Nemes születési előjoggal rendelkező fiatalok: Mit fogtok választani?

EOSZ Áhítat fiatal felnőtteknek • 2013. szeptember 6. • Brigham Young Egyetem–Hawaii


 

Feleségemmel, Wendy-vel nagyon hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk veletek. A BYU Hawaii campusán fekvő Cannon Szabadidőközpontból fiatal felnőttek gyülekezeteihez száll ez a közvetítés szerte a világon. Külön üdvözöljük azokat, akik most vesznek részt először EOSZ áhítaton. Amikor felsőbb iskolákba léptek, vegyetek részt a felsőfokú hitoktatáson és ezeken az áhítatokon is, hogy megtartsátok a lelki egyensúlyt világi tanulásotok mellett. Ha pedig hamarosan misszióba indultok, igen hálásak vagyunk nektek. Az Úr szolgálatában lesztek majd teljes időben.

Hadd adjam át Thomas S. Monson elnök, Henry B. Eyring elnök, Dieter F. Uchtdorf elnök és a Tizenkét Apostol Kvórumában szolgáló szeretett társaim üdvözletét és szeretetét. Szeretném átadni az Egyházi Oktatási Szervezet kuratóriumának és Paul V. Johnson eldernek, az Egyházi Oktatási Szervezet biztosának üdvözletét is.

Eddig három másik beszélő szólt hozzátok az EOSZ áhítatok során az idén. Emlékeztek rájuk? Dieter F. Uchtdorf elnök beszédének címe az volt: „Mi az igazság?” Arról tanított minket, hogy hogyan találjuk meg a valódi igazságot egy olyan korban, amikor oly sok információ áll a rendelkezésünkre, melynek java része nem igaz. David A. Bednar elder beszédének címe ez volt: „Hogy vissza ne rettenjünk” (T&Sz 19:18). Megerősítette a lelkünket, amikor arról tanított, hogyan mélyítsük el hitünket, egy erőteljes kérdés segítségével, amely segített egy fiatal házaspárnak, amikor a férj rákkal küzdött. Bednar elder kérdése így hangzott: „Megvan-e a hitetek a meg nem gyógyuláshoz?” William R. Walker elder megerősítette a bizonyságunkat szeretett elnökünk, Thomas S. Monson szolgálatáról és páratlan példájáról.

Az én mai üzenetem címe: „Nemesi születési előjoggal rendelkező fiatalok1: Mit fogtok választani?”

Ti, akik nemesi születési joggal rendelkeztek, szó szerint Isten fiai és leányai vagytok, akik szent céllal születtetek a világtörténelem pontosan e szakaszában. Noha a társadalom erkölcsi és vallási értékei gyengülni látszanak szerte a világon, a fiataloknak ebben az egyházban az Úr zászlóvivőiként és jelzőfényként kell állaniuk, hogy Őhozzá vonzzanak másokat. Személyazonosságotok és célotok egyedi.

Mi ez a személyazonosság? A szövetség gyermekei vagytok. Milyen szövetségé? Azé, amelyet Isten Ábrahám atyánkkal kötött, amelyben megígérte Ábrahámnak, hogy „a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan”2. Ti vagytok az ígért nap gyermekei is,3 a világ történelmének ebben az időszakában, amikor az evangélium széles körben prédikáltatik az egész bolygón át.

Mi a célotok? Ti, férfitestvérek, előre el lettetek rendelve a halandóság előtti létben a papság viselésére.4 Gondoljatok bele! És ti, drága nőtestvérek, kiválasztottatok a világ alapjainak lefektetése előtt, hogy világra hozzátok és gondozzátok Isten gyermekeit, és ezzel dicsősítsétek Istent.5 Belegondoltatok már abba, nőtestvéreim, mit is jelent igazából Isten teremtőtársainak lenni?

Ti mind, fiatal férfiak és fiatal nők, megbízást kaptatok Mennyei Atyátoktól, hogy építsétek Isten királyságát a földön most, és felkészítsetek egy népet a Szabadító fogadására, amikor a millenniumi Messiásként fog kormányozni és uralkodni. Nemes születési előjogotok, személyazonosságotok, célotok és isteni megbízatásotok elválaszt titeket mindenki mástól.

