2010–2019
„Leányok a királyságomban”: A Segítőegylet története és munkája
Október 2010


„Leányok a királyságomban”: A Segítőegylet története és munkája

A Segítőegylet történetének tanulmányozása meghatározza és kifejezi, kik is vagyunk Szabadítónk, Jézus Krisztus tanítványaiként és követőiként.

Ez a gyűlés egy ajándék Mennyei Atyánk minden olyan leányának, aki szeretné megtudni az Ő gondolatait és akaratát, és szeretné megérteni saját felelősségét az Ő tervében. Az elmúlt évben közületek sokat meglátogattam, és szívemet megérintette, amikor a szemetekbe néztem, megöleltelek titeket, együtt sírtam vagy nevettem veletek, és meghallgattam bánataitokat, örömeiteket, és győzelmeiteket. Mindannyian leírhatatlanul értékesek vagytok, és Mennyei Atyánk jól ismer benneteket. Isten leányaiként örökkévaló rendeltetésetekre készültök, és mindannyian női mivolttal, természettel és felelősségekkel rendelkeztek. A családok, a közösségek, ennek az egyháznak, valamint a szabadulás drága tervének a sikere a ti hithűségeteken múlik. Ó, drága nőtestvéreim! Mennyire szeretünk titeket, és mily sokat imádkozunk értetek!

Mindannyian egy nagyon személyes, halandó élmény közepén vagyunk. Két nőtestvér, akikkel nemrégiben találkoztam, jól szemlélteti, hogyan éljünk hithűen a különböző körülmények közepette. Az egyikük Brazília középső részén él. Kedves kis vöröstéglás háza, mely egy vörös téglakerítéssel körülvett vörös földön áll, a béke kikötője és menedék a külvilág elől. Csillogó szemű gyermekei ismerik az elemis énekeket, háza falait pedig a Szabadítót, templomokat és Isten prófétáit ábrázoló képek díszítik, melyeket a Liahóna folyóiratból vágott ki. Férjével együtt komoly áldozatokat hoztak, hogy a templomban összepecsételjék őket, és ezáltal gyermekeik a szövetségben születhessenek. Elmondta nekem, folyamatosan azért imádkozik az Úrhoz, hogy adjon neki elég erőt és sugalmazást, hogy világosságban, igazságban és az evangélium erejével tudja felnevelni a gyermekeit.

Egy másik nőtestvér egyedül él egy kis lakásban, egy hongkongi épület 80. emeletén. Bár küzd néhány fizikai nehézséggel, mégis vidám és önálló. Családjában ő az egyetlen egyháztag. Egy kis polcon tartja szentírásait, a segítőegyleti kézikönyveit és más egyházi könyveket. Meghívta a Lelket otthonába, mely a béke kikötője lett, ő pedig világosságként ragyog gyülekezete tagjai számára.

Figyelmeztetések

Tudjuk, hogy nagyon sok nőtestvér elnyomás alatt vagy veszélyes körülmények közepette él. Néhányan állandóan éheznek, és vannak, akiknek napról napra össze kell szedniük minden bátorságukat, hogy kitartsanak hitükben a csalódásaik és mások árulása ellenére. Mivel az utolsó napokban élünk ezen a földön, nagy küzdelmek jelei mutatkoznak mindenhol. Bőségesen keringenek mítoszok és tévhitek az utolsó napi szent nők erejéről, céljáról és helyzetéről. Elterjedtek olyan nézetek, hogy mi kevésbé vagyunk fontosak, mint a férfiak, hogy általában aranyosak de tudatlanok vagyunk, és hogy mindegy is, mit teszünk, mert az soha nem lesz elég ahhoz, hogy Mennyei Atyánk elfogadjon bennünket. Ahogyan Pál apostol mondta, „ti köztetek is [vannak] hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagad[ják]”1.

A Mormon könyve leírja, mi történik éppen:

„Mert íme, azon a napon az emberek gyermekeinek szívében fog tombolni, és bujtogatja őket, hogy haragudjanak mindarra, ami jó.

És másokat lecsendesít és testi biztonságba ringatja őket, úgyhogy ezt mondják: Minden jól van Sionban; igen, Sion virágzik, minden jól van – és így szedi rá lelküket az ördög, és vezeti el őket gondosan, le a pokolba.

