Szentírások
A Tan és a szövetségek 86


86. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, az Ohio állambeli Kirtlandben, 1832. december 6-án (History of the Church, 1:300). Ezt a kinyilatkoztatást akkor kapta a próféta, amikor éppen a Biblia fordításának kéziratát nézte át és szerkesztette.

1–7, Az Úr megmondja a búza és a konkoly példázatának jelentését; 8–11, Elmagyarázza az azoknak adott papsági áldásokat, akik törvényes örökösök a test szerint.

1 Bizony, így szól az Úr tihozzátok, szolgáimhoz, a búza és a konkoly példázatát illetően:

2 Íme, bizony mondom, hogy a mező a világ volt, az apostolok pedig a magvetők voltak;

3 És miután elaludtak, az egyház nagy üldözője, a hitehagyó, a parázna, méghozzá Babilon, aki minden nemzettel itat a poharából, akinek szívében az ellenség, méghozzá a Sátán ül, hogy uralkodjon – íme, ő veti el a konkolyt; a konkoly pedig megfojtja a búzát, és a vadonba űzi az egyházat.

4 De íme, az utolsó napokban, méghozzá most, míg az Úr hozzákezd, hogy előhozza az igét, és a hajtás kisarjad, s még zsenge –

5 Íme, bizony mondom nektek, éjjel-nappal fohászkodnak az Úrhoz az angyalok, akik készen állnak és arra várnak, hogy elküldjék őket a mezők learatására;

6 De az Úr azt mondja nekik, ne szaggassátok ki a konkolyt, míg a hajtás még zsenge (mert bizony, gyenge a hitetek), különben még a búzát is elpusztítjátok.

7 Engedjétek tehát, hogy együtt növekedjen a búza és a konkoly, míg teljesen meg nem érik az aratás; akkor aztán először gyűjtsétek ki a búzát a konkoly közül, majd a búza összegyűjtése után, íme, lássátok, a konkolyt kévékbe kötik, és a mező ott marad, hogy felégessék.

8 Így szól tehát az Úr tihozzátok, akiknél atyáitok leszármazási ágán keresztül folytatódik a papság

9 Mert törvényes örökösök vagytok, a test szerint, és Isten elrejtett titeket a világtól, Krisztussal –

10 Megmaradt tehát életetek és a papság, és általatok, valamint leszármazási ágatok által szükségképpen meg kell maradnia, minden olyan dolog visszaállításáig, amelyekről minden szent próféta szája szólt, mióta a világ elkezdődött.

11 Áldottak vagytok tehát, ha megmaradtok jóságomban, világosságként a nemzsidóknak, és e papság által szabadítójaként népemnek, Izráelnek. Az Úr mondta ezt. Ámen.