Azonban sem születési előjogotok, sem halandóság előtti elrendelésetek és megbízatásotok sem képes elhozni szabadulásotokat vagy felmagasztosulásotokat. Ezt egyéni döntéseiteken és azon keresztül kapjátok majd meg, hogy milyen mértékben teszitek életetek részévé az Úr engesztelésének erejét. Tudjuk, „szabad a választás,/Hogy mivé válsz, csak rajtad áll”6. Az önrendelkezés e nagyszerű, örökkévaló tantétele létfontosságú Atyánk tervében. Így hát ti, nemes születési előjoggal rendelkező fiatalok, mit fogtok választani?

Azt választjátok-e, hogy gyarapodtok a tanulásban?

Tegyetek szert tanultságra. Senki más nem tudja megtenni helyettetek. Bárhol legyetek is, alakítsátok ki magatokban a tanulás iránti mély vágyat. Számunkra, utolsó napi szentek számára a tanultság megszerzése nem csupán kiváltság, hanem vallási kötelesség is. Isten dicsősége az intelligencia.7 Tanulásunk valójában az örökkévalóságra szól.

„Az intelligenciának bármely tantételét magunkévá tesszük ebben az életben, velünk ébred az a feltámadáskor.

És ha valaki több tudásra és intelligenciára tesz szert ebben az életben, szorgalom és engedelmesség által, …akkor annyi előnye lesz az eljövendő világban.”8

Ez a hosszútávú szemléletmód segíteni fog jó döntéseket hoznotok a tanulást illetően. Emlékszem egy sok évvel ezelőtti beszélgetésre egy nagyon okos, 16 éves, középiskolás diákkal. Bizonytalan volt vallásos elkötelezettségével és karrierjével kapcsolatban. Felmerült benne a lehetőség, hogy talán orvos lesz. Feltett nekem egy egyszerű kérdést: „Mennyi ideig tartott, míg szívsebész vált Önből?”

Gyorsan utánaszámoltam: „A középiskolai érettségitől az első sebészi fizetésemig 14 év telt el.”

„Hű! – válaszolta. – Az nekem túl sok idő.”

Erre azt kérdeztem tőle: „Mennyi idős leszel 14 év múlva, ha nem végzel szívsebészként?”

„Ugyanannyi – felelte. – Pont ugyanannyi!”

Különösen érdekelt ennek a fiatalembernek a sorsa. Időnként magam vittem el a hajnali újságkihordó körútjaira. Az évek során megerősödött a hite. Erőteljes misszionárius lett. Úgy döntött, véghezviszi a tanulásban kitűzött célját. Először is feleségül vette kedvesét a templomban. Azután míg orvoslást és sebészetet tanult, négy csodálatos gyermekük született. Mostanra az orvosi kamara által elismert szívsebésszé vált – a 14 éven át tartó intenzív tanulás és képzés eredményeként.

Fivérek és nőtestvérek, ne féljetek valóra váltani a céljaitokat – sőt, álmaitokat! Nem vezetnek rövidebb utak a kiválósághoz és a szakértelemhez. A tanultságban rejlik a különbség aközött, hogy azt kívánjátok, bárcsak segíthetnétek másokon, vagy hogy képesek is vagytok így tenni.

Hadd tegyek fel még egy kérdést: Milyen életmódot fogtok választani?

Tőletek, nemes születési előjoggal rendelkező fiataloktól, megkívántatik, hogy másképp éljetek, mint a többi ember. Tudjátok, mit mondott Pál az ifjú Timóteusnak: „…légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban”9. Válasszátok azt, hogy másképp fogtok gondolkodni és cselekedni, mint azok, akik a világból valók. Döntsétek el, hogy másképp fogtok kinézni, és figyeljétek meg, milyen jóravaló hatással lesztek másokra. Amint azt Ardeth G. Kapp nőtestvér egyszer megjegyezte: „Nem lehetsz te az úszómester, ha úgy nézel ki, mint mindenki más a parton.”10

