Szentírások
Mózes 2


2. Fejezet

(1830. június – október)

Isten megteremti az egeket és a földet – Sor kerül az élet minden formájának megteremtésére – Isten megalkotja az embert és fennhatóságot ad neki minden más felett.

1 És lőn, hogy az Úr szólt Mózeshez, mondván: Íme, kinyilatkoztatást adok neked ezen eget és e földet illetően; írd le a szavakat, amiket mondok. Én vagyok a kezdet és a vég, a Mindenható Isten; Egyszülöttem által teremtettem e dolgokat; igen, a kezdetben teremtettem az eget, és a Földet, amelyen állsz.

2 És a föld alaktalan és üres volt; és én meghagytam a sötétségnek, hogy jöjjön fel a mélység színére; és Lelkem lebegett vala a víz színén, mert én Isten vagyok.

3 És én, Isten, azt mondtam: Legyen világosság; és lőn világosság.

4 És én, Isten, láttam a világosságot; és az a világosság volt. És én, Isten elválasztottam a világosságot a sötétségtől.

5 És én, Isten, a világosságot nappalnak neveztem; a sötétséget pedig éjszakának neveztem; és ezt hatalmam szava által tettem, és úgy történt, ahogyan szóltam; és az este és a reggel volt az első nap.

6 Továbbá én, Isten, azt mondtam: Legyen égbolt a víz közepette, és pontosan úgy lett, ahogyan szóltam; és én azt mondtam: Válassza el a vizeket a vizektől; és úgy történt;

7 És én, Isten megalkottam az égboltot és elválasztottam a vizeket, igen, az égbolt alatt lévő nagy vizeket az égbolt felett lévő vizektől; és pontosan úgy történt, ahogyan szóltam.

8 És én, Isten égnek neveztem az égboltot; és az este és a reggel volt a második nap.

9 És én, Isten, azt mondtam: Gyűljenek össze egy helyre az ég alatt lévő vizek, és úgy lett; és én, Isten, azt mondtam: Legyen szárazföld; és úgy lett.

10 És én, Isten, földnek neveztem a szárazföldet; az egybegyűjtött vizeket pedig tengernek neveztem; és én, Isten, láttam, hogy minden dolog, amit alkottam, jó.

11 És én, Isten, azt mondtam: Hozzon elő a föld füvet, maghozó füvet, gyümölcsöt termő gyümölcsfát, fajtája szerint, és gyümölcsöt termő fát, amelynek magja legyen benne a földön, és pontosan úgy lett, ahogyan szóltam.

12 És a föld hozott füvet, minden maghozó füvet a fajtája szerint, és gyümölcsöt adó fát, amelynek benne lesz a magja, fajtája szerint, és én, Isten, láttam, hogy minden dolog, amit alkottam, jó;

13 És az este és a reggel volt a harmadik nap.

14 És én, Isten, azt mondtam: Legyenek fények az ég boltozatán, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és mutassanak jeleket, és évszakokat, és napokat és éveket;

15 És legyenek világító testek az ég boltozatán, hogy világosságot adjanak a Földre; és úgy lett.

16 És én, Isten, két nagy világító testet alkottam; a nagyobbik világító testet, hogy uralja a nappalt, és a kisebbik világító testet, hogy uralja az éjszakát, és a nagyobbik világító test volt a Nap, a kisebbik világító test pedig a Hold; és csillagok megalkotására is sor került, méghozzá szavam szerint.

17 És én, Isten, az ég boltozatára helyeztem őket, hogy világosságot adjanak a Földre,

18 És a Napot, hogy uralkodjon a nappal felett, és a Holdat, hogy uralkodjon az éjszaka felett, és hogy elválasszák a világosságot a sötétségtől; és én, Isten, láttam, hogy mindazon dolgok, amiket alkottam, jók;

19 És az este és a reggel volt a negyedik nap.

20 És én, Isten, azt mondtam: Hozzák elő a vizek bőségesen a mozgó teremtményt, amelynek élete van, és madarat, ami repülhet a föld felett az ég nyitott boltozatán.

21 És én, Isten, teremtettem nagy bálnákat, és minden élő teremtményt, amely mozog, amit bőségesen előhoztak a vizek, fajtájuk szerint, és minden szárnyas madarat, fajtája szerint; és én, Isten, láttam, hogy minden dolog, amit teremtettem, jó.

22 És én, Isten, megáldottam őket, mondván: Legyetek termékenyek, és sokasodjatok, és töltsétek meg a vizeket a tengerben; és a madár sokasodjon a földön;

23 És az este és a reggel volt az ötödik nap.

24 És én, Isten, azt mondtam: Hozza elő a föld az élő teremtményt, fajtája szerint, jószágot, és csúszómászókat, és a föld állatait, fajtájuk szerint, és úgy lett;

25 És én, Isten, megalkottam a föld állatait, fajtájuk szerint, és a jószágot, fajtájuk szerint, és mindent, ami csúszik-mászik a földön, fajtája szerint; és én, Isten, láttam, hogy mindezen dolgok jók.

26 És én, Isten, azt mondtam Egyszülöttemnek, aki velem volt a kezdettől fogva: Alkossunk embert a mi képmásunkra, a mi hasonlatosságunkra; és úgy lett. És én, Isten, azt mondtam: Legyen fennhatóságuk a tenger halai felett, és a lég madarai felett, és a jószág felett, és az egész föld felett, és minden csúszómászó felett, amely a földön csúszik-mászik.

27 És én, Isten, embert teremtettem saját képmásomra, az én Egyszülöttem képmására teremtettem meg őt; férfinak és nőnek teremtettem őket.

28 És én, Isten, megáldottam őket és azt mondtam nekik: Legyetek termékenyek, és sokasodjatok, és töltsétek be a földet, és győzzétek le, és legyen fennhatóságotok a tenger halai felett, és a lég madarai felett, és minden élő lény felett, amely mozog a földön.

29 És én, Isten, azt mondtam az embernek: Íme, neked adtam minden maghozó füvet, az egész föld színén, és minden fát, amelyben benne lesz a magot adó fa gyümölcse; legyen ez neked táplálék.

30 És a föld minden állatának, és a lég minden madarának, és mindennek, ami csúszik-mászik a földön, amelyekbe életet adok, adassék minden tiszta maghozó fű táplálékul; és pontosan úgy lett, ahogyan szóltam.

31 És én, Isten, láttam mindent, amit alkottam, és íme, minden dolog, amit alkottam, nagyon volt; és az este és a reggel volt a hatodik nap.