És íme, másokat hízelgéssel vezet félre, és azt mondja nekik, hogy nincs pokol; és így szól hozzájuk: Én nem vagyok ördög, mert az nincs – és így suttog a fülükbe, míg meg nem ragadja őket borzalmas láncaival”2.

Ebben a környezetben, ahol minden jár nekünk, mindenre van mentség, valamint megszokott dolog a közöny és a csábítás, Isten azon leányai, akik nem elég óvatosak, imádságosak és sugalmazottak, fokozottan ki vannak téve annak, hogy „kívánságoktól űzött asszonykákká”3 váljanak, akik különböző „idegen isteneket”4 imádnak. Az élet nehézségeinek és a világ népszerű eretnekségeinek eredményeképp sok nőtestvér inkább hisz a mítoszoknak, mint az igazságnak. Isten tervétől való eltérésüket mutatja az is, hogy mint kiderült, sokan még olyan alapvető dolgokat sem tesznek meg, mint az imádkozás és a szentírás-olvasás. Az Úr maga mondta, hogy „ez a figyelmeztetés napja, és nem a sok szó napja”5.

A Segítőegyletet nem azért szervezték meg, hogy menedéket, hanem hogy védelmet nyújtson

Azért, hogy e veszedelmes időkben őrizni, tanítani és ösztönözni tudja leányait, Isten felhatalmazta Joseph Smith prófétát, hogy szervezze meg az egyház nőtestvéreit. Ezt az istenileg kijelölt és papság-központú szervezetet Segítőegyletnek nevezzük.

A Segítőegylet célja, hogy felkészítse Isten leányait az örök élet áldásaira, miközben gyarapodnak hitben és személyes igazlelkűségben, megerősítik a családokat és az otthonokat, és megkeresik és segítik a szükséget szenvedőket.

A Segítőegylet világossá teszi a fela-datunkat, és Isten leányaiként egyesít bennünket az Ő tervének védelmére. A téves azonosságtudat, a zavarodottság és háborgatás ezen időszakában a Segítőegylet célja, hogy iránytűként és kalauzként szolgáljon arra, hogy a hithű nőknek megtanítsuk az igazságot. Az igazlelkű nők napjainkban a kiáradó kinyilatkoztatás elnyerésére törekszenek, hogy ellen tudjanak állni a figyelmüket elterelő dolgoknak, harcoljanak a gonosz és a lelki pusztulás ellen, és felülemelkedjenek az őket sújtó személyes csapásokon azáltal, hogy gyarapítják hitüket, megerősítik a családjaikat és segítséget nyújtanak másoknak.

A Segítőegylet története és munkája

Elnökségünk imádkozott, böjtölt és gondolkodott, valamint tanácskozott a prófétákkal, látnokokkal és kinyilatkoztatókkal, hogy megtudjuk, mit szeretne Isten, mit tegyünk, hogy segítsünk leányainak erősnek maradni „a csapások… [közepette], melyek a föld lakóit érik”6. Azt a választ kaptuk, hogy az egyház nőtestvéreinek ismerniük és tanulmányozniuk kellene a Segítőegylet történetét. A Segítőegylet történetének megértése erősíti a hithű nők alapvető identitását és értékét.

Ennek következtében elkészült az egyház Segítőegyletének története, mely jövőre áll majd a rendelkezésünkre. A Segítőegylet története azonban már ezt megelőzően is fokozott figyelmet kap, például a Liahóna folyóirat látogatótanítói oldalán. Szervezetünk történetének elkészítése sugalmazott és kinyilatkoztatással teli élmény volt.

Miközben tanulmányoztuk a Segítőegylet történetét, megtanultuk, hogy az Úr Segítőegylettel kapcsolatos célja és elképzelése nem egy álmosító vasárnapi gyűlés volt. Sokkal de sokkal nagyobb terve volt vele annál, minthogy létrehozzon egy női klubot vagy egy közös érdeklődési körrel rendelkező csoportot.

Arra szánta a Segítőegyletet, hogy az segítsen Neki népe építésében, és a templomi áldásokra való felkészítésében. Azért hozta létre ezt a szervezetet, hogy felsorakoztassa leányait az Ő munkája mellett, és igénybe vegye segítségüket királyságának felépítésében és Sion otthonainak megerősítésében.