Ti, nemes születési előjoggal rendelkező fiatalok, remekül indultok az életben. De fokozott felelősséget is kaptatok. „Mert akinek sok adatott, attól sok követeltetik”11. E követelmény része a hadba indulás is. Felmerült már bennetek, hogy sorozás alatt álló katonák vagytok? Amikor megkeresztelkedtetek, tulajdonképpen újra beléptetek az Úr seregébe.12 A halandóság előtt Jézus Krisztus mellett álltatok a mennyei háborúban. Most pedig itt a földön folytatódik tovább a jó és a gonosz erőinek harca. Ez a valóság! A konfliktus, melyet most vívunk meg, még mindig a jó és a gonosz erői között dúl.13 Isten oldalán ott áll Jézus Krisztus, akit előre elrendeltek, hogy a Világ Szabadítója legyen.14 A másik oldalon pedig Sátán áll – egy lázadó, az önrendelkezés romba döntője.15

Isten terve megengedi az ellenségnek, hogy megkísértsen benneteket, hogy itt, ebben a halandó világban, gyakorolni tudjátok az önrendelkezéseteket, és a jót válasszátok a gonosz helyett, a bűnbánatot válasszátok, azt válasszátok, hogy Jézus Krisztushoz jöttök és hisztek a tanításainak és követitek a példáját. Micsoda hatalmas felelősség és micsoda hatalmas bizalom!

A választásra való szabadságotok világosan fel van vázolva a Mormon könyvében: „Az emberek tehát szabadok a test szerint… És szabadon választhatják a szabadságot és az örök életet, …vagy választhatják a fogságot és a halált, az ördög fogsága és hatalma szerint; mert ő arra törekszik, hogy minden ember olyan nyomorult lehessen, mint ő maga.”16 Mit fogtok választani?

Egy másik vers feltárja, hogy „a gonoszság sohasem volt boldogság”17. Sok fiatal tette próbára ezt az igazságot, és vallott kudarcot minden alkalommal.

A szabadságotok, hogy magatok cselekedhettek, olyannyira központi szerepet játszik örök fejlődésetekben és boldogságotokban, hogy az ellenség rendkívüli erőket vet be az aláaknázására.18 Sátán igazán javíthatatlan inszomniás – ami annyit jelent, hogy soha nem alszik. Sokatok már megtapasztalta ezt!

Hadd tegyek fel még egy kérdést: Megfelelő fontossági sorrendet fogtok felállítani, hogy könnyebben tudjatok döntéseket hozni az életetekben?

Nem minden döntésetek lesz majd a jó és a rossz közötti. Sokszor két jó lehetőség között kell majd választani. Nem minden igazság teremtetett egyenlőnek, így aztán megfelelő fontossági sorrendet kell meghatároznotok. A tudás elnyerése során tudnotok kell, hogy a leglényegibb igazság, amelyet megtanulhattok, az Úrtól adatik. Atyjához intézett közbenjáró imája során maga a Szabadító is megerősítette ezt. Ezt mondta: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.”19 Minden más megtanulni vágyott dolog előtt törekedjetek arra, hogy megismerjétek Istent, a ti Mennyei Atyátokat, és Fiát, Jézus Krisztust! Ismerjétek meg és szeressétek Őket annyira, mint én.

Egy másik fontos szentírás, amely egész életemen át segítséget jelentett számomra, a következő: „…először Isten királyságának a felépítésére törekedjetek, és az ő igazlelkűségének megalapozására, és mindezen dolgok is megadatnak nektek”20.

Minden másnál fontosabb lesz ezen a világon, hogy olyan döntéseket hozzatok, amelyek az örök élet végső és dicső céljához vezetnek benneteket. Ez Isten nagyszerű dicsősége számotokra.21 Válasszátok az örök életet a legfontosabb prioritásotokként! Tanulmányozzátok a szentírásokat, például a Tan és a szövetségek 76. és 88. szakaszát, hogy jobban megértsétek, milyen különböző áldások várnak azokra, akik az örök életet választják, és azokra, akik nem így tesznek. Válasszátok az örök életet a legfontosabb prioritásotokként, és figyeljétek meg, hogy minden más döntés a helyére kerül.

Újabb kérdés: Kinek a társaságát fogjátok választani?

