az omaha indiánok területén lévő Téli Szálláshelyen, a Missouri-folyó nyugati partján, az Iowa állambeli Tanács-meredély közelében (Journal History of the Church [Az egyház naplók alapján írt története], 1847. január 14).

1–16, Annak magyarázata, hogy miként szerveződjön meg Izráel tábora a nyugat felé tartó útra; 17–27, A szentek azt a parancsot kapják, hogy éljenek számos evangéliumi norma szerint; 28–33, A szentek énekeljenek, táncoljanak, imádkozzanak és tanuljanak bölcsességet; 34–42, Azért kerül sor próféták megölésére, hogy ők tisztességet kapjanak, a gonoszok pedig kárhoztatva legyenek.

1 Az Úr szava és akarata Izráel táborát illetően, amint nyugat felé tartanak:

2 Mindenki Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában, valamint azok, akik velük mennek, szerveződjenek csoportokba, szövetséget kötve és ígéretet téve az Úr, a mi Istenünk összes parancsolatának és rendelkezésének betartására.

3 A csoportok megszervezésére úgy kerüljön sor, hogy legyenek százakat irányító kapitányok, ötveneket irányító kapitányok és tizeket irányító kapitányok. A csoportok élén legyen egy-egy elnök és két-két tanácsos, a Tizenkét Apostol irányítása alatt.

4 És legyen ez a szövetségünk – hogy járunk az Úrnak minden szertartásában.

5 Minden csoport gondoskodjon saját maga számára mindazon fogatokról, szekerekről, készletekről, ruháról és az utazáshoz szükséges más elengedhetetlen dolgokról, amikről csak tudnak.

6 A csoportok megszervezésük után induljanak el szívvel-lélekkel, hogy előkészületeket tegyenek azok számára, akik maradnak.

7 Minden csoport kapitányaival és elnökeivel együtt döntse el, hányan mehetnek jövő tavasszal; aztán válasszanak ki megfelelő számú jó erőben lévő és tapasztalt embert, aki magával visz fogatokat, magokat és mezőgazdasági eszközöket, és pionírként elmegy és felkészül a tavaszi vetés elvégzésére.

8 Minden csoport vállaljon egyenlő részt, javaik megoszlása szerint, a szegények, az özvegyek, az árvák, valamint azok családjainak elvitelében, akik hadba vonultak, hogy az özvegyek és az árvák kiáltása ne jöjjön fel az Úr fülébe e nép ellen.

9 Minden csoport készítsen házakat és gabonatermelésre szolgáló mezőket azok számára, akik hátramaradnak ebben az évadban; és ez az Úr akarata az ő népét illetően.

10 Mindenki használja fel teljes befolyását és javait ennek a népnek egy olyan helyre történő átköltöztetésére, ahol az Úr megjelöli Sion cövekét.

11 És ha tiszta szívvel teszitek ezt, teljes hűségben, áldottak lesztek; áldottak lesznek nyájaitok, és csordáitok, és mezeitek, és házaitok, és családjaitok.

12 Szervezzen csoportot Ezra T. Benson és Erastus Snow szolgám.

13 És szervezzen csoportot Orson Pratt és Wilford Woodruff szolgám.

14 Emellett szervezzen csoportot Amasa Lyman és George A. Smith szolgám.

15 És nevezzenek ki elnököket, és százakat, és ötveneket és tizeket irányító kapitányokat.

16 És kinevezett szolgáim menjenek, tanítsák meg ezt, az én akaratomat, a szenteknek, hogy készen lehessenek arra, hogy elmenjenek egy békés földre.

17 Menjetek utatokra, amint azt megmondtam nektek, és ne féljetek ellenségeitektől; mert nem lesz hatalmuk munkám megállítására.

18 Sion megváltására majd a nekem megfelelő időben kerül sor.

19 És ha bárki arra törekedne, hogy ő maga jusson előbbre, és nem keresi tanácsomat, annak nem lesz hatalma, és megmutatkozik balgasága.

20 Keressetek; és tartsátok meg minden egymásnak tett ígéreteteket; és ne kívánjátok azt, ami a testvéreteké.

21 Tartózkodjatok attól a rossztól, hogy hiába vegyétek szátokra az Úr nevét, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek, méghozzá atyáitok Istene, Ábrahám és Izsák és Jákób Istene.