A történelem megtanítja nekünk, kik vagyunk

Tanulmányozzuk a történelmünket, hogy megtudjuk, kik vagyunk. Világméretű éhség tapasztalható a tisztességes nők körében, hogy megtudják, kik ők, és milyen értékesek és fontosak. A Segítőegylet történetének tanulmányozása és alkalmazása meghatározza és kifejezi, kik is vagyunk Szabadítónk, Jézus Krisztus tanítványaiként és követőiként. Hithűségünk és szolgálatunk a megtérésünk jele, és tükrözi azon elkötelezettségünket, hogy emlékezzünk Őrá, és kövessük Őt. 1830 júliusában, az egyház visszaállításának kezdetén az Úr kiválasztotta az Ő első női vezetőjét ebben az adományozási korszakban, és egy kinyilatkoztatásban e szavakat intézte hozzá: „…szólok hozzád, leányom, Emma Smith, mert bizony mondom neked, hogy mindazok, akik befogadják az evangéliumomat, fiak és leányok a királyságomban.”7

A Segítőegylet története megtanítja nekünk, hogy Mennyei Atyánk ismeri az Ő leányait. Szereti őket, és konkrét feladatokat ad nekik. Történelmünk arra is rámutat, hogy halandó küldetésük során szólt hozzájuk, és vezette őket. A Segítőegylet története ezenkívül felemeli és igazolja a nők tekintélyét, és megmutatja, hogy társakként miként dolgoznak együtt a hithű papságviselőkkel.

A történelem megtanítja, mit kell tennünk

Tanulmányozzuk a történelmünket, hogy megtudjuk, mit kell tennünk. A történelmünk által megtanuljuk, hogyan készüljünk fel az örök élet áldásaira. A Segítőegyletnek mint szervezetnek mindig is a feladatai közé tartozott, hogy megszervezze a nők erőit Sion egyházközségeiben és gyülekezeteiben. A segítőegyleti gyűlések, a látogatótanítók közreműködése és együttes szolgálata által Isten leányai oktatásban részesülnek, figyelnek rájuk, és sugalmazást kapnak az Úr munkája és királysága iránti felelősségükhöz. Az egyházközségi és segítőegyleti elnököket elválasztják ennek a munkának az irányítására.

Egy évvel ezelőtt, ugyanezen a gyűlésen kihirdettük a Segítőegylettel kapcsolatos irányelveket. Örömmel jelentjük, hogy a legtöbb egyházközségben és gyülekezetben a segítőegyleti elnökségek és nőtestvérek világszerte elfogadták ezeket az irányelveket és azok szellemiségét. Öröm volt nézni a Segítőegylet történelmi céljának és munkájának újjászületését. Növekedést láttunk a Segítőegylet méltóságában, mivoltában és helytállásában, hiszen most már a nőtestvérek minden gyűlését egyszerűen annak nevezik és jelentik be, ami: segítőegyleti gyűlésnek. Tanúi vagyunk a hit és a személyes igazlelkűség gyarapodásának, a családok és otthonok megerősödésének, valamint annak, hogy a segítőegyleti nőtestvérek egyre többet segítenek a segítőegyleti gyűlések helyes szolgálata által. A segítőegyleti gyűlésekkel, látogatótanítással és más segítőegyleti munkával kapcsolatos minden előírás alapja fellelhető a Segítőegylet történetében, és az Első Elnökség jóváhagyását élvezi.

A Segítőegylet mindig is felelősséggel tartozott azért, hogy kivegye részét a szabadítás munkájából. A visszaállított egyház kezdetei óta a nőtestvérek minden esetben elsőként voltak ott segíteni, és utolsóként maradtak, amikor valami történt a mindennapok során. A nőtestvérek a Segítőegyletből jönnek, hogy az Elemiben, a Fiatal Nőknél és a Vasárnapi Iskola szervezetében szolgáljanak, valamint más erőfeszítéseket is tesznek. A világosság és erény jelzőtüzei e felnövekvő nemzedék előtt. A személyes szolgálat gyarapít minden egyes nőtestvért, az Úr munkájában egyesülő több millió hithű nő szolgálata pedig létrehozza a hit hatalmas erejét. A történelem azt mutatja, hogy a visszaállítás kezdete óta a nőtestvérek élen jártak az evangélium megosztásában, és ezt folytatják azzal, hogy missziót szolgálnak, fiatal férfiakat és fiatal nőket készítenek fel a misszionáriusi szolgálatra, és meghívják a barátaikat, szomszédjaikat és családtagjaikat, hogy osztozzanak velük az evangélium áldásaiban. A történelemből azt is megtudhatjuk, hogy Joseph Smith próféta a segítőegyleti gyűléseket használta fel, hogy megtanítsa a nőtestvéreknek, hogyan készüljenek fel a templomra. Napjainkban a családtörténeti és a templomi munka még mindig a Segítőegylet elsődleges kötelességei közé tartozik.