Nemes születési előjoggal rendelkező fiatalokként sok jó ember társaságában lesztek majd, akik szintén hisznek Istenben. Lehetnek zsidók, katolikusok, protestánsok vagy muzulmánok, a hívők tudják, hogy létezik abszolút igazság. Uchtdorf elnök korábbi üzenetében kihangsúlyozta, hogy valóban létezik helyes és helytelen, Isten valamely parancsolatának szándékos megszegése pedig valóban bűn. Az Istenben hívőknek van lelkiismerete is. A hívők önkéntesen engedelmeskednek a polgári és az isteni törvényeknek, még olyan törvényeknek is, amelyeket másképp lehetetlenség lenne betartatni.

A polgári és isteni törvény iránti elkötelezettségetekkel megálltok a pirosnál még akkor is, ha nincs a láthatáron más jármű. Isten gyermekeiként tudjátok, hogy még ha a rendőrség nem is érne tetten, ha lopnátok, gyilkolnátok vagy házasságtörést követnétek el, ezek a tettek helytelenek, és Isten idővel felelősségre vonna értük. Ti tudjátok, hogy a szabályok be nem tartásának következményei nem csak időlegesek, hanem örökkévalóak.

Életetek utazásán haladva olyan embereket is megismertek majd, akik nem hisznek Istenben. Sokunk még nem talált rá az isteni igazságra, és nem tudja, hol keresse. Ti azonban, nemes születési előjoggal rendelkező fiatalok, a segítségükre siettek. Hatalmas számban válaszoltok Isten prófétájának hívó szavára, aki több misszionáriust kért. Mélységesen hálásak vagyunk minden egyes misszionáriusért! Sokatok már szolgált, mások pedig most készülnek útnak indulni.

Amikor nem hívők közé kerültök, legyetek tudatában annak, hogy vannak néhányan, akik talán nem tartják szem előtt az érdekeiteket.22 Amikor erre az ítéletre juttok – mihelyt felismeritek ezt –, meneküljetek el tőlük gyorsan és maradandóan!23

Sajnos olyanokkal is fogtok találkozni, akik miközben kétségbeesve keresnek valamit, ami boldogságnak tűnik számukra, elcsúsznak a bűn lejtőin. Óvakodjatok ettől a nyálkás csúszdától! A bűn élvezete csak mulandó, a kitörölhetetlen emlékeket pedig beszennyezi a maró és kínzó bűntudat. A férjet és feleséget isteni rendelés szerint egyesítő ölelés bűnös elferdítése nem más, mint üres utánzat. Minden törvénytelen tapasztalat meg van fosztva a mély jelentéstől és az édes emlékezettől.

Még egy kérdés: A szabadságot vagy a rabságot választjátok-e?

Körülvesznek minket az istentelen erők. Szó szerint „ellenséges területen”24 éltek. Körülvesz minket a pornográfia mindent megmételyező fertője. Foglyul ejt mindenkit, aki megadja magát alattomos szorításának.

Az Úr előre látta ezt, amikor ezt mondta: „És most mutatok nektek egy rejtelmet, olyan dolgot, amely rejtett szobákban van, hogy idővel véghezvigye az elpusztításotokat, és ti ezt nem tudtátok”25 . Azután hozzáfűzött egy második figyelmeztetést is: „Továbbá azt mondom nektek, hogy az ellenség rejtett szobákban az életetekre tör.”26

Gondoljatok csak bele, milyen sok ember milyen sok rejtett szobában törekszik arra, hogy tönkretegye az életeteket és a boldogságotokat! Ha vannak köztetek olyanok, testvéreim, akik pornográf tartalmú anyagokat néznek, hagyjátok abba most rögtön! Teljességgel hagyjátok abba! Épp oly pusztító, mint a lepra, épp oly függőséget kialakító, mint a metamfetamin, és olyan maró, mint a lúg.

A testi kísértés nem új keletű. Péter apostol ugyanerre a csapdára figyelmeztetett, amikor ezt írta:

„…testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik [tiszták voltak]. […]

Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert a kit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.”27

Kerüljétek ezt a szolgaságot, szeretett fivéreim és nőtestvéreim! Ha pornográf anyagokat néztek, azonnal hagyjátok abba! Most rögtön hagyjátok abba! Kérjétek a püspökötök segítségét. Senki sem elég okos ahhoz, hogy egymaga legyőzze az ellenséget, ha már egyszer megmérgezte a pornográfia.

