Válogatások Mózes könyvéből

1 Isten szavai, amelyeket Mózeshez szólt, amikor az felragadtatott egy rendkívül magas hegyre,

2 És szemtől szembe látta Istent, és beszélt vele, és Isten dicsősége Mózesen volt, ezért Mózes el tudta viselni a jelenlétét.

3 És Isten szólt Mózeshez, mondván: Íme, én vagyok a Mindenható Úristen, és Végtelen az én nevem; mert napok kezdete és évek vége nélkül való vagyok; és vajon nem végtelen-e ez?

4 És íme, te az én fiam vagy; nézzél hát, és én megmutatom neked kezem alkotását; de nem mindet, mert műveim vég nélkül valók, és szavaim is, mert soha meg nem szűnnek.

5 Senki nem láthatja tehát úgy minden művemet, hogy ne látná minden dicsőségemet; és senki nem láthatja minden dicsőségemet úgy, hogy utána testben a földön maradjon.

6 És van egy munkám számodra, Mózes fiam; és te az én Egyszülöttem hasonlatosságára vagy; és az én Egyszülöttem a Szabadító, és az is lesz, mert ő telve van kegyelemmel és igazsággal; de rajtam kívül nincs Isten, és minden dolog jelen van nálam, mert én ismerem valamennyit.

7 És most íme, ezt az egy dolgot megmutatom neked, Mózes fiam; mert te a világban vagy, és én most megmutatom neked.

8 És lőn, hogy Mózes odanézett, és látta a világot, amelyen teremtetett; és Mózes látta a világot és annak széleit, és mind az emberek gyermekeit, akik teremtve vannak és voltak; amelyeken nagyon álmélkodott és csodálkozott.

9 És Isten jelenléte visszahúzódott Mózestől, hogy dicsősége nem volt Mózesen; és Mózes magára hagyatott. És amint magára hagyatott, a földre rogyott.

10 És lőn, hogy sok óra eltelt, mire Mózes újra visszanyerte természetes, emberhez illő erejét; és azt mondta magában: Most, ezen okból tudom, hogy az ember semmi, amely dolgot soha nem feltételeztem.

11 De most saját szemeimmel láttam Istent; azonban nem a természetes, hanem a lelki szemeimmel, mert természetes szemeim nem láthatták volna; mert elsorvadtam és meghaltam volna jelenlétében; rajtam volt azonban a dicsősége; és én láttam az arcát, mert színeváltoztam előtte.

12 És lőn, hogy amint Mózes kimondta e szavakat, íme, jött a Sátán, kísértve őt, mondván: Mózes, ember fia, hódolj nekem!

13 És lőn, hogy Mózes a Sátánra nézett és azt kérdezte: Ki vagy te? Mert íme, én Isten fia vagyok, az ő Egyszülöttjének hasonlatosságára; és hol van a te dicsőséged, hogy hódolnom kellene neked?

14 Mert íme, Istenre nem tekinthetek anélkül, hogy reám ne szállna a dicsősége, és ne színeváltoznék őelőtte. Terád azonban a természetes ember állapotában tekinthetek. Nem így van-e, biztosan?

15 Áldott legyen Istenem neve, mert az ő Lelke nem húzódott vissza teljesen tőlem, különben hol van a te dicsőséged, mert sötétség az énnekem. És különbséget tudok tenni közted és Isten között; mert Isten azt mondta nekem: Hódolj Istennek, mert csakis őt szolgáld!

16 Eredj innen, Sátán; ne tévessz meg engem; mert Isten azt mondta nekem: Az én Egyszülöttem hasonlatossága szerint vagy.

17 És parancsolatokat is adott nekem, amikor szólított az égő bokorból, mondván: Szólítsd Istent Egyszülöttem nevében, és hódolj nekem.

18 Továbbá azt mondta Mózes: Nem szűnök meg Istent szólítani, más kérdeznivalóm is van tőle: mert rajtam volt az ő dicsősége, különbséget tudok tehát tenni közte és teközted. Távozz innen, Sátán!

19 És most, amikor Mózes kimondta e szavakat, a Sátán hangos szóval felkiáltott, és toporzékolt a földön, és parancsolt, mondván: Én vagyok az Egyszülött, hódolj nekem!

20 És lőn, hogy Mózes rendkívül félni kezdett; és amint félni kezdett, meglátta a pokol keserűségét. Mindazonáltal, Istent szólítva erőt kapott, és parancsolt, mondván: Távozz tőlem, Sátán, mert ennek az egy Istennek, csak neki hódolok, aki a dicsőség Istene!