A történelmi célunkról való tudás segít a nőknek megfelelő fontossági sorrendet felállítani, hogy „ne költse[nek]… pénzt arra, ami értéktelen, sem munkát… arra, ami nem tud kielégíteni”8. A Segítőegylet mindig is felelősséget vállalt abban, amit Pál apostol tanított: hogy józanságra, udvariasságra és erkölcsösségre tanítsák a fiatal nőket, és a házasoknak megtanítsák, hogy szeressék férjüket és gyermekeiket, és erősítsék meg otthonaikat.9 A Segítőegylet története arra tanít bennünket, hogy tartsuk szem előtt azokat a fontos dolgokat, melyek megvédenek és megtisztítanak bennünket, és foglalkozzunk azokkal a dolgokkal, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy mi magunk is önellátóvá váljunk és hasznossá legyünk az Úr királyságában.

Történelmünket áthatja az az elv, hogy azok a nőtestvérek, akik használják a Szentlélek hatalmát, életüket az Úr sugalmazásával működtetik, és kinyilatkoztatásokat kapnak a feladataikhoz.

A történelem egyesíti a hithű nőket

Tanulmányozzuk a történelmünket, mert az egyesíti a hithű nőket. A Segítőegylet története számtalan erős, hithű és céltudatos nőről szóló, Lélekkel teli történet. Az Úr visszaállított egyházának részeként a Segítőegylet mára közel 170 országban megtalálható. Az Úr egyházának minden felnőtt női tagja világszerte komoly és fontos felelősségekkel rendelkezik.

A lányok és fiatal nők az egyházban megtanulnak célokat kitűzni az Istenbe vetett hit és a Személyes fejlődés programok által, melyek a templomra és jövőbeli felelősségeikre irányítják a figyelmüket. Majd a Segítőegyletben folytatják fejlődésüket a templom és az örök élet áldásai felé azáltal, hogy gyarapítják hitüket és személyes igazlelkűségüket, megerősítik a családjaikat és otthonaikat, valamint megkeresik és segítik a szükségben lévőket. A hithű nőtestvérek megtanulják úgy tenni ezt, hogy munkájukért közben nem kapnak túl sok tapsot vagy elismerést. Ez azért van, mert a Segítőegylet az Úr Jézus Krisztus tanításából merít erőt, aki azt mondta, hogy amikor titokban adjuk oda az alamizsnánkat (felajánlásainkat), Mennyei Atyánk, aki titkon lát minket, nyíltan megjutalmaz majd.10

A Segítőegylet történelmén és munkáján keresztül nagyszerű, világméretű nőtestvériséggel állunk összeköttetésben, akik Isten fiatal és idős, gazdag és szegény, tanult és tanulatlan, egyedülálló és házas, erős és rendíthetetlen leányai.

A történelem ismerete segíthet a változásban

Tanulmányozzuk a történelmünket, mert az segít változnunk. Végül pedig, a történelem értéke nem is annyira annak dátumaiban, időpontjaiban és helyszíneiben rejlik. Értékes, mert megtanít minket a követendő tantételekre, célokra és mintákra, és segít megtudnunk, kik vagyunk és mit kell tennünk, valamint egyesít bennünket, hogy megerősítsük Sion otthonait, és felépítsük Isten királyságát a földön. A Segítőegylet, amikor sugalmazott módon működik, a félelmet, kétségbeesést és önzést hitre, reményre és jószívűségre cseréli. Amint az Úr munkájának előmozdításán fáradozunk, a Segítőegylet története tovább íródik a világszerte élő hithű nőtestvérek által. Az Úr megerősíti a Segítőegyletet a jelenben, és dicső jövőt készít az Ő leányai számára.

Bizonyságomat teszem nektek Mennyei Atyánk és az Ő Fia, Jézus Krisztus valóságáról. Joseph Smith próféta által visszaállíttatott a földre az evangélium, identitásunk és rendeltetésünk örömhíre. Jézus Krisztus nevében, ámen.