Hadd tegyek fel egy másik komoly kérdést: Hogy döntötök, kit és mit fogtok követni, az Urat vagy az emberi filozófiákat?

Például heves viták alakulnak ki arról, hogy a föld veszélyesen túlnépesedett, és a pároknak korlátozniuk kellene a vállalt gyermekek számát. Hallottatok már erről? Azonban a Családok Ötödik Világkonferenciáján 2009-ben Nelson nőtestvérrel hallottuk egy tudós előadását, aki meglepő kijelentést tett. Ezt mondta: „Ha minden egyes most élő férfinak, nőnek és gyermeknek kiutalnának egy tized hektárnyi földet, akkor mind a 6,8 milliárd ember beférne Brazíliába, sőt, az ország 20%-a így is lakatlan maradna.”28 Úgy hangzik ez, mintha túlzsúfolt lenne a föld?

Utánaszámoltam az adatoknak. Helyes a számítás. Arra kérlek benneteket, hogy higgyetek az Úrnak, aki azt mondta, hogy „tele van a föld, és van elég, még marad is”29.

Egy másik valóság az, hogy olyan időben éltek, amikor magas a munkanélküliségi ráta, és a világ pénzügyi piacai bizonytalanok. A világ megoldása ismét az, hogy alternatívát keresnek Isten terve helyett. Mi azonban tudjuk, hogy az erős házasságok és családok valójában elősegítik a gazdaság virágzását. És nem vagyunk egyedül ezzel az érzéssel.

Dr. Patrick F. Fagan30 kutató ezt írta: „A házas szülők alkotta otthon – különösen a minden héten együtt hódoló többgyermekes családok – jelentik azt a pótolhatatlan építőelemet, amelytől a gazdaság kilátásai függnek.

Minden házasságkötés új otthont hoz létre, egy új, független gazdasági egységet, amely bevételt termel, költ, megtakarít és befektet.”31

Dr. Fagan hozzátette, hogy „az otthonmaradó, házas édesanya messzebbre mutató hatást gyakorol a gazdaságra, mint a házas édesapa a munkahelyén. […] Noha a férj hozzájárul a jelenlegi gazdasághoz, az anya mind a jelenlegi, mind a jövőbeli gazdasághoz hozzájárulást tesz.”32

Dr. Fagan jelentése megerősíti azokat az elgondolásokat, amelyeket évekkel ezelőtt jelentett ki az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol „A család: Kiáltvány a világhoz” című kiadványukban. Remélem, hogy mindannyiótoknak van egy példánya belőle. Tanulmányozzátok figyelmesen! Bár a családot világszerte támadják, a család kiáltványban megfogalmazott igazságok meg fognak erősíteni benneteket.

Nektek, nemes születési előjoggal rendelkező csodálatos fiataloknak, meg kell értenetek, milyen messzemenő következményekkel bírnak a társadalom jelenlegi csatározásai már magának a házasság meghatározásának tekintetében is. A mostani vita arról a kérdésről is szól, hogy vajon házasságot köthet-e két azonos nemű ember. Ha kérdésetek van arról, hogy mi az egyház állásfoglalása erről vagy bármilyen más fontos kérdésről, imádságos lélekkel elmélkedjetek el róla, és fogadjátok meg az egyház most következő októberi általános konferenciáján elhangzó prófétai üzeneteket. Ezek a sugalmazott beszédek, valamint a Szentlélektől kapott inspiráció teljesebb és igazabb megértést nyújtanak majd elmétekben.

A házasságról folytatott vita csupán egyike annak a számos ellentmondásnak, amely kihívást jelenthet számotokra a jövőben. Az ellenség harsány hangjai ellenére ti, nemes születési előjoggal rendelkező fiatalok, úgy fogtok dönteni, hogy kiálltok az Úrért és az Ő igazságáért. Tartsátok szem előtt a következő himnusz szövegét. Ismételjétek el gyakran. Tanuljátok meg kívülről. Ez a himnusz teljes mértékben rólatok szól:

Vajon Sion ifjúsága

Meghátrál a harc elől?