21 És most reszketni kezdett a Sátán, és megrendült a föld; és Mózes erőt kapott, és Istent szólította, mondván: Az Egyszülött nevében, távozz innen, Sátán!

22 És lőn, hogy a Sátán hangos szóval, zokogva, és siránkozva, és fogát csikorgatva felkiáltott; és eltávozott onnan, méghozzá Mózes színe elől, hogy ő már nem látta őt.

23 És most, e dologról Mózes bizonyságot tett; gonoszság miatt azonban ez nincs meg az emberek gyermekei között.

24 És lőn, hogy amikor a Sátán eltávozott Mózes színe elől, Mózes az égre emelte szemeit, eltelvén a Szentlélekkel, amely bizonyságot tesz az Atyáról és a Fiúról;

25 És Isten nevét szólítva újra látta az ő dicsőségét, mert rajta volt az; és hangot hallott, mondván: Áldott vagy, Mózes, mert én, a Mindenható, kiválasztottalak téged, és erősebbé tétetsz sok vizeknél; mert úgy engedelmeskednek majd parancsodnak, mintha Isten lennél.

26 És lásd, én veled vagyok, méghozzá napjaid végezetéig; mert ki fogod szabadítani népemet a rabságból, méghozzá Izráelt, a választottamat.

27 És lőn, hogy míg a hang még beszélt, Mózes odavetette szemeit és látta a Földet, igen, méghozzá annak egészét; és nem volt annak olyan része, amit ne látott volna, Isten Lelke által észlelve azt.

28 És látta annak lakóit is, és egyetlen lélek sem volt, akit ne látott volna; és Isten Lelke által észlelte őket; és számuk nagy volt, méghozzá oly megszámlálhatatlan, mint a homok a tengerparton.

29 És látott sok tájat; és minden táj földnek neveztetett, és lakosok voltak annak színén.

30 És lőn, hogy Mózes Istent szólította, mondván: Mondd el nekem, kérlek, miért vannak így ezek a dolgok, és mi által alkottad őket?

31 És íme, az Úr dicsősége Mózesen volt, úgyhogy Mózes Isten színe előtt állt, és szemtől szembe beszélt vele. És az Úristen azt mondta Mózesnek: Saját céljaimra alkottam e dolgokat. Itt a bölcsesség, és az megmarad bennem.

32 És hatalmam szava által teremtettem őket, amely az én Egyszülött Fiam, aki telve van kegyelemmel és igazsággal.

33 És számtalan világot teremtettem; és ezeket is saját céljaimra teremtettem; és a Fiú által teremtettem őket, amely az én Egyszülöttem.

34 És minden emberek közül az első embert Ádámnak neveztem, amely sok.

35 De csak e Földnek és lakóinak beszámolóját mondom el neked. Mert íme, sok világ van, amely hatalmam szava által múlt el. És sok van, amely most is áll, és megszámlálhatatlanok ezek az ember számára; de én minden dolgot számon tartok, mert az enyémek és ismerem őket.

36 És lőn, hogy Mózes szólt az Úrhoz, mondván: Légy irgalmas a te szolgádhoz, Ó Istenem, és beszélj nekem e Földről, és annak lakóiról, valamint az egekről, és akkor elégedett lesz a te szolgád.

37 És az Úristen szólt Mózeshez, mondván: A mennyekből sok van, és nem számlálhatók meg az embernek; nekem viszont számlálva vannak, mert az enyémek.

38 És ahogyan az egyik föld elmúlik, és annak egei, úgy jő egy másik, és nincs vége műveimnek, sem szavaimnak.

39 Mert íme, ez munkám és dicsőségem – hogy véghezvigyem az ember halhatatlanságát és örök életét.

40 És most, Mózes fiam, e Földet illetően szólok hozzád, amelyen állsz; és írd le azon dolgokat, amiket mondok.

41 És azon a napon, amikor az emberek gyermekei semmibe veszik szavamat, és sokat elvesznek az általad írt könyvből, íme, én támasztok másvalakit, hozzád hasonlót; és ezek újra meglesznek az emberek gyermekei között – mindazok között, akik hisznek.

42 (Ezek a szavak szóltak Mózeshez a hegyen, amelynek neve nem ismert az emberek gyermekei között. És most hozzád szólnak. Senkinek ne mutasd meg őket, csak azoknak, akik hisznek. Így lesz. Ámen.)