Szentírások
A Tan és a szövetségek 61


61. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, a Missouri folyó partján, a McIlwaine kanyarulatnál, 1831. augusztus 12-én (History of the Church, 1:202–205). Kirtlandbe visszavezető útjukon a próféta és tíz elder kenuval ment le a Missouri folyón. Utazásuk harmadik napján sok veszélyhelyzetet tapasztaltak meg. William W. Phelps elder világos nappal látomásban látta a pusztítót, amint hatalma teljében lovagol a víz színén.

1–12, Az Úr sok pusztítást rendelt el a vizekre; 13–22, János megátkozta a vizeket, és a pusztító lovagol azok színén; 23–29, Egyeseknek hatalmában áll, hogy parancsoljanak a vizeknek; 30–35, Az elderek menjenek kettesével, és prédikálják az evangéliumot; 36–39, Készüljenek az Ember Fiának eljövetelére.

1 Figyeljetek, és hallgassatok annak hangjára, akié minden hatalom, aki az örökkévalótól örökkévalóig van, aki az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég.

2 Íme, bizony, így szól az Úr hozzátok, Ó ti, egyházam elderei, akik összegyűltetek e helyen, akiknek bűnei most megbocsáttatnak, mert én, az Úr, bocsátom meg a bűnöket, és irgalmas vagyok azokhoz, akik alázatos szívvel ismerik be bűneiket;

3 De bizony mondom nektek, hogy nem szükséges eldereim e csoportja egészének gyorsan haladnia a vizeken, míg a lakosok mindkét oldalon hitetlenségben vesznek el.

4 Mindazonáltal megengedtem ezt, hogy bizonyságot tehessetek; íme, sok veszély van a vizeken, és ezután méginkább;

5 Mert én, az Úr, haragomban sok pusztítást rendeltem el a vizekre; igen, és különösen e vizekre.

6 Mindazonáltal minden test az én kezemben van, és aki hűséges közöttetek, azt nem veszejtik el a vizek.

7 Tanácsos tehát, hogy Sidney Gilbert szolgám és William W. Phelps szolgám siessen feladatával és küldetésével.

8 Mindazonáltal nem engedem, hogy különváljatok, míg minden bűnötökért fenyítést nem kaptok, hogy egyek lehessetek, hogy ne vesszetek el a gonoszságban;

9 De most, bizony azt mondom, azt akarom, hogy különváljatok. Sidney Gilbert és William W. Phelps szolgám csatlakozzon hát a korábbi csoportjához, és sietve induljanak útnak, hogy beteljesíthessék a küldetésüket, és hit által győzedelmeskedni fognak;

10 És amennyiben hűségesek, megtartatnak, és én, az Úr, velük leszek.

11 És a többiek vigyék el azt, amire ruházatként szükségük van.

12 Sidney Gilbert szolgám vigye magával azt, amire nincs szükség, ahogy abban megegyeztek.

13 És most, íme, javatokra adtam nektek parancsolatot e dolgokat illetően; és én, az Úr, érvelek veletek, akár a régi napok embereivel.

14 Íme én, az Úr, kezdetben megáldottam a vizeket; de az utolsó napokban, János szolgám szája által, megátkoztam a vizeket.

15 El fognak tehát jönni azok a napok, amikor egyetlen test sem lesz biztonságban a vizeken.

16 És azt mondják majd az eljövendő napokban, hogy senki nem képes vízen felmenni Sion földjére, csak az, aki becsületes a szívében.

17 És ahogyan én, az Úr, kezdetben megátkoztam a földet, éppen úgy az utolsó napokban megáldottam azt, annak idejében, szentjeim használatára, hogy részesülhessenek annak kövérségéből.

18 És most parancsolatot adok nektek; amit egynek mondok, mindenkinek mondom, hogy figyelmeztessétek testvéreiteket e vizeket illetően, hogy ne azokon utazva jöjjenek, különben még elhagyja őket a hitük, és csapdákban elfogják őket;

19 Én, az Úr, rendeletet adtam, és a pusztító lovagol azok színén, és én nem vonom vissza a rendeletet.

20 Én, az Úr, tegnap haragudtam rátok, de mára elfordult haragom.

21 Tehát azokat illetően, akikről azt mondtam, hogy sietve induljanak útnak – ismét azt mondom nektek, hogy sietve induljanak útnak.

22 És egy idő után nem számít nekem, ha betöltik küldetésüket, hogy vízen vagy szárazföldön mennek; legyen úgy, ahogyan ezután megítélésük szerint kiderül számukra.

23 És most, Sidney Rigdon, ifj. Joseph Smith és Oliver Cowdery szolgáimat illetően, míg otthonaikba utaznak, a csatorna kivételével ne menjenek ismét a vizeken; vagyis más szóval utazás céljából a csatorna kivételével ne menjenek a vizeken.

24 Íme én, az Úr, kijelöltem a módot, ahogyan szentjeim utazzanak; és íme, ez a mód – hogy miután elhagyják a csatornát, szárazföldön utazzanak, amennyiben parancsot kapnak arra, hogy utazzanak és menjenek fel Sion földjére;

25 És tegyenek Izráel gyermekeihez hasonlóan, útközben felverve sátraikat.

26 És íme, ezt a parancsolatot adjátok át minden testvéreteknek.

27 Mindazonáltal, akinek hatalom adatott arra, hogy parancsoljon a vizeknek, annak a Lélek által megadatik, hogy minden útját ismerje;

28 Tegyen tehát úgy, ahogyan azt az élő Isten Lelke parancsolja neki, akár szárazföldön, akár a vizeken, mert az én dolgom, amit ezután teszek.

29 Nektek pedig megadatik a szentek útja, vagyis az, ahogyan az Úr táborának szentjei utazzanak.

30 Továbbá, bizony mondom nektek, hogy Sidney Rigdon, ifj. Joseph Smith és Oliver Cowdery szolgám addig ne nyissa ki száját a gonoszok gyülekezeteiben, míg Cincinnatibe nem érnek;

31 És azon a helyen emeljék fel hangjukat Istenhez azon nép ellen, igen, ahhoz, akinek haragja felgerjedt gonoszságuk ellen; egy olyan nép ellen, akik már nagyon is megérettek a pusztulásra.

32 És onnan utazzanak el testvéreik gyülekezeteihez, mert munkájukra már most sokkal jobban szükség van közöttük, mint a gonoszok gyülekezeteiben.

33 És most, a többieket illetően, menjenek és hirdessék az igét a gonoszok gyülekezeteiben, amennyiben az megadatik;

34 És amennyiben ezt teszik, megtisztítják ruházatukat, és szeplőtlenek lesznek énelőttem.

35 És menjenek együtt, vagy kettesével, ahogyan jónak látják, csak Reynolds Cahoon szolgám és Samuel H. Smith szolgám, akikkel nagyon elégedett vagyok, ne váljanak el, míg vissza nem térnek otthonaikba, és ez egy általam ismert bölcs célból van.

36 És most, bizony mondom nektek, és amit egynek mondok, mindenkinek mondom, bízzatok, kisgyermekek; mert én közöttetek vagyok, és nem hagytalak el titeket;

37 És amennyiben megalázkodtatok énelőttem, tiétek a királyság áldásai.

38 Övezzétek fel a derekatokat, legyetek éberek és józanok, várakozással tekintve az Ember Fiának eljövetelére, mert ő olyan órában jön el, amikor nem gondoljátok.

39 Mindig imádkozzatok, hogy ne essetek kísértésbe, hogy megmaradjatok eljövetele napján, akár életben, akár halálban. Így lesz. Ámen.