22 Én vagyok az, aki Izráel gyermekeit kivezette Egyiptom földjéről; és karom ki van nyújtva az utolsó napokban, hogy megszabadítsam népemet, Izráelt.

23 Szűnjetek meg vitatkozni egymással, szűnjetek meg rosszat mondani egymásra.

24 Szüntessétek meg a részegeskedést; és szavaitok járuljanak hozzá a másik épüléséhez.

25 Ha kölcsönveszel a felebarátodtól, add vissza azt, amit kölcsönvettél; ha pedig nem tudod visszafizetni, akkor menj oda egyenest, és mondd el felebarátodnak, különben még kárhoztat téged.

26 Ha megtalálod, amit felebarátod elveszített, keresd szorgalmasan, míg vissza nem tudod adni neki azt.

27 Legyél szorgalmas annak megőrzésében, amid van, hogy bölcs sáfár lehess; mert az Úr, a te Istened fizetség nélküli ajándéka az, és te az ő sáfára vagy.

28 Ha vidám vagy, dicsérd az Urat énekkel, zenével, tánccal, valamint a dicséret és a hálaadás imájával.

29 Ha bánatos vagy, szólítsd fohásszal az Urat, a te Istenedet, hogy lelked örömteli lehessen.

30 Ne félj az ellenségeidtől, mert az én kezemben vannak, és kedvem szerint teszek majd velük.

31 Népemet minden dologban próbára kell tenni, hogy felkészülhessenek azon dicsőség elnyerésére, amit nekik tartogatok, méghozzá Sion dicsőségére; és aki nem viseli el a fenyítést, az nem méltó a királyságomra.

32 Aki tudatlan, tanuljon bölcsességet azáltal, hogy megalázkodik és szólítja az Urat az ő Istenét, hogy szemei felnyílhassanak és láthasson, fülei pedig megnyílhassanak és hallhasson;

33 Mert Lelkem elküldetett a világba, hogy megvilágosítsa az alázatosakat és a töredelmeseket, valamint az istentelenek kárhoztatására.

34 Testvéreitek elutasítottak titeket és a ti bizonyságotokat, méghozzá az a nemzet, amely kiűzött titeket;

35 És most eljön csapásaik napja, méghozzá a vajúdó asszonyéhoz hasonló bánat napjai; és nagy lesz bánatuk, ha nem tartanak gyorsan bűnbánatot, igen, nagyon gyorsan.

36 Mert megölték a prófétákat és azokat, akik hozzájuk küldettek; és ártatlan vért ontottak, amely ellenük kiált a földből.

37 Ne csodálkozzatok tehát e dolgokon, mert még nem vagytok tiszták; még nem tudjátok elviselni dicsőségemet; de látni fogjátok azt, ha hűségesek vagytok minden szavam betartásában, amit nektek adtam, Ádámtól Ábrahámig, Ábrahámtól Mózesig, Mózestől Jézusig és az ő apostolaiig, és Jézustól és apostolaitól Joseph Smith-ig, akit angyalaim által szólítottam fel, szolgálattevő szolgáim által, valamint saját hangom által a mennyekből, hogy hozza napvilágra a munkámat;

38 Amely alapot lefektetett, és hűséges volt; és én magamhoz vettem őt.

39 Sokan csodálkoztak halálán; de szükség volt arra, hogy vérével pecsételje meg bizonyságát, hogy tisztességet kaphasson, a gonoszok pedig kárhoztatva lehessenek.

40 Vajon nem menekítettelek meg titeket ellenségeitektől, olyanképpen, hogy tanúságot hagyjak nevemről?

41 Most tehát hallgassatok ide, Ó ti, egyházam népe; és ti elderek, hallgassatok együtt; megkaptátok királyságomat.

42 Legyetek szorgalmasak minden parancsolatom betartásában, különben ítéletek érnek utol titeket, hitetek pedig elhagy benneteket, és ellenségeitek győzedelmeskednek felettetek. Ez alkalommal nincs több. Ámen és ámen.