Mikor az ellenség támad,

Várunk, míg sorsunk eldől? Nem!

Hűek leszünk mindig atyáink hitéhez,

Az igazsághoz, melyért mártírok haltak meg.

Tiszta szívvel

És lélekkel

Hűek leszünk mindörökre.33

Pál apostol prófétált napjaink nehéz helyzetéről. Leírása úgy hangzik, mintha az esti híradót hallanánk. Figyeljétek csak!

„…az utolsó napokban nehéz idők állanak be.

Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,

Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.

Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.

Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.”34

Ezzel zárul intő szava.

Pálnak a napjaink lelki pusztulásáról adott pontos látképét biztató konklúzió követi, amelyben elmondja, hogyan maradjunk biztonságban: „…gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által.”35

Pál tanácsát megtoldanám a sajátommal is: Tanulmányozzátok továbbra is a szentírásokat! Tegyétek meg továbbra is azokat a dolgokat, amelyek építik a Jézus Krisztusba vetett hiteteket! Azután pedig figyeljétek meg, milyen bölcs döntéseket fogtok természetszerűleg hozni.

A Jézus Krisztusba és az evangéliumába vetett hitetek megadja nektek a bátorságot, hogy házasságot kössetek és gyermekeket hozzatok a családotokba, míg még fiatalok vagytok és megtehetitek. Amikor annyi idősek lesztek, mint én, többre fogjátok tartani a gyermekeiteket, unokáitokat és az ő gyermekeiket minden hírnévnél vagy vagyonnál, amelyre máskülönben szert tehettetek volna.

Most pedig egy olyan kérdést teszek fel, amelyet kérem, hogy napi szinten vegyetek fontolóra: Hogyan készültök fel a Szabadítóval folytatott személyes interjútokra?

Ti, nemes születési előjoggal rendelkező fiatalok, nem vagytok még tökéletesek. Egyikünk sem az. Így aztán velünk együtt ti is nagyon hálásak lehettek a Szabadító engeszteléséért, amely teljes bűnbocsánatot nyújt, ha valóban megbánjuk a bűneinket. Azt is tudjátok, hogy a halandóságban töltött időtök viszonylag rövid. (És minél idősebbek lesztek, annál inkább így látjátok majd.) Idővel mindannyian elvégzitek ennek a halandó létnek az iskoláját, és továbbléptek a következő világba.

Mindannyiunkra vár az ítélet napja. Nem tudom, hogy a mennyek kapuja tényleg gyöngyökkel van-e kirakva, de azt tudom, mint a Mormon könyve minden tanulmányozója, hogy „a kapu őrzője Izráel Szentje; és ő nem tart ott szolgát; …mert Úristen az ő neve”36. Igen, mindannyiunknak személyes interjúja lesz majd Jézus Krisztussal.

A földön töltött minden nap időt és lehetőséget biztosít számotokra, hogy felkészüljetek erre a beszélgetésre. Kérlek, soha ne feledjétek: Amikor úgy határoztok, hogy az Úr oldalán éltek, akkor soha nem lesztek egyedül. Isten hozzáférést biztosít nektek a segítségéhez, míg a halandóság veszedelmes ösvényén jártok. Amikor szorgalmasan és őszintén kiöntitek Neki a szíveteket a mindennapos imában, Ő elküldi az angyalait, hogy segítségetekre legyenek.37 Megadta nektek a Szentlelket is, hogy mellettetek álljon, amikor érdemesen éltek. Biztosította számotokra a szentírásokat, hogy teljes mértékben lakmározhassatok Jézus Krisztus szavain.38 Követésre méltó szavakat adott nektek az élő prófétákon keresztül.

Lehetőséget adott nektek arra, hogy pátriárkai áldást kapjatok. Ez az áldás betekintést nyújt nektek az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal való kapcsolatotokba, illetőleg az Úrnak az utódaikra vonatkozóan velük kötött szövetségébe is. Pátriárkai áldásotok bepillantást nyújt számotokra továbbá életetek lehetőségeibe is itt és ezután is. Mindezen és további isteni segítségek révén képesek lesztek jól dönteni, hogy várakozással tekinthessetek majd az Urunkkal és Szabadítónkkal való személyes, négyszemközti találkozás elé.

Utolsó kérdésem így hangzik: Kibe helyezitek a bizodalmatokat?

Ti, nemes születési előjoggal rendelkező fiatalok, tudjátok, hogy Isten a ti Atyátok. Ő szeret benneteket. Azt akarja, hogy boldogok legyetek. Helyezzétek Belé a bizalmatokat!39 Összpontosítsatok továbbra is az Ő szent templomára! Legyetek érdemesek felruházásotok és pecsételő szertartásaitok elnyerésére! Maradjatok hűek ezekhez a szövetségekhez, és gyakran térjetek vissza a templomba! Ne feledjétek: legmagasztosabb célotok az, hogy elnyerjétek Isten minden áldása közül a legnagyobbat, vagyis az örök életet.40 A templomi szertartások elengedhetetlenek ehhez az áldáshoz.41

Arra kérlek benneteket, hogy imádságos lélekkel tanulmányozzátok a személyazonosságotokról, célotokról és áldásotokról szóló szentírásbeli kijelentést, amely a Tan és a szövetségek 86. szakaszában került feljegyzésre. Rólatok szól. Figyeljétek csak!

„Így szól tehát az Úr tihozzátok [nemes születési előjoggal rendelkező fiatalokhoz], akiknél atyáitok leszármazási ágán keresztül folytatódik a papság –

Mert törvényes örökösök vagytok, a test szerint, és Isten elrejtett titeket a világtól, Krisztussal –

Megmaradt tehát [a ti] életetek és a papság, és általatok, valamint leszármazási ágatok által szükségképpen meg kell maradnia, minden olyan dolog visszaállításáig, amelyekről minden szent próféta szája szólt, mióta a világ elkezdődött.

Áldottak vagytok tehát, ha megmaradtok jóságomban, világosságként a nemzsidóknak, és e papság által szabadítójaként népemnek, Izráelnek.”42

Igen, ti valóban nemes születési előjoggal rendelkező fiatalok vagytok, akik Isten képmására lettek teremtve. Törvényes örökösök vagytok, akiknek próbára kell tétetniük. Választhatjátok azt, hogy világosságként szolgáltok a világ számára, hogy segítetek Isten gyermekeinek megváltásában, hogy örömötök legyen, és végül elnyerjétek az örök élet áldását.

Most pedig, hogy segítsek nektek ezekben az előttetek álló kritikus fontosságú döntésekben, szeretnék áldást adni nektek. A rám ruházott szent apostolság kulcsai használatával megáldalak benneteket, hogy lakmározzatok Jézus Krisztus szavain, és alkalmazzátok életetekben az Ő tanításait. Megáldalak benneteket erővel, hogy úgy élhessetek, ahogyan Ő szeretné, és igazlelkű példátokon keresztül követésre méltó tagjai legyetek annak az egyháznak, amely az Ő szent nevét viseli. Megáldalak benneteket sikerrel a tanulásban és a munkavállalásban, oly mértékben, hogy érdemi szolgálatot tudjatok nyújtani embertársaitoknak. Megáldalak titeket az ahhoz szükséges egészséggel és erővel, hogy betöltsétek azt az isteni rendeltetést, amelyet Isten mindannyiótok számára tartogat, hogy akarata megvalósuljon bennetek és általatok.

Ezt az áldást adom nektek, és bizonyságomat teszem arról, hogy Isten él! Jézus a Krisztus. Ez az Ő egyháza. Az Úr a prófétáin és apostolain keresztül vezeti azt. Szeretjük és támogatjuk Thomas S. Monsont az Úr egyházának elnökeként ma. Ezt a bizonyságot és áldást hagyom veletek, szeretett fivéreim és nőtestvéreim, a mindannyiótok iránt érzett őszinte szeretetemmel együtt, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.

© Intellectual Reserve, Inc., 2013. Minden jog fenntartva. Az angol eredeti jóváhagyva: 1/13. A fordítás jóváhagyva: 1/13. A Youth of the Noble Birthright: What Will You Choose? fordítása. Hungarian. PD50048932 135